Az iratmegsemmisítés főként a civil társadalomnak ártott.
Múltjának megismerhetőségét nehezítette meg, bár kár esett miniszteriális
iratokon is (pl. Darányi Ignácz hagyatékának egyes részein). Ettől a héttől
kezdve kevésbé lesz rekonstruálható a XIX. század közepétől a XX. század
közepéig tartó egyesületi élet. Hiányozni fognak alapítványi dokumentumok -
alapítóiratok, gazdálkodó szervek zárszámadásai, mérlegbeszámolók -, üzemek,
vállalatok termékkatalógusai, könyvkiadók publikációs jegyzékei, különböző
egyházak kulturális és vallási életét megörökítő műsorfüzetek. Ugyancsak
nélkülözni kényszerül az utókor a rég kihalt szociális együttérzés dokumentumait
(pl. a X. kerületi Közjótékonysági Egyesület 1912-es Évkönyvét), vagy a polgári
szerencsejátékok szabályzatát is (pl. a Budapesti Ügetőverseny Egyesület 1910-es
fogadási szabályait).
Noha úgy tűnhet, "csupán" a hagyományos helytörténetírókat és a
modern mikrofilológia eszközeivel dolgozó intézménytörténészeket fosztották meg
tudományos forrásaiktól, az iratmegsemmisítés valódi áldozatai a jelen és a jövő
diákjai. Az ő tankönyveikből fognak hiányozni tények, olyanok, amelyek kellő
forráskritikával betagozódhattak volna a köznevelésbe és a társadalom
önismeretébe.
Jóllehet, az évszázados feladat- és felelősségáthárítás is
szerepet játszhatott a kb. 310 iratfolyóméternyi dokumentum szakszerűtlen
tárolásában, a gombásodás és penészesedés veszélyének kitett közgyűjteményi
anyag elpusztításában. Mégis, a Nyilvánosság Klub arra kéri Bozóki András
kultuszminisztert, hogy állítson föl ténymegállapító bizottságot, Monok István
OSZK-foigazgató felelősségének megállapítására. Az államélet működésének
demokratikus játékszabályai úgy kívánják: a független könyvtártudományi
szakemberekből, az OSZK jelenlegi és nyugdíjas vezetőibol, az ÁNTSZ
munkatársaiból álló vizsgálóbizottság és az iratmegsemmisítéssel megbízott
vállalat vezetői nyilatkozzanak a parlament kulturális bizottsága és a
főigazgatót kinevező minisztérium közjogi felelősséget viselő tagjai előtt.
Annál is indokoltabb a vizsgálóbizottság felállítása, mivel a
közgyűjtemény alkalmazottainak és használóinak sérelmére elkövetett kár
orvoslása esetleg miniszteri biztos kinevezését kívánja. Monok István
szavahihetőségével szemben máris kétségek merültek fel:
- Honnét tudható, hogy az elégetett iratok "jórészt
másodpéldányok", ha a nyolcvan köbméternyi kisnyomtatványból csupán egyetlen
dobozt vetettek alá a szúrópróbaszerű ellenőrzésnek? A mintát milyen módszerrel
hasonlították össze a Kisnyomtatványtár gyűjteményével? A főigazgató a
Népszabadság július 5-i számában, s az előző napi MTV híradójában ennek az
ellenkezőjét sejteti. A NKÖM politikai államtitkára is erre a félrevezető
állítására alapította válaszát az Országgyűlésben, amikor Mécs Imre azonnali
kérdésére felelt.
- Miért nem digitalizálták a fertőzöttnek vélt kisnyomtatványokat
és semmisítették meg a szkennert, ha másolandó anyagot betegség okozójának
nyilvánították?
- Miért hivatkozik a főigazgató egy - a Vas utcai raktárban -
súlyos szemfertőzést kapott munkatársra, ha egyszer a "Pokolnak", majd
"Gyűjtőnek" elkeresztelt, "fertőzött" iratőrzőhely sosem volt ott?
- A Rózsa Ferenc utcai pinceraktár felszámolásáról, 2000. október
30-án készült munkanaplóban - Óvári Sándor nyugalmazott igazgató -
félreérthetetlenül különbséget tett porral szennyezett és bakteriálisan
fertőzött állomány között. A poros irat menthető, a baktériumfertőzött nem.
Eszerint járt el a Gyarapítási Osztály ugyanebben a raktárban: a penészes,
menthetetlen hírlapokról szabályos selejtezési jegyzéket készített, amelyet
annak rendje s módja szerint "kivezettek" az OSZK katalógusából. A "Pokol",
illetve "Gyűjtő" kisnyomtatványairól nincs tételes selejtezési jegyzőkönyv.
