2019. január 28., hétfő

"Autodafé"
2005. július 6.

Az elmúlt héten "könyvmáglyát" rendeztek a nemzeti könyvtárban. Nyolcvan köbméternyi pótolhatatlan dokumentumot semmisítettek meg. Többek közt, azoknak a kisnyomtatványoknak a zömét, amelyek az 1867-es kiegyezés után és az 1956-os forradalom előtt kerültek az Országos Széchényi Könyvtár állományába, részint az 1898-ban hozott "kötelespéldány-törvénynek" köszönhetően, részint privát hagyatékokból.
Az iratmegsemmisítés főként a civil társadalomnak ártott. Múltjának megismerhetőségét nehezítette meg, bár kár esett miniszteriális iratokon is (pl. Darányi Ignácz hagyatékának egyes részein). Ettől a héttől kezdve kevésbé lesz rekonstruálható a XIX. század közepétől a XX. század közepéig tartó egyesületi élet. Hiányozni fognak alapítványi dokumentumok - alapítóiratok, gazdálkodó szervek zárszámadásai, mérlegbeszámolók -, üzemek, vállalatok termékkatalógusai, könyvkiadók publikációs jegyzékei, különböző egyházak kulturális és vallási életét megörökítő műsorfüzetek. Ugyancsak nélkülözni kényszerül az utókor a rég kihalt szociális együttérzés dokumentumait (pl. a X. kerületi Közjótékonysági Egyesület 1912-es Évkönyvét), vagy a polgári szerencsejátékok szabályzatát is (pl. a Budapesti Ügetőverseny Egyesület 1910-es fogadási szabályait).
Noha úgy tűnhet, "csupán" a hagyományos helytörténetírókat és a modern mikrofilológia eszközeivel dolgozó intézménytörténészeket fosztották meg tudományos forrásaiktól, az iratmegsemmisítés valódi áldozatai a jelen és a jövő diákjai. Az ő tankönyveikből fognak hiányozni tények, olyanok, amelyek kellő forráskritikával betagozódhattak volna a köznevelésbe és a társadalom önismeretébe.
Jóllehet, az évszázados feladat- és felelősségáthárítás is szerepet játszhatott a kb. 310 iratfolyóméternyi dokumentum szakszerűtlen tárolásában, a gombásodás és penészesedés veszélyének kitett közgyűjteményi anyag elpusztításában. Mégis, a Nyilvánosság Klub arra kéri Bozóki András kultuszminisztert, hogy állítson föl ténymegállapító bizottságot, Monok István OSZK-foigazgató felelősségének megállapítására. Az államélet működésének demokratikus játékszabályai úgy kívánják: a független könyvtártudományi szakemberekből, az OSZK jelenlegi és nyugdíjas vezetőibol, az ÁNTSZ munkatársaiból álló vizsgálóbizottság és az iratmegsemmisítéssel megbízott vállalat vezetői nyilatkozzanak a parlament kulturális bizottsága és a főigazgatót kinevező minisztérium közjogi felelősséget viselő tagjai előtt.
Annál is indokoltabb a vizsgálóbizottság felállítása, mivel a közgyűjtemény alkalmazottainak és használóinak sérelmére elkövetett kár orvoslása esetleg miniszteri biztos kinevezését kívánja. Monok István szavahihetőségével szemben máris kétségek merültek fel:
- Honnét tudható, hogy az elégetett iratok "jórészt másodpéldányok", ha a nyolcvan köbméternyi kisnyomtatványból csupán egyetlen dobozt vetettek alá a szúrópróbaszerű ellenőrzésnek? A mintát milyen módszerrel hasonlították össze a Kisnyomtatványtár gyűjteményével? A főigazgató a Népszabadság július 5-i számában, s az előző napi MTV híradójában ennek az ellenkezőjét sejteti. A NKÖM politikai államtitkára is erre a félrevezető állítására alapította válaszát az Országgyűlésben, amikor Mécs Imre azonnali kérdésére felelt.
- Miért nem digitalizálták a fertőzöttnek vélt kisnyomtatványokat és semmisítették meg a szkennert, ha másolandó anyagot betegség okozójának nyilvánították?
- Miért hivatkozik a főigazgató egy - a Vas utcai raktárban - súlyos szemfertőzést kapott munkatársra, ha egyszer a "Pokolnak", majd "Gyűjtőnek" elkeresztelt, "fertőzött" iratőrzőhely sosem volt ott?
- A Rózsa Ferenc utcai pinceraktár felszámolásáról, 2000. október 30-án készült munkanaplóban - Óvári Sándor nyugalmazott igazgató - félreérthetetlenül különbséget tett porral szennyezett és bakteriálisan fertőzött állomány között. A poros irat menthető, a baktériumfertőzött nem. Eszerint járt el a Gyarapítási Osztály ugyanebben a raktárban: a penészes, menthetetlen hírlapokról szabályos selejtezési jegyzéket készített, amelyet annak rendje s módja szerint "kivezettek" az OSZK katalógusából. A "Pokol", illetve "Gyűjtő" kisnyomtatványairól nincs tételes selejtezési jegyzőkönyv. Igaz, az OSZK Állományvédelmi Tanácsának és Gyarapítási Tanácsának véleményét se kérte ki Monok István.
- Miért állítja a főigazgató, hogy tíz százalék hiányzik ebből a gyűjteményből, holott ennek a fordítottja igaz: ennyi maradt meg belole.
- A nyolcvan doboz közül, az egyetlen oda nem tartózót minősítették fertőzöttnek a mikrobiológiai szakértők, a többi 79 doboz esetében portalanítást javasoltak. A Mikrobiológiai Felderítő Csoport, 2005. február 15-i helyszíni szemléjén, csupán egyetlen műanyag dobozt ítélt megsemmisítésre, épp azt, ami nem volt része a gyűjteménynek. Így a "Pokol" "légúti, allergiás" megbetegedést sem okozhatott.
- Milyen érdek vezette Monok Istvánt, hogy a gazdasági igazgatót helyettesítő munkatárssal, június 28-án megrendelő levelet állíttasson ki az esetleg veszélyes "fonott kosarak" és a veszélytelen műanyag dobozok elszállítására és együttes megsemmisítésére a Hercules Recycling Papírgyűjtő és Feldolgozó Bt.-nek?
- Az iratégetés tényét Weeber Tibor a könyvtár belső nyilvánosságával tudatta. Körlevele felkerült az Index hírportáljára. A főigazgató Weeber Tibort, az OSZK kézirattárának munkatársát, eltiltotta az alkotmányban biztosított szólásszabadság gyakorlásától. Azaz, a Közalkalmazotti Tanács elnöke már nem nyilatkozhat.
A Nyilvánosság Klub arra kéri fel Bozóki András minisztert, hogy szakmailag kompetens ténymegállapító bizottság tegye fel a kérdéseket és a válaszoknak következménye legyen.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

OSZK-dokumentumok






-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Könyvégetés a Széchényi Könyvtárban (Index)

Index, 2005. július 3.
Könyvégetés a Széchényi Könyvtárban

Elégették a közelmúltban az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményének egy részét, 1867 és 1952 közötti kiadású kisebb nyomtatványokat, vállalati és egyesületi kiadványokat, melyek nélkül soha többé nem lesz rekonstruálható sok egyesület, civil szervezet, nagyrészt államosított és megszüntetett intézmény, gyár, üzem története. Sok dokumentum a szakemberek szerint némi anyagi ráfordítással megmenthető lett volna, de ennek ellenére eltüzelték a teljes gyűjteményt.
"Kulturális bűncselekménynek" tartja Weeber Tibor, az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárának munkatársa azt, hogy a közelmúltban megsemmisítették az OSZK gyűjteményének egy részét. A gyűjteményrész 1867 és 1952 közötti kiadású kisebb nyomtatványokat, vállalati és egyesületi kiadványokat tartalmazott, összesen 250 ládányi mennyiségben, mondta Weeber Tibor.
Megmenthetőnek tartották
Az újabban "Pokol"-nak, korábban "Gyűjtő"-nek nevezett gyűjteménybe helyeztek el 1867 és 1952 között minden nyomtatványt, amit a Nyomtatványtár vagy a Hirlaptár nem kívánt, vagy nem győzött feldolgozni. Ilyen volt az 1 ívnél (16 lap) kisebb terjedelmű nyomtatványok zöme, a nagyobb terjedelmű vállalati kiadványok, termékkatalógusok, éves jelentések, mérlegbeszámolók, közgyűlési jegyzőkönyvek, alapszabályok, könyvkiadók könyvjegyzékei, egyesületi kiadványok, köztük katolikus, református, zsidó kulturális egyesületek kiadványai, írta Weeber Tibor munkatársaihoz intézett nyílt levelében. A kollekciót a Nemzeti Múzeum épületének első emeleti folyosóján álló szekrényekben tárolták. 1960 körül helyükre katalógusok kerültek, és a gyűjteményt levitték a vasraktárba. Talán a méltatlan tárolási körülmények miatt ragadt rá a "Pokol" név, írta Weeber Tibor. Ebben az időben - és még évekkel ezután is - kutatói kérésre kiszolgáltak belőle.
A gyűjtemény néhány hete még egy zárt raktárfolyosón állt. Más anyagokkal együtt ezt is megvizsgálták a Mikrobiológiai Felderítő Csoport szakemberei, akik azt tanácsolták, hogy műanyagkosarakban levő anyagokat, melyek vastagon penészesek voltak, el kell égetni. Az anyag másik - fonott kosarakban lévő - részét a szakemberek megmenthetőnek tartották, azt javasolták, hogy a dokumentumokat speciális rázóporszívóval tisztítsák meg a rárakódott porrétegtől. Ilyen porszívóval, mely folyadékba üríti a leszívott port, jelenleg a könyvtár nem rendelkezik, de néhány százezer forintért beszerezhető lenne, írta a szakember.
Pótolhatatlan kár
A megsemmisítés tervéről tudomást szerezve többen megpróbálták megmenteni ezt a gyűjteményrészt. Weeber Tibor és mások vállalták, hogy a portalanítás után átnézik az anyagot, illetve a szakember azt is javasolta, hogy a végleges döntés előtt a Gyűjteményfejlesztési Bizottság és az Állományvédelmi Tanács foglalkozzon a kérdéssel. Múlt héten azonban a raktáron lévő zárat lecserélték és a teljes anyagot megsemmisítették.
"Ezzel pótolhatatlan kár érte a nemzeti gyűjteményt, hiszen ezek a kis példányszámú nyomtatványok sehol másutt nem őrződtek meg, és a helytörténeti és intézménytörténeti kutatás számára alapforrást jelentettek volna. Nagyobb pusztítást a teljes kézikönyvtár megsemmisítése sem okozna, mert azok nagy példányszámban megjelent könyvek" - írja levelében Weeber Tibor, aki szerint így soha többé nem lesz rekonstruálható sok egyesület, civil szervezet, nagyrészt államosított és megszüntetett intézmény, gyár, üzem története. "Számos civil egyesületet egyszer s mindenkorra töröltünk a magyar történelemből, mert ezek a nyomtatványok nem találhatók meg a levéltárak állományában sem."
A gyűjtemény elégetésével kapcsolatban megkerestük a könyvtár főigazgatóját, Monok Istvánt, aki azonban nem reagált levelünkre. Információink szerint hétfőn az országgyűlés kulturális bizottságához fordulnak az ügyben.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Azonnali kérdés az Ogy.-ben (Mécs Imre - Vass Lajos)


Parlamenti Napló, 2005. július 4.
A felszólalás szövege:
ELNÖK: Mécs Imre, az SZDSZ képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti kulturális örökség miniszterének. Miniszter úr távollétében - ha a képviselő úr elfogadja - államtitkár úr válaszol. (Mécs Imre: Elfogadom.) Képviselő úr elfogadja a válaszadó személyét. Megadom a szót.
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Szomorú és megdöbbentő hírt lehet olvasni tegnap délután óta az interneten az Index hírportálon, ahol Weeber Tibor, az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárának munkatársa arról tájékoztat bennünket, hogy nagy mennyiségű, több mint száz év alatt összegyűjtött kisnyomtatvány elégetésére került sor a közelmúltban. Még a Nemzeti Múzeumban őriztek hosszú időn keresztül egy gyűjtőnek nevezett részben olyan kisnyomtatványokat, amelyeket nem tudtak besorolni más nagyobb gyűjteményekbe, amelyek azonban a kutatók számára rendkívül értékesek lehettek, így könyvkiadók jegyzékei, termékkatalógusok, mérlegbeszámolók, egyesületek közgyűlési jegyzőkönyvei, alapszabályok, egyházak, vallásos szervezetek kiadványai, amelyek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem pótolhatók. Ezt a kollekciót később levitték a pincébe egy olyan részbe, amit "pokolnak" neveztek a könyvtárosok, majd 1999-ben átkerült a várbeli főépületbe. A gyűjtemény néhány hete egy zárt raktárfolyosón állt más anyagokkal együtt, ezt is megvizsgálták a mikrobiológiai felderítő csoport szakemberei, akik azt tanácsolták, hogy a műanyag kosarakban lévő anyagokat - amelyek vastagon penészesek voltak - el kell égetni. Az anyag másik, fonott kosarakban lévő részét a szakemberek megmenthetőnek tartották a rárakódott porrétegtől. Úgy tudom, hogy a munkatársak vállalták a portalanítási munkát.
Kérdezem a tárcától, hogy igazak-e az Index-portálban szereplők és közöltek. Igaz-e az, hogy 250 ládányi anyagot megsemmisítettek?
Köszönöm.
ELNÖK: A kérdésre Vass Lajos államtitkár úr válaszol.
DR. VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Elnök Úr! Képviselő Úr! Értem és megértem a felháborodását. Azonnali vizsgálatot indítottunk, és személyesen beszéltem Monok István főigazgató úrral a Széchényi Könyvtárban.
Jelenlegi információink az alábbiak - a vizsgálat eredményét önnek írásban természetesen el fogjuk küldeni -: ezek az anyagok nem tartoznak az Országos Széchényi Könyvtár anyagai közé, állományát nem képezik, és nem leltári anyagok. Mindegyikből van eredeti példány, és az Index állításával ellentétben nem 1867-től, hanem 1935-től 1952-ig tartalmaznak anyagokat azok a kosarak, amelyekről képviselő úr is beszélt. 1999-ig mintegy negyven évig vizes pincében tárolták ezeket, ahol a víz és a galambok pártfogásában voltak részesítve. 1999-ben kimentették ezt az anyagot, a Széchényi Könyvtár 2000-ben megpróbálta fertőtleníttetni 800 ezer forint plusz áfa költségen. Kiderült, hogy a fertőtlenítés - ami sok problémát és kárt okozott a munkát végző emberek egészségében is - nem sikerült, ezért ÁNTSZ-vizsgálatot kértek, hogy állapítsák meg, az anyag fertőzött-e vagy nem. Itt van nálam az a jegyzőkönyv, amit az idén februárban készítettek, ez tartalmazza, hogy az anyag fertőzött, nemcsak poros volt, hanem nagyon komoly penészréteggel is rendelkezett, ezért azt kérték, hogy az anyagot azonnal égessék el. Sőt a jegyzőkönyvben van egy olyan rész is, amely az égetésig történő időszakban való tárolásra vonatkozó előírást tartalmazza, valamint az anyagot kezelő emberek biztonsági intézkedéseire is vonatkozik jó néhány megjegyzés. A lényeg: mi úgy tudjuk, hogy ezt a fertőzött anyagot el kellett égetni.
Köszönöm.
ELNÖK: Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak.
MÉCS IMRE (SZDSZ): Államtitkár úr, tudom, hogy kitűnő igazgatója, főigazgatója van az Országos Széchényi Könyvtárnak, és azt is, hogy nagyon sok lelkiismeretes, kitűnő szakember dolgozik ott. Nyilvánvaló, hogy több évtized alatt romlott meg ezeknek az anyagoknak az állaga, de megdöbbentő, hogy nemzeti múltunk fontos részei tűntek el. Mi azt nem tudjuk meghatározni, hogy melyik anyag fontos és melyik nem. Tudjuk, hogy a régészek adott esetben a szemétgyűjtőknek örülnek a legjobban, vagy pedig középkori háztartást vezető asszonyok feljegyzéseinek, mert azokból tudják a legtöbb információt megszerezni.
Szeretném, ha a vizsgálat kiterjedne arra is, hogy valóban megmenthető volt-e egy része, és hogy ez miért nem történt meg, továbbá hogy vannak-e jegyzőkönyvek, listák, leltárak arról, hogy mi az, ami megsemmisült, és mi az, ami esetleg pótolható ezzel kapcsolatban.
ELNÖK: Viszontválasz illeti meg államtitkár urat.
DR. VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: A jegyzőkönyvből szeretnék három mondatot idézni: "A nyomtatványok égetéssel történő megsemmisítését javasoljuk. A vastag penészgombaréteg - mivel a kosár jelenleg száraz helyen tárolt - a légkavarodás miatt a levegőbe kerülve, azt belélegezve allergiás megbetegedést, illetve a még esetleg élő, jelen lévő penészgomba spórái a légutakba kerülve mikózist okozhatnak. Ennek elkerülése érdekében az elszállításig és megsemmisítésig javasoljuk a kosár műanyag zsákkal történő légmentes befedését. A munkát végző személyek védelme érdekében a következő védőruházat alkalmazása szükséges: légmentes zárómaszk, gázálarc", s a többi, s a többi. Ez az egyik. A másik: "sőt, a munka befejezése után az öltözék vízzel történő lemosását", s a többi, nem sorolom végig, hogy mit írnak elő.
De mint említettem, ezek másodpéldányok, és az eredeti példányok rendelkezésre állnak. Még egyszer mondom, a vizsgálat eredményéről tájékoztatni fogjuk képviselő urat is és a közvéleményt is.
Köszönöm szépen a felvetését és az aggódását.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

OSZK: jórészt másodpéldányokat égettek (Népszabadság)


Népszabadság, 2005. július 5.
OSZK: jórészt másodpéldányokat égettek

Nem kétszázötven láda, hanem nyolcvan doboz, és nem pótolhatatlan anyag, hanem túlnyomórészt a könyvtári állományon kívüli, viszont menthetetlenül fertőzött másodpéldány-kollekció - így lehet összefoglalni az Országos Széchényi Könyvtár "könyvégetési" ügyének hivatalos tényeit.
Az Index című internetes hírportál vasárnap egy könyvtári munkatársra hivatkozva közölte, hogy az OSZK-ban jelentős mennyiségű, pótolhatatlan dokumentumot semmisítettek meg. Az állítólag 1867-1952 között keletkezett kisnyomtatványok évtizedek óta a könyvtár folyosóin hányódtak bedobozolva. Ez idő alatt megpenészedtek, gombafertőzést kaptak, míg végül nemrégiben a könyvtár vezetői úgy döntöttek, megsemmisítik az anyagot. A kézirattár egyik munkatársa, Weeber Tibor azonban azt állítja: pár százezer forintos beruházással a dokumentumok felét meg lehetett volna menteni. Erre szerinte már csak azért is szükség lett volna, mert e papírok nélkül "soha többé nem lesz rekonstruálható sok egyesület, civil szervezet, nagyrészt államosított és megszüntetett intézmény, gyár, üzem története".
Monok István, a nemzeti könyvtár főigazgatója viszont lapunknak kifejtette: csak "vésztartalékot" őriztek az elégetett dobozokban, arra az esetre, ha a könyvtárban tárolt első példányok megsemmisülnének. Az anyag nem is volt az OSZK leltári állományában, és nem 1867-től tartalmazott dokumentumokat, hanem a múlt század harmincas éveinek második felétől 1952-ig. A pár százezer forintos ráfordítással megmenthető dokumentumokról pedig úgy nyilatkozott, 2000-ben gázzal fertőtlenítették a már akkor fertőzött papírokat, amelyek ezután kerültek a budavári épületbe. A szállítást végző egyik munkatárs maradandó szemsérülést szenvedett. Az idén döntés született, végezzenek azonosítást, milyen mértékben hiányzik a használaton kívüli katalógusszekrények mellett őrzött nagy mennyiségű kiadvány az OSZK állományából. A munkát azonban abba kellett hagyni, mert a munkatársaknál szem- és bőrgyulladásos panaszok léptek fel. Az addig elvégzett azonosítás eredménye, hogy legfeljebb tíz százalékban hiányzik a könyvtári állományból a dokumentumok köre. Ezek alapján a főigazgató nem látja értelmét a dokumentumok megmenthetőségéről beszélni, annál is kevésbé, mert az intézménynek erre nem is volna szabadon felhasználható pénze.
Az Index hírével ellentétben lapunkat az Országgyűlés kulturális bizottságánál úgy tájékoztatták, hogy tegnap ebben az ügyben semmiféle beadvány nem érkezett, a bizottság napirendjén nem szerepel a téma. Mécs Imre (SZDSZ) képviselő viszont tegnap a T. Ház plenáris ülésén a tárgyban elhangzott azonnali kérdésére lényegében a főigazgató által elmondottaknak megfelelő választ kapott Vass Lajos politikai államtitkártól.
Munkatársainktól 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

A minisztériumi tényfeltáró bizottság jelentése


Élet és Irodalom, 49. évfolyam, 29. szám
Jelentés az OSZK-ban megsemmisített anyag tárgyában

(Bozóki András kulturális miniszter kérésére 2005. július 7-én tényfeltáró bizottság alakult az OSZK-ban megsemmisítésre került anyag kivizsgálása céljából.)
A tényfeltáró bizottság tagjai: Koncz Erika helyettes államtitkár, elnök, Bariczné Rózsa Mária könyvtári szakértő (Könyvtárellátó Kht.), dr. Egyházy Tiborné könyvtári szakértő (Veszprémi Egyetemi Könyvtár igazgatója), dr. Kenyéri Katalin vezető főtanácsos (NKÖM, Könyvtári Főosztály), dr. Tóth Elek vezető főtanácsos (NKÖM, Könyvtári Főosztály).
A személyes meghallgatások és az átadott dokumentumok alapján a tényfeltáró bizottság az alábbi megállapításokat teszi:
1. A 2005 júniusában megsemmisített anyag létezése a könyvtárban dolgozó szakemberek számára ismert volt. Az elmúlt évtizedekben semmilyen feldolgozási munka nem kezdődött meg, amely feltárhatta volna az anyag értékét. A könyvtárosok ezt az anyagot "pokolnak" hívták - ez az elnevezés az anyag feldolgozásával járó pokoli nagy munkára utal. Az anyag feldolgozására szándék ugyan volt az elmúlt években, de 70 év alatt ez nem történt meg.
2. A megsemmisített anyag bizonyíthatóan nem került az OSZK állományába, soha nem vették leltárba, tehát nem képezte a gyűjtemény részét. Ugyanakkor a megmentett dokumentumok igazolják, hogy a könyvtárban a dokumentumok egy részét csoportos érkeztetéssel vették számba. Az OSZK igazgatójának levele az anyag történeti előzményeit 1935-ig vezeti vissza.
3. A tényfeltáró bizottság megállapítja, hogy az OSZK-ban 2005-ben két vezetői határozat született az anyaggal kapcsolatban. Mind a két határozatot az OSZK szűk körű vezetősége hozta, szóbeli előterjesztés alapján, így az anyag megsemmisítésének szándékáról szóló hír is csak informális úton terjedt a könyvtárban.
4. Megállapítható továbbá, hogy a vezetői határozatban megállapított sorrendet felborítva, először az anyag azonosítását kezdték meg, és csak ezt követően kérték ki az ÁNTSZ véleményét. Az azonosítási kísérlet az anyag portalanítása előtt történt, ezért a munka során jelentkező szempanaszokat az anyag fertőzöttségének tulajdonították. A megkezdett munkát azonnal befejezték, és a mintavételkor fölhozott anyagot visszaszállíttatták tárolóhelyére.
5. Az ÁNTSZ vizsgálatára február 15-én került sor. Az ÁNTSZ-vizsgálatról készült jegyzőkönyv egyértelműen tartalmazza, hogy a kérdéses "pokol" anyagot vastag porréteg lepi, penészgombára utaló jeleket azonban ezen az anyagon nem találtak. Ugyanebben a helyiségben egy kenyereskosárban talált nyomtatványok azonban gombafertőzöttek voltak. A jegyzőkönyv is utal a munkatársaknál jelentkező panaszokra (itt légúti panaszokról van szó), és azt a javaslatot teszi, hogy az anyag feltárása csak portalanítás után folytatható.
6. A március 2-i vezetői értekezlet határozata azonban az ÁNTSZ ezen megállapítását figyelmen kívül hagyva a következő döntést hozta: "a fertőzött és feldolgozatlan anyagokat meg kell semmisíteni". A szóbeli előterjesztést a főigazgató-helyettes tette, aki a meghallgatások során vállalta ennek a döntésnek a következményét, mivel ő is részt vett az anyag portalanítás előtt történő beazonosításában. Nem lehetett megállapítani, hogy a döntés során az OSZK vezetősége milyen mértékben támaszkodott az ÁNTSZ megállapításaira, mivel a döntés során figyelmen kívül hagyták a portalanításra vonatkozó javaslatot.
7. A tényfeltáró bizottság semmilyen írásos dokumentumot nem talált, amely igazolná, hogy a megsemmisítésre vonatkozó határozatot követően a főigazgató vagy helyettese utasítást adott volna az anyag további vizsgálatára. Egy 2005. június 17-i dokumentumban a gazdasági igazgató, valamint a működési-fenntartási osztályvezető helyettesei megrendelést adtak a Herkules Recycling Papírgyűjtő- és Feldolgozó Bt.-nek az anyag megsemmisítésére.
8. Az anyag minősítésére vonatkozóan csak egyetlen írásos dokumentumot lelhető fel: egy 1989. szeptember 22-i Helyzetkép és javaslatok c. anyag, mely tartalmazza az ún. "pokol" anyag értékelését. A meghallgatások során 13 db dokumentum címlapjának fénymásolata került a tényfeltáró bizottság elé. Mivel az anyag megsemmisítésre került, az értékére vonatkozó további megállapításra nincs módunk.
Összegzés: Megállapítható, hogy az OSZK vezetősége nem járt el kellő gondossággal az anyag kezelését és további sorsát illetően. A megsemmisítés miatt nem állapítható meg, hogy egyedi vagy duplum példányokat semmisítettek-e meg. Ugyanakkor jogszabálysértés nem állapítható meg, mivel - mint azt már leírtuk - az anyag nem volt az állomány része, soha nem került beleltározásra. Az elénk tárt anyagok alapján valószínűsíthető, hogy a megsemmisített anyag egy része más budapesti könyvtár gyűjteményében megtalálható. Megállapítható továbbá, hogy a főigazgató mindvégig fertőzött anyagról beszélt, s a döntés is a fertőzött anyag megsemmisítéséről szólt, de az ÁNTSZ jelentése ezt nem támasztja alá, és lehetséges, hogy nem fertőzött anyagot is megsemmisítettek.
  
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Dokumentumpusztítás a Széchényi Könyvtárban (HVG)


HVG, 2005. július 20.
DOKUMENTUMPUSZTÍTÁS A SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁRBAN
Mi volt a kosárban?

"Tisztázó beszélgetésen" fogadja lapzártánk után Bozóki András kulturális miniszter Monok Istvánt, a nemzeti könyvtár, a Széchényi főigazgatóját, akinek arról kell számot adnia, miért semmisítettek meg a közelmúltban nagy mennyiségben régi dokumentumokat. Fertőzöttek voltak vagy sem azok a dokumentumok, amelyeket az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) június végén megsemmisíttetett - ez az a kérdés, amelynek eldöntése felvetheti az intézmény vezetőinek felelősségét. Ha ugyanis fertőzöttek voltak, akkor jogosan semmisítették meg az anyagot, ha viszont nem, akkor akár indokolatlanul is kárba veszhettek pótolhatatlan értékek.
Az ügyben azonnali kérdést intézett július elején a kulturális tárca képviselőjéhez a parlamentben Mécs Imre országgyűlési képviselő. A tárca képviselője, Vass Lajos politikai államtitkár az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szakvéleményét idézte, mondván, "itt van nálam a jegyzőkönyv, ez tartalmazza, hogy az anyag fertőzött, azt kérték, hogy az anyagot azonnal égessék el".
A HVG birtokában lévő jegyzőkönyv azonban nem csupán ezt tartalmazza. A felmérést a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ bakteriológiai osztályának mikrobiológiai felderítő csoportja végezte, s ők világosan különbséget tettek két dokumentumcsoport között: egy, általuk "kenyeres" műanyag kosárnak nevezett dobozban találtak penészgombával fertőzött anyagot, míg a többi, fonott kosárban (a könyvtár dolgozói szerint mintegy nyolcvan ilyen volt) csak porosat. Az egykosárnyi penészgombás dokumentum légmentes befedését javasolták a légúti fertőzések elkerülése érdekében, majd ezután égetéssel történő megsemmisítést írtak elő. A többi dokumentumot azonban a szakértők szerint csak le kellett volna porolni, ehhez maszk és szemüveg viselését ajánlották, "egyéb védőfelszerelésre nincs szükség" - írták jelentésükben.
A könyvtár vezetése azonban az egész anyag megsemmisítése mellett döntött, anélkül hogy szakszerűen feltárták volna, milyen értéket képez a hetven éve feldolgozatlanul heverő, egyes vélemények szerint valószínűleg ritkaságszámba menő gyűjtemény. A felháborodást látva a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) vizsgálatot indított, s megpróbálta körbejárni, mi is történt valójában. A vizsgálat nyomán kiderült, hogy a megsemmisítés zúzdában történt, ami önmagában kizárja, hogy a dokumentumok fertőzöttek lettek volna, hiszen azokat - szabályosan eljárva - csak égetéssel lehetett volna "hatástalanítani". A bizottság megállapítása szerint az anyagot a Herkules Recycling Bt. semmisítette meg, amelynek vezetője a sajtóban úgy nyilatozott, hogy ők csak az újrahasznosításban érdekeltek, veszélyes anyagokkal nem foglalkoztak. Monok István főigazgató erre úgy reagált, hogy az égetést egy másik cég, a Perratox Kft. végezte.
"Nem dolgoztunk az idén az OSZK-nak" - mondta a HVG kérdésére Udvardy László, a kft tulajdonosa. Az anyagot azonban ismerte, hiszen 2000-ben a könyvtár az ő cégét kérte fel a dokumentumok sterilizálására, rovarok elleni fertőtlenítésére. Addig ugyanis egy pesti vizes pincében tárolták azokat, s mielőtt a budai Várban lévő könyvtárépületbe szállították volna, egy részüket megsemmisítették, a megmenthetőnek ítélteket pedig Törökbálinton, egy külső raktárban rendbe hozatták. A cégvezető állította, hogy az általuk sterilizált anyagok "nem voltak sem penészesek, sem fertőzöttek". A munka befejezése után a dokumentumok a Vár egyik száraz helyiségébe kerültek. A ládákban tárolt anyagot egy évvel később fonott kosarakba pakolták át, de ekkor sem mutatkozott fertőzésre utaló jel.
A dokumentumok értékét ma már nem lehet felbecsülni, hiszen megsemmisültek. Kisebbségben könyvek, nagyrészt olyan, a 19. század végétől az 1950-es évekig terjedő időszakban keletkezett kisnyomtatványoknak nevezett pár lapos anyagok voltak, amelyeket egyesületek, vallási vagy civil szervezetek, cégek adtak ki. A vizsgálóbizottság megállapítása szerint az anyag nem került az OSZK állományába, nem képezte a gyűjtemény részét. Dörnyei Sándor, a könyvtár régi dolgozója szerint azonban a dokumentumok kötelespéldányként jutottak a könyvtárba, egy példányban, s általában rájuk került a könyvtár pecsétje is. Feldolgozásukra azonban nem került sor, hiszen a kisnyomtatványok - például képeslapok, gyászjelentések - katalogizálása roppant időigényes. A könyvtáros elmondása szerint egyébként korábban ebből az anyagból válogatták ki az OSZK jelenlegi kisnyomtatványtárában megtalálható s a kutatók által keresett gyászjelentések, képeslapok egy részét is. A könyvtár mindig számon tartotta ezt az anyagot mint restanciát, elképzelhető, hogy Monok a megsemmisítéssel akarta egyszerűen megoldani a problémát. Korábban ugyanis többször felvetődött, hogy fel kellene dolgozni a hátralékot, de se pénz, se ember nem akadt rá. 1989-ben például a könyvtár egyik főosztályvezetője, Ferenczy Endréné sürgette egy jelentésében, hogy az "elsőrendű, forrásértékű gyűjteményt" rendezni és hozzáférhetővé kellene tenni. Nem sokkal a megsemmisítés előtt pár darabot egyébként könyvtárosoknak sikerült kimenteniük, amelyek közül az egyik dokumentumról, egy egyesületi évkönyvről kiderült, hogy hiányzik az OSZK könyvállományából.
A minisztériumi vizsgálat megállapításai szerint "az OSZK vezetősége nem járt el kellő gondossággal az anyag kezelését és további sorsát illetően", ám ma már nem állapítható meg, mennyire voltak egyediek a megsemmisített anyagok. Azt azonban megállapították, "hogy a főigazgató mindvégig fertőzött anyagról beszélt, de az ÁNTSZ jelentése ezt nem támasztja alá, és lehetséges, hogy nem fertőzött anyagot is megsemmisítettek". Tették ezt ráadásul a vizsgálat szerint szinte írásos nyom nélkül. A tényfeltáró bizottság legalábbis nem találta semmilyen nyomát a megsemmisítésre vonatkozó írásos utasításnak. 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Miniszteri rovó a főigazgatónak (Index)


