1. 1. Nem értünk egyet a koncepcióban szereplő azzal az
állásponttal, miszerint a közszereplők a jó hírnévhez való jogának védelme és a
közügyekben történő véleménynyilvánítás szabadságának konfliktusát a bírói
gyakorlatnak kell megoldania.
A közszereplők jó hírnevének védelmével kapcsolatos jelenlegi
személyiségi jogi gyakorlatban - különösen a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatot
követően, amikor látványosan csökkent a közszereplők bírálata miatt indított
vagy elítéléssel végződött becsületsértési és rágalmazási ügyek száma - a
bíróságok nem alkalmazzák az Emberi Jogok Európai Bírósága, számos külföldi
bíróság és a magyar Alkotmánybíróság által is előírt tesztet a közszereplők
nagyobb tűrési küszöbéről. (Lásd pl. a Legf. Bír. Pfv. IV. 21.087/2001.sz. PK.
178.)
Ezen a helyzeten csak jogalkotási úton lehet változtatni. Például
egy olyan passzus beiktatásával, amely kizárja a jó hírnév sérelme köréből
egyrészt a közhatalmat gyakorlószemélyekről és a közszereplő politikusokról e
minőségükre tekintettel kifejtett értékítéleteket, másrészt a róluk valótlanul
állított vagy híresztelt tényeket, feltéve, hogy a tény közlője vagy
híresztelője a tény valótlanságáról nem tudott, illetve ha a hivatása vagy
foglalkozása alapján elvárható körültekintéssel a tény valótlanságáról nem
kellett tudnia. (Ez lényegében a 36/1994-es AB határozat tesztjének alkalmazását
jelentené.) Ehhez a törvénynek pontos definíciót kell adnia a
közszereplőkről.
1. 2. Ugyancsak nem értünk egyet a koncepcióban foglalt azzal a
javaslattal, mely szerint a képmáshoz való jog körében a bírói gyakorlatban
kialakult normák beiktatandók a törvénybe. Ennek a gyakorlatnak az alapján
ugyanis a jogállami rendszerekben legkevésbé korlátozható politikai
véleménynyilvánításnak számító karikatúrák gyakran a képmáshoz való jog alapján
élveznek védelmet.
Ha a magyarországi bírósági gyakorlatban meghonosodna a
véleményszabadság és személyiségi jogok viszonyának az a felfogása, amit a bírói
gyakorlat egyes ítéletei tükröznek, akkor nem érvényesül az Alkotmánybíróság
1994-es határozatának az az intenciója, hogy a közügyek vitathatóságának
érdekében a közszereplőknek több kritikát, magánszférájuk erőteljesebb
korlátozását kell elviselniük. Ez természetesen egyszersmind azt is jelentené,
hogy a magyar gyakorlat eltávolodna a fejlett jogállamokban honostól, és - ami
még ennél is veszélyesebb - az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési
gyakorlatától, ami azzal a következménnyel járna, hogy Magyarországra gyakori
elmarasztalások várnának Strasbourgban. Ha a magyar polgári bíróságok
ítéleteiket a karikatúrák általuk jónak vagy rossznak ítélt színvonalára
alapozzák, akkor vége a művészetek szabadságának, amit pedig a magyar és
valamennyi jogállami alkotmány, valamint nemzetközi emberi jogi dokumentum a
kifejezés szabadsága legbecsesebb, legkevésbé korlátozható összetevőjeként
garantál. Persze a bírónak lehet más a karikatúristától eltérő véleménye egy
politikus jellemvonásairól, de nem vindikálhatja magának azt a jogot, hogy a
karikatúrista által adott jellemzést önkényesen a politikus közéleti szerepétől
elválasztja. Az Alkotmánybíróság határozatának mindenkire, a bíróságokra is
kötelező üzenete, hogy a meghökkentő vagy megbotránkoztató vélemények is
alkotmányos védelmet élveznek érték- és valóságtartalomra tekintet nélkül.
1. 3. Az új kódexnek tisztáznia kell a személyhez fűződő jogok
személyes érvényesíthetőségének (jelenlegi Ptk. 85.§ (1) bekezdés) tartalmát. A
mostani joggyakorlat - a PK. 13. sz. állásfoglalásának alapján - abból indul ki,
hogy az a személy indíthat személysiégi jogi pert, akinek személyére a sajtó-
vagy egyéb közlemény - nevének megjelölésével, vagy egyéb módon utal, vagy
akinek a személye a közlemény tartalmából egyébként felismerhető. (Lásd a PKKB
29.P.90.907/2001/12. számú ítéletét.) Az új szabályozásnak világossá kell tennie
a személyes érvényesíthetőségnek azt az egyedül helyes értelmezését, mely
szerint egy adott személyt ért sérelemért egy másik személy nem perelhet, de egy
megsértett közösség tagja akkor is, ha neve nem jelenik a sértő kijelentésben,
és rá személy szerint nem is utalnak.