Igaz, az OSZK Állományvédelmi Tanácsának és Gyarapítási Tanácsának véleményét se
kérte ki Monok István.
- Miért állítja a főigazgató, hogy tíz százalék hiányzik ebből a
gyűjteményből, holott ennek a fordítottja igaz: ennyi maradt meg belole.
- A nyolcvan doboz közül, az egyetlen oda nem tartózót
minősítették fertőzöttnek a mikrobiológiai szakértők, a többi 79 doboz esetében
portalanítást javasoltak. A Mikrobiológiai Felderítő Csoport, 2005. február 15-i
helyszíni szemléjén, csupán egyetlen műanyag dobozt ítélt megsemmisítésre, épp
azt, ami nem volt része a gyűjteménynek. Így a "Pokol" "légúti, allergiás"
megbetegedést sem okozhatott.
- Milyen érdek vezette Monok Istvánt, hogy a gazdasági igazgatót
helyettesítő munkatárssal, június 28-án megrendelő levelet állíttasson ki az
esetleg veszélyes "fonott kosarak" és a veszélytelen műanyag dobozok
elszállítására és együttes megsemmisítésére a Hercules Recycling Papírgyűjtő és
Feldolgozó Bt.-nek?
- Az iratégetés tényét Weeber Tibor a könyvtár belső
nyilvánosságával tudatta. Körlevele felkerült az Index hírportáljára. A
főigazgató Weeber Tibort, az OSZK kézirattárának munkatársát, eltiltotta az
alkotmányban biztosított szólásszabadság gyakorlásától. Azaz, a Közalkalmazotti
Tanács elnöke már nem nyilatkozhat.
A Nyilvánosság Klub arra kéri fel Bozóki András minisztert, hogy
szakmailag kompetens ténymegállapító bizottság tegye fel a kérdéseket és a
válaszoknak következménye legyen.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
OSZK-dokumentumok
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Könyvégetés a Széchényi Könyvtárban (Index)
Index, 2005. július 3.
Könyvégetés a Széchényi Könyvtárban
Elégették a közelmúltban az Országos Széchényi Könyvtár
gyűjteményének egy részét, 1867 és 1952 közötti kiadású kisebb nyomtatványokat,
vállalati és egyesületi kiadványokat, melyek nélkül soha többé nem lesz
rekonstruálható sok egyesület, civil szervezet, nagyrészt államosított és
megszüntetett intézmény, gyár, üzem története. Sok dokumentum a szakemberek
szerint némi anyagi ráfordítással megmenthető lett volna, de ennek ellenére
eltüzelték a teljes gyűjteményt.
"Kulturális bűncselekménynek" tartja Weeber Tibor, az Országos
Széchényi Könyvtár kézirattárának munkatársa azt, hogy a közelmúltban
megsemmisítették az OSZK gyűjteményének egy részét. A gyűjteményrész 1867 és
1952 közötti kiadású kisebb nyomtatványokat, vállalati és egyesületi
kiadványokat tartalmazott, összesen 250 ládányi mennyiségben, mondta Weeber
Tibor.
Megmenthetőnek tartották
Az újabban "Pokol"-nak, korábban "Gyűjtő"-nek nevezett
gyűjteménybe helyeztek el 1867 és 1952 között minden nyomtatványt, amit a
Nyomtatványtár vagy a Hirlaptár nem kívánt, vagy nem győzött feldolgozni. Ilyen
volt az 1 ívnél (16 lap) kisebb terjedelmű nyomtatványok zöme, a nagyobb
terjedelmű vállalati kiadványok, termékkatalógusok, éves jelentések,
mérlegbeszámolók, közgyűlési jegyzőkönyvek, alapszabályok, könyvkiadók
könyvjegyzékei, egyesületi kiadványok, köztük katolikus, református, zsidó
kulturális egyesületek kiadványai, írta Weeber Tibor munkatársaihoz intézett
nyílt levelében. A kollekciót a Nemzeti Múzeum épületének első emeleti
folyosóján álló szekrényekben tárolták. 1960 körül helyükre katalógusok
kerültek, és a gyűjteményt levitték a vasraktárba. Talán a méltatlan tárolási
körülmények miatt ragadt rá a "Pokol" név, írta Weeber Tibor. Ebben az időben -
és még évekkel ezután is - kutatói kérésre kiszolgáltak belőle.
