2002. június 25.

A Nyilvánosság Klub észrevételei
az új Polgári Törvénykönyv személyiségi jogokkal kapcsolatos koncepciójához

1. A nevesített személyiségi jogok

1. 1. Nem értünk egyet a koncepcióban szereplő azzal az állásponttal, miszerint a közszereplők a jó hírnévhez való jogának védelme és a közügyekben történő véleménynyilvánítás szabadságának konfliktusát a bírói gyakorlatnak kell megoldania.

A közszereplők jó hírnevének védelmével kapcsolatos jelenlegi személyiségi jogi gyakorlatban - különösen a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatot követően, amikor látványosan csökkent a közszereplők bírálata miatt indított vagy elítéléssel végződött becsületsértési és rágalmazási ügyek száma - a bíróságok nem alkalmazzák az Emberi Jogok Európai Bírósága, számos külföldi bíróság és a magyar Alkotmánybíróság által is előírt tesztet a közszereplők nagyobb tűrési küszöbéről. (Lásd pl. a Legf. Bír. Pfv. IV. 21.087/2001.sz. PK. 178.)

Ezen a helyzeten csak jogalkotási úton lehet változtatni. Például egy olyan passzus beiktatásával, amely kizárja a jó hírnév sérelme köréből egyrészt a közhatalmat gyakorlószemélyekről és a közszereplő politikusokról e minőségükre tekintettel kifejtett értékítéleteket, másrészt a róluk valótlanul állított vagy híresztelt tényeket, feltéve, hogy a tény közlője vagy híresztelője a tény valótlanságáról nem tudott, illetve ha a hivatása vagy foglalkozása alapján elvárható körültekintéssel a tény valótlanságáról nem kellett tudnia. (Ez lényegében a 36/1994-es AB határozat tesztjének alkalmazását jelentené.) Ehhez a törvénynek pontos definíciót kell adnia a közszereplőkről.

1. 2. Ugyancsak nem értünk egyet a koncepcióban foglalt azzal a javaslattal, mely szerint a képmáshoz való jog körében a bírói gyakorlatban kialakult normák beiktatandók a törvénybe. Ennek a gyakorlatnak az alapján ugyanis a jogállami rendszerekben legkevésbé korlátozható politikai véleménynyilvánításnak számító karikatúrák gyakran a képmáshoz való jog alapján élveznek védelmet.

Ha a magyarországi bírósági gyakorlatban meghonosodna a véleményszabadság és személyiségi jogok viszonyának az a felfogása, amit a bírói gyakorlat egyes ítéletei tükröznek, akkor nem érvényesül az Alkotmánybíróság 1994-es határozatának az az intenciója, hogy a közügyek vitathatóságának érdekében a közszereplőknek több kritikát, magánszférájuk erőteljesebb korlátozását kell elviselniük. Ez természetesen egyszersmind azt is jelentené, hogy a magyar gyakorlat eltávolodna a fejlett jogállamokban honostól, és - ami még ennél is veszélyesebb - az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatától, ami azzal a következménnyel járna, hogy Magyarországra gyakori elmarasztalások várnának Strasbourgban. Ha a magyar polgári bíróságok ítéleteiket a karikatúrák általuk jónak vagy rossznak ítélt színvonalára alapozzák, akkor vége a művészetek szabadságának, amit pedig a magyar és valamennyi jogállami alkotmány, valamint nemzetközi emberi jogi dokumentum a kifejezés szabadsága legbecsesebb, legkevésbé korlátozható összetevőjeként garantál. Persze a bírónak lehet más a karikatúristától eltérő véleménye egy politikus jellemvonásairól, de nem vindikálhatja magának azt a jogot, hogy a karikatúrista által adott jellemzést önkényesen a politikus közéleti szerepétől elválasztja. Az Alkotmánybíróság határozatának mindenkire, a bíróságokra is kötelező üzenete, hogy a meghökkentő vagy megbotránkoztató vélemények is alkotmányos védelmet élveznek érték- és valóságtartalomra tekintet nélkül.

1. 3. Az új kódexnek tisztáznia kell a személyhez fűződő jogok személyes érvényesíthetőségének (jelenlegi Ptk. 85.§ (1) bekezdés) tartalmát. A mostani joggyakorlat - a PK. 13. sz. állásfoglalásának alapján - abból indul ki, hogy az a személy indíthat személysiégi jogi pert, akinek személyére a sajtó- vagy egyéb közlemény - nevének megjelölésével, vagy egyéb módon utal, vagy akinek a személye a közlemény tartalmából egyébként felismerhető. (Lásd a PKKB 29.P.90.907/2001/12. számú ítéletét.) Az új szabályozásnak világossá kell tennie a személyes érvényesíthetőségnek azt az egyedül helyes értelmezését, mely szerint egy adott személyt ért sérelemért egy másik személy nem perelhet, de egy megsértett közösség tagja akkor is, ha neve nem jelenik a sértő kijelentésben, és rá személy szerint nem is utalnak.

