Élet és Irodalom 2007/20.sz.

EGY ELJÁRÁS GENEZISE: A DIALÓGUS PÉCSETT

A magyarországi ügynökbotrányok elfedik azt a tényt, hogy a legtöbb besúgás a Kádár-rendszerben nem az ügynökök, hanem az alkalmi, a társadalmi és a hivatalos kapcsolatok részéről érkezett. Tanulmányom a pécsi Dialógus-ügy utóbbi kategóriájával foglalkozik. Az állambiztonság a Dialógussal szemben csupán nyolc ügynököt tudott mozgósítani, akik csak jelentéktelen információt adtak. A besúgások és a megtorlás szempontjából sokkal fontosabbnak bizonyult Walz János AC-39-es szt-tiszt, valamint a kilenc "hivatalos kapcsolat". Petrétei József politikai munkatárs, "Polgárdi" alkalmi operatív kapcsolat (feltehetően a JPTE egyik tanára), Gáspár János egyetemi párttitkár, dr. Kiss László (ma alkotmánybíró), a jogi kar párttitkára, valamint Gelencsér Imre (1983 áprilisáig) és Kovács Lajos (1983 áprilisától) a jogi kar, Gyurcsány Ferenc, a tanárképző kar, Molnár László, az egyetem és B. M. (nevét sajnos nem sikerült feloldanom), a Pollack Mihály Műszaki Főiskola KISZ-titkárai. Felelősségük természetesen nekik is különböző.

Az alábbi tanulmány forrása az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárában található O-18631 számú, a pécsi Dialógusról készített objektumdosszié, amely az eljárás összes dokumentumát tartalmazza. Kiss Zoltán, akinek ezúton is köszönet jár segítségéért, bocsátotta rendelkezésemre a JPTE pártszervezetének és kari tanácsának két idézett dokumentumát.

A független békemozgalom

Az állambiztonság egyik sikeresnek ítélt nagyszabású akciója a Dialógus-békecsoport szétverése volt. A Dialógus-békecsoport a nyugati békemozgalmaktól inspirálva indult, amelyek az 1980-as években igen jelentős társadalmi bázisra tettek szert. A nyugatra látogató magyar turisták tapasztalhatták, hogy a nyugati fiatalok túlnyomó többsége szimpatizál az atomleszereléssel, és hogy Nyugat-Európában kifejezetten divatjelenséggé váltak a különböző béketüntetések. Kihasználva a pártállami rendszer hivatalos békepolitikáját, a Dialógus tagjai azt gondolták, ha erre támaszkodva és nyíltan lépnek fel atomrakéták európai állomásoztatása ellen, akkor őket nem érheti baj, hiszen nem tesznek mást, mint amit a Kádár-rendszer is hirdet. Ebben rejlett a kezdeményezés "veszélyessége" is: hiszen a tagok éppen azt kérték számon a fegyverkezésre hatalmas öszszegeket költő pártállamon, amit az hivatalosan állandóan hirdetett, azaz a békepolitikát. Nehéz volt abba belekötni, hogy a szervezet "A játék nem fegyver, a fegyver nem játék" feliratú plakátokat kívánt kirakni, vagy hogy a tagok lakásukat "atomfegyvermentes övezetnek" nyilvánították. Ráadásul ezt nyugati békemozgalmakkal közösen tették, és nehezen ellenőrizhető kapcsolatokat alakítottak ki a "tőkés" országokban élő békeaktivistákkal. Másrészt az MSZMP szívesen támogatott minden olyan békekezdeményezést, amely a NATO-országok leszerelését szorgalmazta, és ezért az Országos Béketanács is asszisztált az 1982. augusztusi, Moszkva és Bécs közötti békemenethez, amelynek résztvevői kivétel nélkül nyugati állampolgárok voltak (egyszerű keleti állampolgárok részvétele szóba sem jöhetett, mivel ez tömeges disszidáláshoz vezetett volna).

A Dialógus-békecsoport elleni eljárások egyfajta állatorvosi lóként is mutatják az állambiztonság változatos bürokratikus és nagyrészt még a pártállamban is jogi alapot nélkülöző zaklató intézkedéseinek alkalmazását, valamint az BM és más, szükség esetén rejtetten belügyi funkciót átvevő "társadalmi szervezetek" szoros összefonódását. A Dialógus elleni harcban ugyanis a belügyesek mellett a KISZ és az Országos Béketanács is szerepet vállalt, de belefolytak a Hazafias Népfront, a Köjál, a helyi tanácsi hivatalok helyi szervei is.