2. A személyiségi jog megsértésének jogkövetkezményei
2. 1. Az új kódex által a személyhez fűződő jogok megsértésének
szankciói között bevezetendő sérelemdíj intézményével szemben nincsenek
alkotmányossági kifogásaink, mint a közérdekű célra fordítható bírsággal, ami,
mivel kizárólag a sajtóval szemben alkalmazandó, diszkriminatív jellegű.
Ugyanakkor úgy tűnik számunkra, hogy a sérelemdíj funkcióját a nem vagyoni
kártérítés intézménye is be tudja tölteni.
2. 2. Nem értünk egyet azzal, hogy a koncepció tartalmazza a
sajtó-helyreigazítás szabályozásának esetleges kibővítését a
vélemény-helyreigazítás intézményével. Mint ismeretes, az Országgyulés 2001.
májusában elfogadta a Polgári Törvénykönyv módosítását, amely lehetové tenné,
hogy a sajtóban megjelent véleményekre az érintettek személyiségi jogaikra
tekintettel reagáljanak. A köztársasági elnök alkotmányossági aggályait
megfogalmazva elozetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól. Az elfogadott
módosítás két tekintetben egészítette volna ki a Ptk. személyiségi jogi
fejezetét. Az egyik - ezúttal "válaszadás" névvel - az elozo és a koncepció
által most ismét használt "vélemény-helyreigazítási" kísérletek újabb mutációja.
Eszerint "akinek személyhez fuzodo jogát napilapban, folyóiratban (idoszaki
lapban), rádióban vagy televízióban közölt valamely vélemény vagy értékelés
sérti, - a törvényben biztosított egyéb igényeken kívül - követelheti saját
véleményének vagy értékelésének közzétételét is". A szöveg elso olvasásra is
szembetuno alkotmányossági problémája, hogy nem lehet tudni, milyen személyhez
fuzodo jogi sérelemre gondol az eloterjeszto. A Ptk. ugyanis többfélét is
nevesít, köztük a jóhírnév és a becsület megsértését (feltehetoen ezek
lebeghettek a szövegezok szeme elott), de a természetes környezet már elért
védettségi szintjének veszélyezetettségét is. Ha a törvényjavaslat nem
tisztázza, melyik esetén illeti meg a válaszadás joga a sértettet, akkor ez a
jog valamennyihez kapcsolódik. Márpedig éppenséggel az utolsóként említett
esetben ez nem tunik indokoltnak. Vagyis feltéve, de meg nem engedve, hogy a
szabályozás alkotmányosan elfogadható lenne, ha pontosan megnevezné a válaszadás
szempontjából releváns személyiségi jogi sérelmeket, a jelenlegi megfogalmazást
már önmagában alkotmányellenessé teszi az, hogy olyasmire is kiterjed, amire nem
lenne megengedheto. Ezt nevezi az alkotmányjogi dogmatika "szélességnek".
De a módosítás értékelésekor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az
elmarasztaló vélemények sértettjének nemcsak az összes többi lap áll
rendelkezésére ellenvéleménye kifejtésére, de ha személyiségi jogaiban, esetleg
becsületében is sértve érzi magát, akkor ma is számos polgári jogi, sot
büntetojogi eszköz igénybevételére van lehetosége. Nem beszélve arról, hogy egy
igazi szerkeszto az esetek többségében önként is leközli a választ. A fo baj a
"vélemény-helyreigazítással" - akárhogy is nevezik azt, és akármilyenek is a
részletszabályai -, hogy megszünteti a sajtószabadság egyik legfontosabb részét
képezo szerkesztés szabadságát.
Az Alkotmánybíróság 2001. december elején hirdette ki határozatát a köztársasági elnök indítványával kapcsolatban. A döntés látszólag igazolta az elnök alkotmányossági aggályait, hiszen a határozat rendelkező része értelmében "alkotmányellenes a válaszadás jogának a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 79.§-ának - az Országgyűlés 2001. május 29-i ülésnapján elfogadott törvény 1.§-ával beiktatott - új (2) bekezdésében meghatározott szabályozási módja". A többségi álláspontot jegyző hét alkotmánybíró úgy látszik rendhagyó módon ezen a helyen is jelezni kívánta - amit az indokolásban azután részeletesen is kifejtettek -, hogy a válaszadás intézményét általában nem, csak a vizsgált törvényben alkalmazott megoldását tartja összeegyeztethetetlennek az alkotmánnyal.
