Sólyom László úrnak
a Magyar Köztársaság elnöke
Sándor-palota
1014 Bp. Szent György tér 1.

Tisztelt Elnök Úr!

Ön, mint a Köztársaság első polgára, az államszervezet demokratikus voltának, a nemzet egységének őrzője és a Nyilvánosság Klub első ügyvivő testületének tagja nem tűrheti, hogy a hatodik demokratikusan választott Országgyűlés Ön által összehívott alakuló ülését megszentségtelenítsék azok a szimbólumok, amelyek nevében magyar állampolgárok százezreit küldték a halálba.

Budapest, 2010. május 12.

Üdvözlettel,

a Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete

 

József Attila-szobrok Magyarországon
A Nagy Testvér szemmel tart
Kezdeményezés
   Szolidaritási Alap létrehozására
Cenzúrát!