Index/MTI, 2005. július 21.
Jelentés az OSZK-ban megsemmisített anyag tárgyában

Miniszteri rovó az OSZK főigazgatójának
Bozóki András kulturális miniszter csütörtökön meghallgatta az Országos Széchenyi könyvtár főigazgatóját az intézményben nemrégiben történt dokumentummegsemmisítés ügyében. A miniszter úgy döntött, hogy mivel a gondatlanság megállapítható, Monok Istvánt írásbeli megrovásban részesíti.
Írásbeli megrovásban részesíti az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatóját a kulturális miniszter a nemrégiben történt dokumentummegsemmisítés miatt. Ezt a tárca sajtóirodája közölte az MTI-vel azután, hogy Bozóki András csütörtökön meghallgatta az ügyben Monok Istvánt. "A független tényfeltáró bizottság jelentése, valamint a főigazgató beszámolója alapján a miniszter úgy döntött, hogy mivel törvénysértés nem történt, ám a gondatlanság megállapítható, Monok Istvánt írásbeli megrovásban részesíti" - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Gondtalanul jártak el
Mint az Index július elején hírül adta, a közelmúltban megsemmisítették az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményének egy részét, kisebb nyomtatványokat, vállalati és egyesületi kiadványokat, melyek nélkül, szakemberek szerint, soha többé nem lesz rekonstruálható sok egyesület, civil szervezet, nagyrészt államosított és megszüntetett intézmény, gyár, üzem története. A lapunknak a könyvégetésről korábban nyilatkozó szakember szerint a gyűjtemény egy része némi anyagi ráfordítással megmenthető lett volna. Az Indexhez Weeber Tibor, az OSZK kézirattára munkatársának a könyvtár belső levelezőlistájára küldött levele jutott el. Később a Nyilvánosság Klub is nyílt levélben fordult Bozóki András kulturális miniszterhez, hogy állítson fel bizottságot Monok István OSZK főigazgatói felelősségének megállapítására.
A szaktárca Bozóki András megbízásából, Koncz Erika helyettes államtitkár vezetésével július 7-én indított vizsgálatot az ügyben. Annak eredménye szerint az OSZK vezetése nem járt el kellő gondossággal az öt tonnányi anyag megsemmisítése előtt, ám jogszabálysértés nem történt, mivel az anyag nem volt a könyvtár állományának része. Koncz Erika ugyanakkor július 14-i sajtótájékoztatóján hozzátette, a megsemmisítés miatt nem állapítható meg, egyedi darabokról vagy másodpéldányokról volt-e szó. A helyettes államtitkár elmondta, hogy a jövőben a tárca kezelésében álló könyvtáraknak a tervezett megsemmisítésekről szóló dokumentumokat előzőleg el kell juttatniuk a minisztérium illetékes főosztályához. Tájékoztatása szerint arról is döntés született, hogy egy hónapon belül meg kell teremteni az állományba nem vett anyagok kezelésének rendjét, a könyvtárak pedig speciális eszközöket kapnak az anyagok pormentesítéséhez.
Korrekt vizsgálat
Monok István csütörtökön az MTI-nek azt mondta: a vizsgálatot korrektnek, a szaktárca megállapításait jogosnak tartja, és intézkedéseket tett a hasonló esetek elkerülésére. Ugyanakkor fenntartja a véleményét: ha védőfelszerelésben elvégezték volna az anyagok tételes azonosítását, az eredmény nem lett volna számottevő gyarapodás, nem állítható "paritásba" az egészségügyi kockázattal.
Szólt arról is, hogy már dolgoznak a könyvtárba hagyatékként bekerülő, állományba nem vett dokumentumokról szóló egységes szabályzat megalkotásán, az szeptemberig elkészül. Kiemelte, hogy az eset nyomán megszigorították az "írásbeliséget", például a heti vezetői értekezletekre is csak írásbeli előterjesztést lehet tenni. Szabályozták továbbá az intézményen belüli kommunikációt, amelynek részeként bizonyos emlékeztetőket belső hálózatukon nyilvánosságra hoznak.
"Minden szükséges lépést megtettünk, hogy az elkövetkezendőkben elkerüljük a hasonló problémákat, vitákat" - mondta a főigazgató. Monok István megjegyezte, az ügy felhívhatja a döntéshozók figyelmét a folyamatosan keletkező dokumentumok, azon belül a digitális anyagok megőrzésének kérdésére, valamint a lebomló, savas iratok átmentésének fontosságára.
******
 
Kedves Kollégák!
Bozóki András miniszter úr ma hosszan elbeszélgetett velem a Könyvtár aktuális gondjairól, és külön is a pokol felszámolása kapcsán kialakult vitáról, sajtókampányról, a vizsgálatok eredményeirol.
Miniszter úr sajtóhírben is tájékoztatja a közvéleményt arról, hogy elfogadja a tényfeltáró bizottság jelentését és javaslatait (belső kommunikáció javítása, szabályzat az állományba nem kerülő anyag kezeléséről, speciális porszívó vásárlása). Ezen túlmenoen  fegyelmi eljárást nem índít, szóbeli feddésben részesít azért, mert a tavaszi ÁNTSZ vizsgálatban javasolt újabb portalanítást, fertőtlenítést és védofelszerelésben történő állományfeltárást nem végeztettük el.
Monok István 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az OSZK Közalkalmazotti Tanácsának levele a miniszterhez


Dr. Bozóki András
miniszter úr
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
 
Tisztelt Miniszter úr!
Az OSZK Közalkalmazotti Tanácsa a Kjt. 14.§ (1) értelmében a közalkalmazottak vezetésben való részvételi jogát hivatott gyakorolni a nemzeti könyvtárban Ennek kapcsán kénytelenek voltunk a napokban a könyvtár szakmai tekintélyét súlyosan csorbító "Pokol" ügy kapcsán végiggondolni ez elmúlt évek történéseit. Megpróbáltuk feltárni, hogyan történhetett, hogy a könyvtár szűk felső vezetése a szakmai vezetők, a legfontosabb szakmai bizottságok (Állományvédelmi Tanács, Gyarapítási Bizottság) és a KT megkérdezése és tudta nélkül hoztak meg súlyos, nagy horderejű döntéseket, melyek utóbb végzetes tévedésnek bizonyultak.
Megdöbbentett minket, hogy a könyvtár vezetői több kérdésben is félreinformálták Önt, az államtitkár urat, a vizsgáló-bizottságot és félretájékoztatták a közvéleményt.
Hetek óta félrevezető, az eset súlyát kisebbítő, hamis, a dolgokat összemosó, sokszor valótlan kijelentések hangzanak el vezetőink szájából.
A vizsgálat lezárása után sincs ez másként. Továbbra is a történtek elbagatellizálása folyik. A könyvtár felelős vezetői nem látják be, hogy nagyobb szakmai hibát nem követhettek volna el, mint azt, hogy ilyen óriási mennyiségű, pótolhatatlan dokumentumot ok nélkül megsemmisítettek.
Úgy gondoljuk, az eset kapcsán lejáratódott több vezetőnk emberi és szakmai tekintélye, és a Közalkalmazotti Tanács bizalma is megrendült bennük.
 
Egyre újabb információk birtokába jutunk, amelyek igen értékes, óvandó, vagy megmentendő dokumentumok pusztulásáról számolnak be. A kollegák jelentős része értetlenül áll az egész megsemmisítési intézkedéssorozat előtt. Ilyen gyakorlat az elmúlt évtizedekben nem volt. Nem értjük a titokban meghozott és végrehajtott döntések mozgatórugóit.
Szeretnénk kérni Önt, hogy független szakértőkkel (nem csak könyvtárosokkal) vizsgáltassák meg, mi történt az elmúlt évek külső raktárainak felszámolása során, az ott tárolt dokumentumokkal. Tudni szeretnénk, mely dokumentumok, és milyen szakmai döntések során kerültek megsemmisítésre.
Úgy véljük, az OSZK 200 éves történetében példa nélkül álló eseményeket csak úgy tudjuk szakmailag és emberileg tisztességesen lezárni, ha ezekre a kérdésekre megnyugtató választ kapunk.
 
Tisztelettel kérjük és várjuk válaszát és intézkedését.
 
Budapest, 2005. július 29.
Köszönettel:
Weeber Tibor
a Közalkalmazotti Tanács elnöke 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Máglyára kerültek a Pokol iratai (Hetek)


Hetek, 2005. július 8.
Dokumentumok felszámolása a Széchényi könyvtárban
Máglyára kerültek a Pokol iratai

Megszűnt a "Pokol" az Országos Széchényi Könyvtárban, vagy éppen most kezdődik? A dolgozók által ezzel a névvel illetett, feldolgozatlan irathalmazt - több évtized, vagy akár egy évszázad dokumentumainak nagy részét - ugyanis a könyvtár főigazgatója megsemmisíttette. Ezzel a tettével - egyes vélemények szerint - kimerítette a "kulturális bűncselekmény" fogalmát, más megközelítésben milliárdokért értékesíthető dokumentumokat küldött a zúzdába. A főigazgató azonban úgy látja, hogy csupán "fertőzött, egészségre ártalmas és használhatatlan" másodpéldányokat semmisíttetett meg, amelyre a dolgozók egészségének a védelmében is szükség volt. Hogy melyik állítás az igaz, ennek kiderítésére a Nyilvánosság Klub szakmailag kompetens vizsgálóbizottság felállítását kéri. A könyvtár felett őrködő Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) még csak most tájékozódik arról, mi történt, és a közeljövőben fog nyilatkozni az ügyről.
Nyolcvan köbméternyi dokumentumot - kis példányszámban megjelent vállalati beszámolókat, mérlegeket, képeslapokat, egyházi-felekezeti kiadványokat, szervezetek, egyesületek kiadványait stb. - küldött zúzdába, avagy "máglyára" Monok István, az OSZK főigazgatója, akinek állítása szerint 1935 és 1952 között megjelent kiadványokról van szó. A könyvtár dolgozói ezzel szemben azt állítják, hogy a dokumentumok egészen 1867-ig visszamenően megsemmisültek. Weeber Tibornak, az OSZK kézirattára munkatársának, a Közalkalmazotti Tanács elnökének Index internetes portálon megjelent nyilatkozata szerint "kulturális bűncselekmény" történt, amelynél nagyobb kárt a teljes kézikönyvtár megsemmisülése sem okozott volna, hiszen amíg a több ezer példányban megjelent könyvek pótolhatóak volnának, addig az igen kis példányszámban megjelent, egy ívnél (16 lapnál) kisebb terjedelmű nyomtatványok többsége pótolhatatlan. Weebert és a dolgozókat az internetes cikk megjelenése után eltiltották attól, hogy a sajtónak nyilatkozzanak.
A dolgozók a megőrzésre átadott dokumentumokat évtizedeken keresztül a "Gyűjtő"-nek nevezett helyen tárolták, de nem volt rá kapacitásuk, hogy rendszerezzék őket. A gyűjteménynek később adták a dolgozók a "Pokol" elnevezést - talán a méltatlan tárolási körülmények miatt, talán azért, mert amikor kutatók kérésére egy-egy iratot meg kellett találni, a könyvtár alkalmazottainak "pokolra kellett menniük" érte. Az alkalmazottak azonban bíztak abban, hogy egyszer majd sikerül rendezni az iratállományt. Időközben az iratok egy része romlásnak, penészedésnek indult, és mivel a folyamatot nem sikerült megállítani, a főigazgató szerint egészségkárosító hatásuk miatt kellett elzárni a dolgozók elől. Majd a dokumentumok meglepetésszerűen eltűntek, és egyes információk szerint a Hercules Recycling Papírgyűjtő és Feldolgozó Bt. zúzdájában kötöttek ki. 
"Szabályos keretek között történt az öt tonna körüli iratanyag megsemmisítése, amelyet fonott kosarakban kaptunk meg. Az adatvédelmi előírásoknak megfelelően nem vizsgáltuk az iratanyag tartalmát. Egyébként mi veszélyes hulladék megsemmisítésével közvetlenül nem foglalkozunk, hanem az újrahasznosításban vagyunk érdekeltek" - felelte lapunk kérdésre Nagy Zsolt, a bt. vezetője. Ez az állítás tehát cáfolná a főigazgató nyilatkozatát, miszerint az egészségre veszélyes dokumentumokat semmisítettek meg. Monok István főigazgató azonban erre a felvetésre lapunknak úgy válaszolt, hogy a Hercules Bt. másfajta iratokat zúzott be újrahasznosításra, nem az említett gyűjteményt. Ez utóbbit pedig elégették. Hogy hol? Rövid hezitálás után azt a választ kaptuk, hogy a veszélyes hulladék elégetését a Perratox Kft. végezte. A céget azonban, amely 2000. szeptember 14-én rovarirtási munkálatokat végzett az OSZK-ban, szerkesztoségünknek semmilyen tudakozón keresztül sem sikerült megtalálnia, elérnie. 
A könyvtár dolgozói - állításuk szerint a "Pokol" gyűjteményből - kimentettek néhány példányt a megsemmisítésre szánt anyagból, és ennek másolatát eljuttatták a Nyilvánosság Klubnak. Néhány példa a megmentett iratokból: A nagykárolyi izraelita hitközség 1909. évi zárszámadása, Komáromi dalegyesület könyve (1898), a Magyar Hajózási Egyesület évi jelentése 1899. évről vagy például a Budapesti Ügető fogadási szabályai (1910) stb.
Kenedi János, a Nyilvánosság Klub elnöke a hozzá eljuttatott információk alapján úgy látja, hogy ha csak pénzben ki lehetne fejezni a megsemmisített dokumentumok értékét - például ha egy aukción elérhető árbevételt kalkulálnánk -, akkor több milliárd forint értékű iratmennyiség megsemmisítéséről van szó. 
"Ettől a héttől kezdve kevésbé lesz rekonstruálható a 19. század közepétol és 20. sz. közepéig tartó egyesületi élet. Hiányozni fognak alapítványi dokumentumok, alapítóiratok, gazdálkodó szervek zárszámadásai, mérlegbeszámolók, üzemek, vállalatok termékkatalógusai, könyvkiadók publikációs jegyzékei, különböző egyházak kulturális és vallási életét megörökítő műsorfüzetek. (.) Az iratmegsemmisítés valódi áldozatai a jelen és a jövő diákjai. Az ő tankönyveiből fognak hiányozni tények, olyanok, amelyek kellő forráskritikával betagozódhattak volna köznevelésbe és a társadalom önismeretébe" - olvasható a Nyilvánosság Klubnak Bozóki András kulturális miniszterhez intézett nyílt levelében, amelyben szakmai vizsgálóbizottság felállítását sürgetik ebben az egész ország nemzeti és kulturális vagyonát érintő ügyben. 
Somorjai László
 
Máglyára a könyvekkel?
Az elmúlt héten "könyvmáglyát" rendeztek a nemzeti könyvtárban. A Nyilvánosság Klub arra kéri Bozóki András kultuszminisztert, hogy állítson föl ténymegállapító bizottságot Monok István OSZK-főigazgató felelősségének megállapítására. A nyílt levélben többek között az alábbi kérdéseket teszik fel: Honnét tudható, hogy az elégetett iratok "jórészt másodpéldányok", ha a 80 köbméternyi kisnyomtatványt csupán egyetlen doboz szúrópróbaszerű ellenőrzésének vetették alá? Miért nem digitalizálták a fertőzöttnek vélt kisnyomtatványokat, és semmisítették meg a szkennert, ha másolandó anyagot betegség okozójának nyilvánították? Miért állítja a főigazgató, hogy 10 százalék hiányzik ebből a gyűjteményből, holott ennek fordítottja igaz: ennyi maradt meg belőle?
Az iratégetés tényét Weeber Tibor a könyvtár belső nyilvánosságával tudatta. Körlevele került az Index hírportáljára. A főigazgató Weeber Tibort, az OSZK kézirattárának munkatársát eltiltotta az alkotmányban biztosított szólásszabadság gyakorlásától, azaz; a Közalkalmazotti Tanács elnöke már nem nyilatkozhat .
  
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kozák Gyula: Monoknak mennie kell! (ÉS)


Élet és Irodalom, 49. évfolyam, 29. szám
Kozák Gyula: Monoknak mennie kell!

Az Index internetes portálon korábban megjelent hír szerint elégették a közelmúltban az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményének egy részét, 1867 és 1952 közötti kiadású kisebb nyomtatványokat, vállalati és egyesületi kiadványokat, amelyek nélkül soha többé nem lesz rekonstruálható sok egyesület, civil szervezet, nagyrészt államosított és megszüntetett intézmény, gyár, üzem története. Az internetes lap a könyvtár egyik munkatársát idézte, aki kulturális bűncselekménynek nevezte az eljárást. Többek közt azoknak a kisnyomtatványoknak a zömét semmisítették meg, amely az 1867-es kiegyezés után és az 1956-os forradalom előtt került az Országos Széchényi Könyvtár állományába, részint az 1898-ban hozott "kötelespéldány-törvénynek" köszönhetően, részint privát hagyatékokból. A Nyilvánosság Klub arra kérte Bozóki András kultuszminisztert, hogy állítson föl ténymegállapító bizottságot Monok István OSZK-főigazgatói felelősségének megállapítására: független könyvtártudományi szakemberek, az OSZK jelenlegi és nyugdíjas vezetői, az ÁNTSZ munkatársai és az irat-megsemmisítéssel megbízott vállalat vezetői nyilatkozzanak a parlament kulturális bizottsága és a főigazgatót kinevező minisztérium közjogi felelősséget viselő tagjai előtt.
Ha Bozóki Andrást nem miniszterként keresik meg egy petícióval, miszerint az OSZK-ban öt tonna pótolhatatlan kisnyomtatványt semmisítettek meg, s ezért vonják felelősségre a főigazgatót meg mindenkit, aki ebben a szörnyűségben részt vett, biztos, hogy aláírja. Miniszterként csak elbeszélget, tájékozódik. Helyettes államtitkára, bizonyos Koncz Erika angyali nyugalommal kijelenti, hogy ami nincs állományban, az nem létezik. Mindebből arra következtetek, hogy a kitűnő szociológusból miniszterré avanzsált Bozóki a hatalomtól elvesztette a józan eszét, Koncz Erika pedig alkalmatlan funkciója betöltésére. Bozókinak ugyanis nem kell a könyvtárügy speciális, belső szokásaihoz, szabályrendszeréhez értenie, mint ahogy nem szükségeltetik az sem, hogy egy miniszter a tárcája alá tartozó valamennyi szakterület expertje legyen. A miniszter: politikus. A helyettes államtitkárnak azonban szakembernek kellene lenni. De a minisztertől sem vonhatjuk meg annak a jogát, hogy addig is rendelkezzék józan, paraszti ésszel, amíg miniszter. (Ignotus kapcsán Bozóki az OSZK igen gyakori látogatója volt...) Nem úgy van az, hogy aki miniszter lesz, az eo ipso hülyévé válik. Bozókit valószínűleg túl nagy sokkok érték rövid minisztersége alatt, nem készült fel e magas poszt betöltésére, s nem tájékoztatták a barátai sem, hogy mit vállal. Hihette azonban, hogy ott van az apparátus, abban pedig szakemberek foglalnak helyet, s majd megmondják neki, hogy mi a teendője. Tévedett, nem tették! A nem tudni, miért Monok főigazgatónak elkötelezett Koncz megvédte beosztottját.
*
Koncz Erika Bolgár György Megbeszéljük című rádióműsorában nyilatkozta, hogy semmi nem történt, ez a papírtömeg (közel 100 kosárnyi, mintegy öt tonna) nem volt az állomány része, vagyis semmilyen jogszabályt nem sértett a főigazgató, aki dubiózus körülmények között elrendelte a megsemmisítést. Még egy kicsit ködösített, a porosságot (?!) és a fertőzöttséget keverte, de végtelen cinizmussal kinyilvánította, hogy törvénysértés nem történt. Koncz Erika ezzel a nyilatkozatával - véleményem szerint - bűnpártolást követett el. Százmilliós nagyságrendű, eszmeileg felbecsülhetetlen értékű információt hordozó, aukción is megélő papírtömeg megsemmisítését bagatellizálta. Ráadásul enyhén szólva sem mondott igazat, amikor azt mondta, hogy a könyvtárosok az égetés vonatkozásában megosztottak. A könyvtár dolgozói egységesen elítélik, ami történt. Kivéve a főigazgatót. De ha megosztottak is, nem kellett volna a másik fél érveit meghallgatni?
Koncz Erika nem szakértője a könyvtárak és könyvtárosok világának (sem), nem tudja, hogyan történik a gyarapítás, gyarapodás, nem tudja, hogy a beérkezés bizonyos iratfajták esetében csoportos (például telefonkönyvek), és hogy a beérkezés és az állománybavétel között tetemes idő telhet el. Akár 130 év is! Az OSZK ugyanis fennállása óta helyhiánnyal, pénzhiánnyal s ennek következtében emberhiánnyal küzd, s állandóan a restanciák legyűrésén fáradozik. A kisnyomtatványok feldolgozása talán a legmacerásabb feladat. Ungváry Rudolf, a könyvtári klasszifikáció nemzetközileg elismert atyja el tudná mondani, hogy a kisnyomtatványnak nevezett papírokat (maximális terjedelme 14 oldal) milyen bonyolult katalogizálni, a kutatók számára hozzáférhetővé, vagyis élővé tenni. De Koncz Erika nem kérdezte meg sem a kisnyomtatványtár "gazdáját", sem Ungváryt, sem a botrányt kirobbantó kiváló könyvtáros-levéltáros Weeber Tibort, csak mondta a kincstári szöveget. Szemernyi megrendülés sem volt a hangjában. Még egy talán nem így kellett volna, egy jaj, legközelebb jobban odafigyelünk sem jött ki a száján. A világ legtermészetesebb eseményeként beszélt a pótolhatatlan papírok elpusztításáról. Amiből azt a nem túl merész következtetést merem levonni, hogy Koncz Erika sem nem értelmiségi, sem nem munkaköre betöltésére alkalmas hivatalnok. 
*
Bozóki András számára egyetlen lehetőség maradt. Feljelentést kell tennie az OSZK főigazgatója ellen a nemzeti vagyon részét képező javak előre megfontolt szándékkal történő, jelentős anyagi és erkölcsi kárt okozó elpusztítása miatt. Koncz Erikát pedig - ugyanebben a feljelentésben - bűnpártolással kell perbe hívni. S ha a miniszter következetes és megmaradt értelmiséginek, ezzel párhuzamosan nevezett urat és hölgyet állásából felfüggeszti, a per kimenetelétől függetlenül fegyelmit indít ellenük, s olyan ívben rúgja ki őket, hogy a magyar kulturális életben soha többé ne üthessék fel a fejüket. Vélhetően a független magyar bíróság a főigazgatót jelentős börtönbüntetésre fogja ítélni, Koncz Erikát pedig eltiltja foglalkozása gyakorlásától. Már ha van vagy volt neki ilyenje.
Ez a példátlan irat-megsemmisítés az OSZK-ba vetett közbizalom teljes szétrombolását is jelenti. Nem árt tudni, hogy az 1956-os forradalom után sem kutakodott az akkor már nevet változtatott ÁVO a könyvtár kézirattárában. Vagyis volt egy bombabiztos hely, ahová fontos irományokat lehetett elhelyezni, annak a veszélye nélkül, hogy azok illetéktelen kezekbe juthattak volna. A Kádár-korszak utolsó évtizedében Kőszeg Ferenc - valahányszor megjelent a Beszélő újabb száma -, hóna alatt három példánnyal beballagott az akkor még a Nemzeti Múzeum épületében szorongó könyvtárba, s számla ellenében ott hagyta az úgymond köteles példányokat. Mert az OSZK egyrészt politikai elfekvő volt, s ezért megtehette, hogy szakmai köntösbe burkolva hivatalosan vásároljon szamizdatot, másrészt tényleg komolyan vette tudományos küldetését, vagyis hogy minden hungaricát gyűjtsön.
A kisnyomtatványok piaci értéke igen változó, de többnyire szokatlanul magas. Egy harmincas évekből származó Meinl-katalógus (négy oldal) öt- és tízezer forint között piacképes. Egy húszas évekből származó kisszakaszjegy (jó állapotban, kezeletlenül) megfizethetetlen. De még a használatlan, hatvanas évekből származó BKV- (FVV-) dolgozók heti bérlete is (akkor hat forintba került) ezrekért cserél gazdát. Aki nem hiszi, menjen ki a Pecsa szombati piacára! Egy hónapja sincs, hogy egy harmincas évek végén gyártott Orion rádió használati utasítását (hercig kis könyvecske, legalább tizenkét oldal) előttem vették meg nyolcezer forintért. S még csak csupa nagyon banális példát soroltam, amelyek között nem szerepeltek kották, képzőművészeti katalógusok, kiállítási meghívók, judaisztikák és egyéb pótolhatatlan darabok.
Ügyvéd barátom mintegy nyolcvan négyzetméteres nappaliját három sorban díszítik a gyönyörűen paszpartuzott, a kor legkitűnőbb festői által tervezett számolócédulák. A gyűjtést azonban nem hagyta abba, keresi azokat a másodpéldányokat, amelyek hátoldalán (előoldalán?) nem szerepel számla. Tudja a kedves olvasó, hogy a Japán vagy a Centrál kávéház háború előtti étlapja mennyit ér?
Ha a főigazgató úr logikáját követné a magyar ember, valahányszor kosz van a lakásában, nem takarítana, hanem fölgyújtaná azt. Elgondolkodom, hogy könyveim nem túl rendszeres porolásáról is leszokom, helyette néhány évenként máglyát rakok, s annak fényénél és melegénél elmélkedem majd a nemzetiszocializmusról és Néróról.
Eddig csak az anyagi kárról szóltam, a tudományos kár azonban jóval nagyobb az anyaginál. Amikor a hatvanas évekről hosszabb tanulmányt írtam, minden lehetséges forrást igénybe vettem, hogy a korszak efemer irományait megleljem. Szerettem volna tudni, mennyi volt egy menü ára a körúti Erzsébet étteremben, ahová akkoriban rendszeresen jártam. Szerettem volna felidézni, mi volt a diákbérlet hátoldalára írva, hogyan nézett ki egy mozi- vagy színházjegy. Megszállott barátaimtól végül mindent be tudtam szerezni. De mit tesz majd a 20 vagy 50, netán 100 év múlva a korszakkal foglalkozó kutató? Hová fordul? Léteznek-e majd azok a (magán)gyűjtemények, amelyek a nosztalgiának köszönhetik létüket? Ki őrzi meg az 1945-ben kiadott téglajegyeket, amelyek segítségével építették újjá a Nemzeti Színházat? A kisnyomtatványok leltár nélküli, kontrollálatlan megsemmisítése a jövő történésze számára lehetetlenné teszi a vonatkozó korszak mikrotörténetének megírását.
*
Amikor az általam és Hegedűs B. András által alapított Oral History Archívum betagolódott az 1956-os Intézetbe, evidens volt, hogy az interjúk egy példányát az OSZK kézirattárában helyezzük el. Önálló fondot kaptunk, s az interjúk mellett minden eredeti kéziratot is ott helyeztünk és helyezünk el. Számos hagyaték került az 56-os Intézet tulajdonába, s ezeket mind az OSZK-ba szállítottuk, miként az eredeti hanganyagot is. Mert bíztunk Karsay Orsolya és az egész könyvtár múltból eredeztethető szakszerűségében. A kisnyomtatványok megsemmisítése ezt a szakmai bizalmat ingatta meg. Amíg Monok a főigazgató, állandó rettegésben élek, mikor égeti el intézetünk pótolhatatlan gyűjteményét.
Az öt tonna kisnyomtatvány elpusztítása olyan gyalázat, amely csak Hitler könyvmáglyáihoz hasonlítható.
 
Élet és Irodalom, 49. évfolyam, 31. szám
Tisztelt Szerkesztőség!
 
Július 22-i, 29. számukban Monoknak mennie kell! címmel közöltek egy Kozák Gyula által jegyzett írást az Országos Széchényi Könyvtárban történt dokumentummegsemmisítésekről. A személyemet és szakmai kompetenciámat ért méltatlan vádaskodásokra nem, ám néhány tényszerűségében téves állításra ezúton kívánok reagálni.
 
A szerző szerint a tényfeltáró bizottság nem hallgatta meg a nyomtatványégetés ellenzőit. Amint az a vizsgálat jegyzőkönyvéből is kiderül, a tényfeltáró bizottság az elsők között hallgatta meg az ügy "kirobbantóját", Weeber Tibort, valamint az általa javasolt OSZK-s dolgozókat. A bizottság az OSZK tíz szakemberét hallgatta meg, többek között a Különgyűjtemények nyugalmazott főosztályvezetőjét, a raktári osztály vezetőjét, a tájékoztató szolgálat munkatársait, a Kisnyomtatványtár és a Gyarapítási osztály vezetőjét. Mindazok véleményére is támaszkodott tehát a bizottság, akik a dokumentumok megsemmisítéséről különös aggodalommal nyilatkoztak. Ezen meghallgatásokra és a fellelt dokumentumokra alapozva állapította meg a bizottság, hogy bár jogszabálysértés nem történt, ám szakmai hibát elkövettek a dokumentumok megsemmisítésekor - amint azt a Klubrádió műsorában is kijelentettem. Weeber Tibor egyébként levélben mondott köszönetet a tényfeltáró bizottságban végzett korrekt munkámért.
 
Szeretném hangsúlyozni, hogy a tényfeltáró bizottság nem nyomózó hatóság. Mandátuma a tények feltárására szólt. A jelentés alapján a miniszter a fegyelmi büntetést - az írásbeli megrovást - kiszabta. A kulturális örökségért felelős helyettes államtitkárként - és könyvtárosként - arról is azonnal intézkedtem, hogy hasonló eset többé ne fordulhasson elő a jövőben a nemzeti könyvtár állományába nem került anyagokat is csak a tárca előzetes engedélyével semmisíthetik meg, és köteleztem az OSZK-t arra, hogy záros határidővel dolgozzon ki szabályozást az állományba nem került kisnyomtatványok kezelésére.
 
Meggyőződésem, hogy a tényfeltáró bizottság a sajnálatos ügy kivizsgálásakor tisztességes eljárásban, a lehető legkörültekintőbben járt el. Személyemen keresztül a független könyvtári szakemberekből álló bizottság munkáját becsmérlő megjegyzésekkel a szerző - véleményem szerint - a könyvtáros szakma egészét sérti. Ami a személyemet ért méltatlan vádaskodásokat illeti, megfontolom a megfelelő jogi lépések megtételét, és felelős értelmiségiként elvárom a bocsánatkérését.
 
Koncz Erika
helyettes államtitkár, NKÖM 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Dr. Weisz Júlia: Ki őrzi az őrzőket? (Népszabadság)


Népszabadság, 2005. július 28.
Dr. Weisz Júlia: Ki őrzi az őrzőket?

