A törvényes határidőn belül döntés születik arról, indít-e eljárást az ügyészség Polgár Tamás, Tomcat ellen közösség elleni izgatás miatt. A Nyilvánosság Klub a férfi ávósok gyerekeinek felakasztására vonatkozó kijelentése miatt kéri mindezt az ügyészségtől. Szakértők kétlik, hogy eredményes lehet a felelősségre vonás.
Megérkezett az ügyészséghez a Nyilvánosság Klub azon levele, amelyben szorgalmazzák, hogy indítsanak hivatalból eljárást Polgár Tamás, Tomcat ellen közösség elleni izgatás miatt - tudatta lapunkkal Borbély Zoltán. A Legfőbb Ügyészség szóvivője hozzátette: az eljárás megindításáról a törvényes határidőn belül döntés születik. A klub álláspontja szerint Polgár Tamás a szegedi magyar majálison kimerítette a Büntető törvénykönyv szerinti izgatás fogalmát, amikor azt mondta: 56-ot ott rontották el, hogy nem akasztották fel az ávósokkal együtt azok gyerekeit is.
Kérdéses azonban, hogy ha megindítanák az ügyészségi eljárást, hozhatna-e az valódi eredményt. A lapunk által megkérdezett jogi szakértők elmondták, a sérelmezett szövegben nincsen konkrét közösség, ami ellen uszítanának. Ávósok ugyanis már nincsenek, ebből kifolyólag úgymond gyerekeik sem, tehát nem tudni, milyen közösség ellen izgathatott volna Tomcat.
Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügy-miniszter úgy fogalmazott: a jelenlegi törvény gyakorlatilag nem teszi lehetővé, hogy emiatt felelősségre vonjanak bárkit is. Erre még nem is igazán volt példa - tette hozzá. A beszédben ráadásul nincs konkrét hely, időpont vagy cselekedetre való felszólítás, ezáltal pedig a kijelentés nem valósít meg közvetlen veszélyt sem, ami az esetleges elmarasztaló ítélethez szükséges lenne - vélte Bárándy. A közösség elleni izgatás szabályozását egyébként már többször is próbálták szigorítani, ám az erre vonatkozó törekvéseket az Alkotmánybíróság rendre elutasította a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva.
Az mindenesetre biztos, hogy szélsőségeseket eddig már több megnyilvánulásukért is próbáltak felelősségre vonni, eddig kevés sikerrel. Legutóbb például azt az eljárást szüntették meg, amelyben azzal vádolták Tomcatet, hogy ő bujtott fel két férfit tavaly október 23-án arra, hogy másszanak fel a Lánchídra. De felmentő ítélet született akkor is, amikor Budaházy Györgyöt próbálták alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészülete miatt felelősségre vonni több publikációja miatt is. A bíróság ekkor kimondta: a véleménynyilvánítás szabadságát átlépte, de nem tett büntetőtörvénybe ütközőt.