2. A személyiségi jog megsértésének jogkövetkezményei

2. 1. Az új kódex által a személyhez fűződő jogok megsértésének szankciói között bevezetendő sérelemdíj intézményével szemben nincsenek alkotmányossági kifogásaink, mint a közérdekű célra fordítható bírsággal, ami, mivel kizárólag a sajtóval szemben alkalmazandó, diszkriminatív jellegű. Ugyanakkor úgy tűnik számunkra, hogy a sérelemdíj funkcióját a nem vagyoni kártérítés intézménye is be tudja tölteni.

2. 2. Nem értünk egyet azzal, hogy a koncepció tartalmazza a sajtó-helyreigazítás szabályozásának esetleges kibővítését a vélemény-helyreigazítás intézményével. Mint ismeretes, az Országgyulés 2001. májusában elfogadta a Polgári Törvénykönyv módosítását, amely lehetové tenné, hogy a sajtóban megjelent véleményekre az érintettek személyiségi jogaikra tekintettel reagáljanak. A köztársasági elnök alkotmányossági aggályait megfogalmazva elozetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól. Az elfogadott módosítás két tekintetben egészítette volna ki a Ptk. személyiségi jogi fejezetét. Az egyik - ezúttal "válaszadás" névvel - az elozo és a koncepció által most ismét használt "vélemény-helyreigazítási" kísérletek újabb mutációja. Eszerint "akinek személyhez fuzodo jogát napilapban, folyóiratban (idoszaki lapban), rádióban vagy televízióban közölt valamely vélemény vagy értékelés sérti, - a törvényben biztosított egyéb igényeken kívül - követelheti saját véleményének vagy értékelésének közzétételét is". A szöveg elso olvasásra is szembetuno alkotmányossági problémája, hogy nem lehet tudni, milyen személyhez fuzodo jogi sérelemre gondol az eloterjeszto. A Ptk. ugyanis többfélét is nevesít, köztük a jóhírnév és a becsület megsértését (feltehetoen ezek lebeghettek a szövegezok szeme elott), de a természetes környezet már elért védettségi szintjének veszélyezetettségét is. Ha a törvényjavaslat nem tisztázza, melyik esetén illeti meg a válaszadás joga a sértettet, akkor ez a jog valamennyihez kapcsolódik. Márpedig éppenséggel az utolsóként említett esetben ez nem tunik indokoltnak. Vagyis feltéve, de meg nem engedve, hogy a szabályozás alkotmányosan elfogadható lenne, ha pontosan megnevezné a válaszadás szempontjából releváns személyiségi jogi sérelmeket, a jelenlegi megfogalmazást már önmagában alkotmányellenessé teszi az, hogy olyasmire is kiterjed, amire nem lenne megengedheto. Ezt nevezi az alkotmányjogi dogmatika "szélességnek".

De a módosítás értékelésekor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az elmarasztaló vélemények sértettjének nemcsak az összes többi lap áll rendelkezésére ellenvéleménye kifejtésére, de ha személyiségi jogaiban, esetleg becsületében is sértve érzi magát, akkor ma is számos polgári jogi, sot büntetojogi eszköz igénybevételére van lehetosége. Nem beszélve arról, hogy egy igazi szerkeszto az esetek többségében önként is leközli a választ. A fo baj a "vélemény-helyreigazítással" - akárhogy is nevezik azt, és akármilyenek is a részletszabályai -, hogy megszünteti a sajtószabadság egyik legfontosabb részét képezo szerkesztés szabadságát.

Az Alkotmánybíróság 2001. december elején hirdette ki határozatát a köztársasági elnök indítványával kapcsolatban. A döntés látszólag igazolta az elnök alkotmányossági aggályait, hiszen a határozat rendelkező része értelmében "alkotmányellenes a válaszadás jogának a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 79.§-ának - az Országgyűlés 2001. május 29-i ülésnapján elfogadott törvény 1.§-ával beiktatott - új (2) bekezdésében meghatározott szabályozási módja". A többségi álláspontot jegyző hét alkotmánybíró úgy látszik rendhagyó módon ezen a helyen is jelezni kívánta - amit az indokolásban azután részeletesen is kifejtettek -, hogy a válaszadás intézményét általában nem, csak a vizsgált törvényben alkalmazott megoldását tartja összeegyeztethetetlennek az alkotmánnyal.