Az Alkotmánybíróság 2001. december elején hirdette ki határozatát a köztársasági elnök indítványával kapcsolatban. A döntés látszólag igazolta az elnök alkotmányossági aggályait, hiszen a határozat rendelkező része értelmében "alkotmányellenes a válaszadás jogának a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 79.§-ának - az Országgyűlés 2001. május 29-i ülésnapján elfogadott törvény 1.§-ával beiktatott - új (2) bekezdésében meghatározott szabályozási módja". A többségi álláspontot jegyző hét alkotmánybíró úgy látszik rendhagyó módon ezen a helyen is jelezni kívánta - amit az indokolásban azután részeletesen is kifejtettek -, hogy a válaszadás intézményét általában nem, csak a vizsgált törvényben alkalmazott megoldását tartja összeegyeztethetetlennek az alkotmánnyal.
Ha az Országgyűlés többségi döntéssel, az alkotmánybírák
intencióinak megfelelően kijavítja a lex Répássy szabályozási módszertani
hibáit, akkor a válaszadással egy, a felvilágosodás, valamint a magyar
forradalmak egyik legmagasztosabb elvét, a sajtó- és ezen belül is különösen a
szerkesztés szabadságát megcsúfoló intézmény épül be jogrendszerünkbe. Vagyis
megítélésünk szerint az intézmény egésze ellentétes az alkotmánnyal, ezért annak
semmilyen formában történő intézményesítését nem lehet elfogadni.
2. 3. A koncepciónak a sajtó-helyreigazítás jelenlegi
szabályozását megerősítő elképzelésével nem értünk egyet, mert éppen ennek a
szabályozásnak a hibái és hiányosságai eredményezik a bírósági gyakorlat
sajtószabadságot indokolatlanul korlátozó következményeit. Indokolt lenne az
intézményt a sajtótörvényben elhelyezni. Ennek részben jogdogmatikai, részben
jogtörténeti (az 1914. évi XIV. törvény idején is itt szerepelt) okai, vannak,
másrészt így elkerülhető a sajtót korlátozni kívánó kormánypártok általi
egyszerű módosíthatósága. A hiányosságok közé tartozik, hogy a szabályozás nem
különböztet a közszereplők és a nem-közszereplőkkel kapcsolatos helyreigazítási
ügyek között, és nincs tekintettel arra sem, hogy a sajtó korrekt módon
tájékoztatott-e. Ez utóbbival összefüggésben különösen ellenezzük a koncepcióban
szereplő azt az álláspontot, miszerint fenntartandó a sajtó objektív
felelősségére vonatkozó "rendelkezés" is. (Ezzel kapcsolatban szükséges
megjegyezni, hogy ilyen normatív rendelkezés ma sem létezik, a bírói gyakorlat a
bíróságokra egyébként nem kötelező korábbi legfelsőbb bírósági kollégiumi
állásfoglalásokat követ helytelenül normaként.)
A sajtó-helyreigazítás a személyiségvédelemnek két szempontból is
sajátos eszköze a személyiségi jogok védelmének. Egyfelől korlátozottabb az
egyéni becsület mind büntetőjogi, mind pedig polgári jogi módszereihez képest,
amennyiben kizárólag valótlan tények közlése illetve híresztelése, valamint való
tények hamis színben történő feltüntetése esetén használható, vagyis vélemény,
értékítélet, bírálat esetében egyáltalán nem. Ugyanakkor ezekben az esetekben a
tények közlője lényegesen nehezebb helyzetben van, hisz csak abban az esetben
mentesülhet a felelősség, vagyis a helyreigazítás közlése alól, ha bizonyítani
tudja a közölt tények valóságát. De még egy ilyen, az objektívhez közeli
felelősségi konstrukció esetében sem mindegy, hogy a bírói gyakorlat hogyan
mérlegel a közszereplők védelme és a közügyek vitathatósága konfliktusában.
A sajtószabadságot indokolatlanul korlátozó bírósági gyakorlat
megváltoztatására ebben az esetben is csak a jogalkotó lenne képes, például a
helyreigazítási rendelkezések olyan kiegészítésével, amelynek értelmében nem
lehet tárgya helyreigazításnak olyan közlemény, illetőleg közleménynek olyan
része, amely a nyilvánosság számára nyitva álló eseményen közhatalmat gyakorló
személyről vagy közszereplő politikusról állított tényről pontosan tudósít. Ha
viszont a bíróság jogerősen megállapítja, hogy a tény közlője megsértette a
közhatalmat gyakorló személy vagy közszereplő politikus személyiségi jogait, az
eseményről tudósító sajtótermék az ítéletről köteles tudósítani.
A sajtó-helyreigazítás újraszabályozása során indokoltnak tartjuk
kifejezetten lehetővé tenni a meghalt személy védelmében a hozzátartozó
fellépését. A jelenlegi joggyakorlat ezt a Ptk. Jelenlegi 85.§ (1) bekezdésének
a személyhez fűződő jogok személyes érvényesíthetőségére vonatkozó
rendelkezésére hivatkozva kizárja. (Lásd pl. PKKB. 20.P.86.352/2002.)
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete