Az ország második legnagyobb
lakossági bankja 1998 végére elveszítette tőkéjét és betétesei pénzének nagy
részét, miközben mintegy 150 milliárd forintos veszteséget halmozott fel. A
szükségessé vált tőkejuttatások miatt többségi állami tulajdonba került
pénzintézet rendbetétele a központi költségvetésre hárult: a szanálás átlagosan
több tízezer forintjába került minden egyes magyar adófizetőnek. Demokratikus
társadalomban a sajtó elemi kötelessége, hogy a közpénzeket "megcsapoló"
országos pénzügyi botrányt mindmáig övező homályt a tények feltárásával
megkísérelje eloszlatni. Ezek - már csak a hasonló esetek elkerülése érdekében
is - olyan közérdekű adatok, amelyek megismerését nem korlátozhatják a
különleges elbánásban részesült egykori VIP-es ügyfeleknek a személyes adatok
védelméhez fűződő érdekei. Közérdekű adat publikálása nem lehet veszélyes a
társadalomra. Még ha úgy lenne is, egy pusztán formális jogsértés akkor sem
számíthat bűnnek. Mindezt a hatóságoknak a Postabank-botrány kapcsán egyszer már
alkalmuk volt konstatálni. A pénzintézeti krízis kirobbanását követően
rémhírterjesztés vádjával 1998-ban bíróság elé állított első bűnbakot,
bűncselekmény (az állítólagos jogsértés társadalomra veszélyességének) hiánya
miatt időközben már jogerősen felmentette az igazságszolgáltatás. Most más
vádlottakkal, más jogcímen elölről kezdődik a hajsza olyan személyekkel szemben,
akik végre tettek valamit azért, hogy a közvélemény egy nagy szabású pénzügyi
panamának legalább bizonyos részleteit megismerhesse.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Dr. Nehéz-Posony István ügyvéd válasza
Élet és Irodalom XLIV évfolyam, 23. szám
Tisztelt Szerkesztőség!
Az ÉS június 16-i számában jelent meg a Nyilvánosság Klub
közleménye A sajtó nem bűnpártoló címmel. A nyilatkozatban az alábbi mondat is
szerepel: "Az ország második legnagyobb lakossági bankja 1998 végére
elveszítette tőkéjét és betétesei pénzének nagy részét, miközben 150 milliárd
forint veszteséget halmozott fel."
Mint Princz Gábor volt elnök-vezérigazgató jogi képviselője,
tekintve, hogy a fenti alaptalan tényállítások ügyfelem személyét érintik
szükségesnek tartom az alábbiak közlését:
1) A Postabank nem veszítette el tőkéjét, minthogy eleve sem volt
azzal kellően ellátva, s az állami bankkonszolidációból egyedül a hazai bankok
közül kimaradt.
2) A Postabank nem veszteséget halmozott fel. A kormány valóban
ilyen összeggel "tőkésítette fel" a pénzintézetet 1998 őszén, ennek oka azonban
nem a veszteség, hanem egy vélelmezett és pénzügyileg a mai napig alá nem
támasztott céltartalék-szükséglet volt. A két fogalom sem közgazdaságilag, sem
jogilag nem azonos: a céltartalék ugyanis biztosítékul szolgál, mértéke arra
illetékes személy(ek) döntésén alapul, míg a veszteség objektív kategória. A
különbséget minden jogász és közgazdász ismeri, kivéve Várhegyi Évát, a
Nyilvánosság Klub tagját, aki az elmúlt két évben több cikkében is igyekezett
összemosni a két fogalmat. Tájékoztatásul közlöm, hogy "veszteségről" az ügyben
eljáró hatóságok sem tettek említést.
3) A Postabank nem veszítette el betétesei pénzét. Ilyesmit soha
senki nem is állított, e tekintetben a Nyilvánosság Klub ügyvivői testülete
egyedülállóan új részlettel gazdagítja a Postabank-legendáriumot. Ezzel szemben
tény, hogy az 1997-es bankpánik idején mintegy 70 milliárd forint követelést
kellett egyik napról a másikra kiegyenlíteni, s ezt a bank meg is tette, jó
likviditása következtében.
Remélem, a fentiek ismeretében a Nyilvánosság Klub visszavonja
alaptalan tényállításait.
Dr. Nehéz-Posony István
ügyvéd
ügyvéd
***
A Nyilvánosság Klub nyilatkozatában szereplő megállapítását a
Postabank és Takarékpénztár Rt. 1998. évi (könyvvizsgáló által auditált) éves
beszámolójára alapozta. Ebből egyfelől az derül ki, hogy a bank mérleg szerinti
eredménye mínusz 135,4 milliárd forint volt (ezt minden közgazdász és jogász
veszteségnek nevezi), másfelől az, hogy önrevízióval 18 milliárd forinttal
csökkentették az előző évben kimutatott mínusz 12 milliárd forint eredményt
(azaz veszteséget), ami ennek hatására mínusz 30 milliárd forintra csökkent
(azaz a veszteség 30 milliárd forintra emelkedett). A mérlegben és
eredmény-kimutatásban kimutatott veszteség akkor is veszteség, ha azt döntően a
bank igazgatósága és könyvvizsgálója szerint szükségesnek tartott
céltartalék-képzés idézte elő. A megképzett, de föl nem használt céltartalékot a
bank a későbbiekben felszabadíthatja, ami majdani nyereségét növelheti
(tudomásom szerint eddig ilyenre nem került sor).
Az 1998-as éves beszámolóból derül ki az is, hogy a bank jegyzett
tőkéjét (42 milliárd forint) és csekély tőketartalékát jócskán meghaladó mérleg
szerinti veszteség (135,4 milliárd forint) és negatív eredménytartalék (-18,7
milliárd forint) miatt elveszítette tőkéjét, amit az 1998 végén kimutatott
mínusz 111,8 milliárd forintnyi saját tőke tükröz. Sőt, az önrevízió hatására a
bank saját tőkéje egy évvel korábban negatív értékűvé (mínusz 2,4 milliárd
forint) vált, tehát a tőkevesztés ténye már 1997-ben fennállt. Egyébként a
korábbi bankkonszolidációban résztvevő bankok többsége is elveszítette tőkéjét,
éppen ezért vált szükségessé az állami tőkejuttatás.
Ha egy bank 112 milliárd forint negatív saját tőkével rendelkezik,
akkor ez azt jelenti, hogy a részvényesek pénze mellett a betétesei-hitelezői
pénzének egy részét is elvesztette. Mivel a Postabank ügyfelekkel
(magánszemélyekkel, vállalatokkal) szemben fennálló követelése 1998 végén 187
milliárd forint volt, amielynek csaknem kétharmadát tette ki a bank negatív
saját tőkéje; ezért írhattuk azt, hogy betétesei pénzének nagy részét is
elvesztette a bank. Ettől teljesen független az a tény, hogy a bank a pánik
idején fizetőképes maradt, azaz teljesíteni tudta az aktuális
betétkivételeket.
Mindezek alapján nem tartjuk indokoltnak a Nyilvánosság Klub
állásfoglalásában szereplő megállapítást visszavonni.
Várhegyi Éva
közgazdász, a Nyilvánosság Klub ügyvivője
közgazdász, a Nyilvánosság Klub ügyvivője