A sajtó nem bűnpártoló2000. június 8.

A banktitok megsértésének bűncselekményét Magyarországon "az a banktitok megtartására köteles személy" követi el, "aki banktitoknak minősülő adatot illetéktelen személy részére hozzáférhetővé tesz (Btk. 300/A paragrafus). Az újságírók nyilvánvalóan nem tartoznak a banktitok megtartására köteles személyek közé. A szóban forgó kötelezettség értelemszerűen a pénzintézetek munkatársait és a pénzügyi szektor egyes tisztviselőit terheli. Önmagában már csak ezért is elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a Postabank egykori VIP-listájának publikálása miatt az ügyészség a közelmúltban vádat emelt a Világgazdaság című napilap főszerkesztője, főszerkesztő-helyettese és egyik munkatársa ellen. A három újságíró, akiket 537 rendbeli banktitoksértés vétségével vádolnak, egy országos érdeklődésre számot tartó listát közölt, amikor nyilvánosságra hozta a súlyos pénzügyi krízisbe jutott pénzintézet egykor különleges elbánásban részesült exkluzív betéteseinek, illetve kedvezményes kamatozású hitelt felvevőinek névsorát.

Az ország második legnagyobb lakossági bankja 1998 végére elveszítette tőkéjét és betétesei pénzének nagy részét, miközben mintegy 150 milliárd forintos veszteséget halmozott fel. A szükségessé vált tőkejuttatások miatt többségi állami tulajdonba került pénzintézet rendbetétele a központi költségvetésre hárult: a szanálás átlagosan több tízezer forintjába került minden egyes magyar adófizetőnek. Demokratikus társadalomban a sajtó elemi kötelessége, hogy a közpénzeket "megcsapoló" országos pénzügyi botrányt mindmáig övező homályt a tények feltárásával megkísérelje eloszlatni. Ezek - már csak a hasonló esetek elkerülése érdekében is - olyan közérdekű adatok, amelyek megismerését nem korlátozhatják a különleges elbánásban részesült egykori VIP-es ügyfeleknek a személyes adatok védelméhez fűződő érdekei. Közérdekű adat publikálása nem lehet veszélyes a társadalomra. Még ha úgy lenne is, egy pusztán formális jogsértés akkor sem számíthat bűnnek. Mindezt a hatóságoknak a Postabank-botrány kapcsán egyszer már alkalmuk volt konstatálni. A pénzintézeti krízis kirobbanását követően rémhírterjesztés vádjával 1998-ban bíróság elé állított első bűnbakot, bűncselekmény (az állítólagos jogsértés társadalomra veszélyességének) hiánya miatt időközben már jogerősen felmentette az igazságszolgáltatás. Most más vádlottakkal, más jogcímen elölről kezdődik a hajsza olyan személyekkel szemben, akik végre tettek valamit azért, hogy a közvélemény egy nagy szabású pénzügyi panamának legalább bizonyos részleteit megismerhesse.

A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Dr. Nehéz-Posony István ügyvéd válasza

Élet és Irodalom XLIV évfolyam, 23. szám

Tisztelt Szerkesztőség!

Az ÉS június 16-i számában jelent meg a Nyilvánosság Klub közleménye A sajtó nem bűnpártoló címmel. A nyilatkozatban az alábbi mondat is szerepel: "Az ország második legnagyobb lakossági bankja 1998 végére elveszítette tőkéjét és betétesei pénzének nagy részét, miközben 150 milliárd forint veszteséget halmozott fel."

Mint Princz Gábor volt elnök-vezérigazgató jogi képviselője, tekintve, hogy a fenti alaptalan tényállítások ügyfelem személyét érintik szükségesnek tartom az alábbiak közlését:

1) A Postabank nem veszítette el tőkéjét, minthogy eleve sem volt azzal kellően ellátva, s az állami bankkonszolidációból egyedül a hazai bankok közül kimaradt.