Az OSZK főigazgatója, Monok István és néhány rangos munkatársa elhatározta, hogy megsemmisít mintegy öttonnányi, a könyvtárban tárolt régi kisnyomtatványt (beceneve: pokol).
Az anyagot nem szükséges megsemmisíteni, mert ha poros is, nem gombafertőzött; és mellesleg feltehetően százmilliókat ér (a becslés Kurucz Gyula publicisztikáján alapul, ÉS, 2005. július 22., 4. o.), történeti értéke pedig felbecsülhetetlen (Weeber Tibor, OSZK: jórészt másodpéldányokat égettek, Népszabadság, 2005. július 5.). Aligha véletlen tehát, hogy az említett vezetők döntésüket nem hozták nyilvánosságra az OSZK-n belül sem, hiszen valószínűleg sokan tiltakoztak volna ellene.
Fel sem merült a gyanú a bizottság tagjaiban, hogy e nyomtatványok jó része ma is megvan, raktárakban pihen, és arra vár, hogy olyan emberek magánvagyonát gyarapítsa, akik pontosan ismerik értéküket?
A szerző orvos
A megsemmisítésről tudomást szerezvén a szakma felháborodott, és a kulturális miniszter vizsgálatot indított, amelynek nyilván állást kellett foglalnia az érintett vezetők felelősségéről is. Bizottság alakult tehát, amely jelentést tett közzé a történtekről (ÉS, 2005. július 22., 4. o.). E bizottságnak elsősorban azt kellett volna tisztáznia, hogy valóban megsemmisült-e az anyag: márpedig nyomon követni öttonnányi papír sorsát aligha megoldhatatlan feladat. Vagy talán fel sem merült az a gyanú a bizottság tagjaiban, hogy e nyomtatványok jó része ma is megvan, raktárakban pihen, és arra vár, hogy olyan emberek magánvagyonát gyarapítsa, akik pontosan ismerték-ismerik értéküket, és módjukban állt dönteni a sorsukról? Az utca embere közerkölcseink ismeretében nem zárná ki ezt a lehetőséget - mi több, minősítetten ostobának, posztjukra teljesen alkalmatlannak tartaná e vezetőket, ha nem így lenne -, szemben a bizottsággal, amely a megsemmisítés tényét nem kérdőjelezte meg, nem is vizsgálta.
Nem kérdezte meg a bizottság azt sem, hogy ha az OSZK mindenáron meg akart szabadulni ettől az anyagtól, miért nem ajánlotta fel nyilvánosan bármelyik magyar könyvtárnak, amelyik igényt tart rá. Vagy miért nem írt ki árverést, noha bizonnyal lett volna olyan antikvárius, aki boldogan megveszi? Miért mondott le erről a bevételi forrásról az OSZK, és fizetett helyette - mennyit is? ez sem tudható - a megsemmisítésért?
Mit nem tesz még ez a bizottság? Nem becsüli fel a nyomtatványok értékét, mondván, hogy megsemmisülésük mián ez lehetetlen, noha leírja azt, hogy 1989-ben szakértők felmérték az anyagot, és javaslatot tettek további sorsára nézve. Nem osztja meg a nagyközönséggel, hogy mit tartalmaz ez a felmérés, amelyben pedig nyilván szó esik a nyomtatványok értékéről is, és az említett javaslat aligha a bezúzás volt. Ügyet sem vet e bizottság arra, hogy ellentmondásba keveredik, amikor egyrészt leírja azt a tényt, hogy az ÁNTSZ nem találta fertőzöttnek a nyomtatványokat, leírja azt is, hogy ezeket megsemmisítették - majd arra a következtetésre jut, hogy lehetséges, hogy nem fertőzött anyagot is megsemmisítettek. (Nincsenek mértéktelen intellektuális igényeim, na de mégis... Az olyan bizottságot, amelynek egy egyszerű szillogizmusba is beletörik a bicskája, jelentésével együtt el kellene felejteni, esetleges díjazásukat vissza kellene igényelni, és helyettük egy a feladatra legalább látszólag alkalmas bizottságot kellene kinevezni.) A bizottság tagjai rögzítik ugyan, hogy Monok mindvégig "fertőzött anyag" megsemmisítéséről beszélt, magyarán nem mondott igazat, de a "hazugság", "megtévesztés" szavakat vagy ezek bármely szinonimáját már nem írják le, és így nem is fejezik ki azt a nézetüket, hogy önmagában ez a hazugság méltatlanná teszi Monokot az OSZK vezetésére vagy bármilyen más, tisztességet megkívánó posztra.
Mégis igazságtalanság lenne azt mondani, hogy a jelentés részben maszatol, részben makacsul ódzkodik az állásfoglalástól. Igenis, van olyan kérdés, amelyre határozottan és egyértelműen felel a bizottság: nem történt jogsértés, mondják, mert a megsemmisített nyomtatványokat még nem tartalmazta a leltár. Ha ezek a papírok az OSZK, azaz az állam tulajdonában lettek volna, akkor valószínűleg eljárást kellene indítani Monok és tsai ellen nagy értékű állami tulajdon megsemmisítésének alapos gyanújával. Így viszont, legalábbis a jelentés írói szerint, e nyomtatványoknak nem volt tulajdonosa, hiszen ha - a leltárba vétel elmaradása miatt - az OSZK, az állam nem volt az, akkor ugyan ki lett volna? Vagyis adódik a következtetés, a leltárba (még) nem vett tárgyakkal (könyvekkel, iratokkal, műalkotásokkal stb.) bárki bármit tehet, például én is nyugodtan hazavihetem ezek közül azt, ami megtetszik nekem, és ez sem lesz jogellenes. Mikor mehetek guberálni az OSZK-ba, Monok úr? Egyébként engedje meg, hogy felháborodásomat fejezzem ki azért, mert cselekményéért megrovást kapott (Népszabadság, 2005. július 22., 16. o.).
A szerző orvos 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

A bolhapiacon kötött ki a Pokol? (Népszabadság)


Népszabadság, 2005. augusztus 18.
A bolhapiacon kötött ki a Pokol?

A Széchényi Könyvtár "Pokol" anyagából valónak tartják hozzáértők azokat a nyomtatványokat, amelyek az elmúlt héten bukkantak föl tetemes mennyiségben a pesti ócskapiacokon.
Van, aki nemcsak reklámkiadványokat és egyleti dokumentumokat - például a századelő pesti korcsolyaéletének fényképes összefoglalóját - vásárolta meg a Verseny utcában, hanem az OSZK pecsétjével ellátott könyvekre, illetve a Darányi-hagyatékból származó nyomtatványra is szert tett. Egyes szakemberek biztosra veszik, hogy az anyag az állítólag megsemmisített ládákból került ki. A főigazgató ezt lehetetlennek tartja.
Mint emlékezetes, július elején az index című internetes hírportál tette közzé Weeber Tibor eredetileg a könyvtár belső nyilvánosságának szánt levelét. Az OSZK közalkalmazotti tanácsának vezetője "kulturális bűncselekménynek" nevezte azt a tényt, hogy a könyvtár vezetői júniusban elrendelték mintegy öttonnányi - más megfogalmazásban: nyolcvan doboz, avagy 350 folyóméter -, javarészt aprónyomtatvány megsemmisítését. Mire az ügy napvilágra került, a fertőzöttnek s így veszélyesnek minősített anyag már rég a zúzdában volt. Így a kérdések egy része végleg megválaszolhatatlan marad - ahogy lehetetlen biztosat mondani arról is, ebből a forrásból kerültek-e ki a bolhapiacon felbukkant papírok.
A kívülálló számára meghökkentő, de tény, hogy senki sem tudja pontosan, hogyan keletkezett a Pokol néven emlegetett - mert pokoli poros és pokoli nehezen rendbe tehető - anyag. A legvalószínűbb magyarázat szerint az 1898-as kötelespéldány-törvény megszületése után a magyar nyomdák rázúdították a kisnyomtatványokat - termékkatalógusokat, gyászjelentéseket, étlapokat, egyleti közlönyöket stb. - a nemzeti könyvtárra, de a tényleges feldolgozásuk csak 1935 után, a Plakát- és Kisnyomtatványtár megalakulásakor indult meg. A korábbi anyag - állítja Weeber Tibor egy múlt heti cikkében - rendszerezetlen maradt. A könyvtárosok ugyanakkor azt is hangsúlyozzák: az a tény, hogy minden egyes darabon nem volt rajta a leltári pecsét, még nem jelenti, hogy ne törzsanyagról lett volna szó. A kisnyomtatványokat ma sem egyenként, hanem csoportosan leltározzák.
Monok István főigazgató ugyanakkor úgy véli - és ezt erősítette meg a kulturális minisztérium hivatalos vizsgálata is -, hogy nem a könyvtári gyűjteménybe tartozó anyagot semmisítettek meg. Ő a könyvtár selejtezési gyakorlatához köti a Pokol keletkezését. A Széchényi könyvtár története során rendszeresen értékesített ugyanis duplumokat, és a főigazgató feltételezi, hogy a hetven éven át raktárról raktárra vándorló kisnyomtatványokat is ilyen célra tették valamikor félre. Hogy duplumok voltak-e valóban, ma már nem lehet megmondani. 2005 januárjában nekiálltak ugyan az azonosításnak, három- doboznyi papírt át is vizsgáltak, és úgy találták, hogy tíz dokumentumból egy nincsen meg a leltározott anyagban. Két óra elteltével azonban - mondja a főigazgató - a dolgozók szemgyulladásra kezdtek panaszkodni, ezért nem folytatták a munkát. A megsemmisítésig újabb próbát már nem tettek.
Utólag már abban is lehetetlen igazságot tenni, valóban gombafertőzött vagy csak nagyon poros volt-e a papírhegy. A hivatalos szakértők találtak gombás mintát, de tény, hogy csak szúrópróbaszerűen vizsgálódtak. Az is biztos, hogy az anyag kalandos története során, a könyvtár külső raktáraiban hosszú időn át össze volt zárva bizonyítottan fertőzött dokumentumokkal. Látható viszont, hogy a bolhapiaci árusok tüsszögésre, szemgyulladásra speciel nem panaszkodnak.
Monok István azt mondja, a most felbukkant papírok nem származhatnak a Pokolból, mert a bezúzásról szabályos jegyzőkönyv készült, amelyet a könyvtár munkatársa is aláírt. A könyvtárban viszont azt rebesgetik, hogy a hasonló könyvtári tételeknél nem ritka, ha egyes dobozok "leesnek a teherautóról". Ami a gyakorlatban sokkal prózaibb ügymenetet takar: a könyvkereskedők megjelennek a bezúzás helyszínén, és átválogatják az anyagot, "megmentve", amit eladhatónak látnak. A retro tematika manapság kifejezetten divatos, bolhapiacokon és antikváriumokban is akad rá vevő.
A főigazgató úgy véli, most nem ez történt. Igaz, az ő magyarázata sem megnyugtató: szerinte a második világháború után felállított és 2000-ig működő fölöspéldány-raktárakból kerülhettek ki azok a könyvek, amelyeket most piacra dobtak.
A fölöspéldány-központot az államosításkor hozták létre. A nemzeti könyvtárba behordott egyházi, főúri könyvtárak anyaga került bele, de mivel így számos duplum keletkezet, azokat is el kellett rakni valahová. A raktárakból aztán kifelé is dőlt a könyv: eladtak belőle, sőt állítólag olykor a munkásokat is kötetekkel fizették ki. Még Széchényi Ferenc gyűjteményéből is kikerültek így darabok, mert az akkori szemlélet az épebb példányokat részesítette előnyben. (A nagyrevíziók viszont jóval kedvezőbb képet mutatnak: a gyűjtemény fennállásának 200 éve alatt mindössze 20 ezer példány volt az illegális fogyás, 1964 és 2002 között 3500 darabnak kelt lába. Ezeket javarészt pótolták.) A fölöspéldány-raktárakban azonban rémes állapotok uralkodtak, és az ezredfordulón bele is fogtak a felszámolásukba. Ekkor 400 ezer könyvnek találtak új helyet: visszakapták őket a régi tulajdonosok, kaptak belőlük a területi és egyetemi könyvtárak, a rossz állapotú, a leselejtezett anyagot zúzdába küldték. Körülbelül tízezer kötet még ma is a sorsára vár.
Hogy a 400 ezer kötet közül mennyi kötött ki "nem tervezett módon" a kereskedőknél, senki sem tudja. Ahogy azt sem, közülük vagy a Pokol ugyancsak sok tízezer dokumentuma közül való-e a bolhapiacon felbukkant anyag. Azt pedig megjósolni sem lehet, mennek-e majd könyvtárosok is turkálni a Verseny utcába, hogy aztán vásároljanak - a nemzeti könyvtárnak.

N. Kósa Judit
***
Népszabadság, 2005. augusztus 25.
Új vizsgálat a Pokol ügyében

Szeptemberben újabb vizsgálatot fog folytatni a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az Országos Széchényi Könyvtár kisnyomtatvány-megsemmisítési ügyében.
Lapunk úgy értesült, a vizsgálat során igyekeznek feltárni, hogy valóban állományon kívüli, javarészt másodpéldányokat zúzatott-e be a könyvtár júniusban, vagy pedig - miként azt Weeber Tibor, a kézirattár munkatársa és mások is állítják - a kisnyomtatványtár feldolgozatlan törzsanyaga került megsemmisítésre. A vizsgálat vélhetően arra is kitér majd, hogy a bezúzásra ítélt anyag egyes részei kijuthattak-e a magánkereskedelembe.
A könyvtári zsargonban Pokol néven emlegetett gyűjteményrész a becslések szerint 80-100 ezer kisnyomtatványt - köztük a civil és egyházi élet dokumentumait, ipari iratokat - tartalmazott. A feldolgozatlan anyag erősen poros volt, és a könyvtár vezetői úgy ítélték meg, hogy gombafertőzött is. Ennek alapján elrendelték a megsemmisítését. A gyűjtemény mibenlétéről azonban eltértek az álláspontok. Míg Monok István főigazgató biztosra veszi, hogy a nyolcvan köbméternyi papír zömében fölöspéldány volt, Weeber Tibor meggyőződése, hogy ezek a kötelespéldány-törvény megszületése és a kisnyomtatványtár megalakulása közötti csaknem negyven évben összegyűlt, kapacitáshiány miatt mindmáig feldolgozatlan, de a törzsanyaghoz tartozó kisnyomtatványok voltak. Ez a gyűjteményrész szerinte 1970-ig kutatható is volt, akkor helyhiány miatt bedobozolták.
Mivel a dobozokat a megsemmisítés előtt csak szúrópróbaszerűen vizsgálták, biztosat nem lehet mondani. De az tény, hogy az utóbbi hetekben nagy tömegben bukkantak föl a XX. század elejéről való, javarészt egyleti tematikájú kisnyomtatványok a bolhapiacokon. Ezek némelyikén az OSZK pecsétjei is fellelhetők, másokon gyűjteményi eredetre utaló ceruzajelzetek vannak. Weeber Tibor eddig 42 darabot vizsgált meg: közülük kettő lelhető föl a könyvtár törzsállományában.
A megsemmisítés ügyében júliusban a szaktárca már lefolytatott egy vizsgálatot. Akkor az az eredmény született, hogy mivel a Pokol nem volt a könyvtári állomány része, jogszabálysértés nem, csak gondatlanság történt.

N. Kósa Judit 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Dörnyei László kérdései Monok Istvánhoz és a főigazgató válasza (ÉS)

Élet és Irodalom, 2005/34.
Dörnyei Sándor: Néhány kérdés Monok Istvánhoz

Mielőtt nyilatkozatainak hosszú sorába egyre újabb és újabb érveket húzott elő ügyes bűvészként a csodálatos cilinderből, miért nem olvasta el a 2002-ben megjelent A Nemzeti Könyvtár Kisnyomtatványtára című kiadványban (egyik sorozatszerkesztő Monok István!) a tár jelenlegi vezetőjének az előszavát? Ebből megismerhette volna a most "halálra ítélt" kisnyomtatványtömeg valóban hányatott történetét. Hogyan görgette maga előtt a könyvtár a váratlanul rázúduló kisnyomtatványok áradatát mint rendezetlen, feldolgozatlan anyagot, de az állomány részét.
Miért nem jutott eszébe, hogy ez a legszerényebb számítások szerint is legalább 60-80 000 darabból álló nyomtatványanyag a tudományos kutatás, a művelődés-, gazdaság- stb. történet számára igen értékes forrásanyag? Igaz, azt nem is említette, hogy vette volna a fáradságot, és személyesen győződött volna meg, hogy minek a sorsáról dönt, de így milyen alapon nyilatkozik lépten-nyomon, mondván: "másodpéldány", "más könyvtárban megvan", "fertőzött", "nem tartozott az állományba", "értéktelen"?
Miért nem végzett döntése előtt hatásvizsgálatot, vagyis nem gondolt arra, hogy a kötelespéldányként bekerült nyomtatványok megsemmisítése hogyan hat az amúgy is igen hiányos kötelespéldány-beszolgáltatásra? Hogy milyen példát mutat beosztottjainak, vagyis hogy a "restancia" felszámolásának legkorszerűbb módja a megsemmisítés? Hogy a közvélemény eddig abban a hitben élt, hogy "a Széchényi Könyvtárban minden megvan", s ez most úgy alakulhat, hogy "a Széchényi Könyvtárban minden megvolt, amíg Monok István el nem égette, be nem zúzatta". Hogy az illetékes főhatóság továbbra is úgy gondolja, hogy a nemzet könyvtárát gondosan őrzik? Hogy a társkönyvtárak (debreceni Egyetemi Könyvtár mint második nemzeti könyvtár, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár stb.) megkérdezése nélkül tömegesen pusztítottak el olyan nyomtatványokat, amelyek megszerzése a Budapest Gyűjtemény, a megyei könyvtárak helytörténeti gyűjteménye számára már aligha sikerülhet? Hogy a kutatók az Országos Széchényi Könyvtár helyett a Verseny utcai bolhapiacra kénytelenek menni, ha a kutatásukhoz forrásként szükséges kisnyomtatványokhoz akarnak hozzájutni?
Miért emlegeti "lenyűgöző" konoksággal azt az érvét, hogy a "Pokolt" fertőzött volta miatt kellett megsemmisíteni? A minisztériumi "Jelentés" (ÉS, 2005/29.) 5. pontja leszögezi: "az ÁNTSZ-vizsgálatról készült jegyzőkönyv egyértelműen tartalmazza, hogy a kérdéses "pokol" anyagot vastag porréteg lepi, penészgombára utaló jeleket azonban ezen az anyagon nem találtak".
Miért nem követte az ÁNTSZ javaslatát, és miért nem tett lépéseket, hogy - az OSZK birtokában is lévő porszívóval - a portalanítás és az anyagot feltáró dolgozók egészségének megóvása biztosítva legyen?
Miért állítja, hogy az OSZK "rendszeresen selejtezte" állományát? Valóban történt néhány olyan eset, amikor a könyvtár bizonyos kisebb állományrészből gondosan kiválogatott másodpéldányokat értékesített, de nem megsemmisített.
Miért állítja, hogy a bolhapiacra került kisnyomtatványok a Könyvelosztóból származnak? Nemcsak a Kisnyomtatványtár, hanem a Könyvelosztó kialakulását és történetét sem tanulmányozta kellően? Hogyan kerültek volna a Széchényi Könyvtárból kisnyomtatványok (egyesek a "kötelespéldány" pecséttel!) a Könyvelosztóba? Mikor adott le a Széchényi Könyvtár ilyen tömeget állományából, hiszen jó néhány darabon tulajdonbélyegző, sőt "növekedési napló"-szám is van?
Miért ragaszkodott olyan csökönyösen a könyvtár állományában szereplő, a katalógusokban ma is megtalálható hírlap- és folyóiratanyag megsemmisítéséhez, amikor a szakértők véleménye szerint ezeket nem szabad elpusztítani, csak el kellett volna távolítani a kötéstáblájukon talált penészfoltokat (miként az a Várba elsőként felhozott szállítmánnyal történt, ami a klímaberendezés elkészültének késése miatt gombásodásnak indult). Miért vettette tűzre többek között az Apponyi Sándor gyűjteményéből származó Zeitschrift für Bücherfreunde, vagy a francia forradalom lapjának, a Moniteurnek a sorozatát?
Miért, miért, miért? És folytathatnánk kérdéseinket, mert értetlenül állunk a történtekkel szemben, nem értjük, hogy az ország egyik legjelentősebb közgyűjteményének a vezetője hogyan vetemedhetett ilyen értelmetlen, barbár pusztításra, nemzeti örökségünk újabb csonkítására.
 
***
Élet és Irodalom, 2005/36.
Monok István: Maradjunk a tényeknél

1935-ben megalakult az Országos Széchényi Könyvtár Kisnyomtatványtára, ennek gyűjtőköre többször változott, ma is változóban van.
1948-1952 között államosították az egyházi, az arisztokrata és a nagypolgári gyűjteményeket, a nagyobb antikváriumokat; milliós könyvanyag (többmilliós dokumentumállomány) került az OSZK kezelésébe, létrehozták a Népkönyvtári Elosztó-, majd a Fölöspéldány Központot. A könyvtár azóta krónikus raktározási gondokkal küzd, kialakult - országosan is - egy raktári pincerendszer. Az egyik ilyen kényszerraktári megoldás volt a Rózsa Ferenc utcai is.
1965 körül (nincsen irattári nyoma) az OSZK szórvány, 98 százalékban nem magyar folyóiratszámait, köteteit beládázva a Rózsa Ferenc utcában helyezték el.
1973-ban az OSZK fel nem dolgozott (duplum?, gyűjtőköri megfontolásból félretett?) kisnyomtatványtári anyagát több helyről a Budavár F épület raktárába vitték.
Az 1970-es évektől elkezdődött egy új Tároló Raktár kiépítése a kötelespéldányokból, a fölöspéldányraktárakból, illetve az ország könyvtáraiból selejtezett anyagból. Ezt 1997-ig még fejlesztették.
1983-ban az OSZK elkezdte a fölöspéldányok (a fel nem dolgozott dokumentumok) árusítását, 1995-ig folyt ez a tevékenység, akkor az egykori tulajdonosok felszólamlása miatt leállították.
1984-ben a kisnyomtatványanyagot a Rózsa Ferenc utcába vitték.
1989-ben felülvizsgálták a külső raktárak, így a Rózsa Ferenc utcai raktár állapotát: többször volt csőtörés, az ott őrzött anyag jelentős része elázott, penészedett. A könyvtár vezetése elhatározta, hogy fertőtlenít, de erre nem került sor.
1995-ben árajánlatokat kértek, hogy megtudják, mennyibe kerülne az anyag fertőtlenítése, gombátlanítása. Az ár túl magas volt, nem állt rendelkezésre. A Bokros-csomag után az ügy még reménytelenebb lett.
1997-ben elkezdődött a megmaradt fölöspéldányanyagból az egyházi könyvtárak tulajdonának a visszaadása.
1999. június 1-jén vezetőváltás volt az OSZK élén.
1999. november 8.: főigazgatói utasítás született a Rózsa Ferenc utcai raktár felszámolására. Az elrohadt és penészes szórvány-, állományban lévő folyóiratok és hírlapok nagy részét elégették. A Gyarapítási Osztály javaslatára 798 darab (81 féle hírlap) Törökbálintra került féregirtásra és fertőtlenítésre. A gázosítás megtörtént. A kisnyomtatványokat hasonlóan kezelték, majd a Budavár F épületbe vitték (Pokol). A szórványhírlapokat polcra rakták, de két év múlva újra jelentkezett a fertőzés, már az az anyag is penészedett, gombásodott, amely mellett elhelyezték.
2000-ben megszűnt a Fölöspéldány Központ, befejeződött a volt egyházi tulajdonú könyvek visszaadása (közel 30 ezer 1850 előtti könyv). Megkezdődött a maradék fölöspéldány és a Tároló Könyvtár felszámolása: 2000 és 2005 között közel 400 000 könyv került állami gyűjteményekbe, illetve a határokon túli magyar könyvtárakba.
2004 májusában vezetői bejárás történt Törökbálinton, a maradék Tároló Könyvtár, és a - gázosítás ellenére - továbbra is penészes szórvány-, OSZK-állományú, nem magyar hírlapjainak megsemmisítéséről főigazgatói kollégiumi előterjesztés született.
2004. június 27-én a Főigazgatói Kollégium egyhangú határozatot hozott a savas, nem használt, nem OSZK-állományú hírlapok és az OSZK-állományú szórvány-, penészes/gombás hírlapok megsemmisítéséről. A döntésről a határozat szövegének kiadásával tájékoztattuk a könyvtár közvéleményét.
2004. decemberben a munka- és tűzvédelmi bejárás a Budavár F épületben megállapította, hogy szabálytalanul tárolt fertőzött kisnyomtatványtári anyag van az első szinti gépészeti folyosón, elhelyezését kérték.
2005. februárban megszületett a több helyen publikált szakértői vélemény, amely az anyag nagyobb részét "csak" porosnak, kis részét fertőzöttnek ítélte. Az azonosítást - a Gyűjteményfejlesztési Tanács illetékes vezetői (a Kisnyomtatványtár és a Gyarapítás osztályvezetője és a felelős főosztályvezető, a főigazgató-helyettes) - csak 3 ládán végezték el. Ez idő alatt a "csak" poros anyaggal való munka szemgyulladást okozott.
2005. március 2-án a Vezetői Értekezlet (a könyvtár szűk vezetése) az anyag megsemmisítéséről döntött. Az illetékes középvezetők (Kisnyomtatványtár, Gyarapítás) tudtak a döntésről, az előzetes munkákban részt vettek.
2005 áprilisában befejeződött a Tároló Könyvtárban lévő hírlapok tulajdonosaival (több könyvtár) az egyeztetés, velük egyetértésben - a magyar lapokat kivéve - elszállították Törökbálintról. A 2004. június 27-i főigazgatói kollégiumi döntés végrehajtásáról a 2005. április 13-i vezetői értekezlet intézkedett.
2005. május-júniusban (június 22-i az utolsó adag) elszállították Törökbálintról a Tároló Könyvtár maradványát, a penészes OSZK-hírlapokat, továbbá a Budavár F épületből a fertőzött és "csak" poros, nem állományban lévő kisnyomtatványokat.
2005. június 27-én Weeber Tibor (egy évvel a hírlapok megsemmisítésére vonatkozó igen szavazata után) megírta "kulturális bűncselekmény" levelét, amely "véletlenül" a sajtó nyilvánossága elé került.
2005 augusztusában egy tényfeltáró vizsgálat után a főigazgató "megrovás fegyelmi büntetésben" részesült a kisnyomtatványok megsemmisítése során elkövetett szabálytalanságok miatt.
2005. szeptembertől az Országos Könyvtári Kuratórium megtárgyalja az elmúlt 6 év fölöspéldány (nem OSZK-állományi) szétosztási és megsemmisítési ügyeket. Külön szakértői kör vizsgálja az OSZK-állományban volt hírlapok kérdését.
(Válaszok a miértekre) Dörnyei Sándor pontosan tudja, hogy olvasok, és ismerem a Kisnyomtatványtár történetét ( Néhány kérdés Monok Istvánhoz , ÉS, 2005/34.). Azt a könyvsorozatot (11 másikkal együtt) magam alapítottam. Soha, egyetlen nyilatkozatomban nem okoltam a könyvtár dolgozóit azért, mert feldolgozatlan állomány keletkezett, vagy mert ezek egy része jelentősen sérült. A könyvtár egyetlen vezetője sem okolható közvetlenül a kialakult helyzetért. Ez nem jelenti azt, hogy a felelős vezetők ne hozzanak döntést és ne vállalják annak következményeit. Hoztak is: például 1997-ben az egyházi tulajdonú könyvek visszaadásáról. A mostani, ellenem irányuló, de a könyvtárat lejárató kampány egyik következménye, hogy a könyvtár nem döntheti el, hogy mi legyen a ma is tárolt - a könyvtárban legalább két példányban meglévő, és egyik állami könyvtárnak sem kellő olyan könyvekkel, amelyek egykori tulajdonosát nem ismerjük. Raktározzuk még vagy egy-két évtizedig, és örüljünk, hogy van, mert más sem vállalja a felelősséget annak kimondására, hogy nem kell tovább raktározni: ha engedélyt kapnánk, elcserélhetnénk, hátha kell valakinek. Mi legyen azokkal, amelyek egykori tulajdonosát ismerjük? Kényelmesen várom a döntést.
A kisnyomtatványokról én is tudom, hogy fontos művelődéstörténeti források. Azt is tudom, hogy ez az a kiadványfajta, amelyből ma naponta százezreket semmisítünk meg, valamennyi darab megőrzését elvileg kimondhatjuk, gyakorlatilag lehetetlen. Többségük létéről sem tudunk. Vagy már nem nyomtatványként keletkeznek: társasági alapszabályok, tagnévsorok, elektronikus hirdetések stb. Ez nem jelenti azt számomra sem, hogy ami viszont van, és bekerült a könyvtárba, azt is meg lehet semmisíteni. Miért nem néztem meg személyesen? Azért, mert azok, akik nálam jobban értenek hozzá, a fenti döntésre tettek (szóban, szabálytalanul, de mindig vállaltan) előterjesztést. Az elmúlt hat évben többször sértődtek meg rám, mert "beleavatkoztam" az osztály ügyeibe olyan mértékig, ami nem a főigazgató dolga.
Ha tételes jegyzék készült volna róluk, hogy tételesen kérdezzük meg a társkönyvtárakat és a nemzeti levéltárat arról, hogy náluk megvan-e, akkor már feldolgoztuk volna őket. Még mai tudásom szerint sem lett volna helyes ebben az anyagban dolgoztatni az embereket. Amúgy: az Országgyűlési Könyvtár közvetlenül köteles-sort kapott a kérdéses időben, a Budapest Gyűjtemény nagyon gazdag ebben az anyagban, de a Magyar Országos Levéltár őrzi az OSZK-énál is nagyobb, ilyen típusú (vállalati, társasági nyomtatványok) anyagot (polgári kori egyesületek adatbázisa: http://www.mol.gov.hu/egyesulet/ ). Ismétlem: ez sem szerepelhetett volna indokként a megsemmisítéshez, azt a döntést kifejezettem annak tudatában hoztuk, hogy az anyaggal való munka veszélyes lenne a dolgozókra.
Mikor kerültek ki a bolhapiacon felbukkant dokumentumok a könyvtárból? Csak elvi lehetőségek adódnak, időrendben: 1) bármikor az elmúlt 50 évben (minden évtizedben hurcolták); 2) a megsemmisítésre vonatkozó döntés (2005. március 2.) és a megsemmisítés között ("mentettek" belőle "néhányan", ennyit lehet biztosan tudni); 3) a megsemmisítőbe vezető úton ("leesett" néhány doboz); 4) a megsemmisítőből (annak ellenére, hogy a megsemmisítésről jegyzőkönyv készült: "a mai napon zárt ciklusban kerültek feldolgozásra"). Igaza van Dörnyei Sándornak, szakmailag slamposan idéztem a "Könyvelosztó" nevét, és nem azt mondtam, hogy "valamelyik külső tárolóhelyről" is kikerülhetett. A Könyvelosztóból - ahogy ő nálam igencsak pontosabban tudja - igenis sok anyag kikerült. Van olyan ismerősöm, akinek ősnyomtatványai vannak innen, komoly, régi (őt érdeklő) helyismereti gyűjteménye. Magam is sokat vásároltam - már a 70-es években is - az elosztó pecsétjével ellátott könyvet, még többet a 80-as években, és nem szerepelt bennük az "eladott fölöspéldány" (duplum venditum) pecsét (amilyet bárki csináltathat magának).
A hírlapok megsemmisítéséhez nem csökönyösen ragaszkodtam, azokat egyébként személyesen is láttam, kézbe vettem. A Moniteur számait nem lehetett kinyitni a penésztől. A Zeitschrift für Büchertfreunde sem csak kívülről volt penészes. A Bibliofilia viszont igen, ezért annak a szórvány 6 darabja ma is megvan. A megsemmisítésről a könyvtár legfőbb vezetői fóruma döntött (nem a szűk vezetőség), még Weeber Tibor is igent mondott rá.
És most következik az én szenvedélyes "Miért, miért, miért? kérdéssorom
Miért várt Dörnyei Sándor, vagy bármelyik az egész kampányban résztvevő 50, 40, 30, 20, 10 vagy 1 évet a megszólalással? 1989-ben már jegyzőkönyv bizonyította, hogy a Rózsa Ferenc utcai raktár anyaga fertőzött, penészes (és a külső raktárak közül nem ez volt a legrosszabb állapotban, lásd pl. a Vas utcait). A könyvtár akkori vezetői közül többen megszólaltak most a rádiókban, hogy "ha én még ott lettem volna, bizony megmentem ezt a fontos anyagot!" Dörnyei Sándor - aki az OSZK történetéről tényleg az egyik legtöbbet tudó ember - is tud(hat)ta ezt. Nem szólt, pedig már nem az "elmúlt" rendszerben élt. Weeber Tibor sem szólt, a kultúra értékeiért aggódó már létező egyesületek sem szóltak. Nem rohantak el az Országgyűlés képviselőihez, hogy "mindent el lehet vonni (gazdaságos állam), de a nemzeti gyűjteményeinket ne hagyjátok szétrohadni!" Pedig ugyanazok az ismerőseik voltak akkor is ott. A könyvtár sokat tett közben: a 90-es években megszűnt a Rokolya utcai, a Beloiannisz utcai, a Benczúr utcai és a Rosenberg házaspár utcai pinceraktár. A Rózsa Ferenc utca és a Vas utca nekem maradt.
Ha nem mert megszólalni elődeim főigazgatósága idején senki, miért egy évvel a Főigazgatói Kollégium nyilvános döntése (szórvány-, nem hungarikum hírlapok), és három hónappal az ismert vezetőségi határozat (Pokol) után tették? Nem ismerek olyan osztályvezetőt, aki eddig ne merte volna elmondani a véleményét nekem szakmai kérdésekben. Dörnyei Sándortól pedig sok esetben magam kértem tanácsot.
Miért hivatkozik (hatásvadász módon) Apponyi Sándor nevére Dörnyei Sándor? Tudom, az auctoritas elve. Vagy ha már igen, miért nem említi Széchényi Ferencet, akinek az alapító gyűjteményéből is - igaz, a könyvtári szabályoknak megfelelően - kiselejteztek és eladtak. Tudom: szebb példányok érkeztek az államosított anyagból. Csak szerényen mondom: most sikerült visszavásárolni egy példányt Bécsben, és az alapító gyűjtemény szebb részét ma állandó kiállításon lehet megtekinteni. Ez a kiállítás 200 évet váratott magára, és - ahogy Kenedi János mondta - egy "elment eszű" főigazgatóra. És csak megjegyzem: Apponyi Sándor emlékét én megtiszteltem azzal, hogy az Apponyi-gyűjtemény eddig legteljesebb katalógusát megcsináltattam (Vekerdy József a szerző), és - nem a könyvtár költségvetéséből - megszereztem a kiadásra a pénzt is.
A könyvtörténeti értékekről: a saját magánkönyvtáramból eddig több méternyi könyvet ajándékoztam a most alapított "Európai könyvtörténeti gyűjtemény"-nek. Csak Belgiumból több könyvet hoztam ajándékba, mint az összes megsemmisített penészes szórványhírlap mennyisége, de éppen eleget hoztam Olaszországból, Franciaországból, Németországból, Hollandiából, Finnországból, Észtországból és Horvátországból. 2006-ban érkezik egy nagyobb anyag Németországból 20 százalékos áron, ha ugyan arra meglesz a pénz. Nem pusztán a "főigazgató" kapta ezeket a könyveket, lehet, hogy Monok István is. Miért nem említi Dörnyei Sándor ezeket a "részleteket"?
(Összefoglalásként) Aki egy kicsit is ismeri a magyar közéletet, tudja, hogy ebben az egész történetben a kisnyomtatványok, a hírlapok játszszák a legkisebb szerepet. Azokért sokan - így én is - aggódnak, és bánkódnak - én is - a megsemmisítésük miatt. Vannak őszinte megszólalók, vannak nem megszólaló manipulátorok, van olyan, aki a fügefalevél szerepét (tudva, vagy nem tudva) tölti be. Akik egy évvel ezelőtt (2004 júniusában) mindent elkövettek, hogy a fenntartó ne fogadja el főigazgatói pályázatomat, most "fogást találtak". Vagy a megsemmisítés, vagy a közalkalmazottak indokolatlan veszélyeztetése. Választhattam, melyikért indul el egy "jelenteni" szerető személy a fenntartó minisztériumba, vagy fordul "véletlenül" a sajtó nyilvánosságához. Ha az új vizsgálat befejeződik, és maradok, akkor is tudom: nincsen vége.
És ne feledjük el:
- a nemzeti könyvtár raktárai megteltek, a meglévők állapota nem felel meg a XXI. századi könyvraktározási követelményeknek;
- a Budavár F épület gépészeti részei (vízvezetékek, fűtés, klíma, elektromos rendszer, könyvliftek) a 24. órában vannak a megszűnés előtt (az elektromos rendszer átalakítása elindult);
- a tető beázik, teljes felújításra szorul;
- a déli, a keleti és a nyugati homlokzat életveszélyes (az északit 2005-ben újíttathattuk fel);
- a savas papír miatt sok millió dokumentum a megsemmisüléshez közelít (talán 2005 végére elindul egy kisebb savtalanító üzem az egykori Tároló Könyvtár helyén);
- a számítógépeink 75 százaléka 6 évnél idősebb lesz egy év múlva, közel a leállás;
- a katalógusok és a nyilvántartások retrokonverziója forráshiány miatt leállt (ez lenne az alapja az országos közös katalógusnak, EU-előírás 2007. január 1-jéig teljesítendőnek tartja a munka befejezését);
- a digitális dokumentumok köteles szolgáltatása jogi támogatást, azután sok pénzt igényel;
- az írott kulturális örökség digitalizálására kidolgozott munkaterv van, forrása még nem látszik.
Az OSZK és a könyvtári közösség leírta szakmai koncepcióját a modern könyvtári rendszer működéséről, stratégiai terveiket a fenntartók elfogadták. Azt kellene csak eldönteni, hogy kell-e nemzeti könyvtár, kellenek-e a könyvtárak. A labda nem a mi térfelünkön van. A maradvány maradványának a maradványából nem lesz modern könyvtári hálózat. 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

...felejtsük el? (HVG)


HVG 2005. augusztus 13.
...felejtsük el?

Az Országos Széchényi Könyvtár 200 éves történetének legnagyobb dokumentummegsemmisítése történt meg az elmúlt hónapokban. A nyilvánosságra került tiltakozások miatt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fenntartóként vizsgálatot rendelt el. A szakmai tényfeltáró bizottság megállapításainak egy részét a könyvtár dolgozói nem tudják elfogadni. Főképp azt, hogy a szakmai zsargonunkban "Pokol"-ként emlegetett gyűjtemény - amely egyedi, pótolhatatlan és jelentős forrásértékű kisnyomtatványokat őrzött - ne tartozott volna a könyvtár tulajdonába.
A könyvtár vezetése 1998-ban döntött a "Pokolnak" helyet adó Rózsa Ferenc utcai külső raktár felszámolásáról. A munkák 2000-ben kezdődtek el. A szóban forgó gyűjtemény mellett itt őrizték faládákban azokat a hírlapokat is, amelyeket a raktári helyhiány miatt, 1972-ben szállítottak ide. Egy régi csőtörés következtében a ládák egy része elázott, és a kötetek penészedésnek indultak. E menthetetlennek ítélt anyagot 2000-ben, a munkálatok megkezdésekor elégették. A megmaradt ládák jegyzékei alapján pedig a könyvtár szakemberei nyilatkoztak arról, mely köteteket kell feltétlenül megőrizni: például a Hírlaptár állományába tartozó 29 ládába csomagolt 800 kötetet. Ezek kötésük felületén ugyan penészesek voltak, de a restaurátorok szakvéleménye szerint megmenthető lett volna mondjuk a (katalógusunkban ma is szereplő) francia Gazette-Nationale, ou le Moniteur Universal című napilap 77 kötete, mely a francia forradalomtól Napóleon bukásáig (1789-1814) a korszak egész történetét felölelte. De ott volt a könyvtár egyik legnagyobb mecénásának, gróf Apponyi Sándornak 22 kötetes bibliofil folyóirat-sorozata is, ezt ugyancsak restaurálandónak és restaurálhatónak ítélték a szakértők. Mindezeket a teljesen száraz "Pokol"-anyaggal együtt az ezredfordulón átszállították a törökbálinti könyvraktárba, és 800 ezer forintért rovarmentesíttették. A 800 kötetnyi penészes anyagot a raktárosok azóta négyszer szellőztették (rakták) át, de a mindössze 200-300 ezer forintba kerülő fertőtlenítésről többszöri kérésük ellenére sem született vezetői döntés. Nem úgy a bezúzásról, az 2005. június közepén megtörtént.
A "Pokol" anyagát az említett rovarmentesítés után szállították fel a Várba, a Széchényi Könyvtár főépületébe. E gyűjtemény története az 1898-as kötelespéldány-törvény időszakáig nyúlik vissza: ekkortól kapta meg a könyvtár a történelmi Magyarország valamennyi nyomdájából az elkészült kisnyomtatványokat, így a 16 oldalnál kisebb terjedelmű termékkatalógusokat, a különféle egyesületek és civil szervezetek alapszabályait és közgyűlési jegyzőkönyveit. 1935-ig csupán évenkénti bontásban történt meg a rendszerezés, ezt követően viszont az önálló szervezeti egységként létrejövő Plakát- és Kisnyomtatványtár már folyamatosan feldolgozta az újonnan beérkező dokumentumokat. A régebbiek feldolgozatlanul maradtak, mert a könyvtárnak azóta sem volt annyi energiája, hogy pótolja ezt a "pokoli" elmaradást. Most, úgy látszik, egyszerűbb volt kidobni. Ám a könyvtárba köteles példányként beérkezett nyomtatványok ettől még a nemzeti gyűjtemény tulajdonát képezik, pontosabban képezték...
A megsemmisítést a könyvtár szűk körű felső vezetése határozta el, állítólag ez év március 2-án. A titkos döntésbe nem vonták be még a könyvtár középvezetőit sem. E sorok írója május második felében, folyosói információ alapján kezdett érdeklődni, majd tiltakozni a Gyarapítási osztály és a Restauráló osztály vezetőjénél. Sajnos nem tudtunk elég gyorsan és hatékonyan fellépni a gyűjtemény megmentése érdekében. Cudarul érezzük magunkat azóta is, s nem értjük, miért kell épp a könyvtár vezetőitől megóvnunk a gyűjteményt.
A "Pokol"-t június 22-én zúzták be 250 ezer forintért - ennyiből a néhány nappal előbb megsemmisített 800 kötetnyi említett hírlapanyagot megmenthettük volna. Változatlanul nem ismerjük a döntés igazi okát, ésszerű magyarázatát, hiszen azt utólag sem sikerült kideríteni. Nem tudjuk, melyik "jogszabály nem sérült", nem értjük, milyen jogszabályt nem sértettek meg a vezetőink, de azt tudjuk, hogy súlyosan csorbultak a szakmai etika írott és íratlan szabályai, a Széchényi Könyvtár presztízse - és, ami a legsúlyosabb, pótolhatatlanul csonkult a nemzeti könyvtár állománya.
Ezért fogalmaztam úgy a könyvtár belső levelezésén, hogy a gyűjtemény megsemmisítése kulturális bűncselekmény volt. Miután levelem kikerült az Index internetes hírportálhoz, a főigazgató megtiltotta, hogy nyilatkozzam. Az utasítást a vizsgálat lezárultáig be is tartottam. Azóta a vizsgálat megállapításai és az ezt megelőző és követő valótlan és félrevezető vezetői nyilatkozatok új helyzetet teremtettek. A főigazgató a média szerint írásos megrovásban részesült, de saját belső tájékoztatása (körlevele) alapján a miniszter úr csak "szóbeli feddésben" részesítette.
Mindezek után kinek higgyünk? Kinek hihetünk?
Weeber Tibor
(A szerző az Országos Széchényi Könyvtár közalkalmazotti tanácsának elnöke)
 
*****
HVG 2005. augusztus 24.
Még egyszer a kisnyomtatvány-megsemmisítésről
Monok István, az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) főigazgatója az alábbi írásban reagál a HVG augusztus 13. számában, Weeber Tibor OSZK-munkatárs írására, amelyben kulturális bűncselekménynek nevezi a "Pokol" néven emlegetett kisnyomtatvány-gyüjtemény megsemmisítését.
Mi miért történik velünk? Ki, mikor és miért avatkozik bele életünkbe akkor is, ha soha sem láttuk egymást? Ki, miért szól hozzá olyan kérdésekhez, amellyel kapcsolatban semmiféle érdemi információval nem rendelkezik, hozzáértéséről soha nem tett tanubizonyságot? Kérdések, amelyeket sorolni lehet, megválaszolni bizonnyal nem. Talán az író, Spiró György az egyetlen illetékes, hogy elmondja nekünk: ez mindig így volt. A "Fogság" olvasása közben találva éreztem magam, mint - gondolom - sokan mások.
A magyar nemzeti könyvtár kétévszázados története során sokszor került nehéz helyzetbe, vezetőinek többször kellett komoly döntéseket hozni. A könyvtár tényleges gondjai azonban ritkán kerültek a figyelem középpontjába, csupán megalapításának kerek évfordulóit ünnepelték meg. Az évfordulók is szürkék maradtak. A gyarapodó gyűjtemények egyre nagyobb terhet jelentettek a fenntartó állam számára, a feladatellátás mindennapi rutinja soha sem mutatkozott olyan jelentősnek, amelyen keresztül egy-egy kormány, egy-egy kurzus megmutathatta volna magát.
Vannak persze országok, ahol szerepük jelentősebbé vált, vagy válik időről időre. Például, ha megszűnik (mint Bosznia-Hercegovina nemzeti könyvtára), vagy éppen a háború alatt is fel kell épülnie, hogy legyen (Horvátország). Mindezek ellenére azt hiszem, a magyar társadalom bizonyára nem ellenezné, ha az egyik kormány megvalósítaná azt a - több könyvtári vezetés által szakmailag jól átgondolt - tervet, amely 90-100 évre megoldaná a raktározás és a működtetés gondját.
Az örökség
Az Országos Széchényi Könyvtár az 1948-1952-es államosításokkor komoly és felelősségteljes feladatot kapott: be kellett fogadnia, fel kellett dolgoznia az egyházaktól, az arisztokratáktól, a nagypolgároktól elkobzott hatalmas könyv- és más dokumentum mennyiséget, és a már meglévő anyagot meghatározott rendben el kellett osztania az állami gyűjtemények között. Nagyon sok raktár, raktározásra alkalmatlan pince telt meg a könyvekkel, dokumentumokkal. Az elosztás elhúzódott, a rendszerváltás számos, egyenként több tízezer kötetet rejtő pincét talált. Ezekben, az idők során, sok-sok kiadvány pusztult el. Ki a felelős? Nem kérdezték sem a könyvtár dolgozói, sem a kulturális örökségért újabban hevesen aggódó kutatók, aktivisták sem. Biztosan nem tudtak róla.
A 90-es évek közepén az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) elkezdte árusítani a "fölöspéldányokat". Nagy botrány lett belőle. Az egykori tulajdonosok joggal kérdezték: elvették tőlem, nem kellett nekik, most pedig eladják? Akkoriban sem hallatszott az OSZK néhány dolgozójának tiltakozása, a kulturális életünk múltjáért aggódók is mással voltak elfoglalva. Biztosan nem tudtak a nyilvános árverésről és a megnyílt antikváriumról.
1996-tól a könyvtár személyi állománya radikálisan csökkent. Az egykor közel ezer fős intézmény 1999-re 600 főállást tudhatott magáénak. Feladatai közben nőttek. Szerkezete alig változott. Az emúlt hat évben a strukturális változások megtörténtek, követve a könyvtári munkafolyamatokat, csökkentve a döntéshozatali szinteket: az 51 osztályból 21 szűnt meg, kettő újonnan alakult. A főosztályvezetői szint 2005-ben megszünt. A főigazgató mellett igazgatók vezetik az intézményt, közvetlenül alájuk tartoznak az osztályok. Ugyanebben az időben a 166 aktív nyugdíjas foglalkoztatásából kevesebb, mint tíz maradt. Lényegesen megerősödött viszont a 25-35 év közötti munkatársi gárda. Nem volt feszültségektől mentes az elmúlt hat év.A Fölöspéldány Központ és Tároló Raktár, továbbá a Kortörténeti Különgyűjtemény (tulajdonképpen az egykori Zárt Kiadványok Tára) jogilag már a rendszerváltással megszűnt, gyakorlatilag 1999-2000-ben. A fölöspéldányokról megállapítottuk, hogy kié volt, és az egykori tulajdonos egyházaknak 1997-től a fel nem dolgozott könyveket visszakaphatták. A történelmi családok könyveit - amelyeket egyetlen állami könyvtár sem dolgozott fel - , ma is külön raktárban őrizzük. Közel harmincezer olyan könyv maradt azonban, amelyeknek egykori tulajdonosát nem lehet megállapítani. Feldolgozatlanul átvészelték a nedves pincékben eltöltött időt. Ezeket szétosztottuk az egyetemi könyvtárak között, de kaptak a helyismereti gyűjtemények is. Ma is van még közel tízezer kötet belőlük.

Mi történt a raktárakkal?
A "zárt" anyag ma már a törzsállomány, illetve - dokumentum típusonként - a különgyűjteményi tárak része. Az egykori "Tároló Könyvtár" is állami könyvtárainkba került, vagy a határokon túli gyűjteményekbe. Az elmúlt hat évben közel 400 000 kötet került ki a nemzeti könyvtárból rendezetten, dokumentáltan. Zúzdába mentek viszont könyvek, amelyekből a nemzeti könyvtárban legalább 2 példány volt, illetve egy könyvtárnak sem kellettek, továbbá részben sérültek voltak, vagy anyagukban (savas papír) rongálódtak.
A Vas utcai és a Rózsa Ferenc utcai raktár, továbbá a Hold utcai raktár alsó szintje raktározásra alkalmatlan volt. Ezeket felszámoltuk: a még megmenthető anyagokat két száraz raktárba menekítettük. Ezek között voltak azok a szórvány folyóiratszámok és az a kisnyomtatvány anyag is, amelyet azután idén május-júniusban semmisíttettünk meg. Hat éve tehát a mostani mennyiségnél lényegesen több elrohadt könyvet találtunk olyan raktárakban, amelyek megtartásáért a nemzeti könyvtár bérleti díjat fizetett. Ám nem találom sem az irattárban, sem a sajtóban az aggódó felszólamlásokat, a felelősöket kereső írásokat. Azaz mégis volt kivétel: a könyvtár egyik osztályvezetője az akkori főigazgatóhoz fordult, figyelmeztetve, hogy a Rózsa Ferenc utcai raktárban komoly bibliofil folyóiratok penészednek. Ezeket - amennyit még lehetett - 2000 után restauráltattuk.
A Vas utcai anyag szinte teljes egészében menthetetlen volt, a Rózsa Ferenc utcából használhatatlanná váltak beleltározott folyóiratok is. Ezeket komoly pénzekért semmisíttettük meg, a két raktárat bezártuk, nem béreljük tovább. Az OSZK irattárában nem volt meg, de most "előkerült" az egyik nyugdíjas vezetőtől az a jelentés, amely 1989-ben készült a Rózsa Ferenc utcai állapotokról. A jelentést követő tíz év alatt semmi nem történt az ottani anyag megmentésére. Ebben a raktárban a penészes, gombás anyaggal együtt volt 15 évig az a feldolgozatlan kisnyomtatvány anyag is, amelyet ez évben semmisítettünk meg. Hol vannak az aggódó levelek, írások, parlamenti azonnali kérdések?
A Rózsa Ferenc és a Hold utcai raktárakból kimentett dokumentumokat Törökbálinton 1999 kora őszén gázzal gombátlanítottuk. A későbbiekben kiderült, ez az akció nem sikerült. Ebben volt az az anyag, amelyet a 2005. februári ÁNTSZ vizsgálat azonali égetésre javasolt. Itt voltak az 1999-ben megmentésre javasolt szórvány folyóiratok is. A kérdéses kisnyomtatványok tehát ilyen anyaggal voltak együtt 2000-tól 2005-ig, immár a Budavári épületben. A biztosan gombátlan hat ládányi, száraz, de poros anyagot még 2000-ben elválasztottuk, ma a Kisnyomtatványtárban őrizzük, várja a tisztítást és a feldolgozást.
Ma a nemzeti könyvtárnak négy külső raktárában nem őrzünk gombás anyagot, valamennyi raktárunk száraz, a törökbálinti mindemellett nem alkalmas feldolgozott állomány raktározására.

A kisnyomtatványokról
A nemzeti könyvtárat és személyemet lejárató jelenlegi kampány közel 80 doboz kisnyomtatványról állítja: pótolhatatlan veszteség, immáron visszavonhatatlanul nem kutatható kulturális múltunk néhány epizódja. Amennyit ma tudunk erről az anyagról: nem képeslap, nem halotti értesítő, leginkább vállalati és egyesületi kisnyomtatványokról van szó. Ezeket az információkat egykori munkatársaktól sikerült megtudni, illetve feltételezhető, hogy az 1935-ben megalakult Kisnyomtatványtár főként ezeket nem dolgozta fel. A Kisnyomtatványtári gyűjtőköri szabályzat többször változott, napjainkban is változtatunk rajta.
Mi is tartozik a kisnyomtatványok közé? Minden, amelynek terjedelme az egy ívet nem haladja meg, nem időszaki kiadvány, nem sorozat. Ma például: étlapok, plakátok, meghívók, műszaki berendezések kezelési útmutatói, reklámok, hirdetések (politikai, kulturális stb.), halotti értesítők, szervezetek alapszabályai, kiadott névsoraik. Ezekből hozzávetőleg 10 milliót nyomtathatnak az országban évente, ennek egynegyede beérkezik hozzánk egyenesen a nyomdáktól. Meghatározott rendben őrizzük meg a nemzeti könyvtárban, illetve a szakterületi illetékes gyűjteményekben.
Ez a típusú gyűjtemény nagyon kevés nemzeti könyvtárban létezik. A legtöbb helyen mintákat őriznek, nálunk is ez a jellemző. Ha tehát a lóversenyfogadási szabályzatból megvan 15 darab, de nincsen meg éppen egy adott évből, azt sajnálom magam is, de pótolhatatlan veszteségnek nem mondanám.
Ma a legtöbb kisnyomtatvány elektronikusan keletkezik, soha, senki nem őrzi meg őket. Kellene, erre a szakmai koncepció készül, de a megvalósításhoz kulturális politikai akaratra, törvényre és annak végrehajtására (vagyis pénzre) lenne szükség. Ma a legtöbb társaság - a Nyilvánosság Klub is - "Autodafé"-t rendez, hiszen az elektronikusan keletkezett anyagait nem archiváltatja nyilvános közgyűjteményben, aztán egyszer csak megszűnik, és még a tagok hagyatékában sem lesz meg olvasható formában (vagy ott talán igen). Több társaság tisztségviselője vagyok: alapszabályaink nem minden változata volt meg a nemzeti könyvtárban (én pótoltam), névsoraink elvétve. A ma működő civil társaságok kilenctizede egyáltalán nem nyomdában sokszorosíttatja fontos dokumentumait, fel sem vetődik az, hogy azok a nemzeti könyvtárba kerüljenek. Az irattárakban meglesz -vagy nem, majd valamelyik levéltárban megőrzik - vagy nem. A vállalati iratok többsége nem nyilvános. A nyilvánossá vált részük többségükben elektronikus dokumentum. Ki őrzi meg szervezetten? Ki a felelős a pusztulásukért? Kinek kell" mennie"?
A reklámanyag jelentős része el sem jut a nyomdáig. Ha eljut, biztosan meg kell őrizni. Igen, évente a jellemző mintát, lehetőleg minél nagyobb részben. A napi gyakorlat, az életszerűség válogat (nem a könyvtáros). Az Index című elektronikus időszaki kiadványban hirdetők reklámjait sem őrizzük közgyűjteményeinkben, talán kellene. Nem tudom, hogy a lapgazda archiválja-e, ellátja-e metaadatokkal, hogy a hosszú távú megőrzés biztosított legyen. Az ilyen lapgazdák is "könyvégetők"?

Felelősség és hibák
A miniszter által felkért tényfeltáró bizottság jelentését bárki elolvashatja (http://nkomftp.hungary.com/palyazatok/OSZKjelentes.doc ). Hibaként állapították meg a belső kommunikációs rendszer hiányait: a könyvtárosok hivatalból nem tudhattak arról, hogy a könyvtár vezetése 2005. március 2-án a "pokol" megsemmisítéséről döntött. Ám a Kisnyomtatványtár vezetője tudott róla, a Gyarapítási Osztály vezetője tudott róla, a Raktári Osztály vezetője tudott róla, a Működési és Fenntartási Osztály vezetője tudott róla. Weeber Tibor kézirattárost nem értesítettük. Hiba, mert nem bizonyítható, hogy tudott róla. Igaz, gyorsan "kimentett" az anyagból néhányat. A március-április-május hónapokban ezzel lehetett elfoglalva, mert elfelejtett szólni az osztályvezetőjének (akinek amúgy hivatalból semmi köze ehhez az anyaghoz), az igazgatójának, vagy a főigazgatónak. De aggodalmát a "kulturális bűntény" miatt is csak a megsemmisítés után (megvárva a magyarországi híranyag uborkaszezonját) június 27-én fogalmazta meg, szigorúan OSZK belső használatra. Arról azután ő nem tehet, hogy ezt a bulvársajtó is megkapta. De nem csak ő "nem tudta", ezért csak "mentett", és utólag foglalt állást, hanem még néhány "hiteles" szemtanú is.
A hibát orvosoltuk: ezentúl csak írásban előterjesztett anyagot tárgyal a vezetői értekezlet, kihirdetjük a belső levelező rendszerben a döntéseket, és aláíratjuk a vezetőkkel, hogy olvasták is. A kommunikáció javult tehát. Az írásbeliséget megerősítettük. Megnyugtató számomra azonban az, hogy azok, akik a döntéshozatalban bármilyen szinten résztvettek, most is vállalják a döntésüket, senki, ismétlem senki nem állítja, hogy ő másként gondolta.
A központi irattározást 2002-ben vezettük be, az osztályokon lévő fontos iratanyagot most begyűjtjük, hiszen az ügy vizsgálata során kiderült, hogy az OSZK története hiányosan írható meg a központi irattár anyagából, az osztályokon keletkezett anyagot pedig soha sem olvasztották be teljesen ide.
További hiba: Az egész anyagból csak három doboznyin végeztük el az azonosítást, és ez alapján állítottuk, hogy kevés hozadéka lett volna az anyagnak. Ezt azok vitatják, akik soha nem dolgoztak ezzel a kiadványtípussal. Tekintve a kisnyomtatvány jellemzőit, a hibát elismerve, ma sem dolgoztatnék tovább az azonosításon.
Az ÁNTSZ 2005. február 5-i jelentésében a "pokol" túlnyomó részéről nem mondta ki azt, hogy fertőzött, védőfelszerelést javasolt, portalanítást, és így az azonosító munka lehetővé vált volna. A könyvtár vezetése ennek ellenére - lehet , hogy hiba volt - azt állította, hogy az is fertőzött. Mivel indokoltuk magunk felé a feltevésünk helyességét? Aki a poros anyaggal dolgozott, fertőzést kapott; a dokumentumok 15 évig a Rózsa Ferenc utcában fertőzött anyaggal voltak együtt, utána 5 évig a Budavárban fertőzött anyaggal tároltuk. A por gyűjti a gombát, a fertőzést.
A miniszter úr jelentést kért a megsemmisített anyagról akkor, amikor a Parlamentben azonnali kérdést kapott. Akkor így összegeztem a választ:
" Ezek után - a 70 éves raktári tologatások és fertőződések után -, tekintve az anyag történetét, a feldolgozás során vállalandó egészségügyi kockázatokat, a szerény várható kisnyomtatványi gyarapodást, továbbá azt, hogy a vállalati nyomtatványok jelentős része a levéltári gyűjtőkörbe tartozik, a vezetői értekezlet 2005. március 2-án döntött a megsemmisítésről. Ezt május és június folyamán végrehajtották."
Elismerem a tényfeltáró bizottság által kimutatott hiányosságokat és azok miatt vállalom a felelősséget. Megkaptam a figyelmeztetést írásban. Biztos vagyok azonban abban, hogy ha poroltatjuk az anyagot, védőfelszerelésben elrendeljük a kisnyomtatványok meglétének tételes azonosítását, akkor 2005. június 27-én nem "kulturális bűncselekmény" elkövetésével, hanem "a közalkalmazottak egészségének indokolatlan veszélyeztetése" miatt írtak volna, és akkor nem Hitler, hanem Mengele lennék az ÉS hasábjain.Sok választásom tehát nem volt. A könyvtár vezetése végül úgy döntött, hogy az anyagot semmisíttetjük meg, és nem a dolgozók egészségét, és az egészséges könyvtári anyagokat veszélyeztetjük. Ha 1999 őszén a többi penészes és rohadt anyaggal ezt is elküldjük az égetőbe, nem próbáljuk megmenteni, akkor az a hat láda kisnyomtatvány, illetve néhány méternyi folyóirat sem lenne, amely még azonosításra illetve feldolgozásra vár. Persze ez esetben 2005-ben nem lett volna hír az OSZK. Pedig lehetne - ha csak a gondok érdekesek a sajtónak, íme néhány:

Gondjaink
- a nemzeti könyvtár raktárai megteltek, a meglévők állapota nem felel meg a 21. századi könyvraktározási követelményeknek;
- a Budavár F. épület gépészeti részei (vízvezetékek, fűtés, klíma, elektromos rendszer, könyvliftek) a megszűnés előtti 24. órában vannak (az elektromos rendszer átalakítása elindult);
- a tető beázik, teljes felújításra szorul;
- a déli, a keleti és a nyugati homlokzat életveszélyes (az északit 2005-ben újíttathattuk fel);
- a savas papír miatt sok millió dokumentum a megsemmisüléshez közelít (talán 2005 végére elindul egy kisebb savtalanító üzem, az egykori Tároló Könyvtár helyén);
- számítógépeink 75%-a 6 évnél idősebb lesz egy év múlva, közel a leállás;
- a katalógusok és a nyilvántartások retrospektív konverziója forráshiány miatt leállt (ez lenne az alapja az országos közös katalógusnak, EU előírás 2007. január 1-ig teljesítendőnek tartja a munka befejezését);
- a digitális dokumentumok köteles szolgáltatása jogi támogatást, majd jelentős pénzügyi forrásokat igényel;és
- az írott kulturális örökség digitalizálására van ugyan kidolgozott munkaterv, forrása viszont még nem látszik.
Ezek persze az alapvető gondok, és lehetne írni eredményeinkről is, de - ahogy több időszakosan megjelenő kiadvány, illetve elektronikus médium szerkesztőségében felvilágosítottak - az senkit sem érdekel. Az nem hír.
De térjünk vissza a Fogság Urieljéhez: ki dönti el, hogy ki vagyok, mi lehetek? ÉS ennek megfelelően: ki dönti el, hogy ki legyen a nemzeti könyvtár főigazgatója, és annak milyen elveket kell követnie, milyen kulturális ízlést szolgálnia? Tartozzon-e szakmai iskolához, vagy próbáljon minden tekintetben független maradni? Jár-e neki a függetlenség luxusa? 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

A 2. minisztériumi tényfeltáró bizottság jelentése


Budapest, 2005. december 8.
Az OSZK állományapasztási politikáját vizsgáló bizottság összefoglaló jelentése

A Nemzeti Kulturális Örökség minisztere Weeber Tibornak, az Országos Széchényi Könyvtár közalkalmazotti tanácsa elnökének bejelentése alapján vizsgálatot rendelt el az OSZK-ban, és erre külső szakértőkből, illetve az OSZK képviselőjéből álló bizottságot kért fel. A bizottság feladata az OSZK állományapasztási politikájának áttekintése és annak vizsgálata, hogy a Nemzeti Könyvtár, mint a hungarikumokat gyűjtő és archiváló könyvtár gyűjteményének kezelése a jogszabályoknak megfelelően történik-e (alapító okirat, az 1977. évi CXL. törvény 61. §, a 3/1975. sz. KM-PM rendelet, a 20/2005. sz. NKÖM rendelet), különös tekintettel a tárak állomány-nyilvántartási rendszerére.
A bizottság elnöke:
Dr. Bakonyi Péter, az Országos Könyvtári Kuratórium elnöke
A bizottság tagjai:
Rácz Ágnes, az OSZK gyűjteményfejlesztési és feldolgozási igazgatója;
Sándor Tibor, a FSZEK Budapest Gyűjteményének vezetője;
Dr. Szász Zoltán kandidátus, MTA Történettudományi Intézet;
Dr. Székely Iván kandidátus, egyetemi docens (Nyílt Társadalom Archívum);
Dr. Virágos Márta, a DEENK főigazgatója;
Weeber Tibor, az OSZK Közalkalmazotti Tanácsának elnöke.
A bizottság 2005. szeptember 27. és december 2. között végezte el vizsgálatát, és a következőkben összegzi tapasztalatait:
Az OSZK archiválási kötelezettsége
Az OSZK mint nemzeti könyvtár gyűjtő és megőrző funkcióját a következő törvények és rendeletek, valamint szabályzatok alapján köteles ellátni:
Az 1997. évi CXL. Törvény 61.§-a, a 60/1998. (III. 27.) Korm. Rendelet, a 3/1975. sz. KM-PM rendelet, a 20/2005. sz. NKÖM rendelet, valamint az OSZK Szervezeti és Működési Szabályzata, az OSZK Gyűjtőköri Szabályzata és egyéb ügyrendek. Az OSZK alapító Okiratában állami feladatként kerül rögzítésre, hogy "a sajtótermékek köteles példányaira alapozva, a teljesség igényével gyűjti, feldolgozza, megőrzi a Magyarországon keletkezett sajtótermékeket...", "gyűjteményét archiválja, és gondoskodik megfelelő védelméről".
Az OSZK jelenleg érvényes Szervezeti és Működési Szabályzata 2005-ben készült el. Ennek több pontja érinti a köteles példányok kezelését. Az SZMSZ értelmében a Gyűjteményfejlesztési és Feldolgozási Igazgatóság feladata az OSZK állományába kerülő könyvek és időszaki kiadványok érkeztetése, állományba vétele és irányítása; a hazai sajtótermékek és elektronikus dokumentumok (területi hungarikumok) köteles példányainak begyűjtése és elosztása. A könyvtár jelenleg érvényes Gyűjtőköri Szabályzata a 2003-as dátumot viseli.
A fent említett jogszabályok és szabályzatok értelmében a nemzeti könyvtárnak a Magyarországon megjelent dokumentumokra vonatkozóan megőrzési (archiválási) kötelezettsége van, kivéve azokat, amelyeket a kötelespéldány-szolgáltatásról szóló, 60/1998. sz. Kormányrendelet előírása szerint nem kell beszolgáltatni (6. § (1) bekezdés), vagy nem az OSZK-nak kell archiválnia (szabvány és szabadalmi leírás, film - 13. § (2) bekezdés). Az ún. használati műszaki dokumentumok, ipari prospektusok archiválásáról az OSZK és a DENK közötti megállapodás értelmében a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár gondoskodik. A 2003-ban elfogadott gyűjtőköri szabályzat szerint a Braille-írású dokumentumok közül csak az kerül az OSZK állományába, amely nem vakírásos szöveget is tartalmaz, a tisztán Braille-dokumentumokat a könyvtár átadja a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének. (Erről azonban egyelőre nincs érvényes szerződés a két fél között, az OSZK a beérkezett kötelespéldányokat a szerződés megkötéséig állományba vétel nélkül tárolja.)
Az OSZK a kötelespéldányokból két példányt kap a jogszabály előírásai alapján, amelyek közül az egyikből előállítja a kurrens magyar nemzeti bibliográfiát, majd ezt a példányt archiválja, a másikat pedig nyilvános könyvtári szolgáltatási kötelezettségének teljesítésére használja fel.
A könyvtár a két kötelespéldányt általában állományába veszi, kivéve néhány kiadványtípust, amelyek esetén a gyűjtőköri szabályzata az egypéldányos gyűjtést írja elő (pl. jegyzet, tankönyv, bizonyos időszaki kiadványok - vállalati lapok, diáklapok, hirdetési újságok stb. -, valamint a kisnyomtatványok több típusa). Elsősorban azok közül szelektál, amelyekből a kötelespéldány-rendelet értelmében csak három példányt kell az előállítóknak beszolgáltatniuk. A kötelespéldányok gyűjtésének szűkítése elvi megfontolások alapján (pl. a nagy mennyiségű efemer anyag beáramlásának korlátozása), illetve a rendkívül súlyos raktározási gondok miatt már az 1960-as években megkezdődött. Bizonyos dokumentumtípusoknál a használati sor mellőzése, és csak egy archív sor gyűjtése (vagyis az egy példányos gyűjtés az OSZK-nak járó két kötelespéldányból) ésszerű megfontolásokon alapuló és a kötelespéldány-rendelettel is összhangban álló döntés.
A külföldi irodalmat a könyvtár általában egy példányban gyűjti, de archiválási kötelezettsége csak a külföldi hungarikumokkal kapcsolatban van. A vizsgálatot elindító bejelentés tárgyát képező, ún. Rózsa utcai tönkrement periodikumállománnyal kapcsolatban a bizottság három anyagot kapott, a kérdésben véleményt formált, amelyet e jelentés megfelelő helyén rögzítettünk.
A kötelespéldányok kezelése a törzsgyűjteményben (könyvek és időszaki kiadványok)
Az OSZK történetében a gyűjtőkör és kötelespéldány-kezelés- az anyagmennyiség kezelhetetlensége és tudományos értéke miatt - több változáson ment keresztül. 1951-ben lépett életbe a 213/1951 (XII. 18.) M.T. sz rendelet, amellyel megindult a kötelespéldányok két példányban való gyűjtése az OSZK-ban. 1951-1958 között több ízben is változott a beszolgáltatandó példányok száma, majd 1958 és 1977 között a gyűjtendő dokumentumtípusokra, illetve a dokumentumok példányszámára vonatkozóan több gyűjtőköri szűkítés történt.
A Kötelespéldány Szolgálat feladatai közé tartozik a beszolgáltatott kötelespéldányokról, azok elosztásáról gépi nyilvántartást vezetni, valamint átadni az OSZK gyűjteményei számára az előírt számú kötelespéldányt. A kötelespéldányokat az átvétel és ellenőrzés után tipológiailag szétválogatják, kiadványtípusok szerint osztják és irányítják.
A könyvek esetében minden dokumentum kap egy válogató cédulát, ezután történik az adatfelvétel (lajstromszám, cím, szerző stb.). A könyvek az Amicus gyarapítási modulban egyszerűsített feldolgozásra kerülnek, itt történik a kötelespéldányban részesülő könyvtárak kódjainak (a kötelespéldányok elosztásának) rögzítése is. A folyóiratok esetében a szállítólevelekkel való összevetés után az érkeztetés céljából a Periodikafeldolgozó osztályra történik a továbbítás. A térképek, zeneművek, CD-ROM-ok szintén adatfelvételen esnek át. A csoportos anyag (tankönyvek, katalógusok, kifestők, egyetemi és főiskolai jegyzetek) csoportos lajstromszámot kapnak. Ezek az anyagok tehát a Kötelespéldány Osztályon nyilvántartásba kerülnek, így sorsuk nyomon követhető.
Az alábbi dokumentumtípusok válogatás és adatfelvétel nélkül kerülnek át a megfelelő tárakba: aprónyomtatványok, plakátok, különlenyomatok, menetrendek, telefonkönyvek, VHS, DVD.
A Könyvfeldolgozó Osztály feladata a törzsgyűjtemény (könyv, tankönyv, jegyzet, elektronikus dokumentum, könyv jellegű periodikum, időszaki kiadvány) érkeztetése, állományba vétele és továbbítása feldolgozásra az integrált rendszerben. Állomány nyilvántartó eszközökként a következők szolgáltak/szolgálnak: naplók (1996. decemberig; számkönyv 1996. januártól, valamint gépi nyilvántartás). Az OSZK az Amicus integrált könyvtári rendszert használja, így a könyvek azonosítása teljesen rendezett.
Az időszaki kiadványok esetében a Periodikafeldolgozó Osztályon nincs leltárkönyv. Összefoglalóan azt állapíthatjuk meg, hogy a leltárkönyvet a szolgálati katalógus és a raktári katalógus helyettesíti. Az állomány valós állapotát nem lehet tudni, mert az 1966-ban végzett állományrevízió esetében nem lett kivezetve a leltár eredménye a szolgálati katalógusból.
A kötelespéldányok kezelése a különgyűjteményekben
A különgyűjtemények többsége rendelkezik ügyrendi leírással, melyek szabályozzák az állománykezelést is. Az ügyrendek összhangban állnak a vonatkozó törvényes előírásokkal, azonban tisztázandó a viszonyuk a könyvtár 2005-ben elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzatával, és formailag is egységesítésre szorulnak.
A tárak állomány-nyilvántartási rendszerei legfőbb vonásaikban hasonlóak. Ez annak ellenére így van, hogy igen sok fajta dokumentumtípussal dolgoznak, és a különböző altípusok, vagy az eredet szerint együtt tartott részek egy-egy különgyűjteményen belül is számos különálló egységeket alkotnak. E változatosságból fakadóan egy-egy tár gyakorlatában - a 3/1975 (VIII. 17.) KM-PM együttes rendeletben meghatározott - az egyedi és összesített (csoportos, darabszám szerinti) nyilvántartás, illetve ezek kombinációja is előfordul. Markáns különbségek vannak a különgyűjteményi tárak között a számítógépesítettség és az OSZK közös számítógépes rendszerébe integráltság foka szerint is.
A legfontosabb regisztrációs eszköz, a gyűjteményi leltárnapló is egységes, és ha a kiegészítő adattárak a helyi hagyományokból fakadóan változatos megjelenést mutatnak is, a nyilvántartás logikája alapvetően közös. A tárak leltárkönyveiben mindenütt a következő adatok szerepelnek: év/folyószám, dokumentum megnevezése, csoportos (központi gyarapítási szám), beszerzési forrás, beszerzés módja, ár/érték, dokumentum fajtája szerinti darabszám bontás.
A dokumentumok a központi gyarapítási nyilvántartásba vagy a tárak saját leltárkönyvébe kerülés pillanatában kerülnek a könyvtár állományába. A vétel, ajándék, csere útján érkező a dokumentumok a Gyarapítási osztályon beszerzési egységenkénti központi csoportos számokat kapnak. Ezeket a helyi címleltárkönyvbe is rögzítik. A központi és a helyi nyilvántartás között ilyen módon biztosítva van a kapcsolat. A kötelespéldányok nem kapnak központi gyarapítási csoportos számot. A tárak leltárkönyvébe azonban csoportos vagy egyedi tételként bekerülnek. A napló mutatja a dokumentumfajták szerinti megoszlásukat is. Ettől a Kisnyomtatványtár gyakorlata annyiban tér el, hogy ott dokumentumfajták szerinti csoportokban külön-külön naplózzák a kötelespéldányokat. A Gyarapítási osztályon összesítik a tárak kötelespéldányairól jelentett számadatokat.
A leltári nyilvántartásokat helyrajzi naplók (Térképtár, Régi Nyomtatványok Tára, Színháztörténeti Tár, Zeneműtár) egészítik ki, valamint a Térképtárban az összetartozó, de csak időközönként beérkező térképek, időszaki térképsorozatok teljességét kardex-jellegű külön nyilvántartásokkal követik nyomon. Csaknem minden gyűjteményben lehet további speciális adatgyűjteményekkel találkozni, melyek az állományi, példányinformációs és a tartalmi nyilvántartás közötti átmeneti formákat képviselik.
A könyvtár integrált könyvtári szoftverjének gyarapítási modulja eddig csak a Térképtárban vette át az egyedi címleltárkönyv szerepét. (A helyrajzi naplót egyszerűsített formában folytatják.) A Történeti Interjúk Tára kizárólag gépi nyilvántartást vezet, a könyvtár integrált rendszerétől különálló, egyedi fejlesztésű adatbázisokban, amelyek a leltárkönyvi funkciót is betöltik.
Tulajdonbélyegző minden tárban, minden dokumentumra akkor kerül, amikor azok adatait a leltárkönyvbe rögzítették. Leltári számot tartalmazó pecsét használata is általános gyakorlat. A Kisnyomtatványtárban ez utóbbit nem alkalmazzák. Bevezetése az utóbbi időben belső egyeztetések során felmerült. A vétel, ajándék, csere útján szerzeményezett nyomtatványok esetében ez megfontolandó, de ekkor sem a leltározás végrehajthatósága miatt, mint másutt - a gyűjtemény ugyanis csak összesített darabszám szerinti leltárra kötelezett -, hanem inkább csak a proveniencia kutathatósága miatt. A dokumentumokon mindenütt feltüntetik a helyrajzi (raktári) számokat.
A tárak utolsó állományellenőrzése legkülönbözőbb időpontokban és eltérő módokon (teljes, részleges, állományegységenkénti folytatólagos) módon történt.
A példányok bekerülése és állományba vétele között táranként, dokumentumtípusonként különböző idő telik el. Hosszabb átmeneti státus is kialakulhat vétel, ajándék esetén az ajánlat szakmai mérlegelése és a többfokozatú engedélyeztetési eljárás alatt, a tömegesen érkező köteles nyomtatványoknál pedig a válogatási és behasonlítási szakaszban. Előbbit a Kézirattárban és 2004-től a Színháztörténeti Tárban is külön ideiglenes leltárkönyvbe vétellel hidalják át. (Természetesen készülnek átvételi jegyzékek is.)
A gyarapítási osztálytól a központi számot formanyomtatványon kell igényelni. Ez is időbe telhet. A gyűjtemény leltárkönyvébe azonban addig is bekerülnek a leltári egység adatai, tehát ez nem jelent biztonsági rést.
A feldolgozási munka alatti időben a dokumentumok fizikai védelmére mindenütt gondoltak. Ilyenkor lemezszekrényekben, az olvasóktól teljesen elzárt terekben óvják a kiadványokat. A munkatársaknak a szabályok betartásával és betartatásával kapcsolatos személyes elkötelezettsége és felelőssége, mint minden közgyűjteményben, itt is döntő tényező.
A kötelespéldányból (is) gyarapodó tárakban általában csak az előírtnál több példányban beérkező kiadványt adják vissza. A Kisnyomtatványtárban nem veszik állományba azokat a kiadványokat, amelyek a 60/1998 (III. 27.) kormányrendelet 6. § (1) szerint nem kellene a nyomdáknak beküldeni, mégis beadják (pl. ügykezelési iratok), továbbá az előírtnál több példányban érkező vagy a behasonlítás során megállapított többespéldányokat. A dokumentumfajták többségéből csak egy példányt vesznek állományba, amire az idézett rendelet 11. § (2a) és a 13 §. (1) pontjai elvileg lehetőséget adnak. Az ezzel kapcsolatos gyakorlatot pontosan szabályozni kell, amire javaslatot teszünk. Apasztásról vagy megsemmisítésről egyik tárban sem számoltak be.
Egyedül a Zeneműtárban vannak olyan állományegységek (az Operaház kottatára és az egykori Népszínház zenei vonatkozású anyaga), amelyeket a tár munkatársai már rendeztek, de az állományba vételükre kapacitás híján még nem került sor. Ez a helyzet nem szabályszerű, nem lehet halogatni az állományba vételt, és ésszerű lenne az AMICUS-ban történő katalogizálással összekötni.
A különgyűjteményeket vizsgáló szakértő a különgyűjteményi tárakban olyan megsemmisítési intézkedésekről, amelyek az ún. Pokol-ügyhöz hasonló beavatkozást igényelnek, nem szerzett tudomást. A különgyűjtemények állományának kezelése a törvényes keretek között, hozzáértően és gondosan folyik.
A nem kötelespéldány-anyag nyilvántartása
A könyvek állomány-nyilvántartó eszközei - beleértve a kötelespéldányokat is - 1996 decemberéig a 3/1975. sz. KM-PM rendelet előírásainak megfelelő, kézzel vezetett naplók voltak. A kézi naplózást a már működő számítógépes rendszer, a DOBIS/LIBIS mellett is fenntartották egészen addig, amíg elkészült a gyarapítási adatokat kinyomtatására alkalmas program. Az így előállított listák pótolták a kézi naplókat, ezért 1997-től megszüntették azok vezetését. A DOBIS/LIBIS-t 2000 végén felváltó új integrált rendszer, az Amicus nem alkalmas sem a gyarapítási adatok megfelelő archiválására, sem a kinyomtatásukra. Jelenleg folyik a jogszabályi előírásoknak megfelelő állomány-nyilvántartó gépi adatbázis tervezése, illetve programozása (Napló adatbázis). Ennek elkészültéig az Amicus gyarapítási moduljában megtalálhatók a már lezárt rendelési tételek adatai is, ily módon tehát jelenleg az integrált rendszer látja el a gépi állomány-nyilvántartás feladatait is.
Az időszaki kiadványok állomány-nyilvántartása jelenleg kézi nyilvántartásokban folyik, mivel az integrált rendszer periodika-kezelő modulja jelen formájában nem felel meg a könyvtár igényeinek. A kurrens periodikus kiadványokról az OSZK nem vezet leltárkönyvet, ezt más nyilvántartásokkal (kardex, szolgálati katalógus, raktári katalógus, jelzetadó könyv) helyettesíti. Csak az ún. inkurrens (1793 és 2003 között megjelent) periodikumok retrospektív beszerzését tartja nyilván a Gyarapítási Osztály hagyományos gyarapodási naplóban.
A nem kötelespéldányként beérkezett különgyűjteményi anyagok az illetékes tárakban kerülnek végleges, kézzel vezetett, egyedi leltári naplóba. Ez alól kivétel a Térképtár, amely 2000-ig vezette egyedi címleltárkönyveit, 2001-től az Amicus gyarapítási modulját használja, jelenleg minden tétele az Amicusban szerepel összes gyarapítási adatával, a Napló adatbázis elkészültéig.
Az archiválás módja és jogszabályi keretei
Áttanulmányozva az ide vágó jogszabályokat illetve előírásokat, a szakértőnek az a véleménye, hogy az előírások nem csak betű szerinti, hanem értelemszerű alkalmazását feltételezve, ezen a területen azonnali, tűzoltás jellegű intézkedésre nincs szükség.
Az állományapasztás a jogszabályoknak megfelelően történik-e?
Az állományapasztásról a 3/1975. KM-PM számú, a könyvtári állomány ellenőrzéséről (leltározásáról) és az állományból történő törlésről szóló rendelet III. fejezete rendelkezik.
A selejtezési eljárások során kiiktatott dokumentumok zöme fölöspéldány (a segédkönyvtárak számára az egy muzeális és egy forgalmazható példányon felül beszerzett vagy a törzsgyűjtemény lévő harmadik, negyedik stb. példány), hibás, megrongálódott, csonka dokumentum, illetve külföldi kézikönyvek új és/vagy más hordozón megjelent kiadásával lecserélt, elavult dokumentum volt, az időszaki kiadványok esetében pedig főként duplumnak bizonyult szórványszámok (ld. Az állományapasztás konkrét gyakorlata az elmúlt hat évben, 1999-2005 c. dokumentum és melléklete).
A kiiktatás menete a nemzeti könyvtárban némiképp eltér a könyvtártani szakirodalomban megfogalmazott eljárásrendtől: a kivonásra kerülő dokumentumokról készülő jegyzék összeállításával egyidejűleg jelölik a kiiktatás tényét a dokumentumon, majd ezt követően készül el a fogyatéki jegyzőkönyv. Ez az eljárásrend a nemzeti könyvtár esetében - a fölös- és duplumpéldányok kiiktatásakor - ugyan gyorsabbá teszi a folyamatot az által, hogy nem kell a selejtezendő dokumentumot kétszer kézbe venni, ugyanakkor más szempontok (a döntési folyamat) miatt felülvizsgálatra szorul. Ugyancsak eltér az általános könyvtári gyakorlattól, hogy a kiiktatás tényét nem a leltári naplókban, hanem a helyrajzi naplókban tüntetik fel. A 3/1975. sz. KM-PM rendelet 18. §-a szerint a könyvtáraknak a selejtezésről a vezető általi engedélyezéssel egyidejűleg tájékoztatniuk kell a fenntartójukat, a 19. §-a szerint pedig, az elháríthatatlan esemény (vis maior) következtében hiányzó, megsemmisült vagy használhatatlanná vált dokumentumok kiiktatásához a fenntartótól előzetes hozzájárulást kell kérniük. Az OSZK - Ferenczy Endréné ny. gyűjteményfejlesztési igazgató szóbeli tájékoztatása szerint - ennek a kötelezettségének az 1950-60-as évek óta nem tett eleget, kivéve néhány speciális esetet (pl. a Leuveni kódex elcserélését flamand vonatkozású ősnyomtatványokért és 16-17. századi nyomtatványokért). Ez a gyakorlat az idők folyamán "szokásjoggá" alakult, és a 3/1975. sz. rendelet megjelenését követően sem szabályozta a könyvtár másként. Így az utolsó hat évben sem történt meg a fenntartó tájékoztatása az egyes kiiktatásokról. A fenntartó ezekről csak az éves beszámolókban közölt, illetve az országos könyvtári statisztikában közzétett adatokból értesülhetett.
Az állományapasztás konkrét gyakorlata az elmúlt hat évben, 1999-2005 (Részletesen ld. a 6.1-es és 6.2-es mellékletben)
A válogatás, szelektálás, illetőleg a selejtezés vagy állományapasztás még a nemzeti emlékezet-őrző intézmények esetében is a működés szerves részét képezi. A felajánlott, illetve megvásárolt gyűjtemények esetében előzetes szelekció, a duplumok, illetve többespéldányok esetében utólagos szelekció válhat szükségessé, a sérült, fertőzött állományrészek esetében pedig, számos tényező mérlegelésével, a feldolgozás során válhat indokolttá a selejtezendő, illetve megsemmisítendő anyagok kiválogatása.
Az OSZK-ban a sajátos nemzeti könyvtári megőrzési feladatok miatt hagyományos értelemben vett, tervszerű állományapasztás nem történik a könyvtár törzsgyűjteményét és különgyűjteményeit illetően. Az állományból való kiiktatásra korlátozott mértékben, a következő okok miatt kerülhet sor: fölös példány; rongált, csonka példány, ha hibátlan példánya rendelkezésre áll; fölöspéldánynak bizonyult szabadpolcos vagy segédkönyvtári dokumentum.
A könyvtárnak a vári épület elkészülte előtti, rossz raktározási körülményei miatt néhány, külső raktárakban tárolt állományrésze tönkrement, és emiatt is sor került korlátozott mértékű, kényszerű selejtezésre. Ebbe a körbe tartozott a Rózsa utcai raktárból kikerült, fertőzött külföldi periodikum anyag is, amelyet két részletben, 2002 végén, illetve 2005. nyár elején semmisítettek meg, ezt a döntést azonban nem előzte meg egy részletes, kellően dokumentált döntési folyamat.
A Rózsa Ferenc utcai periódikumok selejtezésével kapcsolatos ügyet a bizottság az 5, 5/a, 5/b, és 5/c számú mellékletekben szereplő anyagok illetve állásfoglalások alapján megtárgyalta.
Megállapította, hogy a 2002-es kivonást 1998-tól kezdődően többirányú szakmai vizsgálat előzte meg. A 2005 nyarán megsemmisített állományrészt eredetileg fertőzöttsége ellenére is meg kívánták tartani, végül azonban a könyvtár vezetése a kiadványok állapotának további romlására hivatkozva a selejtezés mellett döntött. Ez utóbbi döntési láncból a bizottság hiányolja azokat az előkészítő anyagokat (jegyzőkönyveket, szakvéleményeket), amelyek a kiadványok menthetetlenségét vagy a kivonás egyéb szempontjait megfelelően dokumentálták volna. Elmaradt a fenntartó értesítése, és nem készült jegyzőkönyv a megsemmisítéskor sem.
A bizottság javaslatai a gyűjteményszervezéssel és az állományapasztással kapcsolatos teendőkre
A Bizottság a mellékletben csatolt dokumentumok megvítatása és a személyes konzultációk tapasztalata alapján az alábbi javaslatokat teszi:
1. Az OSZK-nak el kell készítenie
- a gyűjtőköri szabályzatának módosítását, amely pontosan rendelkezzék a törzsgyűjteményben és a különgyűjteményekben archiválandó, illetve gyűjtendő dokumentumok példányszámáról, valamint mellékletben tartalmazza azokat a szerződéseket, amelyek alapján az OSZK - a fenntartó hozzájárulásával - bizonyos dokumentumtípusok archiválási kötelezettségét más könyvtárra vagy közgyűjteményre ruházza át; ezzel kapcsolatban megvizsgálandó, hogy milyen módon végezhető szelekció a kötelespéldányokból;
- az OSZK tegyen javaslatot a kötelespéldány-rendelet és szükség esetén egyéb jogszabályok felülvizsgálatára annak érdekében, hogy a nemzeti könyvtárnak szerződések megkötésével lehetősége legyen a kötelespéldányok archiválási kötelezettségének megosztására más közgyűjteményekkel;
- az előzetes szelekció nyomán az állományba nem javasolt dokumentumok hasznosításáról, illetve megsemmisítéséről szóló szabályzatot és eljárásrendet;
- az állományból való törlés szabályzatát és eljárásrendjét (mikor, milyen körülmények között kerülhet sor állományapasztásra, selejtezésre, hogyan szülessen a döntés, valamint hogy hogyan kell dokumentálni a döntés és végrehajtás folyamatát, és a folyamat milyen mértékben legyen nyilvános);
- az állományellenőrzés szabályozását a könyvtári állomány egészére nézve a 3/1975. sz. rendelet szerint;
- a muzeális állományának kezelési, nyilvántartási és leltározási szabályzatát a 22/2005. sz. rendelet szerint;
- a gyűjtőköri szabályzat módosítása során bekerülő új elemekre (az archiválandó, muzeális állomány meghatározása, példányszám, szelekciós szempontok) a Szervezeti és Működési Szabályzat is tartalmazzon utalásokat.
2. Tekintve, hogy a 3/1975. sz. rendelet korszerűsítése már napirenden van, annak megjelenéséig az OSZK tegyen eleget a kiiktatásokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségének: minden fogyatéki jegyzőkönyvből és a hozzá tartozó jegyzékből küldjön egy példányt a fenntartójának, a NKÖM Könyvtári Főosztályának - hacsak a fenntartó másképp nem rendelkezik. Az új jogszabály megjelenése után az abban foglaltak lesznek az irányadók az OSZK tevékenységére is.
3. Az elháríthatatlan esemény következtében elveszett vagy használhatatlanná vált állomány kiiktatásához a jövőben meg kell kérnie a fenntartó előzetes hozzájárulását. Ugyancsak fenntartó egyetértését kell kérnie a 22/2005. sz. NKÖM rendelet hatálya alá tartozó muzeális dokumentumok selejtezésével kapcsolatban is, a rendelet 6. §-ának megfelelően.
4. A gyűjtemények kezelésének ügyrendjét összhangba kell hozni a 2005-ben elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzattal, formailag egységesíteni kell őket, és jóvá kell hagyatni az intézmény vezetőjével.
5. A különgyűjteményekben célszerű lenne mihamarabb mind több feldolgozási folyamatot integrálni az Amicus rendszerbe. Ahol ez nem lehetséges, biztosítani kell az önálló adatbázisok, gépi nyilvántartások informatikai kapcsolatát az integrált rendszerrel.
6. A periodika-állományban érdemes lenne egy új raktári revíziót végrehajtani és elvégezni a szolgálati katalógusban az eredmény tükröztetését.
7. Megvizsgálandó, hogy a Történeti Interjúk Tárának a könyvtár integrált rendszerétől független adatbázisa megfelel-e az állomány-nyilvántartás informatikai követelményeinek.
8. Belső egyeztetések során 2005 augusztusában felmerült, hogy a Kisnyomtatványtár is alkalmazzon leltári szám feltüntetésére alkalmas tulajdonbélyegzőt az összesített nyilvántartásba vett kötelespéldányok esetében is. Erről a kérdésről végleges döntést kell hozni.
9. A Zeneműtárban sürgősen vegyék állományba az Operaház kottatárát és az egykori Népszínház zenei vonatkozású anyagát. Az állományba vételt ésszerű lenne az Amicusban történő katalogizálással összekötni. Minthogy az állományba vétel elmaradását a tárban a szükséges munkaerő hiányával indokolták, szükség esetén a fenntartó céltámogatását is indokoltnak tartjuk.
10. Ajándékok, hagyatékok fogadásakor kötendő szerződés mindig térjen ki a selejtezhetőség (megsemmisíthetőség, értékesíthetőség, visszaszolgáltatás, vagy más gyűjteményeknek való átadhatóság) lehetőségére, feltételeire. Az állományba kerülésről szóló döntést mihamarabb kövesse a dokumentumok nyilvántartásba vétele.
11. Célszerű lenne a belső ellenőr munkakörének módosítása, illetve bővítése, hogy terjedjen ki a nyilvántartások szabályszerű vezetésének és az állományapasztás jogszerűségének vizsgálatára is.
12. Hosszú távon az intézmény politikájának legjobb védelme a nyilvánosság. A "pokol-ügy" egyik tanulsága az utólagos publicitás káros hatása. Az OSZK működésére vonatkozó adatok közérdekű adatok, ez alól csak a döntéselőkészítő adatok képeznek korlátozott körű kivételt. Az elektronikus információszabadságról szóló, 2006. január 1-jén hatályba lépő törvény pedig további lehetőségeket biztosít, illetve kötelezettségeket határoz meg az OSZK tevékenységére, működésére, illetve gazdálkodására vonatkozó adatok közzétételére, illetőleg az elektronikus úton érkező adatigények teljesítésére vonatkozóan. Javasoljuk, hogy a közzététel terjedjen ki a válogatással, selejtezéssel, állományapasztással kapcsolatos információkra is.
A bizottság fontosnak tartja megjegyezni, hogy az OSZK Gyűjteményfejlesztési és Feldolgozási igazgatósága már a nyár folyamán lépéseket tett az egységes állomány-nyilvántartási szabályzat kidolgozására. Ennek érdekében bekérte a Tárak nyilvántartási rendjét (erről egy összesítő is készült) és megvizsgálta, hol vannak hiányosságok. A hiányosságok feltárása tehát a Bizottság létrehozása előtt elindult, így az a meggyőződésünk, hogy az OSZK saját hatáskörben meg tudja oldani az érvényben levő jogszabályokat követő egységes nyilvántartási rend kidolgozását.
A Bizottság az összefoglaló jelentést és a jövőre vonatkozó javaslatait konszenzusos alapon dolgozta ki és fogadta el, különvélemény nem hangzott el.
Budapest, 2005. nov. 29.
Dr. Bakonyi Péter, a Bizottság elnöke
Mellékletek:
...........................................................................................................

1. Hogyan történik a köteles példányok regisztrációja és állományba vétele az OSZK-ban? (Virágos Márta)


1. Hogyan történik a köteles példányok regisztrációja és állományba vétele az OSZK-ban? (Virágos Márta)

BIZOTTSÁGI JELENTÉS

Feladatom volt annak a kérdésnek megvizsgálása, hogy ístrongyhogyan történik a köteles példányok regisztrációja és állományba vétele az Országos Széchenyi Könyvtárban.
Választott módszer: a releváns írásos dokumentáció bekérése, áttanulmányozása, előzetes személyes konzultáció a gyűjteményi igazgatóval Rácz Ágnessel. Személyes látogatás és konzultáció az alábbi részlegek vezetőivel:
Kötelespéldány Osztály
Periodika osztály
Kisnyomtatványtár
Szeretnék előzetesen köszönetet mondani a Széchenyi Könyvtár munkatársainak segítőkészségükért és külön kiemelni Rácz Ágnes igazgató Asszony nagyon alapos előkészítő munkáját.
1. Jogi keret
1.1. Az OSZK mint nemzeti könyvtár gyűjtő és tároló funkcióját a következő törvények és rendeletek, valamint szabályzatok alapján köteles ellátni:
1997. évi CXL. Törvény 61.§., a 60/1998. (III. 27.) Korm. Rendelet, a 3/1975. sz. KM-PM rendelet, a 20/2005. sz. NKÖM rendelet, valamint az OSZK Szervezeti és Működési Szabályzata, az OSZK Gyűjtőköri Szabályzata és egyéb ügyrendek.
1.2. Az OSZK alapító Okiratában állami feladatként kerül rögzítésre, hogy "a sajtótermékek köteles példányaira alapozva, a teljesség igényével gyűjti, feldolgozza, megőrzi a Magyarországon keletkezett sajtótermékeket...", "gyűjteményét archiválja, és gondoskodik megfelelő védelméről".
1.3. Az OSZK jelenleg érvényes Szervezeti és Működési Szabályzata 2005-ben készült el. Ennek több pontja érinti a köteles példányok kezelését. Az SZMSZ értelmében a Gyűjteményfejlesztési és Feldolgozási Igazgatóság feladata az OSZK állományába kerülő könyvek és időszaki kiadványok érkeztetése, állományba vétele és irányítása; a hazai sajtótermékek és elektronikus dokumentumok (területi hungarikumok) köteles példányainak begyűjtése és elosztása.
1.4. Az OSZK történetében a gyűjtőkör és köteles példány kezelés több változáson - az anyagmennyiség kezelhetetlensége és tudományos értéke miatt - ment keresztül. 1951-ben lépett életbe a 213/1951 (XII.18) M. T. sz rendelet, amellyel megindult a köteles példányok két példányban való gyűjtése az OSZK-ban. 1951 - 58 között több ízben is változott a beszolgáltatandó példányok száma.
1958-ban történik az első szűkítés: a Kisnyomtatványtár ettől kezdve csak 1 példányban gyűjti - a grafikai plakátok kivételével - az oda kerülő nyomdai termékeket.
1962-től a könyvtár csak 1 példányban gyűjti az 1850 után előállított belföldi különlenyomatokat, az általános és középiskolai tankönyveket, a nem tanulmányi jellegű alkalmi sokszorosításokat, árlistákat és prospektusokat, az utánnyomásokat, címlapkiadásokat, a környomatos sajtótudósításokat, kisnyomtatványokat és nem grafikai jellegű plakátokat, Braille írású dokumentumokat.
1965. Főigazgatói utasítás a csoportos feldolgozásra kerülő anyag gyűjtőkörének korlátozására: nem veszik állományba az irattári anyagokat (vállalati, intézményi sokszorosított anyagok), a másodlagos kiadványokat, kivonatokat és a használati nyomtatványokat (pl. vevőszolgálati csekkfüzetek, eseménynaptárak, vallásos segédanyagok, efemer rendelkezések, űrlapok)
1970. Szűkítették az OSZK gyűjtőkörét: a jövőben nem gyűjtik a különlenyomatokat, kötésvariánsokat.
1977. A Braile-dokumentumok gyűjtését átadja az OSZK a Vakok Szövetségének. A Kisnyomtatványtár befejezi a meghívók gyűjtését.
További szűkítés: a szabadalmakat a KSH gyűjti, a műszaki leírásokat a DEENK kapja és tárja fel több évtizede.
2. A jelenlegi helyzet
Az OSZK jelenleg érvényben lévő Gyűjtőköri szabályzata 2003-ban készült, ez alapján folyik a gyűjtemény építése és megőrzése. Az SZMSZ rendelkezései szerint a kötelespéldányok az alábbi folyamatban kerülnek az OSZK állományába:
2.1 A Köteles példányok fogadása
A Köteles példány Szolgálat feladatai közé tartozik a beszolgáltatott köteles példányokról, azok elosztásáról gépi nyilvántartást vezetni, valamint átadni az OSZK gyűjteményei számára az előírt számú köteles példányt. Mindenképpen megemlítendő, hogy a Köteles példány Osztály rendkívül részletes munkafolyamat leírással (rendkívül világos folyamatábrákkal), stratégiai tervvel és ügyrenddel rendelkezik. Ennek alapján nagyon könnyű volt végigkövetni az egyes lépéseket. A köteles példányok átvétele naponta kétszer történik a Központi Postázóból. Személyesen is visznek be kiadványokat. A köteles példányokat ellenőrzik, tipológiailag szétválogatják, kiadványtípusok szerint osztják és irányítják.
A könyvek esetében minden dokumentum kap egy válogató cédulát, ezután történik az adatfelvétel (lajstromszám, cím, szerző, stb.). A könyvek az Amicus gyarapítási modulban a B13 nézetben rögtön egy egyszerűsített feldolgozásra kerülnek, itt történik a köteles példányban részesülő könyvtárak kódjainak rögzítése is).
A folyóiratok esetében a szállítólevelekkel való összevetés után az OSZK példányokat továbbítják a Periodika Osztályra.
A térképek, zeneművek, CD-ROM-ok szintén adatfelvételen esnek át.
A csoportos anyag (tankönyvek, katalógusok, kifestők, egyetemi és főiskolai jegyzetek) csoportos lajstromszámmal történő ellátása folyik az Osztályon. Ugyanúgy kapnak válogató cédulát is és továbbmennek az ISBN irodára.
Ezek az anyagok tehát a Köteles példány Osztályon nyilvántartásba kerülnek, így sorsuk nyomon követhető.
Az alábbi nyomtatványtípusok válogatás és adatfelvétel nélkül kerülnek át a megfelelő tárakba: aprónyomtatványok, plakátok, különlenyomatok, menetrendek, telefonkönyvek,VHS, DVD.
A Köteles példány Szolgálat alá tartozik az ISBN csoport működtetése.
2.2 A Könyvfeldolgozó Osztály feladata: a törzsgyűjtemény (könyv, tankönyv, jegyzet, elektronikus dokumentum, könyv jellegű periodikum, időszaki kiadvány) érkeztetése, állományba vétele és továbbítása feldolgozásra az integrált rendszerben. Állomány nyilvántartó eszközökként a következők szolgáltak/szolgálnak: naplók (1996 decemberig; számkönyv 1996. januártól plusz gépi nyilvántartás). Az OSZK az Amicus integrált könyvtári rendszert használja, így a könyvek azonosítása teljesen rendezett.
Az időszaki kiadványok esetében a Periodika Feldolgozó Osztályon nincs leltárkönyv, ehelyett a következő nyilvántartások vannak:
- Peri jelzetadó könyvet használnak az új indulású köteles példányként beérkező periodikumokról jelzet típusonként külön füzetben.
- Inkurrens periodika gyarapodási napló
- Periodika kardex: az OSZK törzsgyűjteményébe tartozó köteles példány, ajándék, csere, vétel útján beérkezett magyar és külföldi periodikumok valamennyi példányát érkezteti, a nem új indulású inkurrens számok kivételével. Ennek részeként történik az egyes példányok jelzetelése, címkézése, állománybélyegzővel való ellátása és a hiányok reklamálása. A törzsgyűjteménybe tartozó időszaki kiadványokról adatbázisszintű feldolgozás történik az Amicus integrált könyvtári rendszerben.
Összefoglalóan azt állapíthatjuk meg, hogy a leltárkönyvet a szolgálati katalógus és a raktári katalógus helyettesíti. Az állomány valós állapotát nem lehet tudni, mert az 1966-ban végzett állományrevízió esetében nem lett kivezetve a leltár eredménye a szolgálati katalógusból. Javaslat: érdemes lenne egy új raktári revíziót végrehajtani és elvégezni a szolgálati katalógusban az eredmény tükröztetését. Az állományba nem kerülő anyagok esetében 2005 júniusáig az időszaki kiadványok (községi lapok, diáklapok, vállalati lapok, reklámújságok) az Olvasószolgálat válogatása után ipari hasznosításra kerültek.
Megjegyzés: A Periodika feldolgozó osztály is rendelkezik ügyrenddel.
Régi Nyomtatványok Tára: köteles példányt nem kap, a nyilvántartás a Tár címleltárkönyvében történik.
A Kézirattár esetében a nyilvántartás menete a következő: a Gyarapítási Osztályon naplózás történik, a dokumentum Tárba érkezésekor ideiglenes szerzeményi naplóban kerül rögzítésre, majd feldolgozás után végleges leltári naplóban kerül nyilvántartásba..
A Zeneműtárba kerülő anyagok egyedi címleltárkönyvben kerülnek nyilvántartásba.
A Kisnyomtatványtárban több mint százféle dokumentum kerül megőrzésre. A Köteles példány Szolgálattól válogatás nélkül kerülnek fel a kiadványok ládákban. A ládákat szállítólevéllel veszik át, de semmilyen megjelöléssel nem rendelkeznek, így nincs visszakereshetőségi lehetőség. A Tárban kerül sor a dokumentumok típusbontására, pecsételésére és naplózására. A köteles példányok esetében a naplózás műfajok szerint csoportosan történik. Összesen 20 műfajt különböztetnek meg, ezeknek a megőrzési példányszáma eltérő. A beszámoló bevezetőjében már említésre került, hogy ennek a dokumentumtípusnak az esetében történt a legnagyobb mérvű gyűjtőköri és megőrzési szűkítés. A jelenleg érvényben lévő Gyűjtőköri Szabályzat szerint grafikai plakátok esetében 2 pld kerül megőrzésre; szöveges plakátoknál 1 pld. válogatva; röplapok, műsorfüzetek 1 pld-ban válogatva; hivatalos és használati nyomtatványok 1 pld-ban; gyászjelentések 1 pld-ban, képes levelezőlapok 2 pld-ban válogatva; metszetek és litográfiák 1 pld-ban; egyéb grafikai anyagok 1 pld-ban válogatva kerülnek megőrzésre.
Tulajdonbélyegzőt természetesen minden nyomtatvány kap, de a feldolgozás eltérő az egyes műfajok tekintetében az egyszerűtől a többszintűig. Címleírásra kerülnek a grafikai plakátok, a metszetek és litográfiák, a ponyva nyomtatványok és albumok.
Az egyéb anyagok a tulajdoni pecséten kívül kaphatnak évszámot, szakszámot (de például az étlapok borcímkék csak pecsétet kapnak). Az anyagok dobozokba kerülnek, tékákba és fiókos szekrényekbe.
A Térképtárban a nyilvántartás 2000-ig egyedi címleltárkönyv volt, 2001-től az Amicus gyarapítási moduljában történik.
A Színháztörténeti Tár esetében a nyilvántartás 2004-ig a Gyarapítási Osztályon és a Tárban is folyt, naplózás történt a GYO-on, leltári felvétel a Tár-ban. 2004-től a dokumentum beérkezésekor ideiglenes szerzeményezési naplóba kerül, majd feldolgozás után a végleges leltári naplóba.
Összegzés: tapasztalataim ugyanazok mint Sándor Tibor kollégámé az ügyrendek vonatkozásában. Az is nyilvánvaló, hogy 2005 júniusa óta leállítottak mindenfajta állomány apasztást még azokat is, amelyeket a vonatkozó rendeletek lehetővé tesznek. Érdemes volna az egyes osztályok és egységek ügyrendjét egy egységes keretbe rendezni és az OSZK SZMSZ-vel együtt kezelni.
Javasolnám a nyilvántartások egységesítését és minél több lépés integrálását az Amicus rendszerbe. Célszerű lenne a belső ellenőr munkakörének módosítása, illetve bővítése, hogy terjedjen ki a nyilvántartások szabályszerű vezetésének vizsgálatára is. Szükség lenne a köteles példány törvény felülvizsgálatára vagy legalábbis az elosztás módosítására és ezzel együtt a szolgáltatás megosztására.
Mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy az OSZK Gyűjteményfejlesztési és Feldolgozási igazgatósága már a nyár folyamán lépéseket tett az egységes állomány nyilvántartási szabályzat kidolgozására. Ennek érdekében bekérte a Tárak nyilvántartási rendjét (erről egy összesítő is készült) és megvizsgálta, hol vannak hiányosságok. A hiányosságok feltárása tehát a Bizottság létrehozása előtt elindult, így meggyőződésem, hogy az OSZK saját hatáskörben meg fogja oldani az érvényben levő jogszabályokat követő egységes nyilvántartási rend kidolgozását.
Debrecen, 2005-11-26
Dr. Virágos Márta
főigazgató
  
...........................................................................................................

2. A dokumentumok érkeztetése és állományba vétele (Rácz Ágnes)


2. A dokumentumok érkeztetése és állományba vétele
(Rácz Ágnes)

A dokumentumok érkeztetésének és állományba vételének menete a beszerzési módjuktól függetlenül egységes, de ez a jelentés főként a kötelespéldányokon kívüli anyag gyarapítását és nyilvántartását tekinti át.
A kötelespéldányokon kívüli dokumentumok beszerzésében, érkeztetésében és nyilvántartásában egyfelől a Gyarapítási Osztály, másfelől a feldolgozó osztályok, illetve a különgyűjteményi tárak érintettek. Az 1997-ben lezajlott munkafolyamat-elemzés és átalakítás nyomán, 1998-ban lépett életbe az az ügymenet, amely az érkeztetési-nyilvántartási folyamatokat leválasztotta a gyarapítás végéről, és áthelyezte a feldolgozás elejére. A kötelespéldányok útja ezzel némileg lerövidült, ugyanis a Gyarapítási Osztályt kikerülve, a Kötelespéldány Szolgálattól egyenesen a Könyvfeldolgozó, illetve a Periodikafeldolgozó Osztályra, valamint a tárakba kerülnek, ahol állományba vételük folyik. (A köteles könyvek esetében a gépi rendelési tétel elkészítése is a feldolgozó és nem a gyarapítási osztályon folyik; az időszaki kiadványok esetében egyelőre még nem készül gépi rendelési tétel.)
Az egyéb úton - vétel, csere, ajándék - beszerzett dokumentumok gyarapítási és nyilvántartási folyamatai
Könyvek
A többespéldányok, a hiánypótlás, külföldi vétel és csere, ajándékok, hagyatékok gyarapítási ügyintézése a Gyarapítási Osztály feladata, beleértve a rendelési tétel elkészítését is a NEKTÁR adatbázisban, az OSZK integrált könyvtár-automatizálási rendszerében. A rendelési tétel a könyv beérkezése után készül el az integrált rendszerben, nem használják tehát a gyarapítási modul összes szolgáltatását. A beérkezett dokumentum a számla-ügyintézést követően a bibliográfiai rekord azonosítóját, a rendelés-azonosítót, a tipológiai döntést, a könyv kihelyezését (azaz az olvasótermekben vagy a tári segédkönyvtárakban való elhelyezését) és szükség esetén megjegyzéseket tartalmazó NEKTÁR munkalappal együtt átkerül a Könyvfeldolgozó Osztályra. Ott érkeztetik a példányt és a számlát a gyarapítási modulban, illetve elvégzik a klasszikus állományba vételi folyamatokat (pecsételés, raktári jelzetadás, címkézés, mágnescsíkozás), majd a katalogizálás után a könyveket átadják a Raktári Osztálynak. Ez alól csak a kurrens magyar (köteles) anyag duplumaként beszerzett és általában kihelyezésre kerülő kötetek - harmad, negyed stb. példányok - képeznek kivételt, ezek NEKTÁR-beli érkeztetése ugyanis a Gyarapítási Osztályon folyik.
A könyvek állomány-nyilvántartó eszközei 1996 decemberéig a 3/1975. sz. KM-PM rendelet előírásainak megfelelő, kézzel vezetett naplók voltak (méret szerint a magyar anyagnál A, B, C, D, E jelűek, a külföldi anyagnál OA, OB, OC,OD, OE jelűek, illetve sorozati és jegyzetnapló, mindegyik numerus kurrens rendben). Bár az akkori számítógépes rendszer, a DOBIS/LIBIS már 1992 óta működött, és a gyarapítási modult is használták, fenntartották a kézi naplózást. 1996 végére készült el az a program, amely a DOBIS-LIBIS-ből képes volt a gyarapítási adatokat kinyomtatni. Az így előállított listák pótolták a kézi naplókat, ezért 1997-től megszüntették azok vezetését.
Jelenleg kézi naplóban a következő típusokat vezetik:
a Könyvfeldolgozó Osztályon
- az adatbázisban még nem található, retrospektív belföldi (1952 előtti) többespéldányok ("B-napló")
a Gyarapítási Osztályon
- Az időleges megőrzésű (segédkönyvtári) anyagok ("Használati napló")
- A nem vételi forrásból származó tári anyagok összesített nyilvántartása ("V-napló")
- Minden vételi forrásból származó anyagról számlanapló, amellyel a gyarapítási hitelkeret alakulását követik nyomon. Ebben együtt szerepel a nagyállományi és a különgyűjteményi vásárolt állomány.
2000 végén indult el a DOBIS/LIBIS-t felváltó Amicus integrált rendszer üzemszerű működése. Az akkor birtokba vett verzió nem volt alkalmas sem a gyarapítási adatok archiválására, sem a kinyomtatásukra. A jelenlegi verzió ugyan már tudja archiválni a gyarapítási adatokat, de nem olyan formában, amely a jogszabályban előírt állomány-nyilvántartásnak megfelelne. Ezért egy rendszertervben összefoglaltuk az előírásoknak megfelelő állomány-nyilvántartási eszköz követelményeit, ami alapján az Informatikai Igazgatóságon folyik egy, az Amicusból rendszeresen átveendő gyarapítási adatokat tartalmazó ún. Napló adatbázis tervezése, illetve programozása. Ennek elkészültéig az Amicus gyarapítási moduljából nem töröltük a már lezárt rendelési tételeket sem. Jelenleg tehát az integrált rendszer látja el a gépi állomány-nyilvántartás feladatait is.
Időszaki kiadványok
Az időszaki kiadványok érkeztetése az 1998-as folyamatátalakítás során szintén kikerült a Gyarapítási Osztály feladatai közül. Az időszaki kiadványok állomány-nyilvántartása jelenleg a Periodikafeldolgozó Osztályon, kézi nyilvántartásokban folyik, mivel integrált rendszerünk periodika-kezelő modulja jelen formájában nem felel meg igényeinknek. A kurrens periodikus kiadványokról az OSZK nem vezet leltárkönyvet, ezt más nyilvántartásokkal helyettesíti. Csak az ún. inkurrens (1793 és 2003 között megjelent) periodikumok retrospektív beszerzését tartja nyilván a Gyarapítási Osztály hagyományos gyarapodási naplóban. (Ezek között lehet "új indulás" is - azaz az állományból előzőleg teljességgel hiányzott időszaki kiadványok.)
A Gyarapítási Osztályon Excel táblázatot vezetnek a vétel, csere, ajándék útján megrendelt, bekért, illetve beérkezett időszaki kiadványokról. A Periodikafeldolgozó Osztályon a következő nyilvántartó eszközökben szerepelnek a kurrens időszaki kiadványok:
- Kardex: két részből áll (köteles és nem köteles), a nem köteles anyagot érkeztető kardex tartalmazza a vétel, csere, ajándék útján beérkezett magyar és külföldi periodikumok valamennyi példányát a nem új indulású inkurrens számok kivételével.
- Szolgálati katalógus: nagylapos cédulakatalógus, amelyre kollacionáláskor (köttetés /dobozolás/tékázás előtt) rávezetik a részletes állományadatokat.
- Raktári (helyrajzi) katalógus: a Raktári Osztály kezelésében van, a már bekötött, dobozolt, tékázott anyag tekintetében ez szolgál leltári nyilvántartásként.
- Jelzetadó könyv: az érkeztetők (kardexelők) vezetik az új indulású kötelespéldányként, illetve a vétel, csere útján és ajándékként, kurrensen vagy inkurrensen beérkező, új indulású periodikumokról, jelzettípusonként külön füzetben (HA, HB, HC, HD, Cs)
Tekintve, hogy a vétel, csere, ajándékozás útján beérkező időszaki kiadványok nyilvántartásában az 1998-as átszervezés óta bizonyos kényszerű párhuzamosság alakult ki a Gyarapítási és a Periodikafeldolgozó Osztály között, valamint a statisztikai adatok szolgáltatásában is szoros együttműködésre van szükség e területen a két osztály között, a hatékonyabb munkavégzés érdekében most folyik a munkafolyamatok felülvizsgálata és a szükséges átszervezés előkészítése (a nem kötelespéldány időszaki kiadványok teljes gyarapítási ügymenetének összevonása a Gyarapítási Osztályon, azaz a kardexelés visszahelyezése).
Különgyűjteményi (tári) anyagok
Az OSZK tárainak gyűjtőkörük szerinti gyarapítása nem kötelespéldányokkal a Gyarapítási Osztály bevonásával történik: a Tárak kezdeményezik a dokumentumok gyarapítását, a beszerzés - különösen, ha vásárlás (pl. hagyaték vásárlása, antikváriumi vétel, árverésen való licitálás) útján történik - általában az érintett Tár és a Gyarapítási Osztály közös feladata. A dokumentumot a Tárak a beszerzés kezdeményezésekor ideiglenes szerzeményi naplóba vezetik be, a beérkezés után a Gyarapítási Osztályon zajlik a számla ügyintézése, a tétel bevezetése a Számlanaplóba, majd a dokumentumot az illetékes Tárban végleges, kézzel vezetett leltári naplóban tartják nyilván. Ez utóbbi alól kivétel a Térképtár, amely 2000-ig vezette egyedi címleltárkönyveit, 2001-től az Amicus gyarapítási modulját használja, és megszüntette a kézi leltárkönyv vezetését. Ezért ugyanaz érvényes rá, ami a könyvek leltári nyilvántartására is: jelenleg minden tétel az Amciusban szerepel összes gyarapítási adatával, a Napló adatbázis elkészültéig.
Budapest, 2005. nov. 10.
Rácz Ágnes
  
...........................................................................................................

3. Feljegyzés az OSZK állománykezelési gyakorlatának kivizsgálására létrehozott bizottság részére a különgyűjteményekről (Sándor Tibor)


3. Feljegyzés az Országos Széchényi Könyvtár állománykezelési gyakorlatának kivizsgálására létrehozott bizottság részére a különgyűjteményekről
(Sándor Tibor)

A vizsgálat során a következő kérdésekre kerestem a választ:
- Hogyan folyik a dokumentumok állományba vétele és állomány-nyilvántartása? Milyen szabályzatok alapján, milyen munkafolyamatok során, milyen regisztrációs eszközökkel épül a gyűjteménybe az anyag? Mikortól tekinthető egy dokumentum az állomány részének? Hogyan azonosíthatók a dokumentumok? - Megfelelnek-e ezek az eljárások a jogszabályoknak és intézményi előírásoknak?
- Vannak-e olyan munkaszakaszok, ahol a dokumentumok ideiglenes státuszban vannak, megoldott-e ilyenkor a védelmük, nincs-e biztonsági rés a munkafolyamatban?
- Van-e előzetes szelekció, voltak-e állományapasztások, megsemmisítések?
- Vannak-e öröklött vagy egyéb módon felhalmozódott bizonytalan státuszú, vagy más ok miatt veszélyeztetett állományrészek?
- Vannak-e az intézményi vagy a jogszabályi szintű szabályozásban olyan elemek, melyek bizonytalanságot, nehézséget okoznak; vannak-e erre nézve javaslatok?
A vizsgálat módszere
A tárakban elkértem a működés szabályaira vonatkozó írásos anyagokat (ügyrendet, gyűjtőköri leírást, folyamatábrát), másolatokat kéretem a nyilvántartási eszközök egyes oldalairól. Személyes látogatás során a gyűjtemények vezetőivel és néhány munkatársukkal áttekintettük a fenti kérdéseket. Helyszíni bejárás során végigkövettük a munkafolyamatot, betekintést kaptam a nyilvántartásokba, megnéztem a raktárakat és a legfontosabb dokumentumcsoportokat.
II. Tapasztalatok
1. Szabályozás
A gyűjtemények többsége rendelkezik ügyrendi leírással, melyek szabályozzák az állománykezelést is. Az ügyrendek összhangban állnak a vonatkozó törvényes előírásokkal.
Az ügyrendekről azonban - legalábbis a kézhez kapottakról - nem lehet pontosan megállapítani, hogy pontosan milyen viszonyban vannak a könyvtár 2005-ben elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzatával. Nem szerepelnek rajtuk az intézmény vezetése által történt elfogadás jelei (dátum, felsőbb vezetői aláírás). Valószínű [a bizottsági egyeztetésen tisztázandó], hogy ezek a jelenleg folyó szervezeti átalakítás, az SZMSZ-ből következő alsóbb szintű szabályozások, valamint a gépi nyilvántartás bevezetése során válnak véglegessé. Ha így van, ajánlatos formai egységesítésük. Szintén tanácsos a még csak célokként megfogalmazott változtatási tervek kiiktatása a szövegekből (a Kisnyomtatványtár ügyrendjében vannak ilyenek).
Megfontolandó az is, hogy vajon a gyűjtés példányszámra és az előzetes szelekcióra vonatkozó szabályait csak a különgyűjteményi ügyrend részletezze-e, mint jelenleg vagy az egész intézményre érvényes gyűjtőköri szabályzat is tartalmazzon erre nézve utalásokat. Ez elsősorban a kötelespéldányként tömegesen érkező nyomdatermékek, főképp a kisnyomtaványok kapcsán lehet fontos. Itt ugyanis az elmúlt fél évszázad során könyvtári szintű döntésekkel többször módosították az előzetes szelekció szempontjait. Ezek a tár ügyrendjében tükröződnek, a könyvtár gyűjtőköri leírása azonban erről nem szól. Bizonyos dokumentumtípusoknál a használati sor mellőzése, és csak egy archív sor gyűjtése (vagyis az egy példányos gyűjtés az OSZK-nak járó két kötelespéldányból) ésszerű megfontolásokon alapuló és a kötelespéldány-rendelettel is összhangban álló döntés. Ezt azonban azért tanácsosnak látom nyilvánossá tenni, annak érdekében hogy az előzetes selejtezések megalapozottságát a későbbiek során ne lehessen megkérdőjelezni.
A tárak állomány-nyilvántartási rendszerei legfőbb vonásaikban hasonlóak. Ez annak ellenére így van, hogy igen sok fajta dokumentumtípussal dolgoznak, és a különböző altípusok, vagy az eredet szerint együtt tartott részek egy-egy különgyűjteményen belül is számos különálló egységeket alkotnak. E változatosságból fakadóan egy-egy tár gyakorlatában az - a 3/1975 (VIII. 17.) KM-PM együttes rendeletben meghatározott - egyedi és összesített (csoportos, darabszám szerinti) nyilvántartás, illetve ezek kombinációja is előfordul. A képet tovább színezi, hogy markáns különbségek vannak a számítógépesítettség és az OSZK közös számítógépes rendszerébe integráltság foka szerint is.
A legfontosabb regisztrációs eszköz, a gyűjteményi leltárnapló is egységes, és ha a kiegészítő adattárak a helyi hagyományokból fakadóan változatos megjelenést mutatnak is, a nyilvántartás logikája alapvetően közös.
2. Állományba vétel, nyilvántartás, a dokumentumok azonosíthatósága
Leltárkönyvek
A dokumentumok a központi gyarapítási nyilvántartásába vagy a tárak saját leltárkönyvébe kerülés pillanatában kerülnek a könyvtár állományába.
A rendeletnek megfelelően a leltárba vétel egyedi vagy csoportos lehet. A beszerzési év és az évenként újrainduló numerus kurrens képezi a gyűjteményi leltári számot. Egy ilyen folyószám vonatkozhat egy dokumentumra, (ha több fizikai egységből áll, feltüntetik a darabszámot is), de lehet csoportos szám is, ahol viszont a csoport darabszámát külön rovat tartalmazza (kisnyomtatványok, kézirattári együttesek).
A vétel, ajándék, csere útján érkező a dokumentumok a Gyarapítási osztályon beszerzési egységenkénti központi csoportos számokat kapnak. Ezeket is rögzítik a helyi címleltárkönyvbe is. A központi és a helyi nyilvántartás ilyen módon biztosítva van a kapcsolat.
A kötelespéldányok nem kapnak központi gyarapítási csoportos számot. A tárak leltárkönyvébe azonban csoportos vagy egyedi tételként bekerülnek. A napló mutatja a dokumentumfajták szerinti megoszlásukat is. Ettől a Kisnyomtatványtár gyakorlata annyiban tér el, hogy ott dokumentumfajták szerinti csoportokban külön-külön naplózzák a kötelespéldányokat.
A Gyarapítási osztályon összesítik a tárak kötelespéldányairól jelentett számadatokat.
A tárak leltárkönyveiben mindenütt a következő adatok szerepelnek: év/folyószám, dokumentum megnevezése, csoportos (központi gyarapítási szám), beszerzési forrás, beszerzés módja, ár/érték, dokumentum fajtája szerinti darabszám bontás.
Helyrajzi naplók
A Térképtár, a Régi Nyomtatványok Tára és Színháztörténeti Tár és a Zeneműtár helyrajzi naplókat is vezet, melyek a raktári jelzet szerinti sorrendben, rövidített leírásokkal tartják nyilván az állományt. Ezek a raktári tájékozódás mellett a leltározás eszközei is.
További nyilvántartások
A Térképtárban az összetartozó, de csak időközönként beékező térképek, időszaki térképsorozatok teljességét kardex-jellegű külön nyilvántartásokkal követik nyomon. Csaknem minden gyűjteményben lehet további speciális adatgyűjteményekkel találkozni, melyek az állományi, példányinformációs és a tartalmi nyilvántartás közötti átmeneti formákat képviselik.
Számítógépes nyilvántartás
A könyvtár integrált könyvtári szoftverjének gyarapítási modulja eddig csak a Térképtárban vette át az egyedi címleltárkönyv szerepét. (A helyrajzi naplót egyszerűsített formában folytatják.)
A Történeti Interjúk Tára kizárólag gépi nyilvántartást vezet. Katalógus-adatbázisai a leltárkönyvi funkciót is betöltik. Minthogy nem az integrált könyvtári szoftvert, hanem egyedi fejlesztésű programokat alkalmaznak, helyesnek látnám megvizsgálni, hogy e rendszerek informatikai megoldásai alkalmasak-e feladat betöltésére. Például azt, hogy a programok folyamatosan és visszakereshetően naplózzák-e az adatmódosításokat, nyilvántartják-e a törölt rekordokat is.
A dokumentumok azonosíthatósága
Tulajdonbélyegző minden tárban, minden dokumentumra akkor kerül, amikor azok adatait a leltárkönyvbe rögzítették. Leltári számot tartalmazó pecsét használata is általános gyakorlat.
A Kisnyomtatványtárban ez utóbbit nem alkalmazzák. Bevezetése az utóbbi időben belső egyeztetések során felmerült. A vétel, ajándék, csere útján szerzeményezett nyomtatványok esetében ez megfontolandó, de ekkor sem a leltározás végrehajthatósága miatt, mint másutt - a gyűjtemény ugyanis csak összesített darabszám szerinti leltárra kötelezett - hanem inkább csak a proveniencia kutathatósága miatt. A dokumentumokon mindenütt feltüntetik a helyrajzi (raktári) számokat.
Állományellenőrzés
A tárak utolsó állományellenőrzése legkülönbözőbb időpontokban és eltérő módokon (teljes, részleges, állományegységenkénti folytatólagos) módon történt. A jelenleg folyó átszervezés és újraszabályozás valamint a 22/2005 (VII. 18.) NKÖM rendelet végrehajtása kapcsán ezt a kérdést is könyvtári szinten áttekintendőnek tartom.
3. Átmeneti szakaszok az állományba vétel ideje alatt, a biztonsági rés kérdése
A példányok bekerülése és állományba vétele között táranként, dokumentumtípusonként különböző idő telik el. Hosszabb átmeneti státusz is kialakulhat vétel, ajándék esetén az ajánlat szakmai mérlegelése és a többfokozatú engedélyeztetési eljárás alatt, a tömegesen érkező köteles nyomtatványoknál pedig a válogatási és behasonlítási szakaszban. Előbbit a Kézirattárban és 2004-től a Színháztörténeti Tárban is külön ideiglenes leltárkönyvbe vétellel hidalják át. (Természetesen készülnek átvételi jegyzékek is.)
A gyarapítási osztálytól a központi számot formanyomtatványon kell igényelni. Ez is időbe telhet. A gyűjtemény leltárkönyvébe azonban addig is bekerülnek a leltári egység adatai, tehát ez nem jelent biztonsági rést.
A feldolgozási munka alatti időben a dokumentumok fizikai védelmére mindenütt gondoltak. Ilyenkor lemezszekrényekben, az olvasóktól teljesen elzárt terekben óvják a kiadványokat. A munkatársak iránti bizalom, a szabályok betartásával és betartatásával kapcsolatos személyes felelősség, mint minden közgyűjteményben, itt is döntő tényező. Ezzel kapcsolatban mindenütt a gyűjtemény iránti elkötelezettség és felelősségvállalás meggyőző jeleivel találkoztam.
4. Szelekció, állományáthelyezés, apasztás
A kötelespéldányból (is) gyarapodó tárakban általában csak az előírtnál több példányban beérkező kiadványt adják vissza. Az is előfordul, hogy bizonyos dokumentumtípusokat következetesen átirányítanak az arra illetékesebb tárba.
A Kisnyomtatványtárban nem veszik állományba azokat a kiadványokat, amelyek a 60/1998 (III. 27.) kormányrendelet 6. § (1) szerint nem kellene a nyomdáknak beküldeni, mégis beadják (pl. ügykezelési iratok), továbbá az előírtnál több példányban érkező vagy a behasonlítás során megállapított többespéldányokat. A dokumentumfajták többségéből csak egy példányt vesznek állományba, amire az idézett rendelet 11. § (2a) és a 13 §. (1) pontjai lehetőséget adnak. Az előválogatás szervezett megsemmisítést jelent, az ezzel kapcsolatos félreértések elkerülése miatt jeleztem korábban, hogy ajánlatos lenne ezt a könyvtár gyűjtőköri szabályzatában kodifikálni.
Nagyobb állományátadás e tárban 2002-2003-ban volt, amikor az említett rendeletben is szereplő gyűjtőköri megosztásnak érvényt szerezve, a műszaki jellegű anyagok átkerültek KLTE könyvtárba. Az eljárást intézményközi megállapodás szabályozza. Több más műfajidegen anyag (pl. fényképek) a könyvtáron belül került dokumentált átadásra.
Egyéb apasztásról vagy megsemmisítésről egyik tárban sem számoltak be.
5. Bizonytalan státuszú állományok kérdése
Egyedül a Zeneműtárban találkoztam olyan állományegységekkel, amelyek sorsára fel kell hívnom a figyelmet. Ide került az Operaház kottatára és az egykori Népszínház zenei vonatkozású anyaga. Együttesen mintegy 540 polcfolyóméternyi, zenei körökben számon tartott gyűjteményegységekről van szó. Ezeket a tár munkatársai hosszas munkával, részben OTKA-támogatással rendezték, bizonyos feltáró eszközökkel is rendelkeznek, szolgáltatnak is belőlük, de az állományba vételükre kapacitás híján még nem került sor. (A Zeneműtárnak jelenleg saját raktárosa sincs.) E gyűjteményeket most biztonságban, a főépület raktárában őrzik. Ha azonban ez az állomány raktárgondok vagy egyéb okok miatt "megmozdul", veszélybe kerülhet. Ez a helyzet különben sem szabályszerű, nem lehet halogatni az állományba vételt. Ésszerű lenne ezt az AMICUS-ban történő katalogizálással összekötni. A végrehajtáshoz támogatást kell igényelni.
Említésre érdemes még, hogy a Kisnyomtatványtár rövidesen befejezi annak a kisebb anyagrésznek a feldolgozását, ami évtizedeken át a gyűjteménytől távol elfeküdt. Ennek a tartalma és állományi státusza hasonló volt a korábban megsemmisítésre került ún. Pokol-anyaggal, de másutt, a Hold utcában tároltak, és fizikai állapotával kapcsolatban nem merültek fel kételyek.
6. Egyebek, a tárak vezetőinek jelzései
Számos panasz hangzott el a kötelespéldány-szolgáltatás anomáliai, a krónikus raktári helyhiány, a vásárlási lehetőségek beszűkülése és a közlési jogok értékesítésének és érvényesítésének szabályozatlansága miatt.
7. Összefoglalva:
Vizsgálódásaim során különgyűjteményi tárakban olyan megsemmisítési intézkedésekről, amelyek az ún. Pokol-ügyhöz hasonló beavatkozást igényelnek, nem szereztem tudomást. A különgyűjtemények állományának kezelése a törvényes keretek között, hozzáértően és gondosan folyik. A feljegyzésben javasolt korrekciókat azonban a bizottság számára megvitatásra ajánlom.
Budapest, 2005. november 16.
Sándor Tibor
  
...........................................................................................................

4. Az archiválás módja és jogszabályi keretei (Szász Zoltán)


4. Az archiválás módja és jogszabályi keretei
(Szász Zoltán)

Tárgy:
Fw: levél Szász Zoltántól
Feladó:
Illés Gabi
Dátum:
Fri, 11 Nov 2005 13:35:04 +0100
Címzett:
Rácz Ágnes
Kedves Rácz Ágnes,
az alábbi levelet küldtem Bakonyi Péter elnök úrnak,
üdvözlettel
Szász Zoltán
----- Original Message -----
From: Illés Gabi
To: pbakonyi@sztaki.hu
Sent: Friday, November 11, 2005 10:48 AM
Subject: levél Szász Zoltántól
Bakonyi Péter elnök úrnak
Budapest
Tisztelt Elnök Úr!
Az OSzK-ügyi bizottságban rám háruló feladat az archiválás módjáról tudományos szempontból is véleményt kialakítani.
A legfontosabb rendelkezések az alábbiak:
"OSzK gyűjtőköri szabályzata" (Mell. 2003.)
"Hungarikum meghatározás" (1998.V.4.)
Kormányrendelet a kötelespéldányokról (60/1998)
A törlésről szóló tárgyában (3/1975 KPM-PM)
Rendelet a múzeális könyvtári dokumentumok kezeléséről (22/2005 NKÖM)
Ezek értelmezéséhez Rácz Ágnes igazgatónő nyújtott segítséget, akinek a támogatását külön is köszönöm.
Áttanulmányozva az ide vágó jogszabályokat illetve előírásokat, arra az első eredményre jutottam, hogy az előírások nem csak betűszerinti, hanem értelemszerű alkalmazását feltételezve, ezen a területen azonnali, tűzoltás jellegű intézkedésre nincs szükség.
Azt azonban, hogy a tudományág ismeretesen változó igényeit hogyan kell fokozottan érvényesíteni, illetve az új tipusu anyagok milyen archiválási gyakorlati kérdéseket vetnek fel, csak további kiterjedt konzultációk alapján tudom áttekinteni.
Budapest, 2005. november 10.
Szívélyes üdvözlettel
Szász Zoltán
tud.tanácsadó
  
...........................................................................................................

5. Az állományapasztás a jogszabályoknak megfelelően történik-e? (Rácz Ágnes)


5. Az állományapasztás a jogszabályoknak megfelelően történik-e? (Rácz Ágnes)

Az állományapasztás jogszabályi háttere
Az állományapasztásról a 3/1975. KM-PM számú, a könyvtári állomány ellenőrzéséről (leltározásáról) és az állományból történő törlésről szóló rendelet III. fejezete, illetve a 22/2005. sz., a muzeális könyvtári dokumentumok kezelésével és nyilvántartásával kapcsolatos szabályokról szóló NKÖM rendelet 6. §-a rendelkezik.
Az OSZK - megvizsgálva az utolsó hat évben (1999-2005 között) történt állományi törléseket - általában a jogszabályi előírásoknak megfelelően selejtezett az állományából dokumentumokat:
A nemzeti könyvtárnak a Magyarországon megjelent dokumentumokra vonatkozóan megőrzési (archiválási) kötelezettsége van, kivéve azokat, amelyeket a kötelespéldány-szolgáltatásról szóló, 60/1998. sz. Kormányrendelet előírása szerint nem kell beszolgáltatni (6. § (1) bekezdés), vagy nem az OSZK-nak kell archiválnia (szabvány és szabadalmi leírás, film - 13. § (2) bekezdés). Az ún. használati műszaki dokumentumok, ipari prospektusok archiválásáról az OSZK és a DENK közötti megállapodás értelmében a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár gondoskodik (ld. 1. sz. melléklet). A Braille-írású dokumentumok közül csak az kerül az OSZK állományába, amely nem vakírásos szöveget is tartalmaz. A tisztán Braille-dokumentumok archiválásáról szerződést kell kötnie az OSZK-nak a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével (ilyen típusú dokumentum egyébként az utóbbi években nem érkezett be kötelespéldányként, a korábban bejötteket pedig - a szerződés megkötéséig - az OSZK tárolja).
A fogyatéki napló tanúsága szerint a megőrzési kötelezettség körébe eső állományból - beleértve a különgyűjteményi tárakat is - a vizsgált időszakban nem történt kiiktatás, kivéve egy kötetet, amelyet a könyvtár egy 1979-ben hozott döntés alapján adott vissza az egykori tulajdonásának.
A selejtezési eljárások során kiiktatott dokumentumok zöme fölöspéldány (a segédkönyvtárak számára az egy muzeális és egy forgalmazható példányon felül beszerzett vagy a törzsgyűjtemény lévő harmadik, negyedik stb. példány), hibás, megrongálódott, csonka dokumentum, illetve külföldi kézikönyvek új és/vagy más hordozón megjelent kiadásával lecserélt, elavult dokumentum volt, az időszaki kiadványok esetében pedig főként duplumnak bizonyult szórványszámok (ld. Az állományapasztás konkrét gyakorlata az elmúlt hat évben, 1999-2005 c. dokumentum és melléklete).
A Rózsa utcai pinceraktárban tönkrement időszaki kiadványok külföldi lapok voltak, amelyekkel kapcsolatban az OSZK-nak archiválási kötelezettsége nem volt (1/2002 és 6/2005 sz. kiiktatási jegyzék). A fertőzött lapok között lévő hungarikumok közül 2 cím duplum volt az állományhoz képest, a harmadikat pedig a könyvtár megtartotta, és további fertőtlenítő eljárásnak veti alá.
A külföldi hungarikumokra vonatkozóan az alapító okirat értelmében egyébként a nemzeti könyvtárnak megőrzési kötelezettsége van, a gyűjtőköri szabályzat azonban nem rendelkezik a gyűjtendő példányok számáról. A megőrzési (archiválási) kötelezettség a Magyarországon keletkezett dokumentumok (területi hungarikumok) tekintetében is egy példányra vonatkozik, nem lehet több ennél a külföldi hungarikumok terén sem.
A kiiktatás folyamata
A kiiktatás menete a nemzeti könyvtárban némiképp eltér a könyvtártani szakirodalomban megfogalmazott eljárásrendtől. A kivonásra kerülő dokumentumokról készülő jegyzék összeállításával egyidejűleg jelölik a kiiktatás tényét a dokumentumon (a raktári jelzet áthúzása, a leltári szám érvénytelenítése a "törölt" feliratú bélyegzővel, illetve "OSZK átengedett fölöspéldány" bélyegző lenyomatának elhelyezése), majd ezt követően készül el a fogyatéki jegyzőkönyv, amelyet a Gyarapítási Osztály vezetője ír alá. A kiiktatást korábban a főigazgató helyett a főosztályvezető engedélyezte, a legfrissebb szabályozás szerint pedig a gyűjteményfejlesztési és feldolgozási igazgató, a főigazgató ellenjegyzésével.
Ez az eljárásrend a nemzeti könyvtár esetében - a fölös- és duplumpéldányok kiiktatásakor - hatékonyabbá és gyorsabbá teszi a folyamatot az által, hogy nem kell a selejtezendő dokumentumot kétszer kézbe venni, egyszer a jegyzékkészítés, másodszor pedig a törlési tény feltüntetése céljából (ld. 2. sz melléklet).
Ugyancsak eltér az általános könyvtári gyakorlattól, hogy a kiiktatás tényét nem a leltári naplókban, hanem a helyrajzi naplókban tüntetik fel. Ez az eljárás, tekintve, hogy a jogszabályoknak megfelelő gépi állomány-nyilvántartó adatbázis még áll rendelkezésre, a helyrajzi naplókat viszont naprakészen vezetik, a törlések regisztrációját megoldja.
A fenntartó bevonása az állományból történő törlésbe
A 3/1975. sz. KM-PM rendelet 18. §-a szerint a könyvtáraknak a selejtezésről a vezető általi engedélyezéssel egyidejűleg tájékoztatniuk kell a fenntartójukat, a 19. §-a szerint pedig, az elháríthatatlan esemény (vis maior) következtében hiányzó, megsemmisült vagy használhatatlanná vált dokumentumok kiiktatásához a fenntartótól előzetes hozzájárulást kell kérniük.
Az OSZK - Ferenczy Endréné ny. gyűjteményfejlesztési igazgató szóbeli tájékoztatása szerint - ennek a kötelezettségének az 1950-60-as évek óta nem tett eleget, kivéve néhány speciális esetet, mint pl. 1982-ben a Leuveni kódex elcserélését a Leuveni Katolikus Egyetem könyvtárával flamand vonatkozású ősnyomtatványokért és 16-17. századi nyomtatványokért. Ez a gyakorlat az idők folyamán "szokásjoggá" alakult, és a 3/1975. sz. rendelet megjelenését követően sem szabályozta a könyvtár másként. Így az utolsó hat évben sem történt meg a fenntartó tájékoztatása az egyes kiiktatásokról. A fenntartó ezekről csak az éves beszámolókban közölt, illetve az országos könyvtári statisztikában közzétett adatokból értesülhetett.
Teendők a kiiktatás szabályozása terén
Tekintve, hogy a 3/1975. sz. rendelet korszerűsítése már napirenden van, annak megjelenéséig az OSZK tegyen eleget a kiiktatásokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségének: minden fogyatéki jegyzőkönyvből és a hozzá tartozó jegyzékből küldjön egy példányt a fenntartójának, a NKÖM Könyvtári Főosztályának - hacsak a fenntartó másképp nem rendelkezik. Az új jogszabály megjelenése után az abban foglaltak lesznek az irányadók az OSZK tevékenységére is.
Az elháríthatatlan esemény következtében elveszett vagy használhatatlanná vált állomány kiiktatásához a jövőben meg kell kérnie a fenntartó előzetes hozzájárulását. Ugyancsak fenntartó egyetértését kell kérnie a 22/2005. sz. NKÖM rendelet hatálya alá tartozó muzeális dokumentumok selejtezésével kapcsolatban is, a rendelet 6. §-ának megfelelően.
Az OSZK-nak el kell készítenie
- a gyűjtőköri szabályzatának módosítását, amely pontosan rendelkezzék az archiválandó dokumentumok példányszámáról, illetve mellékletben tartalmazza azokat a szerződéseket, amelyek alapján az OSZK - a fenntartó hozzájárulásával - bizonyos dokumentumtípusok archiválási kötelezettségét más könyvtárra vagy közgyűjteményre ruházza át;
- az állományból való törlés szabályzatát;
- a muzeális állományának kezelési, nyilvántartási és leltározási szabályzatát a 22/2005. sz. rendelet szerint.
Mindezek szerepelnek az OSZK 2006. évi munkatervében.
1. Megállapodás az OSZK és a DENK között a kötelespéldányként beérkező műszaki dokumentumtípusok gyűjtéséről, feldolgozásáról, szolgáltatásáról és archiválásáról
2. A könyvek és folyóiratok selejtezésének/kiiktatásának menete a Gyarapítási osztályon
Budapest, 2005. nov. 27.
Rácz Ágnes
  
...........................................................................................................

5/a. A Rózsa Ferenc utcai periodikumok selejtezéséről (Weeber Tibor)


5/a. A Rózsa Ferenc utcai periodikumok selejtezéséről (Weeber Tibor)

Az 1972-ben beládázott, az OSZK állományát képező periodikumok Rózsa Ferenc utcába kerülő része 1998-ban került ismételten napirendre. A faládákban levő kötetek egy része penésszel fertőződött, volt, ami csak a kötésfelületen, volt, ami erősebben. Ekkor a könyvtár legkiválóbb szakembereiből összeállított bizottság megtekintette a beládázásuk alkalmával elkészített pontos jegyzékeket, és kiválogatta azokat a darabokat, amelyekre mindenképpen szüksége van a könyvtárnak (ld. 1. és 2. melléklet). A döntésnél elsősorban a gyűjtőköri szempontokat vették figyelembe. A Lakatos Éva és Major Péterné által végzett hatalmas munka eredményeként a megtartandó dokumentumokat, ládákat rózsaszínnel jelölték meg. Sárga színű jelet kaptak a döntés előtt egyenként kézbeveendő darabok. Az általuk készített 170 oldalas jegyzék Óvári Sándorhoz került, mert ő volt megbízva a periodikák állományrevíziós munkálataival. A jegyzék alapján a Rózsa Ferenc utcai raktár felszámolása a Raktári osztály feladata volt. Az erről készült jegyzőkönyvben (ld. 3. melléklet) napi bontásban szerepel, hogyan folyt a munka 2000. szept. 20 és október 26. között. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy az eredeti utasításnak megfelelően történt a ládák felnyitása, átnézése és a megfelelő szakemberek megerősítették és kiegészítették az előző döntéseiket, szakvéleményüket. Így a Gyarapítási osztály vezetője, Karakas Péterné megerősítette, hogy a rózsaszínnel jelzett penészes anyag mindenképp megmentendő, fertőtlenítendő. A Restaurátor osztály vezetője megtekintette az anyagot, és megígérte, kidolgozza a fertőtlenítés folyamatát.
2000. október 18-án Elbe István a Raktári osztály vezetője visszakapta a hírlapládák listáját Rády Ferenc főigazgató helyettestől, aki közölte vele a főigazgatói döntést: a rózsaszínnel jelölt ládák kivételével (amelyeket a szakemberek megtartandónak ítéltek) meg kell semmisíteni az anyagot. Vagyis a főigazgató, elfogadva a szakma döntését, a kiválasztott hírlapok megmentéséről döntött. Óvári Sándor a megsemmisítések alatt, minden alkalommal végig jelen volt, ahogy ezt a belső rendelkezések előírták. Így nem fordulhatott elő az, hogy bezúzás helyett árusítani kezdik a dokumentumokat. A rózsaszínnel jelölt ládák átkerültek a törökbálinti tárolókönyvtárba. 2000. október 30-án a Rózsa Ferenc utcai raktár kiürítése befejeződött.
2000. november 7-én az OSZK Állományvédelmi Tanácsa tárgyalta a megmaradt penészes hírlapok ügyét. A Tanács tagjaiból létrehoztak egy öt fős bizottságot, akik november 20-án Dr. Kastaly Beatrix vezetésével megtekintették az anyagot.
2000. december 17-én Dr. Kastaly Beatrix kidolgozta a penészes dokumentumok fertőtlenítésének menetét és összegezte a feladatokat (ld. 4. melléklet).
1. El kell dönteni, mit akar a könyvtár megtartani (ez eddigre már eldőlt, vagyis a rózsaszínnel jelzett ládákat; ld. október 18-i főigazgatói döntés.
2. A megtartandó anyagot szét kell rakni, hogy hozzáférhetővé váljon és átszellőzhessen.
Ezek a munkafolyamatok megtörténtek, sőt a raktárosok többször is átrakták a hírlapokat, hogy szellőzzenek. A 3. pontban meghatározott lépések viszont elmaradtak, így az ÁNTSZ vizsgálat, a fertőtlenítés, a tisztítás-portalanítás is.
Ennek ellenére 2002. május 6 és 22-e között Elbe István osztályvezető irányításával megtörtént a szakmai döntéseknek megfelelő szétválogatás, és jelentést írt a Restaurátor osztály vezetőjének, Kastaly Beatrixnak (ld. 5. melléklet). Ebben beszámol arról, hogy ők mindenben teljesítették a vállaltakat.
Ez után megint nem történt semmi. Az 5 raklapnyi (43 pfm) megmentendőnek ítélt folyóiratot a törökbálinti tárolókönyvtár egy elkülönített helyiségében helyezték el.
Közben a vezetés a tárolókönyvtár egy részét bérbe adta. Emiatt a nem fertőtlenített anyagot bevitették a belső raktárrészbe, ahol a HITÁR - anyag is állt. Egy idő után penészedés jelent meg a HITÁR - anyag egy részén is (ld. 8. melléklet dőlt betű). A Raktári osztály vezetője többször is kérte a fertőtlenítést és az áldatlan helyzet kezelését.
2004 májusában egy főigazgatói bejárást követően a kérdés ismét napirendre került.
2004. július 27-én Főigazgatói kollégium foglalkozott a budaörsi Depo ügyével (ld. 6. melléklet). Ottovay László előterjesztésében döntést hozott arról, hogy "a DEPO-ban lévő nem HITÁR-hoz tartozó OSZK tulajdonú hírlap is megsemmisítésre kerül, kivéve a hungarikum jellegűek. A folyóiratokról külön listát kell készíteni, és a Gyarapítási Bizottság döntése után válogatva apasztani. A megsemmisített anyag adatait törölni kell az NPA adatbázisból." Miről is szól ez a döntés? A DEPO-ban tárolt H 46-49 ezres hírlapállományról, ami a mai napig épen és sértetlenül ott áll a raktárban. Nem történt meg a Gyarapítási Bizottság összehívása sem ez ügyben. Szó sem esik itt az 1998-ban megtartandónak ítélt penészes anyagról. Ez a döntés nem erről szólt. Ezek után indult meg a HITÁR megsemmisítése.
2005. április 13-án tartottak egy vezetői értekezletet. (ld. 7.melléklet) Az erről készült emlékeztető nem jelent meg a belső információs fórumokon. A határozat: "Az OSZK állományához tartozó fertőzött folyóirat szórványszámok állományi törléséről gondoskodni kell." Erről nem értesítették a Raktári osztály vezetőjét.
Továbbra sem tudjuk mikor és kik döntöttek a penészes anyag megsemmisítéséről. Az előző döntés csak az állományból való törlésre utasít. Az Állományvédelmi Tanács nem tárgyalta újra, tehát eredeti döntése alapján megmentendő és megmenthető. A Gyarapítási Bizottság nem tárgyalta újra, eredeti döntése értelmében megmentendő.
A Raktári osztály vezetője csak 2005. november 22-én tőlem szerzett tudomást a márciusi döntésről, pedig az ő feladata lett a kötetek konténerbe pakolása és elvitetése. Elbe István a vezetés számára utólag leírta a fertőzött anyag kidobásának történetét. (ld. 8. melléklet: "Emlékeztető a Rózsa Ferenc utcából származó penésszel fertőzött állományi hírlapok megsemmisítése"). Ebből idézek: 2005. június 6. "A penésszel fertőzött hírlapok listájával felkerestem a Gyarapítási osztály vezetőjét, és kértem döntsenek, mi legyen az állományi hírlapok sorsa." Vagyis Elbe Istvánnak fogalma sem volt arról, hogy a vezetői értekezlet valamikor döntött a megsemmisítésről és áprilisban az állományból való törlésről. Ugyanígy a Gyarapítási osztályvezető sem azt mondta, hogy már döntés született, hanem, hogy konzultál, de ő, mivel nincs pénz a megmentésére, lemond az anyagról. Elmondása szerint többször beszélt a vezetőkkel erről az anyagról, és mivel látta, hogy nincs szándék és pénz ennek a megmentésére, végül "lemondott róla".
Június 6-án Rády Ferenc főigazgató-helyettes, akihez ekkor a gyarapítás is tartozott, szintén nem említette Elbe Istvánnak, hogy már döntöttek a megsemmisítésről, nem szólt az április 13-i vezetői döntésről, csak szóban utasította az anyag megsemmisítésére. Megígérte, hogy az utasítást írásban is átadja. Ez azóta sem történt meg. Ekkor kapta meg Rády Ferenc a penészfertőzött hírlapok listáját is. (Eddigre már lehet, hogy ki is vezették az állományból?)
Ezen szóbeli utasítás alapján június 6-7-én megsemmisítették a penészes hírlapokat.
Véleményem szerint alapvető ellentmondások vannak az ügyben. Az emlékeztetők, feljegyzések és a vezetői utasítások nincsenek összhangban, nem állnak össze egységes időrendbe, az egész ügy menete hiányos és zavaros, mintha utólag kozmetikázták volna azokat.
A megsemmisítésről nem készült jegyzőkönyv. Az anyagot a gyakorlattól eltérően nem kísérte senki a könyvtárból (ld. 3 melléklet: Óvári Sándor mindig jelen volt a megsemmisítéseknél). Nem tudjuk a döntés dátumát, az illetékes bizottságok nem tárgyalták újra. A fenntartó engedélyét nem kérték ki, ezzel megszegték a 2005. VIII. 17-ig hatályos 1/1967.(VI. 18.) MM számú rendelete alapján a muzeális értékű könyvek, zeneművek, térképek és egyéb nyomtatványok, valamint kéziratok bejelentéséről szóló rendeletben definiált muzeális dokumentumok selejtezéséről szóló, a kulturális miniszter és a pénzügyminiszter 3/1975.(VIII. 17.) KM-PM számú együttes rendelete a könyvtári állomány ellenőrzéséről (leltározásáról) és az állományból történő törlésről szóló szabályzatának 29.§-át. Ez rögzíti, hogy (1) "muzeális dokumentumokat a könyvtárnak tervszerű állományapasztás címén csak akkor szabad az állománynyilvántartásból törölni, ha a muzeális értékű dokumentum más könyvtár állományába kerül. (3) Muzeális értékű dokumentumot elhasználódás miatt vagy egyéb címen csak a fenntartó javaslata alapján, a kulturális miniszter előzetes engedélyével szabad az állománynyilvántartásból kivezetni." Ugyanezen rendelet 19. §-a (1) bekezdése is megerősíti ezt. Tudomásom szerint a fenntartótól való javaslat és engedélykérés az utóbbi években egyszer sem történt meg.
Véleményem szerint ebben az esetben jogszabálysértés történt.
Budapest, 2005-11-22.
Weeber Tibor
A dokumentumban hivatkozott mellékletet külön .pdf fájlban csatoljuk. A fájl neve: 5-a-melleklet-weeber.pdf

...........................................................................................................

5/b. Az OSZK állásfoglalása Weeber Tibor: A Rózsa Ferenc utcai periodikumok selejtezéséről c. anyagával kapcsolatban (Rácz Ágnes)


5/b. Az OSZK állásfoglalása Weeber Tibor:
A Rózsa Ferenc utcai periodikumok selejtezéséről c.
anyagával kapcsolatban (Rácz Ágnes)

A Rózsa utcai fertőzött periodikumok külföldi, nem muzeális anyagok voltak. Ezekre az OSZK-nak nem volt archiválási kötelezettsége. A hírlapok között szereplő hungarikumok is másodpéldányok voltak a törzsgyűjteményhez képest, megőrzési kötelezettség pedig még a Magyarországon megjelent sajtótermékek esetében is csak egy példányra vonatkozik a 60/1998. sz., a kötelespéldány-szolgáltatásról szóló kormányrendelet szerint.
Idézet az OSZK Alapító Okiratából:
"2.§ (a) az Országos Széchényi Könyvtár a sajtótermékek kötelespéldányaira alapozva, a teljesség igényével gyűjti, feldolgozza, megőrzi a Magyarországon keletkezett sajtótermékeket, gyűjti az egyetemes emberi kultúra kimagasló irodalmi értékeit, a társadalom és a kultúra fejlődését és megismerését szolgáló alapvető műveket, valamint a gyűjteménye feldolgozásához és a könyvtár használatához szükséges segédkönyveket és egyéb dokumentumokat, (b) a teljesség igényével gyűjti, feldolgozza, megőrzi a külföldön megjelent hungarikumokat…"
A muzeális anyag fogalmába a Weeber Tibor által idézett jogszabályok a külföldi dokumentumok vonatkozásában az 1600 előttieket, külföldi hungarikumok vonatkozásában pedig az 1800 előtt megjelenteket sorolták, csak a 22/2005. sz., augusztus 18-án hatályba lépett NKÖM rendelet terjesztette ki ezt az időhatárt a külföldi anyagra nézve 1701-ig, illetve a külföldi hungarikumok esetében 1850-ig.
Az OSZK érvényben lévő gyűjtőköri szabályzata szerint archivális (muzeális) példánynak a területi hungarikumok (a Magyarországon megjelent dokumentumok) első, legteljesebb példánysora minősül. Az Alapító Okiratnak némiképp ellentmondva válogatott gyűjtést ír elő a külföldi hungarikumokra. A külföldi, hungarikumnak nem minősülő dokumentumok tekintetében nem ír elő archiválási kötelezettséget. Ez nem jelenti azt, hogy a Rózsa utcában tönkrement anyag értéktelen lett volna, de megőrzési kötelezettség vele kapcsolatban jogszabályban, alapító okiratban és gyűjtőköri szabályzatban nem volt előírva a könyvtárnak.
Az OSZK nem követett el olyan jogszabálysértést, hogy muzeális anyagokat semmisített volna meg: hogy a kiiktatott külföldi folyóiratok a 2005 júniusában hatályban volt jogszabály értelmében nem tartoztak a muzeális dokumentumok közé, tekintve, hogy mindegyikük 1600 után jelent meg. Olyan mulasztása azonban van - és ezt tartalmazza a bizottság összefoglaló jelentése is Rácz Ágnesnek Az állományapasztás a jogszabályoknak megfelelően történik-e? c. jelentésére alapozva -, hogy az állományból való selejtezés és megsemmisítés előtt nem kérte ki fenntartója előzetes hozzájárulását a 3/1975. sz. KM-PM együttes rendelet 19. §-ának előírása szerint.
A Rózsa utcai fertőzött anyagot 1998-ban az OSZK belső bizottsága két részre osztotta. Az első, nagyobbik részt a Weeber Tibor által is említett, "a könyvtár legkiválóbb szakembereiből összeállított bizottság" selejtezhetőnek ítélte azzal, hogy a nemzetközi könyvtárközi kölcsönzés lehetősége mellett fertőtlenítésük és raktározásuk anyagi terhét nem kell vállalnia az OSZK-nak. Karakas Péternének, a Gyarapítási osztály akkori vezetőjének Weeber Tibor által a bizottság rendelkezésére bocsátott, 1998. febr. 12-én kelt feljegyzése nem utal arra, hogy ezek az állományhoz képest duplumok voltak, mint ahogy most Weeber Tibor állítja. Ha így lett volna, bizonyára nem a könyvtárközi kölcsönzés lehetőségére hivatkoztak volna, amikor kényszerűségből lemondtak az anyagról. Ennek az állományrésznek a selejtezése és az állományból kiiktatása megtörtént 2002-ben. Ha fennállna a Weeber Tibor által említett jogszabálysértés, akkor az erre a kiiktatásra is vonatkozna, azonban ezt az anyagot Weeber Tibor nem sorolja a muzeális dokumentumok közé, holott megjelenési évüket tekintve hasonlóak a 2005-ben megsemmisített lapokhoz.
A 1998-ban gyűjtőköri megfontolások alapján megtartandónak ítélt, rovar- és penészfertőzött hírlapokat 2000 őszén, a Rózsa utcai raktár felszámolásakor Törökbálintra szállították, és rovarok ellen fertőtlenítették. Az az állítás tehát, hogy nem történt fertőtlenítés, nem állja meg a helyét. Az Állományvédelmi Állandó Tanács szakmai javaslata alapján 2002 májusában a Raktári osztály négy munkatársa vállalta a penészes anyag védőfelszerelésben történő szétválogatását, és az anyagot a törökbálinti raktár elkülönítő helyiségében raklapokra helyezték. A 43 pfm-nyi, 5 raklapon elhelyezett anyag kb. 1,25 m3 volt. Normális esetben egy 0,8 m2-es, szabványos méretű raklapon másfél méter magasra tornyozzák fel a könyveket. Mivel a penészes anyagot szétterítve kellett volna szárítani, de ehhez nem volt elegendő hely, a raklapokat csak mintegy 30 cm-nyi magasságban pakolták meg, így azonban nem tudott kiszellőzni.
Valóban elmaradt az ÁNTSZ-vizsgálat és a penész elleni fertőtlenítés. Kastaly Beatrix restaurátor 2000. évi adatai szerint a várható költségek a következőkből tevődtek volna össze:
- Az ÁNTSZ előzetes vizsgálatának költségét nem ismerte.
- 4 m3-ig a penész elleni fertőtlenítés költsége 120 ezer Ft (ennyibe került volna az 1,25 m3 anyagé is).
- A fertőtlenítés etilén-oxiddal történik ilyen esetekben, ami után az anyagot fél évig szétrakva, zárt, ember által meg nem közelíthető helyen kell szellőztetni. Fél év eltelte után az ÁNTSZ a térben folyamatosan méri az etilénoxid-koncentrációt, és ha az túllépi az egészségügyi határértéket, az időközben megindított munkát leállítja. A mérés költsége minimum 150 ezer Ft. Az OSZK-nak nem volt és most sincs lehetősége erre a célra alkalmas tárolóhelyet biztosítani sem Törökbálinton, sem másutt. (A törökbálinti DEPO-ban az államnak nagyon kicsi a résztulajdona, ebből 1,25% van az OSZK kezelésében. Mivel a költségvetésünk nem teszi lehetővé még ennek a résznek a fenntartását sem, a DEPO-ból az OSZK-nak rövidesen ki kell vonulnia.)
- A fertőtlenítés utáni tisztítást, portalanítást önként jelentkezőkkel lehetett volna megoldani, akik munkadíja mellett védőfelszerelést és hepa szűrős porszívót kellett volna várásolni (ez kb. 205 ezer Ft).
- A tisztítás utáni kötésre, átkötésre, restaurálásra Kastaly Beatrix nem adott adatot. A nagyon penészes kötések leszedését a fertőtlenítés előtt vagy után önként jelentkező könyvkötővel javasolta megoldani, védőfelszerelésben.
Mindezekkel szembe állítható az az adat, hogy szükség esetén a nemzetközi könyvtárközi kölcsönzés igénybe vehető, aminek a költsége 10-15 EUR/cikk, és a kérő fizeti, tehát nem az OSZK költségvetését terheli.
Az OSZK csak 2005 decemberétől adta bérbe a kezelésében lévő DEPO-terület egy részét savtalanító üzem céljára (2005 nyarától szerette volna, hogy bevételhez jusson, de nem sikerült). Weeber Tibor anyaga azt sugallja, hogy a bérbeadás 2002 és 2004 között történt, de ez nem így van.
Olyan dokumentumot, amelyben a Raktári Osztály vezetője 2002 és 2005 között többször kérte volna az anyag fertőtlenítését, nem találtunk.
A 2004 májusában lezajlott főigazgatói bejárást követően, amikor azt tapasztalták, hogy a hírlapok némelyike úgy össze van ragadva a penész miatt, hogy kinyitni sem lehet a kötetet, a 2004. július 27-i Főigazgatói Kollégium határozatot hozott arról, hogy a Törökbálinton tárolt HITÁR-anyag felszámolásával együtt a nem a HITÁR-hoz tartozó, OSZK tulajdonú hírlapokat is meg kell semmisíteni. Itt alapvető félreértés van a jegyzőkönyv értelmezésében, amely nem tartalmazza a "fertőzött" szót, csak a "nem a HITÁR-hoz tartozó" hírlapokról beszél. Miért hozott volna a Kollégium olyan anyag megsemmisítéséről határozatot, amelynek kiiktatása nem állt az OSZK szándékában? Nem is tette meg, Weeber Tibor maga is azt írja, hogy a H 46-49.000 raktári jelzettartományba eső hírlapok jelenleg is Törökbálinton vannak. Ezek olyan, nem kollacionált OSZK-tulajdonú hírlapok, amelyek a HITÁR gyűjtőkörébe tartoztak. Más, kidobásra szánt anyag nem volt Törökbálinton, a megsemmisítésről csak a Rózsa utcai eredetű lapokkal kapcsolatban lehetett szó.
A 2005. április 13-án tartott vezetői értekezlet jegyzőkönyve valóban nem jelent meg a belső levelező listán. Ennek az az oka, hogy csak júliusban született az a főigazgatói döntés, amelynek értelmében a vezetői értekezletekről szóló jegyzőkönyveket az OSZK belső hálózatán nyilvánosságra kell hozni. Az első, közzétett jegyzőkönyv a 2005. július 13-i ülésről szól. Rády Ferenc főigazgató-helyettes szóban tájékoztatta a Raktári Osztály vezetőjét a megsemmisítésről hozott döntésről.
2005 júniusában zajlott le a HITÁR anyag megsemmisítése, miután a tulajdonos könyvtárak lemondtak róla. Erről valóban nem készült jegyzőkönyv. A szállítást a Szentendrei Papírgyár újrahasznosító üzemének teherautója szállította el. Az utolsó konténer csak félig telt volna meg, ezért Rády Ferenc engedélyével a fertőzött lapok is ezzel a fuvarral mentek el. Ha nem így történik, még egy fuvar költségét ki kellett volna fizetnie a könyvtárnak. A könyvtár részéről azért nem kísérte senki az anyagot, mert ezt csak minősített esetben tenné, és a külföldi, nem hungarikum hírlapokat nem tekintette annak. (2000-ben, a Rózsa utcai raktár felszámolásakor a Weeber Tibor anyagában is említett Óvári Sándor ny. főosztályvezetőt az OSZK alkalmazta a felszámolás irányítására, de 2005-ben ez a foglalkoztatás már nem állt fenn.)
Összefoglalva:
Az OSZK azzal nem követett el jogszabálysértést, hogy a külföldi, fertőzött anyagot megsemmisítette. Felelősség terheli abban, hogy nem tett eleget a 3/1975. KM-PM rendelet 19. §-ának, mely szerint az elháríthatatlan esemény (vis maior) következtében hiányzó, megsemmisült vagy használhatatlanná vált dokumentumok kiiktatásához a fenntartótól előzetes hozzájárulást kellett volna kérnie. Ezt, valamint a 16. §-ban megfogalmazott tájékoztatási kötelezettséget - néhány különleges esetet kivéve, mint amilyen a Leuveni Kódex elcserélése volt - az 1950-60-as évektől kezdve a könyvtár mindig is elmulasztotta, mint ahogy más bizottsági részanyag, illetve a bizottság összefoglaló jelentése is szóvá teszi.
A fenti állásfoglalás egyeztetésre került dr. Monok István főigazgatóval és Rády Ferenc főigazgató-helyettessel, így az OSZK hivatalos állásfoglalásának tekinthető.
Budapest, 2005. nov. 30.
Rácz Ágnes
  
...........................................................................................................