Magyarországon 1949-től egy hivatalosan független, valójában azonban az MSZMP fiókszervezeteként működő szervezet, az Országos Béketanács (továbbiakban OBT) képviselte a rendszer Nyugatnak mutatott "békepolitikáját". Az OBT tagságát az MDP, majd 1956 után az MSZMP által irányított "civil szervezetek" adták, vezetőit formálisan választották, valójában az MSZMP utasításának megfelelően kinevezték. Ebből adódott, hogy az OBT a mindenkori hatalom engedelmes eszköze volt - az állambiztonsághoz hasonlóan - a civil társadalom ellen.

A Dialógus-ügy előzményei 1981-re nyúlnak vissza, ekkor az ELTE BTK őszi diákparlamentjén jött létre egy "Dialógus-csoport". Nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is indultak spontán kezdeményezések. Pécsett 1982 tavaszán több egyetemista független békemegmozdulást akart szervezni. Heindl Péter erre így emlékezett vissza: "Annak rendje és módja szerint egy évfolyamtársammal bejelentettük az ötletünket - támogatást kérve - a KISZ bizottságon, hónapokkal azelőtt. (Az egyetemi vagy kari KISZ-titkár akkor Petrétei József [később a Gyurcsány-kormány igazságügy-minisztere] volt.) Petréteiék akkor arra kértek minket, addig ne kezdjük meg a szervezést, amíg a "felettes szervek" nem hagyják jóvá. Több héten át halogatták a döntést (állítólag még a megyei pártbizottság is tárgyalta a kezdeményezésünket), aztán néhány nappal május 1-je előtt közölték, hogy a dolog nem mehet."

A feljelentés és az ügy nyomozati szakaszba tétele

1983 nyarán Budapesten megalakult a Dialógus-mozgalom. A fővárosból 1982 novemberében több diák Pécsre utazott, hogy az egyetemen propagálja a békekezdeményezést. A rendőrség ekkorra már teljes készültségben volt, mivel a Dialógus elleni nyomozás egy plakátragasztás miatt már november 2-án megindult. Benkő Zsuzsa, a JPTE hallgatója ugyanis november 1-jén a tanárképző kar "A" épületének faliújságjára név nélkül kifüggesztette Az ELTE-n kialakult, a Béketanácstól független békemozgalom című felhívást. Hozzá kell tennünk, a faliújságot "Visszhang" néven a KISZ hozta létre, és Gyurcsány Ferenc KISZ-titkár garantálta, hogy arra elvileg bárki azt függeszthet ki, amit akar, ezzel tehát nem történt semmilyen illegális dolog. Vincze Rózsa tanársegéd mégis azonnal az elhárítótiszthez, Jerszi Lajos századoshoz rohant, akinek jelzése alapján Gáspár János egyetemi párttitkár és hivatalos kapcsolat eltávolította "és eredetiben szervünk rendelkezésére bocsátotta". Az anonim plakátragasztó, Benkő Zsuzsa másnap újabb plakátot tűzött ki, amelyen reagált előző írásának eltávolítására: "Ennek a tájékoztatásnak ez a második példánya. Nem értjük, miért kellett leszedni az elsőt. A mi politikai berendezkedésünk - eddig reméltük - azért legalább ezt lehetővé teszi." Ebben gyökeresen tévedett...

Walz János, a dékáni hivatal vezetője és az AC-39 számú szt-tiszt november 12-én jelentette, hogy "az ismeretlen tettes" az előzőhöz hasonló felhívást függesztett ki a faliújságra, melyet arról eltávolíttatott. Jelentése szerint: "Mindkét anyaggal kapcsolatban megbeszélést folytattunk a kari KISZ-titkárral (Gyurcsány Ferenc), valamint tájékoztattuk az egyetem PB-titkárát, Gáspár Jánost."

Az események lázas munkát váltottak ki a megyei III/III-as osztályon. A megyei osztályvezető már november 2-án telefonon tájékoztatta a központi III/III-2 (ifjúságvédelmi) osztály vezetőjét. A mindenről tudni akaró BM és segítői reakcióit illusztrálja R. L. társadalmi kapcsolat (nevét sajnos nem tudtam azonosítani) besúgása, aki arról jelentett, hogy a diákszálló 819-es szobájának egyik lakója a füle hallatára nemtetszését fejezte ki a plakátleszedés miatt. Jerszi azonnal intézkedett: "A 819-es szoba lakóinak iratkozási lapját beszerezzük, és összehasonlítjuk a békemozgalmi felhívásokkal."

November 16-án elkészült a rendőrfőkapitány állambiztonsági helyettese által jóváhagyott bizalmas nyomozás elrendelése, valamint az ezzel kapcsolatos négyoldalas intézkedési terv is, amelyet a központi III/III-2 és a III/III-B alosztálynak is megküldtek. A BM lelkületére utal, hogy nyomozásuknak, amelynek tárgya a békemozgalom volt, a "Szorongó" fedőnevet adták - nyilván azért, mert a független békekezdeményezésekben részt vevők motívumait felesleges szorongásként értékelték.