A gyűjtemény néhány hete még egy zárt raktárfolyosón állt. Más
anyagokkal együtt ezt is megvizsgálták a Mikrobiológiai Felderítő Csoport
szakemberei, akik azt tanácsolták, hogy műanyagkosarakban levő anyagokat, melyek
vastagon penészesek voltak, el kell égetni. Az anyag másik - fonott kosarakban
lévő - részét a szakemberek megmenthetőnek tartották, azt javasolták, hogy a
dokumentumokat speciális rázóporszívóval tisztítsák meg a rárakódott
porrétegtől. Ilyen porszívóval, mely folyadékba üríti a leszívott port, jelenleg
a könyvtár nem rendelkezik, de néhány százezer forintért beszerezhető lenne,
írta a szakember.
Pótolhatatlan kár
A megsemmisítés tervéről tudomást szerezve többen megpróbálták
megmenteni ezt a gyűjteményrészt. Weeber Tibor és mások vállalták, hogy a
portalanítás után átnézik az anyagot, illetve a szakember azt is javasolta, hogy
a végleges döntés előtt a Gyűjteményfejlesztési Bizottság és az Állományvédelmi
Tanács foglalkozzon a kérdéssel. Múlt héten azonban a raktáron lévő zárat
lecserélték és a teljes anyagot megsemmisítették.
"Ezzel pótolhatatlan kár érte a nemzeti gyűjteményt, hiszen ezek a
kis példányszámú nyomtatványok sehol másutt nem őrződtek meg, és a helytörténeti
és intézménytörténeti kutatás számára alapforrást jelentettek volna. Nagyobb
pusztítást a teljes kézikönyvtár megsemmisítése sem okozna, mert azok nagy
példányszámban megjelent könyvek" - írja levelében Weeber Tibor, aki szerint így
soha többé nem lesz rekonstruálható sok egyesület, civil szervezet, nagyrészt
államosított és megszüntetett intézmény, gyár, üzem története. "Számos civil
egyesületet egyszer s mindenkorra töröltünk a magyar történelemből, mert ezek a
nyomtatványok nem találhatók meg a levéltárak állományában sem."
A gyűjtemény elégetésével kapcsolatban megkerestük a könyvtár
főigazgatóját, Monok Istvánt, aki azonban nem reagált levelünkre. Információink
szerint hétfőn az országgyűlés kulturális bizottságához fordulnak az ügyben.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Azonnali kérdés az Ogy.-ben (Mécs Imre - Vass Lajos)
Parlamenti Napló, 2005. július 4.
A felszólalás szövege:
ELNÖK: Mécs Imre, az SZDSZ képviselője, kérdést kíván
feltenni a nemzeti kulturális örökség miniszterének. Miniszter úr távollétében -
ha a képviselő úr elfogadja - államtitkár úr válaszol. (Mécs Imre: Elfogadom.)
Képviselő úr elfogadja a válaszadó személyét. Megadom a szót.
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr!
Tisztelt Ház! Szomorú és megdöbbentő hírt lehet olvasni tegnap délután óta az
interneten az Index hírportálon, ahol Weeber Tibor, az Országos Széchényi
Könyvtár kézirattárának munkatársa arról tájékoztat bennünket, hogy nagy
mennyiségű, több mint száz év alatt összegyűjtött kisnyomtatvány elégetésére
került sor a közelmúltban. Még a Nemzeti Múzeumban őriztek hosszú időn keresztül
egy gyűjtőnek nevezett részben olyan kisnyomtatványokat, amelyeket nem tudtak
besorolni más nagyobb gyűjteményekbe, amelyek azonban a kutatók számára
rendkívül értékesek lehettek, így könyvkiadók jegyzékei, termékkatalógusok,
mérlegbeszámolók, egyesületek közgyűlési jegyzőkönyvei, alapszabályok, egyházak,
vallásos szervezetek kiadványai, amelyek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem
pótolhatók. Ezt a kollekciót később levitték a pincébe egy olyan részbe, amit
"pokolnak" neveztek a könyvtárosok, majd 1999-ben átkerült a várbeli főépületbe.
A gyűjtemény néhány hete egy zárt raktárfolyosón állt más anyagokkal együtt, ezt
is megvizsgálták a mikrobiológiai felderítő csoport szakemberei, akik azt
tanácsolták, hogy a műanyag kosarakban lévő anyagokat - amelyek vastagon
penészesek voltak - el kell égetni. Az anyag másik, fonott kosarakban lévő
részét a szakemberek megmenthetőnek tartották a rárakódott porrétegtől. Úgy
tudom, hogy a munkatársak vállalták a portalanítási munkát.
Kérdezem a tárcától, hogy igazak-e az Index-portálban szereplők és
közöltek. Igaz-e az, hogy 250 ládányi anyagot megsemmisítettek?
Köszönöm.
ELNÖK: A kérdésre Vass Lajos államtitkár úr válaszol.
DR. VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának
államtitkára: Elnök Úr! