A kormánykoalíció pártjainak a médiatörvény-javaslattal kapcsolatos minapi megállapodása azt a látszatot kelti, mintha már elhárították volna az összes akadályt a médiumok pluralizmusa elől. A látszat azonban csal. A kimódolt megállapodás nem szünteti meg a Magyar Rádió és a Magyar Televízió monopóliumát.
Pluralizmus csak akkor lesz, ha az országos közszolgálati rádiónak
és televíziónak teljesértékű versenytársakkal kell megküzdenie a közönségért. A
megállapodás ezzel szemben megelégszik azzal, hogy a lakosság felét - a földi
sugárzású műsorok tekintetében - a közszolgálati médiumok kötelező fogyasztására
szorítja. A javaslat mindössze egy "fél"-országos frekvencián oldja fel a több
mint egy fél évtizede illegálisan fenntartott moratóriumot.
Érdemi verseny híján a Magyar Rádió és a Magyar Televízió a
közszolgálatiság követelményének sem fog megfelelni, hiszen a megállapodás
óhatatlanul olyan kivételezett csoportoknak kedvez a médiumokban, amelyeknek
kifejezett érdekük lesz a politikai status quo fenntartása. Ezt tetézi, hogy a
közszolgálati rádió és tévé államtól való függetlensége eleve nem garantálható,
ha költségvetési támogatásuk fennmarad, az állami finanszírozás emellett
csökkenti az intézmények késztetését a racionális, piaci gazdálkodásra.
A Nyilvánosság Klub a kormánykoalíció megállapodásában nem lát
mást, mint a politikusok egyezkedési vágyának megnyilatkozását, ezúttal a
média-szabadság rovására.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Legyen verseny (Népszabadság)
Népszabadság, 1994. november 14.
Legyen verseny a médiapiacon!
A Nyilvánosság Klub ügyvivői legutóbbi nyilatkozatukban a
kormánykoalíció pártjainak médiamegállapodását véleményezve hangsúlyozták, hogy
a tervezet nem töri meg a Magyar Rádió és a Magyar Televízió hegemóniáját, s
kizárja a magántulajdonosok megjelenését a médiapiacon. Bolgár Györgytől
, a Nyilvánosság Klub ügyvivőjétől azt kérdeztük, miért csak most
véleményezték a tervezetet.
- Talán még nem késő másfajta érdekeknek hangot adnunk, mert a
tévés és rádiós érdekérvényesítés elég erőteljes volt ahhoz, hogy a koalíciós
pártok sok tekintetben elfogadják - mondta Bolgár György. Hozzátette: a
megállapodással korlátozták a szabad versenyt. A Nyilvánosság Klub mindeddig
várt, bízva abban, hogy a médiatörvény minél előbb lehetővé teszi a versenyt. Az
ügyvivők szerint külön gondot okoz, hogy a törvény elfogadásának kitolódásával
kiújulhat a médiaháború. Ezért a testület tévés és rádiós tagjai is
egyetértettek a nyilatkozat kiadásával.