Az intézkedési terv rendelkezett a tanárképző kar összes hallgatója kézírásmintájának beszerzéséről, a célszemélyek közötti "tippkutatásról" (azaz kit lehet esetleg beszervezni besúgónak). Ellenintézkedésként a bomlasztást és a pozitív irányú befolyásolást jelölték meg. Ezen a ponton érhető tetten a BM és a KISZ, valamint az egyetemi "hivatalos kapcsolatok" szoros együttműködése. Az intézkedési terv szerint: "beszélgetést folytatunk az intézményben lévő hivatalos és társadalmi kapcsolatainkkal, felkérjük őket arra, hogy a felhívással kapcsolatban ellenpropagandát fejtsenek ki".

A Dialógus szárnybontogatási kísérletei, az állambiztonság és segítői

November 19-én Hajós Sándor százados, főoperatív tiszt tájékoztatta a pécsi állambiztonságiakat arról, hogy néhány pesti Dialógus-aktivista hamarosan Pécsre utazik. Az intézkedés nem váratott magára. Az üggyel foglalkozó Jerszi jelentése jól mutatja az MSZMP, a KISZ-funkcionáriusok és a BM szoros együttműködését: "Az ELTE-ről Pécsre érkező hallgatók ügyében a párt és a KISZ-vezetés a szükséges intézkedéseket velem egyetértésben határozta meg. A Pécsre érkező személyeket a KISZ-bizottságon fogadják és a PB-titkár által kijelölt vezetők azok "minden lépését" figyelemmel kísérik, tevékenységükről beszámolnak" [kiemelés tőlem - U. K.].

Az idézett mondat kiemelt része különösen fontos, mert mutatja, hogy az állambiztonság a KISZ- és pártfunkcionáriusokat gyakorlatilag állambiztonsági feladatok végrehajtására, figyelésre és jelentések írására használta. Említettek tevékenysége tehát teljes mértékben kimeríti az ügynöki munka fogalmát.

November 24-én Ruzsa Ferenc, László János és még két személy csakugyan Pécsre érkezett. Az állomáson az őket meghívó Hosszu Margit fogadta őket. A BM egy másik fogadásról is gondoskodott: a tanárképző kar kollégiumában Gáspár János, az intézmény PB-titkára és a KISZ-bizottság több tagja sorakozott fel, akik közölték, hogy tilos a propaganda a Dialógus-mozgalom mellett, csak általánosságban a békéről beszélhetnek. Ezt a szabályt az érintettek nem is szegték meg. Az egyetemen azonban minden bizonnyal többen "vérszemet" kaptak, és azt gondolták, demokráciában élnek. Erről tanúskodik Jerszi 1982. december 7-i jelentése: "Ujság Zsuzsanna III. éves magyar-történelem szakos hallgató azzal a kéréssel fordult az intézmény KISZ Bizottságához, hogy az engedélyezzen egy külön faliújságot, mely csak a béke és a leszerelés kérdéseivel foglalkozna.

Ujság Zsuzsanna kérését a KISZ bizottság a jelenlegi helyzetben nem látta kivihetőnek és nem engedélyezte, tekintettel a "Dialóg" elnevezésű budapesti szervezet pécsi tevékenységére. (...) A KISZ faliújságjára 2 oldal terjedelemben ismeretlen tettes kitette Ruzsa Ferenc és Kőszegi Ferenc által összeállított "békefelhívást", amelyet a holland egyház felhívása alapján készítettek. A fénymásolt pacifista anyagot a KISZ biz. titkára [azaz Gyurcsány - U. K.] a faliújságról eltávolította."

A hivatalos kapcsolatok különböző mértékben működtek együtt az állambiztonsággal. Gyurcsány a Debreczeni Józsefnek adott interjúban azt mondta, hogy már első találkozása alkalmával megmondta az elhárítótisztnek, hogy nem hajlandó neki rendszeres hangulatjelentéseket adni. Állítását alátámasztja, hogy az objektumdossziéban Gyurcsány nevesítve csak egy alkalommal fordul elő, indirekt módon pedig néhányszor lehet következtetni arra, hogy ő is érintett. Tevékenysége abban merült ki, hogy utasítás alapján a faliújságra kirakott Dialógus-plakátokat ő is levette. Az is igaz azonban, hogy a Jerszihez kerülő irományok egyike sem közvetlenül tőle származott. Elsősorban Molnár László és dr. Kiss László állt rendszeres és minden jel szerint kollegiális kapcsolatban az állambiztonsággal, sok esetben elébe menve elvárásainak. Érdekes módon a tanárképző kar párttitkára, Vonyó József egyetlen alkalommal sem bukkan elő az iratokban: ez arra utal, hogy aki nem akart, az párttitkárként is ki tudott maradni az állambiztonsággal való összefonódásból.