Ha az Országgyűlés többségi döntéssel, az alkotmánybírák intencióinak megfelelően kijavítja a lex Répássy szabályozási módszertani hibáit, akkor a válaszadással egy, a felvilágosodás, valamint a magyar forradalmak egyik legmagasztosabb elvét, a sajtó- és ezen belül is különösen a szerkesztés szabadságát megcsúfoló intézmény épül be jogrendszerünkbe. Vagyis megítélésünk szerint az intézmény egésze ellentétes az alkotmánnyal, ezért annak semmilyen formában történő intézményesítését nem lehet elfogadni.

2. 3. A koncepciónak a sajtó-helyreigazítás jelenlegi szabályozását megerősítő elképzelésével nem értünk egyet, mert éppen ennek a szabályozásnak a hibái és hiányosságai eredményezik a bírósági gyakorlat sajtószabadságot indokolatlanul korlátozó következményeit. Indokolt lenne az intézményt a sajtótörvényben elhelyezni. Ennek részben jogdogmatikai, részben jogtörténeti (az 1914. évi XIV. törvény idején is itt szerepelt) okai, vannak, másrészt így elkerülhető a sajtót korlátozni kívánó kormánypártok általi egyszerű módosíthatósága. A hiányosságok közé tartozik, hogy a szabályozás nem különböztet a közszereplők és a nem-közszereplőkkel kapcsolatos helyreigazítási ügyek között, és nincs tekintettel arra sem, hogy a sajtó korrekt módon tájékoztatott-e. Ez utóbbival összefüggésben különösen ellenezzük a koncepcióban szereplő azt az álláspontot, miszerint fenntartandó a sajtó objektív felelősségére vonatkozó "rendelkezés" is. (Ezzel kapcsolatban szükséges megjegyezni, hogy ilyen normatív rendelkezés ma sem létezik, a bírói gyakorlat a bíróságokra egyébként nem kötelező korábbi legfelsőbb bírósági kollégiumi állásfoglalásokat követ helytelenül normaként.)

A sajtó-helyreigazítás a személyiségvédelemnek két szempontból is sajátos eszköze a személyiségi jogok védelmének. Egyfelől korlátozottabb az egyéni becsület mind büntetőjogi, mind pedig polgári jogi módszereihez képest, amennyiben kizárólag valótlan tények közlése illetve híresztelése, valamint való tények hamis színben történő feltüntetése esetén használható, vagyis vélemény, értékítélet, bírálat esetében egyáltalán nem. Ugyanakkor ezekben az esetekben a tények közlője lényegesen nehezebb helyzetben van, hisz csak abban az esetben mentesülhet a felelősség, vagyis a helyreigazítás közlése alól, ha bizonyítani tudja a közölt tények valóságát. De még egy ilyen, az objektívhez közeli felelősségi konstrukció esetében sem mindegy, hogy a bírói gyakorlat hogyan mérlegel a közszereplők védelme és a közügyek vitathatósága konfliktusában.

A sajtószabadságot indokolatlanul korlátozó bírósági gyakorlat megváltoztatására ebben az esetben is csak a jogalkotó lenne képes, például a helyreigazítási rendelkezések olyan kiegészítésével, amelynek értelmében nem lehet tárgya helyreigazításnak olyan közlemény, illetőleg közleménynek olyan része, amely a nyilvánosság számára nyitva álló eseményen közhatalmat gyakorló személyről vagy közszereplő politikusról állított tényről pontosan tudósít. Ha viszont a bíróság jogerősen megállapítja, hogy a tény közlője megsértette a közhatalmat gyakorló személy vagy közszereplő politikus személyiségi jogait, az eseményről tudósító sajtótermék az ítéletről köteles tudósítani.

A sajtó-helyreigazítás újraszabályozása során indokoltnak tartjuk kifejezetten lehetővé tenni a meghalt személy védelmében a hozzátartozó fellépését. A jelenlegi joggyakorlat ezt a Ptk. Jelenlegi 85.§ (1) bekezdésének a személyhez fűződő jogok személyes érvényesíthetőségére vonatkozó rendelkezésére hivatkozva kizárja. (Lásd pl. PKKB. 20.P.86.352/2002.)

A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete