1992. április 26.

Pálfy G. alkalmatlan

A Magyar Televízió A Hét című műsora 1992. április 26-ai adásának több riportja is lábbal tiporta a pártatlan tájékoztatás elemi követelményeit, emberek és szervezetek sorának alapvető, személyhez fűződő jogait. A becsületükben, méltóságukban, jó hírnevükben megsértettek között voltak politikusok, pártok, vállalatok, vállalati vezetők, önkormányzati és tanári testületek.

Álljon itt csak néhány példa:

1. A kisgazdapárt szervezte "Harag napjáról" szóló tudósítás riportere alkotmányban biztosított legalapvetőbb emberi jogát kérdőjelezte meg azoknak a tüntetőknek, akiktől - százötven évvel a jobbágyfelszabadítás és sokszáz esztendővel a költözködés és mozgás szabadságának biztosítása után - afelől érdeklődött, vajon a parasztoknak Szent György napján nem a földeken, illetve a nyáj mellett lenne-e a helyük? Ugyanez a riporter (ki tudja, miért?) a tüntetést szervező parlamenti párt elnökétől azt tartotta szükségesnek megkérdezni: egy békés demonstráción hogyan lehet ennyire berekedni? A műsorvezető kommentárjában pedig hiteles helikopterfelvételeket ígért a tüntetők számának bizonyítására, a felvételekről azonban "csak" az nem derült ki, hogy a gyülekező, az ünneplő vagy az oszlófélben lévő tömegről készültek-e?

2. Egy több tízezer fős nagyvállalat újonnan kinevezett vezetőjét és a főváros főpolgármesterét egy, a műsorvezető által is "alig-alig létező"-nek nevezett munkástanács vezetője gazdasági hatalomátmentéssel rágalmazza, anélkül, hogy a riporter szükségét érezné felszólítani a bizonyítékok előadására. A műsorvezető kommentárjában munkahelyi lopásokról, csalásokról, visszaélésekről, politikai csalárdságokról beszél, természetesen szintén bizonyítékok nélkül.

3. Egy fővárosi iskola igazgatójával szembeni önkormányzati testületi vizsgálat kapcsán készült riport igyekszik elhitetni a nézővel, hogy az igazgatót azért érte retorzió, mert órarendbe iktatta a vallásoktatást. A másnapi napilapokból aztán megtudhatta az olvasó, hogy az igazgató felfüggesztésének nemcsak hogy semmi köze nem volt á hittanórák szervezéséhez, de azt a bizottság rendben lévőnek találta. A szankció oka ezzel szemben törvénytelenségek sorozata volt. A műsorvezető viszont az iskolában keletkezett tüzet is összefüggésbe hozta a pedagógusok és a szülők jelentős részével szembekerült igazgató üldözésével, természetesen szintén minden bizonyíték nélkül.

Pálfy G. Istvánt nem pártállami középkáder múltja miatt bíráljuk - ettől kitűnő újságíró is lehetne -, hanem azért, mert - most, karrierje csúcsán - A Hét és a Híradó főszerkesztőjeként immár tökélyre vitte az erkölcs és szakértelem híján való műsorkészítést. Tisztességtelennek tartjuk ugyanis az újságírásnak azt a formáját, amely szándékosan és módszeresen összekeveri a hírt a kommentárral, és az eseményeket az újságíró magánvéleményén, világnézetén, politikai elfogultságán keresztül akarja láttatni. Ha egy újság teszi ezt, az olvasó másikat vehet, de a közszolgálati televízióban, ahol a nézőnek főműsoridőben nem sok választási lehetősége van, ez megengedhetetlen. Tisztességtelennek tartjuk, mert a néző mérhetetlen lebecsülését jelenti, hogy hétről hétre Pálfy G. István ítélőképessége szerint akarják elmagyarázni, hogyan kell vélekednünk kormányról, ellenzékről, politikusokról.

Mindezek alapján felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy Pálfy G. István eddigi főszerkesztői ténykedését (sajtó)tisztességtelennek, őt magát mindenféle közszolgálati tájékoztató tevékenységre teljesen alkalmatlannak tartjuk. Függetlenül a Magyar Televízió elnöke elleni nemtelen támadásoktól, Hankiss Elemér alkalmasságát az is minősíti, meddig tűri meg a legfontosabb politikai hír- és magazinműsor szembetűnően alkalmatlan főszerkesztőjét. Tudatában vagyunk annak, hogy e nyilatkozattal esetleg megsértettük Pálfy G. István személyiségi jogait. Pálfy G. Istvánnak tehát lehetősége van arra, hogy személyiségi jogvédelme érdekében bírósághoz forduljon.

A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete

 

József Attila-szobrok Magyarországon
A Nagy Testvér szemmel tart
Kezdeményezés
   Szolidaritási Alap létrehozására
Cenzúrát!