Azok az esetek, amelyeknél a hivatalos kapcsolatok kényszerűen belevonódtak az állambiztonság munkájába, elsősorban az eligazításokon jelentkeztek. Jerszi Lajos például 1983. március 30-án a teljes tanárképző kari KISZ-bizottsággal folytatott beszélgetést. Az állambiztonság kifejezetten fontosnak tartotta a hivatalos kapcsolatok instruálását, amint azt az 1983. április 7-i jelentés bizonyítja annak kapcsán, hogy B. M. hivatalos kapcsolat átadott egy géppel írt, a május 1-jei felvonulással kapcsolatos Dialógus-felhívást. Ambrus alosztályvezető ehhez a következő széljegyzetet fűzte: "Jerszi et! A máj. 1-jei felvonulást megelőzően le kell ülnünk az egyetemi párt és KISZ-vezetéssel..." Ehhez Dolmány László alezredes III/III. osztályvezető hozzátette: "valamint az I. titkárt [is tájékoztatni kell]". Figyelembe véve azt, hogy a megyei első titkárok informális hatalmában állt állambiztonsági eljárások leállítása, míg fordítva, a megyei állambiztonsági vezető nem tudta instruálni a megyei titkárt, ezekből a lapszéli megjegyzésekből látható, hogy a belügyi intézkedések valós megrendelőit és haszonélvezőit nem a BM-ben, hanem az MSZMP vezetésében kell keresni.

Az egyetemi oktatók mozgástere - Bilecz Endre

A Dialógus kapcsán természetesen az egyetemi oktatók zöme sem kerülhette el, hogy így vagy úgy ne kerüljön kapcsolatba az üggyel. Érdekes megnézni, hogy ők is mennyire különböző módon reagáltak az állambiztonság megkereséseire. Bókay Antal dékánhelyettes viszonylag jóindulatúan járt el: Jerszi üzeneteit tolmácsolta Benkő Zsuzsának és Horváth Ágnesnek, de saját maga nem súlyosbította senkinek sem a helyzetét, igaz, Jerszinek elárulta, hogy szerinte a lányok nem voltak előtte őszinték, és tovább konspirálnak. Ennél súlyosabban viselkedett dr. Kiss László, aki 1983. március 24-én utasította Gelencsér Imre jogi kari KISZ-titkárt arra, hogy azonnal szedje le a Dialógus-plakátokat, mert "az országnak nincsen szüksége egy ilyen "semleges" szervezetre, ezért ne is reklámozzák azt". Gelencsér hiába jegyezte meg, hogy ezzel csak nagyobb feltűnést kelt, az utasítást végre kellett hajtania.

Hogy a teljes vagy részleges behódolás mellett más magatartás is létezett, azt a PMMF tudományos szocializmus tanszékének oktatója, Bilecz Endre sorsa bizonyítja. Bilecz helyzete korántsem volt könnyű, mivel fondorlatos módon az 1970-es évek elején őt is beszervezte az állambiztonság, de a munkát fél éven belül megtagadta - tehát valamilyen sejtelme már volt arról, hogy a III/III. milyen nemtelen eszközök alkalmazására is hajlandó. Jerszi Bilecz előéletéről feltehetően mit sem tudott, a vele való beszélgetésről 1983. április 28-án a következőket jelentette: "Mai beszélgetésünk az ő kezdeményezésére folyt le. Tudva azt, hogy a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság állományában teljesítek szolgálatot, puhatolódzni próbált arról, hogy a "Dialógus" független békemozgalom tagjaival szemben foganatosított intézkedések a mi kezdeményezésünkre történnek a JPTE jogi, tanárképző karán és a PMMF-en. Mivel az üggyel kapcsolatban tájékozatlanságot árultam el, elmondta, hogy főleg a Tanárképző Kar hallgatóinak vezetésével Pécsett is megalakult a "Dialóg" elnevezésű csoport. Ebben a csoportban eszmei irányító szerepet vállal ő is. (...) Felháborítónak tartja, hogy egy "ilyen tiszta, politikamentes mozgalomra" miért kell nyomozni, és nem érti, hogy az említett intézmények pártbizottságai miért nem ismerik el a mozgalmat."

Jerszi ezt hallva ellentámadásba ment át, és a lengyelországi helyzet rémét, valamint a nagytőke befolyását emlegette, s számon kérte Bileczen, hogy beszámolt-e a pártszervének, és egyeztette-e véleményét az illetékes pártbizottsággal stb. Bilecz erre "felajánlotta, hogy egy "Dialógus" jelvényt szívesen a rendelkezésemre bocsájt, úgymond "...milyen szép lenne, ha a rendőrök is ilyen jelvénnyel járkálnának".

Bilecz magatartása több okból is kirívó kivételnek számít. Egyrészt felelősnek érezte magát hallgatóiért, és preventív módon igyekezett szondázni az elhárítótiszt véleményét. Másrészt kiterítette kártyáit és nyíltan, már-már szemtelenül a Dialógus mellé állt.

A KISZ, valamint pártszervek és Gyurcsány Ferenc

A BM mellett az MSZMP helyi alapszervezetei is pontosan tudósítottak a Dialógus tevékenységéről. A TTK "Technika" pártszervezete 1982. decemberi, Radics László marxizmus-oktató által aláírt információs jelentése "veszélyes jelenségként" említette a Dialógus megjelenését. A JPTE pártszervezetének decemberi információs jelentése mutatja azt is, hogy a párton belül is volt az egyes funkcionáriusoknak mozgásterük: "Az ilyen típusú jelenséggel szemben, az ellensúlyozó intézkedéseket illetően, többféle nézet érzékelhető. Többen szeretnének "keményebb" eszközöket alkalmaztatni, mások türelmes, de határozott eszmecserében, aktívabb békepolitikai tevékenységben látják a követendő utat."

A JPTE kari tanácsának 1983. január 24-i ülésén A karon folyó világnézeti-politikai nevelőmunka értékelése, feladatai című előterjesztéshez Gyurcsány Ferenc is hozzászólt. A KISZ állapotát válságosnak nevezte és "az értékek degradálódásáról" beszélt, majd így folytatta: "...a tagság jelentős része elvesztette a mozgalomba vetett hitét, s a vezetők minden akarata ellenére az elvek és a gyakorlat közti szakadék óriásira nőtt. Ilyen körülmények között a valós tartalmi munka esélyei minimálisak. Hallgató párttagjaink presztizse jelentősen csökkent. Saját környezetükben sem tudnak domináns, vezető egyéniségként fellépni, tömegbefolyásukat tekintve szinte semmivel sincsenek kedvezőbb helyzetben, mint más hallgatótársaik. Oktató párttagjaink, és a patronáló tanárok (...) egy szűk réteget kivéve nem ismerik hallgatóink jelentős részét foglalkoztató politikai problémákat. Vajon hogyan tud vitatkozni egy oktató egy "Dialógus" jelvényt viselő diákkal, ha észre sem vette, hogy ilyen is létezik, ha nem tudja, hogy mit akarnak, mit gondolnak ezek a gyerekek?"

E felszólalás mögött az áll, hogy visszaemlékezők szerint Gyurcsány volt az egyetlen, aki vállalta a karon a nyílt vitát a Dialógussal szemben. Míg Gáspár, Molnár vagy Kiss hivatalos kapcsolatként a besúgásban vagy a kemény kéz politikájának követelésében serénykedett, addig ő e helyett legalább nyílt sisakkal képviselte a KISZ egyébként képviselhetetlen álláspontját. Egyes KISZ-vezetők állambiztonsági aktivitására jellemző, hogy például Molnár László, a JPTE KISZ-titkáraként Jerszi telefonszámát ismerte, sőt azon több alkalommal tájékoztatást is adott úgy, hogy nem ő kezdeményezte a hívást, és levelezésben is volt az elhárítótiszttel. A Dialógus objektumdossziéjában például egy bizalmas hangú levél található: "Kedves Jerszi elvtárs! Mellékelten küldöm tájékoztató jelleggel a Dialógus Békecsoport programját és a visegrádi konferenciáról tartott tájékoztatón készült feljegyzést. Elvtársi üdvözlettel: Molnár László KISZ titkár. Pécs 1983. május 3."

Az MSZMP VB 1983. február 14-i ülésén Gyurcsány terjesztette elő a Fiatalok a békéért címmel megrendezett ellenrendezvény részleteit. Minden bizonnyal az volt az érzése, hogy a piszkos munkát vele végeztetik el. Mellette szól, hogy amikor 1983 márciusában KISZ-küldöttgyűlésen vitatták meg a "Visszhang" faliújság ügyét, akkor a kari újság szerint a következőket mondta: "...nem híve az adminisztratív intézkedéseknek, inkább arra kell törekedni, hogy a disputa minden képviselőjének teremtsünk olyan fórumot, ahol kifejtheti véleményét". Szemlélete korántsem volt általános, a kari MSZMP Végrehajtó Bizottsága 1983. április 20-i ülésén Gáspár párttitkár ítélte el a Dialógus-mozgalmat mint olyat, amellyel nem érdemes párbeszédre törekedni, és kommentár nélkül tolmácsolta az állambiztonság akaratát: "A karok állami vezetései feladatul kapták: tudatosítsák, hogy a "Dialógus" mozgalomban való részvétel a képzés céljaival nem egyeztethető össze."