5/c. Állományapasztás az OSZK-ban az elmúlt években (Weeber Tibor)


5/c. Állományapasztás az OSZK-ban az elmúlt években

(Rácz Ágnes: Az állományapasztás a jogszabályoknak megfelelően történik-e?)

Kérésének megfelelően külön írom le a véleményem.
A jogszabályi hátteret a 3/1975. KM-PM számú rendelet és az abban hivatkozott "A múzeumok ügyrendi szabályzata" valamint a művelődési miniszter 1/1967 MM számú rendelete jelenti. A 22/2005 NKÖM rendelet, csak 2005. VIII. 17-től hatályos.
Az OSZK az utolsó hat évben (1999-2005) több esetben is a jogszabályoktól eltérően selejtezett dokumentumokat.
"A fogyatéki napló tanúsága szerint a megőrzési kötelezettség körébe eső állományból…a vizsgált időszakban nem történt kiiktatás." Ehhez képest a 223/2005-ös irattári nyilvántartási számon Rády Ferenc mb. általános főigazgató-helyettes törölteti az NPA adatbázisból az OSZK-t, mint lelőhelyet a Rózsa Ferenc utcai penésszel fertőzött hírlapállomány példányaival kapcsolatban. Mit ért az OSZK megőrzési kötelezettségi körén? Csak nem azt, hogy a Rózsa Ferenc utcai hírlapok nem tartoztak ide?
Ön azt írja, hogy a Rózsa Ferenc utcai pinceraktárban tönkrement (Ez erős túlzás, a restaurátorok véleménye szerint megmenthető!) időszaki kiadványok külföldi lapok voltak, amelyekkel kapcsolatban az OSZK-nak archiválási kötelezettsége nem volt. Ez véleményem szerint tévedés. Ezen kiadványok egy része az Apponyi gyűjteménnyel került be a könyvtárba. Ellenőrizhetően -ezek közül- csak kettő cím volt duplum. Az 1/1967-es MM rendelet 2.§-a (1) és (2). bekezdése értelmében: "muzeális értékű dokumentumnak kell tekinteni a tudományos vagy művészeti szempontból, illetőleg a gazdasági, társadalmi vagy kulturális fejlődés szempontjából kiemelkedő jelentőségű könyveket…és egyéb nyomtatványokat". Értelemszerűen a történelmileg az OSZK állományában került egypéldányos kötetetek muzeálisak kortól, tartalomtól függetlenül, amennyiben a 3.§. e) vagy f) pont alapján muzeálisnak minősülnek. Jelen esetben ezek közül több kötet is az e) pont alapján, tulajdonosára való tekintettel is muzeális, ezek ugyanis gr. Apponyi Sándor könyvtárának darabjai voltak. A kérdésben döntőnek számító - a legkiválóbb szakemberek által leírt -szakértőbizottsági szakvélemény (1998) szerint gyűjtőköri szempontok alapján jelölték ki a mindenáron megmentendő köteteket, ezért ezekre mindenképpen alkalmazni kellett volna a muzeális értékű könyvtári dokumentumokra vonatkozó 3/75 rendeletben foglaltakat. A megőrzési, archiválási 3/1975 KM-PM rendelet 15.§. (3) és (4). bekezdése értelmében, a megőrző feladaton a tudományos, történeti kutatások szempontjából jelentős, a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott dokumentumoknak az állományban való végleges megtartását kell érteni. Ezek ismeretében nehéz azt állítani, hogy ezek nem tartoztak a könyvtár archiválási kötelezettségébe.
Nem értem azt az érvét, mely szerint "a megőrzési kötelezettség… egy példányra vonatkozik, nem lehet több ennél a külföldi hungarikumok terén sem." Ezek egyetlen példányban voltak meg!
A fenntartó bevonásával kapcsolatosan megállapítja, hogy a rendelet kötelezővé teszi a fenntartó előzetes hozzájárulásának kikérését. Ez nyilvánvalóan nem történt meg. Ezt valamiféle OSZK-s szokásjoggal magyarázni nem lehet. Ráadásul az előző évtizedekben nagyságrendekkel kevesebb dokumentumot semmisítettek meg, és ezek nem muzeális, hanem többes példányok voltak, nem úgy, mint a legutóbbi években.
Azt, hogy az utóbbi hat évben egyszer sem tájékoztatta az OSZK vezetősége a minisztériumot, egyértelműen sorozatos jogszabálysértést jelent, ráadásul a 19.§. értelmében még a felelősséget is tisztázni kellett volna. A rendelet 28.§. (1) pontja értelmében a könyvtár köteles a muzeális értékű dokumentumok épségben való megőrzéséről gondoskodni. E tekintetben "A múzeumok ügyrendi szabályzata" rendelkezéseit kell értelemszerűen alkalmazni. Az 54.§. (2) alapján nem lehet selejtezni azokat a tárgyakat, amelyeknek tudománytörténeti jelentőségük van. A (6) bekezdés értelmében a tárgyak és tárgycsoportok selejtezését selejtező bizottság közreműködésével kell végezni. Ez legalább három főből áll.
A (7). Bekezdés értelmében ez a bizottság jegyzőkönyvet készít, listáz, indokol, javaslatot tesz, ismerteti a kisebbségben maradt véleményt is. Ezt a jegyzőkönyvet a (9) bekezdés értelmében a múzeumvezető felterjeszti a Művelődési Minisztériumhoz (ma NKÖM), jóváhagyás céljából. Csak jóváhagyás esetén lehet a gyűjteményből eltávolítani. A (14) bekezdés még azt is előírja, hogy a kiselejtezett tárgyak megsemmisítését felügyelet mellett kell végrehajtani.
Látható, hogy a jogszabályalkotó milyen szigorúan szabályozta a muzeális értékek védelmét. Nehéz lenne szakmailag megindokolni, hogy az Országos Széchényi Könyvtár, mint nemzeti könyvtár és kiemelt, muzeális közgyűjtemény, miért működik ezen a ponton "szokásjog" alapján. A jogszabálysértés több esetben és több ponton megtörtént. Ezek után a jelentése második bekezdésében leírt állítás, hogy az utolsó hat évben az OSZK általában a jogszabályi előírásoknak megfelelően selejtezett az állományából dokumentumokat, erősen megkérdőjelezhető.
Tisztelettel
Weeber Tibor
  
...........................................................................................................

6/a-b. Az állományapasztás konkrét gyakorlata az elmúlt hat évben (Rácz Ágnes)


6/a. Az állományapasztás konkrét gyakorlata az elmúlt hat évben (Rácz Ágnes)

1999-2005

Az OSZK-ban a sajátos nemzeti könyvtári megőrzési feladatok miatt hagyományos értelemben vett állományapasztás nem történik a könyvtár törzsgyűjteményét és különgyűjteményeit illetően. Az állományból való kiiktatásra korlátozott mértékben, a következő okok miatt kerülhet sor:
- Fölös példány: rekatalogizálás, kollacionálás, raktárrendezés, korábbi téves behasonlítás, hírlapnál példányszám változás esetén
- Rongált, csonka példány: ha hibátlan példánnyal kicserélték
- Szabadpolcos vagy segédkönyvtári dokumentum: ha az adott helyen fölöspéldánynak bizonyul, és a törzsgyűjteményben sincs rá szükség.
A könyvtárnak a vári épület elkészülte előtti, rossz raktározási körülményei miatt néhány, külső raktárakban tárolt állományrésze tönkrement, és emiatt is sor került korlátozott mértékű, kényszerű selejtezésre.
A mellékelt táblázat alapján a következő összesített adatokkal jellemezhető az utolsó öt év selejtezési tevékenysége:
(A táblázat a weben csak később lesz olvasható.)
Megjegyzés: a 2005. évi adatok a nov. 11-i állapot szerint
Kiegészítések:
1999-ben 14 selejtezési jegyzék készült, amelyek az olvasótermekből és a tári segédkönyvtárakból kiiktatott, a törzsgyűjteményhez képest duplumnak, illetve fölöspéldánynak bizonyult dokumentumokat tartalmaznak.
2000-ben 7 selejtezési jegyzék készült, amelyben a Kortörténeti Különgyűjtemény felszámolása során duplumnak bizonyult anyag is szerepel. Ekkor kezdték meg a Kortörténeti Különgyűjtemény anyagának - amely eleve törzsgyűjteményi jelzettel volt ellátva -visszahelyezését a nagyraktárakba. A duplumok főleg időszaki kiadványok szórványszámai voltak.
2001-ben 8 selejtezési jegyzék készült, amelyek zöme a szabadpolcos, illetve segédkönyvtári állomány fölöspéldányait tartalmazta. Ez évben még tartott a Kortörténeti Különgyűjtemény anyagának rekatalogizálása során fölössé vált példányok kiiktatása. Egy kötet könyv (egy 1637-ben, Bécsben megjelent nyomtatvány) azért került selejtezésre (8. számú jegyzék), mert az Apponyi-gyűjteményben lévő példány dupluma volt, és így az OSZK az eredeti tulajdonos, a Domonkos-rend (a vasvári Domonos Rendtörténeti Gyűjtemény) számára ajándékozta.
2002-ben 7 selejtezési jegyzék készült. Kiiktatásra általában a korábbi okok miatt került sor, de ebben az évben került kiiktatásra a Rózsa utcai raktárban többszöri csőtörés következtében elázott, penész- és rovarfertőzött időszaki kiadványoknak az a része, amelyet egy szakértői bizottság javaslata alapján selejtezhetőnek ítéltek (263 cím 4928 darabban).
2003-ban 6 selejtezési jegyzék készült, amelyek főként a Gyarapítási Osztálynak az az évben kiürítésre kényszerített, VIII. szinti raktárában tárolt fölöspéldányait, illetve a Könyvtártudományi Szakkönyvtár által visszaadott és az OSZK-ban fölösnek, illetve duplumnak bizonyult anyagát tartalmazták. A Könyvtártudományi Szakkönyvtár számára ugyanis az 1960-as évek közepéig az OSZK Gyarapítási Osztálya is végzett állománygyarapítási tevékenységet. Ezek a példányok vagy csak növedéki naplóba véve, OSZK raktári jelzet nélkül, vagy az esetek egy részében OSZK raktári jelzettel, kihelyezésként kerültek a KSZK-ba. A KSZK saját leltári naplóiban is nyilvántartotta a dokumentumokat (azaz újra állományba vette), és ha az idők folyamán állományapasztási tevékenysége során selejtezte az OSZK-tól kapott példányokat, visszaadta azokat a Gyarapítási Osztálynak.
2004-ben 7 selejtezési jegyzék készült. Zömében segédkönyvtári, szabadpolcos fölös példányokat, illetve a nagyraktári példányok közül a kollacionálásnál fölöslegesnek bizonyult periodikum-számokat és lecserélt példányokat tartalmaztak.
2005-ben ez idáig 8 selejtezési jegyzék készült, egy még folyamatban van. A jegyzékeken zömében a korábban is előfordult selejtezési okok szerepelnek, de külön kell említeni két tételt: a Rózsa utcai raktárból származó fertőzött időszaki kiadványok második részét (70 cím 774 darabban), valamint egy kolligátumot, amelyet a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárnak adott vissza az OSZK. (Ez utóbbi előzménye: a kötet 1979-ben a KEO-ból került a Régi Nyomtatványok Tárába, ahol állományba vették, majd amikor a feldolgozás során kiderült, hogy ki az eredeti tulajdonosa, az akkori osztályvezető, Dr. Soltész Zoltánné jóváhagyásával törölték saját naplójukból, és az állományból való törlés végett átadták a Gyarapítási Osztályra. Ott azonban nem folytatódott a hivatalos kiiktatás, hanem 26 év elmúltával - az előzményeket nem ismervén - az OSZK bélyegzőjét viselő antikvát visszaadták a Tárnak. A Tár vezetője, Wojtilláné dr. Salgó Ágnes kezdeményezésére 2005-ben juttatta vissza a kolligátumot az OSZK az eredeti tulajdonosnak.)
A selejtezett műveket többnyire a Fölöspéldány Központ rákospalotai raktárába szállították a könyvtáraknak történő felajánlás céljából. (Ezt a táblázatban a KEO megjelölés mutatja.) Néhány esetben közvetlenül kerültek az érdeklődő könyvtárakba és alapítványokhoz, pl. 2004-ben segédkönyvtárból selejtezett Révai-nagylexikont a Sellye Egyetemnek adta át a Gyarapítási Osztály, vagy több ízben a Pro Hungaris Alapítvány kapott könyveket a határon túli könyvtárak részére. A hasznosíthatatlan (rongált, hiányos) köteteket egyenesen ipari hasznosításra küldték.
A Rózsa utcai periodikumok selejtezése
Az OSZK egyik legnagyobb gondja mindig is az állandóan növekvő anyag megfelelő elhelyezése volt. "Köztudott, hogy állományunk a fővárosban és vidéken számos raktárban és telephelyen van elhelyezve, hogy az új anyagnak csak úgy tudunk helyet biztosítani, ha a régebbi anyagból ugyanannyit beládázunk." (Idézet az OSZK 1972. évi beszámolójából.)
Az állományban lévő periodikumokat (főként napilapokat) a múzeumi épületben tapasztalható katasztrofális helyhiány miatt az 1970-es évek elején kezdték beládázni. A ládákról lista készült, amely tartalmazza a láda sorszámát, a ládában elhelyezett periodikum címét, számozási adatait, raktári jelzetét. 1971-ben a Keszthelyi Helikon Könyvtárba szállították az anyagot. Az 1972-ben beládázott periodikumok először a Perczel Mór utcai helyiségbe, majd 1973-ban a Hold utcai (Rosenberg hp. utcai) raktárba, illetve a Rózsa utcai (Rózsa Ferenc utcai) bérelt pinceraktárba kerültek. Tekintve, hogy a vári épületben a többszöri áttervezés miatt a raktárterek területe jelentős mértékben csökkent az eredeti tervekhez képest, az OSZK az új épületbe költözés után is kénytelen volt megtartani külső raktári bérleményeit. 1989-ben Juhász Gyula főigazgató megbízásából Ferenczy Endréné gyűjteményfejlesztési igazgató Az Országos Széchényi Könyvtár külső raktárai: helyzetkép, javaslatok címmel készített áttekintést, amelyet a Főigazgatói Kollégium 1989. szept. 29-i ülésén tárgyalt. Az előterjesztés szerint az OSZK gyűjteményébe tartozó, leltározott időszaki kiadványokat a Hold utcai raktárban 492 faládában, a Rózsa utcai pinceraktárban pedig kb. 250 faládában tárolták. A javaslat szerint az összesen kb. 750 faládában tárolt időszaki kiadványokat rendezni kell, és forgalmazhatóvá kell tenni: "a külföldi hírlapok egy része selejtezhető, egy része átadható a Tárolókönyvtárnak; … a többségében unikális értékű, főként kőnyomatos magyar tudósítókat, valamint az országban egyetlen példányban található, régi külföldi társadalomtudományi folyóiratok teljes sorait … - a külső raktárak kiürítésének szükségességétől függetlenül is - nemzeti könyvtári kötelesség a kutatás rendelkezésére bocsátani." (Idézet Ferenczyné tanulmányából). A dokumentum a Rózsa utcai raktár felszámolását javasolta. A Főigazgatói Kollégium általános célként megfogalmazta a külső raktárak kiürítését, de határozatot csak a Rokolya utcai raktár felszámolásáról hozott.
A Rózsa utcában az anyag többszöri csőtörés következtében fertőződött (rovar, penész), az alsó ládák időszakosan vízben álltak. A ládákról készült listán ezeket zöld színnel különböztették meg.
1997 novemberében Óvári Sándor jelezte, hogy a Hold utcai födém életveszélyessé vált, ezért sürgősen dönteni kell az 1972-ben beládázott folyóiratok sorsáról. Az ez ügyben összehívott értekezlet (Berke Barnabásné, Gubicza József, Karakas Péterné, Kocsy Lászlóné, Lakatos Éva, Major Péterné, Ottovay László, Óvári Sándor, Rády Ferenc) úgy döntött, hogy a nagy külföldi központi napilapokat selejtezni lehet, mert érdeklődés esetén könyvtárközi kölcsönzéssel külföldről is biztosíthatók, ezért fertőtlenítésük és raktározásuk anyagi terhét nem kell vállania az OSZK-nak. A listáról tételesen döntöttek a Gyarapítási Osztály vezetésével (Major Péterné, Lakatos Éva, Wix Györgyné, Kaibinger Károlyné, Borsa Gedeon, Dörnyei Sándor, W. Salgó Ágnes, György Béla, Rózsa Mária). Ennek során a címeket három kategóriába sorolták: megtartandó, a döntéshez kézbe kell venni, kiiktatandó. "A döntésnél elsősorban a gyűjtőköri szempontokat érvényesítettük, csak a továbbiakban befolyásolt bennünket a Nemzeti Periodika Adatbázis [egyéb magyarországi lelőhely léte vagy nem léte - beszúrás tőlem], a fertőzöttség adata és a raktári férőhely szempontja". (Idézet Karakas Péterné 1998. febr. 12-i feljegyzéséből.) A listák átnézése és jelölése után a külső raktárak ügye 1999-ben került ismét napirendre.
2000. aug. 29. és okt. 30. között került sor a Rózsa utcai pinceraktár kiürítésére. A helyszínen kibontott ládák jelentős része rovar-, illetve penészfertőzött volt. A ládák tartalmának helyszíni átválogatására sem a technikai, sem az egészségügyi feltételek nem voltak alkalmasak, ezért azokat a ládákat, amelyekben megtartandónak ítélt hírlapanyag is volt, válogatás nélkül Törökbálintra szállították. Rovarok elleni fertőtlenítésük megtörtént. Az Állományvédelmi Állandó Tanács tagjaiból alakult bizottság 2000. november 30-án kialakított szakmai javaslata alapján 2002. május 6. és 22. közötti időszakban a Raktári osztály négy munkatársa vállalta a penészes anyag védőfelszerelésben történő szétválogatását. A Gyarapítási osztály által készített lista alapján a megtartandónak ítélt, penésszel fertőzött hírlapokat a törökbálinti Tároló Könyvtár elkülönítő helyiségében polcra, illetve a nagy alakú köteteket raklapokra helyezték (43 pfm; 5 raklap). A megtartandónak ítélt és látszólag nem fertőzött dokumentumokat a szükséges mikrobiológiai vizsgálat után, az olvasói forgalmazhatóság biztosítása érdekében a Hold utcai raktárba szállították, és a már ott lévő - 2001. nov. 17. és dec. 7. között a ládákból kibontott és polcra rakott - kötetek mellé helyezték. A törzsállományból kivonták a listán selejtezésre bejelölt köteteket, jegyzéket állítva össze. A törlési jegyzőkönyvet a Gyarapítási osztály állította össze. A kiiktatás 263 cím 4928 db részegységéről a fogyatéki naplóban 1/2002. számon szerepel. (Összeállítás a 2000-2002. évi beszámolókból.)
A Gyarapítási Osztály által 1998-ban megtartandónak ítélt penészes anyag Törökbálinton maradt. A kötetek állaga tovább romlott, sőt a penészfertőzés átterjedt a mellettük tárolt hírlapokra is. A 2004 májusában lezajlott főigazgatói bejárást követően, a 2004. július 27-i Főigazgatói Kollégium határozatot hozott arról, hogy a Törökbálinton tárolt HITÁR-anyag felszámolásával együtt a nem a HITÁR-hoz tartozó, OSZK tulajdonú hírlapokat is meg kell semmisíteni. Mivel a HITÁR tulajdonosaival az egyeztetés csak 2005 márciusában zárult le, a 2005. április 13-án tartott vezetői értekezleten született végleges döntés az erősen penészes anyag megsemmisítéséről. Csupán két címet, a Bibliofilia (6 db) és az Erdély (1893-1940 közötti évek, 18 db) c. folyóiratokat tartották meg a megmenthetőség reményében. A jegyzéken szereplő további két hungarikum (Reggeli Újság, Magyar Egészségügyi Szemle) selejtezhető volt, mivel teljes állományuk megtalálható a törzsgyűjteményben.
Ennek az állományrésznek a megsemmisítésére került sor június elején, majd az állományból való kiiktatására augusztusban (6/2005. sz. fogyatéki jegyzőkönyv). A Bibliofilia és az Erdély c. lapokat a penésztől kívülről a Kötészet megtisztogatta, de mindegyik kötetet szét kell szedni és további fertőtlenítő eljárásnak kell alávetni, ha lehetséges.
Meg kell még jegyezni, hogy a 2002-ben a Hold utcába szállított, látszólag nem fertőzött kötetek is penészednek.
Budapest, 2005. nov. 16.
Rácz Ágnes
  
...........................................................................................................

6/c. Észrevételek és javaslatok az OSZK állományapasztási politikájához (Székely Iván)


6/c. Észrevételek és javaslatok az OSZK állományapasztási politikájához (Székely Iván)

Tisztelt Elnök úr, tisztelt Kollégák!
Az Országos Széchényi Könyvtár állományapasztási politikáját vizsgáló bizottság munkájában meghívott tagként veszek részt. A bizottság 2005. szeptember 27-i alakuló ülésén adminisztratív okok - a meghívó késői kézbesítése - miatt nem tudtam részt venni, így az ülésről készült írásos emlékeztetőből értesültem a bizottság munkatervéről, a vizsgálandó kérdések köréről, illetve a bizottsági tagok egyéni feladatairól. Az általam vizsgálandó kérdéskör "az állományapasztás konkrét gyakorlata az elmúlt öt évben" lett.
Tekintettel arra, hogy a számomra megküldött dokumentumokból az OSZK állományapasztásának konkrét gyakorlata (a 2005. júniusi, hivatalosan lezárt ún. "pokol-ügy" részbeni kivételével) nem rekonstruálható, erre a kérdésre csak egy részletes helyszíni vizsgálat, kiterjedt dokumentumelemzés, személyes interjúk készítése és elemzése, a különböző forrásokból származó információk összevetése adhatna megbízható választ. Úgy vélem, hogy egy ilyen vizsgálat végzése nyilvánvalóan meghaladná e bizottsági tagi mandátum kereteit. Ezért álláspontomat és javaslataimat a rendelkezésre álló dokumentumok, a nemzetközi és hazai könyvtári és levéltári gyakorlat, a szakmai ajánlások, illetve a "pokol-ügy" tanulságai alapján alakítottam ki.
1. A válogatás, szelektálás, illetőleg a selejtezés vagy állományapasztás még a nemzeti emlékezet-őrző intézmények esetében is a működés szerves részét képezi. A felajánlott, illetve megvásárolt gyűjtemények esetében előzetes szelekció, a duplumok, illetve többespéldányok esetében utólagos szelekció válhat szükségessé, a sérült, fertőzött állományrészek esetében pedig, számos tényező mérlegelésével, a feldolgozás során válhat indokolttá a selejtezendő, illetve megsemmisítendő anyagok kiválogatása.
2. Az OSZK hatályos Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) nem tartalmaz rendelkezéseket a szelektálás, illetve állományapasztás eseteire. A selejtezésre, illetve a fölöspéldányok tervszerű hasznosítására vagy felszámolására csupán egy helyen, a Raktári Osztály feladatainak felsorolásakor utal. (Az SZMSZ 6. § /4/ bekezdése szerint a gyűjtésre vonatkozó részletes szabályozást a Könyvtár Gyűjtőköri Szabályzata tartalmazza, ami a Szervezeti és Működési Szabályzat mellékletét képezi - ezt a bizottság tagjai nem kapták meg -, azonban a selejtezés szabályairól az SZMSZ-ben e vonatkozásban sem esik szó.)
3. Az OSZK által 2005. júniusában leselejtezett anyag megsemmisítésének körülményeit vizsgáló tényfeltáró bizottság jelentése megállapítja, hogy az ügyben az OSZK vezetősége nem járt el kellő gondossággal, továbbá hogy a döntések és a selejtezés végrehajtása nem voltak megfelelően dokumentálva, s emiatt számos körülmény utólag nem volt megállapítható.
4. A fentiek miatt javaslom, hogy a OSZK Szervezeti és Működési Szabályzata egészüljön ki olyan rendelkezésekkel, amelyek meghatározzák, hogy mikor, milyen körülmények között kerülhet sor állományapasztásra, selejtezésre, továbbá hogy ilyen ügyekben hogyan szülessen a döntés, milyen körben, milyen vizsgálatok alapján, valamint hogy hogyan kell dokumentálni a döntés és végrehajtás folyamatát és a folyamat milyen mértékben legyen nyilvános. Természetesen szakmai és intézménypolitikai kérdéseket általában nem lehet demokratikus úton, szavazással eldönteni, de a belső és külső vélemények figyelembevétele fontos előfeltétele a megalapozott döntés meghozatalának.
5. Javaslom, hogy amennyiben nincs ilyen, szülessen külön eljárási rend a selejtezésről. Az eljárási rend tartalmazza a pontos dokumentálás követelményeit, valamint a selejtezendő anyag megjelölését pecsételéssel vagy más permanens jelöléssel.
6. Javaslom, hogy amennyiben ez nem történt meg, a megsemmisítést végző céggel kötött szerződések tartalmazzák a szükséges eljárási garanciákat, ellenőrzési pontokat, felelősségeket, illetve szankciókat.
7. Javaslom, amennyiben nem ez a gyakorlat, hogy a donorral (adományozóval, eladóval, cserélővel) minden esetben formális megállapodás köttessék, ne csupán a felek szándékait tükröző levelezés szülessék. A megállapodás térjen ki a selejtezhetőség (megsemmisíthetőség, értékesíthetőség, visszaszolgáltatás, vagy más gyűjteményeknek való átadhatóság) lehetőségére, feltételeire.
8. Hosszú távon az intézmény vezetőinek, politikájának legjobb védelme a nyilvánosság. A "pokol-ügy" egyik tanulsága az utólagos publicitás káros hatása. Felhívom a figyelmet arra, hogy az OSZK működésére vonatkozó adatok közérdekű adatok, így eleve nyilvánosak, ez alól csak a döntéselőkészítő adatok képeznek korlátozott körű kivételt. Az elektronikus információszabadságról szóló, 2006. január 1-jén hatályba lépő törvény pedig további lehetőségeket biztosít, illetve kötelezettségeket határoz meg az OSZK tevékenységére, működésére, illetve gazdálkodására vonatkozó adatok közzétételére, illetőleg az elektronikus úton érkező adatigények teljesítésére vonatkozóan.
Budapest, 2005. nov. 29.
Székely Iván
adatvédelmi szakértő
Nyílt Társadalom Archívum,
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
  
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jogszabály-válogatás (Weeber Tibor összeállítása)


MŰVELŐDÉSÜGYI KÖZLÖNY 1967. június 18. 39. szám
A művelődési miniszter 1/1967. (VI. 18.) MM számú rendelete a muzeális értékű könyvek, zeneművek, térképek és egyéb nyomtatványok, valamint kéziratok bejelentéséről
2.§.
(1) Az 1. §. alkalmazásában muzeális értékű könyvnek kell tekinteni a tudományos vagy művészeti szempontból, illetőleg a gazdasági, társadalmi vagy kulturális fejlődés szempontjából kiemelkedő jelentőségű könyveket.
(2) Az egyéb nyomtatványok körébe tartoznak a folyóiratok, hírlapok, röpiratok, plakátok, valamint metszetek és egyéb nyomdai sokszorosítványok.
 
Miniszteri rendelet és utasítások
A kulturális miniszter és a pénzügyminiszter 3/1975. (VIII. 17.) KM-PM számú együttes rendelete a könyvtári állomány ellenőrzéséről (leltározásáról) és az állománytól történő törlésről szóló szabályzat kiadásáról
III. Fejezet
Kivezetés (törlés) az állománynyilvántartásból
14.§.
(1) A könyvtár állománynyilvántartásából a dokumentumokat
a) selejtezés, vagy
b) egyéb ok
címén szabad kivezetni (törölni), a 15-23. §-okban foglalt rendelkezések szerint. Szakszervezeti könyvtárak esetében bármilyen címen való kivezetéshez (törléshez) a fenntartó előzetes hozzájárulása szükséges.
(3) A könyvtár állományából hiányzó dokumentumok egyéb okból a következő címeken vezethetők ki:
a) elháríthatatlan esemény [19. § (1) bekezdése],
(4) A muzeális értékű dokumentumok törlésére a 29. §-ban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.
15.§.
(3) Az olyan dokumentumokat, amelyekkel kapcsolatban a könyvtárnak megőrző feladatot - (4) bekezdés - kell ellátnia, legalább egy példányban akkor is meg kell tartani a könyvtárban, ha azok a (2) bekezdés a) pontjában megjelölt dokumentumok körébe tartoznak.
(4) A könyvtár megőrző feladatán a tudományos, történeti kutatások szempontjából jelentős, a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott dokumentumoknak az állományban való végleges megtartását kell érteni.
19.§.
(1) Az elháríthatatlan esemény (vis maior) következtében hiányzó, illetőleg megsemmisült vagy használhatatlanná vált dokumentumokat csak a fenntartó előzetes hozzájárulásával, a felelősség tisztázása után szabad az állományból kivezetni.
IV. Fejezet
A muzeális értékű és a letétként őrzött dokumentumokkal kapcsolatos eljárás
26.§.
(1) Muzeális értékűnek az 1/1967. (VI. 18.) MM számú rendeletben meghatározott könyvtári dokumentumokat kell tekinteni.
(2) A muzeális értékű dokumentumokra vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni kell - a 27.§. (4) bekezdésének kivételével - az Országos Széchényi Könyvtárhoz beküldött kötelespéldányokból véglege megőrzési (archivális) célokat szolgáló példányokra is.
28.§.
(1) A könyvtár köteles a muzeális értékű dokumentumok épségben való megőrzéséről fokozottan gondoskodni. E tekintetben a 136/1965. (M. K. 12.) MM számú utasítással kiadott "A múzeumok ügyrendi szabályzata" 53-56. és 61-62. §-ai rendelkezéseit kell értelemszerűen alkalmazni.
29.§.
(1) Muzeális értékű dokumentumokat a könyvtárnak tervszerű állományapasztás címén csak akkor szabad az állománynyilvántartásból törölni, ha a muzeális értékű dokumentum más könyvtár állományába kerül.
(2) Ha muzeális értékű dokumentum elvész vagy megsemmisül, a fenntartó köteles erről a kulturális miniszternek jelentést tenni, és a károsodás értéke, valamint a felelősség megállapítása céljából - a kulturális miniszter által kijelölt szakértő bevonásával - vizsgálatot lefolytatni. A vizsgálat eredményét a fenntartó köteles a felügyeleti hatóságának és a kulturális miniszterek jelenteni. Ha muzeális dokumentum elvesztése vagy megsemmisülése a könyvtár vezetőjének vagy más dolgozójának felróható okból következett be, a 13. § rendelkezései szerint kell eljárni.
(3) Muzeális értékű dokumentumot elhasználódás miatt vagy egyéb címen csak a fenntartó javaslata alapján, a kulturális miniszter előzetes engedélyével szabad az állománynyilvántartásból kivezetni

136/1965.
A MUZEÁLIS KÖZGYŰJTEMÉNYEK ÜGYRENDI SZABÁLYZATA 1984
54. §
Szakanyag selejtezése
(2) Nem lehet kiselejtezni azokat a tárgyakat, amelyeknek tudománytörténeti jelentőségük van, továbbá a természettudományi gyűjtemények típuspéldányait, még az esetben sem, ha állapotuk nem kifogástalan.
(6) Mind az egyes tárgyak, mind a tárgycsoportok selejtezését selejtező bizottság közreműködésével kell elvégezni. A selejtező bizottság legalább három főből áll, tagjait és jegyzőkönyvvezetőjét a múzeumvezető jelöli ki. A megyei múzeumi szervezetek selejtező bizottságába a szükséghez képest a megfelelő szakú országos múzeum munkatársát be kell vonni.
(7) A selejtező bizottság eljárásáról jegyzőkönyvet vesz fel. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell:
a) a selejtezésre kijelölt tárgyak darabszámát, illetőleg mennyiségét, rövid leírását és (ha van) leltári számát,
b) a selejtezést szükségessé tevő indokokat,
c) a bizottság javaslatát a kiselejtezett tárgyak további sorsára,
d) annak közlését, hogy a selejtező bizottság döntése egyhangú-e, ha pedig a tagok között véleménykülönbség van, a kisebbségi vélemény ismertetését.
(9) A selejtezési jegyzőkönyvet a múzeumvezető a felügyeleti hatóság útján a Művelődési Minisztériumhoz terjeszti fel jóváhagyás céljából. A selejtezésre kijelölt tárgyakat csak a jóváhagyás után lehet a gyűjteményből eltávolítani.
(13) A kiselejtezett tárgyak továbbadása esetén az egyes tételek sorsára vonatkozó ügyiratokat, számviteli bizonylatokat, megsemmisítésük esetén az erről felvett jegyzőkönyvet a selejtezési bizottság jegyzőkönyvéhez kell csatolni.