2) A Postabank nem veszteséget halmozott fel. A kormány valóban ilyen összeggel "tőkésítette fel" a pénzintézetet 1998 őszén, ennek oka azonban nem a veszteség, hanem egy vélelmezett és pénzügyileg a mai napig alá nem támasztott céltartalék-szükséglet volt. A két fogalom sem közgazdaságilag, sem jogilag nem azonos: a céltartalék ugyanis biztosítékul szolgál, mértéke arra illetékes személy(ek) döntésén alapul, míg a veszteség objektív kategória. A különbséget minden jogász és közgazdász ismeri, kivéve Várhegyi Évát, a Nyilvánosság Klub tagját, aki az elmúlt két évben több cikkében is igyekezett összemosni a két fogalmat. Tájékoztatásul közlöm, hogy "veszteségről" az ügyben eljáró hatóságok sem tettek említést.

3) A Postabank nem veszítette el betétesei pénzét. Ilyesmit soha senki nem is állított, e tekintetben a Nyilvánosság Klub ügyvivői testülete egyedülállóan új részlettel gazdagítja a Postabank-legendáriumot. Ezzel szemben tény, hogy az 1997-es bankpánik idején mintegy 70 milliárd forint követelést kellett egyik napról a másikra kiegyenlíteni, s ezt a bank meg is tette, jó likviditása következtében.

Remélem, a fentiek ismeretében a Nyilvánosság Klub visszavonja alaptalan tényállításait.

Dr. Nehéz-Posony István
ügyvéd

***

A Nyilvánosság Klub nyilatkozatában szereplő megállapítását a Postabank és Takarékpénztár Rt. 1998. évi (könyvvizsgáló által auditált) éves beszámolójára alapozta. Ebből egyfelől az derül ki, hogy a bank mérleg szerinti eredménye mínusz 135,4 milliárd forint volt (ezt minden közgazdász és jogász veszteségnek nevezi), másfelől az, hogy önrevízióval 18 milliárd forinttal csökkentették az előző évben kimutatott mínusz 12 milliárd forint eredményt (azaz veszteséget), ami ennek hatására mínusz 30 milliárd forintra csökkent (azaz a veszteség 30 milliárd forintra emelkedett). A mérlegben és eredmény-kimutatásban kimutatott veszteség akkor is veszteség, ha azt döntően a bank igazgatósága és könyvvizsgálója szerint szükségesnek tartott céltartalék-képzés idézte elő. A megképzett, de föl nem használt céltartalékot a bank a későbbiekben felszabadíthatja, ami majdani nyereségét növelheti (tudomásom szerint eddig ilyenre nem került sor).

Az 1998-as éves beszámolóból derül ki az is, hogy a bank jegyzett tőkéjét (42 milliárd forint) és csekély tőketartalékát jócskán meghaladó mérleg szerinti veszteség (135,4 milliárd forint) és negatív eredménytartalék (-18,7 milliárd forint) miatt elveszítette tőkéjét, amit az 1998 végén kimutatott mínusz 111,8 milliárd forintnyi saját tőke tükröz. Sőt, az önrevízió hatására a bank saját tőkéje egy évvel korábban negatív értékűvé (mínusz 2,4 milliárd forint) vált, tehát a tőkevesztés ténye már 1997-ben fennállt. Egyébként a korábbi bankkonszolidációban résztvevő bankok többsége is elveszítette tőkéjét, éppen ezért vált szükségessé az állami tőkejuttatás.

Ha egy bank 112 milliárd forint negatív saját tőkével rendelkezik, akkor ez azt jelenti, hogy a részvényesek pénze mellett a betétesei-hitelezői pénzének egy részét is elvesztette. Mivel a Postabank ügyfelekkel (magánszemélyekkel, vállalatokkal) szemben fennálló követelése 1998 végén 187 milliárd forint volt, amielynek csaknem kétharmadát tette ki a bank negatív saját tőkéje; ezért írhattuk azt, hogy betétesei pénzének nagy részét is elvesztette a bank. Ettől teljesen független az a tény, hogy a bank a pánik idején fizetőképes maradt, azaz teljesíteni tudta az aktuális betétkivételeket.

Mindezek alapján nem tartjuk indokoltnak a Nyilvánosság Klub állásfoglalásában szereplő megállapítást visszavonni.

Várhegyi Éva
közgazdász, a Nyilvánosság Klub ügyvivője