Gyurcsányra a KISZ-es ellenrendezvények megszervezése és kivitelezése után még egy feladat várt: neki kellett az egyetemi lapban is helyére tenni a Dialógus-ügyet. Az Universitasban több alkalommal is írt a békemozgalmakról, a Dialógust azonban csak 1984 novemberében említette meg. Cikkében a tagságot jóindulatú és félrevezetett emberekként mutatta be. Maga is tudhatta, hogy valótlanság, amikor arról írt, hogy a Dialógus-tagok nagy részével közös nevezőre lehetett jutni, és közülük többen a békemozgalom aktív résztvevőivé váltak. A 2007-ben megjelent Szembenézés című írása, valamint az MSZP kongresszusán elmondott, a Kádár-rendszerrel szemben minden addiginál önkritikusabb beszéde arra utal, hogy érzi: a Dialógus-történetben ő is felelős, mert a rendszer része volt. Felelősségének mértékét nem könnyű megállapítani. A meghurcolt Dialógus-tagok és a mai ellenzék hajlamos a BM lelkes kiszolgálóját láttatni benne. Gyurcsány saját bevallása szerint már 1983 körül sejtette, hogy a Dialógus-ügyben rossz oldalt képviselt, hiszen rá kellett jönnie arra, hogy a propaganda hazugságai ellenére Magyarországon is állomásoztatnak atomfegyvereket. Azt is tudta, hogy hol van a határ a besúgás és az együttműködés között, és ezt a határt, más KISZ-vezetőkkel ellentétben, nem lépte át. Ma már azt is belátja, hogy KISZ-vezetőként ő is a rossz oldalon állt. Szemben Kiss Lászlóval és Molnár Lászlóval azonban ő legalább annyit megtett, hogy a nyilvánosság előtt, még ha általánosságban is, de saját felelősségét is megemlítette.

Az utóvédharcok

Bár az egyetemisták sejthették, hogy a Dialógus propagálására kevés az esély, két ügyben mégis kísérletet tettek a változtatásokra: a május 1-jére tervezett demonstráció és a jogi kar KISZ-vezetőinek újraválasztása.

Mivel fontos kérdés volt, hogy május 1-jén ne történhessen semmi, ezért 1983. április 28-án Pintér Károly alezredes Budapestről felhívta a pécsi állambiztonsági helyettes figyelmét arra, hogy hivatalos kapcsolatain keresztül "nevelő jellegű beszélgetéseket" folytassanak az érintettekkel. A beszélgetések hatásának felmérését a hálózati személyek végezték el, illetve a végrehajtó dékán és kari párttitkár mint hivatalos kapcsolat "hivatalból" jelentette az állambiztonságnak. A Heindl Péterrel folytatott "nevelő jellegű beszélgetésről" készített beszámoló jól példázza a késő Kádár-kor megtorló mechanizmusát: ennek során ugyanis figyelmeztették, hogy tevékenysége "akár büntetőjogi következményekhez is vezethet", de nem merték nyíltan megtiltani a mozgalomban történő részvételt. Heindl a beszélgetés után egy besúgó szerint azt mondta, hogy "végig úgy akarta terelni a beszélgetést, hogy ki tudja kerülni az egyértelmű válaszadást. Ez végül sikerült is neki, így semmire sem kötelezte el magát és a továbbiakban is részt vesz a "független békemozgalom" működésében." Figyelemre méltó az is, hogy miután a Dialógus-tagok feladták a május 1-jei felvonulás gondolatát, szűk körben egy II. világháborús magyar katonasírt koszorúztak meg. Ez a gesztus akkoriban korántsem volt magától értetődő: a honvédség elesettjeire történő emlékezést a köztudatból törölte a hivatalos politika.

Az állambiztonság utasításait a kari KISZ-titkárok szinte szó szerint adták tovább, és amelyikük hajlamot érzett a besúgásra, az a reakciókról is tájékoztatta az állambiztonságot. Így tett Kovács Lajos jogi kari KISZ-titkár, aki a következőkről számolt be Jerszinek: "A beszélgetés során szóba került a május 1-re tervezett békedemonstráció ügye is. Ezzel kapcsolatban a JPTE KISZ Bizottság titkára határozottan leszögezte, hogy a felvonulás alatt a "Dialógus" neve vagy vele kapcsolatos jelszavak nem hangozhatnak el, ilyen feliratok a táblákon nem szerepelhetnek, még a KISZ feltüntetése mellett sem. Ezt a tanárképzős hallgatók nemtetszésüknek hangot adva nem vették tudomásul, egyedül Heindl jelentette ki, hogy ez nem probléma, mert a demonstrációval a békevágyuk hangoztatása a cél és nem a "Dialógus" melletti propaganda."

