 |
|
|
|
|
|
|
|
 |
|||||||
 |
|||||||
 |
 |
 |
|||||
 |
|||||||
 |
 |
||||||
 |
|||||||
 |
 |
||||||
 |
|||||||
 |
 |
||||||
 |
|||||||
 |
 |
 |
|||||
 |
|||||||
 |
 |
 |
|||||
 |
|||||||
 |
 2005. július 6. "Autodafé" Az elmúlt héten "könyvmáglyát" rendeztek a nemzeti könyvtárban. Nyolcvan köbméternyi pótolhatatlan dokumentumot semmisítettek meg. Többek közt, azoknak a kisnyomtatványoknak a zömét, amelyek az 1867-es kiegyezés után és az 1956-os forradalom előtt kerültek az Országos Széchényi Könyvtár állományába, részint az 1898-ban hozott "kötelespéldány-törvénynek" köszönhetően, részint privát hagyatékokból. Az iratmegsemmisítés főként a civil társadalomnak ártott. Múltjának megismerhetőségét nehezítette meg, bár kár esett miniszteriális iratokon is (pl. Darányi Ignácz hagyatékának egyes részein). Ettől a héttől kezdve kevésbé lesz rekonstruálható a XIX. század közepétől a XX. század közepéig tartó egyesületi élet. Hiányozni fognak alapítványi dokumentumok - alapítóiratok, gazdálkodó szervek zárszámadásai, mérlegbeszámolók -, üzemek, vállalatok termékkatalógusai, könyvkiadók publikációs jegyzékei, különböző egyházak kulturális és vallási életét megörökítő műsorfüzetek. Ugyancsak nélkülözni kényszerül az utókor a rég kihalt szociális együttérzés dokumentumait (pl. a X. kerületi Közjótékonysági Egyesület 1912-es Évkönyvét), vagy a polgári szerencsejátékok szabályzatát is (pl. a Budapesti Ügetőverseny Egyesület 1910-es fogadási szabályait). Noha úgy tűnhet, "csupán" a hagyományos helytörténetírókat és a modern mikrofilológia eszközeivel dolgozó intézménytörténészeket fosztották meg tudományos forrásaiktól, az iratmegsemmisítés valódi áldozatai a jelen és a jövő diákjai. Az ő tankönyveikből fognak hiányozni tények, olyanok, amelyek kellő forráskritikával betagozódhattak volna a köznevelésbe és a társadalom önismeretébe. Jóllehet, az évszázados feladat- és felelősségáthárítás is szerepet játszhatott a kb. 310 iratfolyóméternyi dokumentum szakszerűtlen tárolásában, a gombásodás és penészesedés veszélyének kitett közgyűjteményi anyag elpusztításában. Mégis, a Nyilvánosság Klub arra kéri Bozóki András kultuszminisztert, hogy állítson föl ténymegállapító bizottságot, Monok István OSZK-foigazgató felelősségének megállapítására. Az államélet működésének demokratikus játékszabályai úgy kívánják: a független könyvtártudományi szakemberekből, az OSZK jelenlegi és nyugdíjas vezetőibol, az ÁNTSZ munkatársaiból álló vizsgálóbizottság és az iratmegsemmisítéssel megbízott vállalat vezetői nyilatkozzanak a parlament kulturális bizottsága és a főigazgatót kinevező minisztérium közjogi felelősséget viselő tagjai előtt. Annál is indokoltabb a vizsgálóbizottság felállítása, mivel a közgyűjtemény alkalmazottainak és használóinak sérelmére elkövetett kár orvoslása esetleg miniszteri biztos kinevezését kívánja. Monok István szavahihetőségével szemben máris kétségek merültek fel: - Honnét tudható, hogy az elégetett iratok "jórészt másodpéldányok", ha a nyolcvan köbméternyi kisnyomtatványból csupán egyetlen dobozt vetettek alá a szúrópróbaszerű ellenőrzésnek? A mintát milyen módszerrel hasonlították össze a Kisnyomtatványtár gyűjteményével? A főigazgató a Népszabadság július 5-i számában, s az előző napi MTV híradójában ennek az ellenkezőjét sejteti. A NKÖM politikai államtitkára is erre a félrevezető állítására alapította válaszát az Országgyűlésben, amikor Mécs Imre azonnali kérdésére felelt. - Miért nem digitalizálták a fertőzöttnek vélt kisnyomtatványokat és semmisítették meg a szkennert, ha másolandó anyagot betegség okozójának nyilvánították? - Miért hivatkozik a főigazgató egy - a Vas utcai raktárban - súlyos szemfertőzést kapott munkatársra, ha egyszer a "Pokolnak", majd "Gyűjtőnek" elkeresztelt, "fertőzött" iratőrzőhely sosem volt ott? - A Rózsa Ferenc utcai pinceraktár felszámolásáról, 2000. október 30-án készült munkanaplóban - Óvári Sándor nyugalmazott igazgató - félreérthetetlenül különbséget tett porral szennyezett és bakteriálisan fertőzött állomány között. A poros irat menthető, a baktériumfertőzött nem. Eszerint járt el a Gyarapítási Osztály ugyanebben a raktárban: a penészes, menthetetlen hírlapokról szabályos selejtezési jegyzéket készített, amelyet annak rendje s módja szerint "kivezettek" az OSZK katalógusából. A "Pokol", illetve "Gyűjtő" kisnyomtatványairól nincs tételes selejtezési jegyzőkönyv. Igaz, az OSZK Állományvédelmi Tanácsának és Gyarapítási Tanácsának véleményét se kérte ki Monok István. - Miért állítja a főigazgató, hogy tíz százalék hiányzik ebből a gyűjteményből, holott ennek a fordítottja igaz: ennyi maradt meg belole. - A nyolcvan doboz közül, az egyetlen oda nem tartózót minősítették fertőzöttnek a mikrobiológiai szakértők, a többi 79 doboz esetében portalanítást javasoltak. A Mikrobiológiai Felderítő Csoport, 2005. február 15-i helyszíni szemléjén, csupán egyetlen műanyag dobozt ítélt megsemmisítésre, épp azt, ami nem volt része a gyűjteménynek. Így a "Pokol" "légúti, allergiás" megbetegedést sem okozhatott. - Milyen érdek vezette Monok Istvánt, hogy a gazdasági igazgatót helyettesítő munkatárssal, június 28-án megrendelő levelet állíttasson ki az esetleg veszélyes "fonott kosarak" és a veszélytelen műanyag dobozok elszállítására és együttes megsemmisítésére a Hercules Recycling Papírgyűjtő és Feldolgozó Bt.-nek? - Az iratégetés tényét Weeber Tibor a könyvtár belső nyilvánosságával tudatta. Körlevele felkerült az Index hírportáljára. A főigazgató Weeber Tibort, az OSZK kézirattárának munkatársát, eltiltotta az alkotmányban biztosított szólásszabadság gyakorlásától. Azaz, a Közalkalmazotti Tanács elnöke már nem nyilatkozhat. A Nyilvánosság Klub arra kéri fel Bozóki András minisztert, hogy szakmailag kompetens ténymegállapító bizottság tegye fel a kérdéseket és a válaszoknak következménye legyen. A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
|
 |