A május 1-jei tüntetés után hivatalos beszélgetésre került sor B. M. hivatalos kapcsolattal, a PMMF KISZ-titkárával is. A május 1-jei felvonuláson a JPTE TK KISZ-bizottságának jelen lévő tagjai levetették a Dialógus-jelvényeket körülbelül tíz személyről (akik nem értesültek arról, hogy a Dialógus végül is elállt a megjelenéstől). Az összegyülekezett kilencven hallgatót a főiskolai kar elején vitt "Békét a világnak" transzparens mögé sorolták be. Érdekes módon az anyagban nincs utalás arra, hogy Gyurcsánnyal is beszélgettek volna. Neki azonban tudnia kellett, hogy kikről miért szedetik le a jelvényt, különösen azért, mert a békemenet élén ő vonult.

Molnár László és dr. Kiss gondoskodott a renitens hangok elnémításáról. Az 1983. március 30-i pártgyűlés az esetről így számolt be: "Molnár László: A Jogtudományi Karon a kari titkár posztjára újabb jelöltként Schvertfőgel Zsuzsanna is felmerült a listán szereplő Kovács Lajos mellett. Vele kapcsolatban problémaként jelentkezik, hogy egyszer már a kari KISZ-vezetőségben reszortfunkció vállalását elhárította. (...) Dr. Kiss László: Olyan információi vannak, miszerint Schvertfőgel Zsuzsanna titkárjelöltsége mögött a jogi karon alakuló Dialógus-csoport törekvései állnak." Ez a rövid mondat a korszakban egyértelműen Schvertfőgel politikai halálát jelentette, Kovácsot újraválasztották.

Az, hogy néhány hallgató a párt jelöltjétől eltérő személyt kívánt megválasztatni, minden jel szerint halálos bűnnek számított, annak ellenére, hogy Schvertfőgel korábban semmilyen ügyben sem került az állambiztonság látókörébe. De lehet, hogy éppen ez volt a baj, mármint abban az értelemben, hogy az állambiztonságiak attól tartottak, hogy nem vállalja majd a besúgást sem. A III/III. osztály 1983. július 12-i összefoglaló jelentésében így számolt be erről: "A JPTE jogi karán április hónapban megtartott KISZ választásokon Heindl Péter joghallgató vezetésével néhány joghallgató zavartkeltő kampányt idézett elő a párt- és a KISZ szervek által támogatott jelöltek lejáratására és az általuk állított jelöltek megválasztása érdekében. A kampány eredményességét a párt- és a KISZ vezetés segítségével meghiusítottuk."

Mielőtt a felületes olvasó átugrana az idézet felett, érdemes megejteni némi tartalmi elemzést. A többes jelölés minden jel szerint fügefalevél volt csupán, e mögé kívánták elrejteni, hogy az egyedüli legitim befutó a "hivatalos" jelölt. Hiszen Schvertfőgel szintén KISZ-tag volt, csak éppen őt nem felülről, a pártbizottság jóváhagyásával jelölték. Ezekből a kis részletekből derül ki a választások valódi lényege.

A retorziók

Pécsett a megtorlások menetét az egyetem kari tanácsán az a tájékoztató határozta meg, hogy a tagokkal szemben "...retorziót nem alkalmaznak. A IV. évesek jellemzésénél azonban figyelemmel voltak a csoport hangadóira, és az MSZMP VB titkár véleményével összhangban a jellemzésben rögzítették ideológiai felfogásukat. Tudomására jutott, hogy más pl. orosz tanszéken ezt nem tették meg, mivel ezek már elkészültek, így csak vezetői szinten lehet intézkedni, hogy a jelentések a valóságot tükrözzék", tudósított erről túlbuzgón "Őrfy" tmt., aki egyébként a hírszerzés ügynöke volt. Nem tudjuk, hogy az orosztanszéken újraíratták-e a jellemzéseket: a korszakban uralkodó trehányság könnyen lehet, hogy nagyobb úr volt, mint az állambiztonság akarata. Walz János akkurátusan utánajárt annak, hogy a Dialógus három fő szervezője, a végzős Benkő Zsuzsanna, Horváth Ágnes és Hosszu Margit hová adott be elhelyezkedési kérelmet. Az érintettek szerencséjére a BM ahhoz nem ragaszkodott, hogy a Dialógus-tagság tényét a jellemzésekben minősíteni is kell, csupán ennek rögzítését írták elő az egyetem vezetésének, amely ezt végre is hajtotta. Az már az egyes karokon múlott, hogy ezt a kívánságot hogyan szövegezik meg. A kari KISZ- és párttitkárok mozgástere és felelőssége ebben pontosan tetten érhető. A tanárképző karon a jellemzéseknek "köszönhetően" többen nem kaptak a későbbiekben Pécsett állást.

Heindl Péter esetében, aki ötödévesként, 1983 őszén, beiratkozott ugyan, de halasztást kért, még annak is utánajártak, hogy új munkahelyén, a mecseki szénbányában, ahol bányászként dolgozott, rendelkeznek-e ellenőrzésére lehetőségekkel. A jelentésre Ambrus ráírta hogy "Fekete et! Az intézkedést sürgősen végre kell hajtani!" Egy hónappal később utasítás született telefonbeszélgetései lehallgatásáról és 28-Sz-10240/1983 számon személyi dossziét is nyitottak róla "izgatás és társadalomra veszélyes csoportosulásban való részvétel" címén. A III/III-2 osztály a Dialógus egy tagjának, Hajdu Attilának, a Mecseki Ércbányánál üzemmérnökként történt elhelyezkedésére vonatkozó, 1983. szeptember 12-i átiratára Dolmány László alezredes kézzel írta rá, hogy "Fekete et! Kiszorítását szorgalmazni kell!"

Utóélet

A békemozgalom szétverése után az OBT nagy propagandával aláírásgyűjtést szervezett, amely szerint Magyarországon nem telepítenek atomfegyvereket, és cserébe Nyugat-Európában se telepítsenek ilyeneket. Az OBT hazudott, mivel a szovjet Déli Hadseregcsoport a Dunántúlon atomfegyverekkel felszerelt rakétákat állomásoztatott. Az íveket alsó tagozatos gyerekekkel is aláíratták, az aláírást megtagadók esetenként retorziókra számíthattak. Minderre azért volt szükség, hogy a Nyugatnak demonstrálják a magyar dolgozók olthatatlan békevágyát és az OBT mögé felsorakozó tömegek erejét. Szimbolikus, hogy a hazugságok árán összegyűjtött aláírásokat Apró Antal, az Országgyűlés elnöke vette át. Az 1983. december 30-án megjelenő Magyar Ifjúság már a szocialista békeharc egy újabb sikeréről számolhatott be: "Apró Antal a dokumentum átvételekor a következőket mondotta: - Ezek az aláírások [több mint két és fél millió] kifejezik a magyar nép - közte ifjúságunk - tiltakozását az amerikai atomrakéták európai telepítése ellen." A pécsi Dialógus-ügy Gyurcsány Ferenc kormányfővé választása után különleges szerepet kapott. A jobboldali média igyekezett a történteket a kormányfő morális megsemmisítésére felhasználni. Franka Tibor rosszindulatú és téves állításoktól hemzsegő könyvet publikált, Pesty László pedig Egy hiteles ember címmel lejárató célzattal filmet készített Gyurcsány Ferencről.

A helyzet azonban rosszabb annál, semhogy ízléses volna ezt a történetet csakis és kizárólag Gyurcsány Ferenc nyakába varrni. A gépezetben ő is szem volt a láncban. Szerepénél sokkal nagyobb skandalum azoknak a láncszemeknek a rendszerváltás utáni sorsa, akik nála jóval többet tettek le a pártállam asztalára. Az ügyben eljáró III/I-es osztályvezető (Lusztig Péter) az 1994-1998-as ciklusban képviselő lehetett (úgy, hogy volt ügynökével ült egy frakcióban), dr. Kiss László pedig mind a mai napig mint a magyar alkotmányosság őre reprezentálja a Magyar Köztársaság jogfelfogását. Molnár László befutott habilitált egyetemi tanár, a besúgói karrierjét "Nádházi Emil" fedőnéven kezdő Barabás Miklós, az OBT főtitkára pedig a civil kezdeményezéseket képviseli Brüsszelben. Életrajzukban mindnyájan szemérmesen hallgatnak arról, hogy a pártállami terrorgépezetben milyen szerepet játszottak. Az sem ismeretes, hogy nyilvánosság előtt elítélték volna a Kádár-rendszer zsákutcás és csődbe vezető történetét, amelyért ők személyükben is felelősek. Az az aktuálpolitikai vita, amely a kérdést a miniszterelnök múltjára redukálja, csak arra jó, hogy a nála súlyosabb felelősök, akik a magyar társadalom vezető posztjain kormányoktól függetlenül megtalálhatóak, választási ciklusokon átívelve menthessék át magukat.

Ungváry Krisztián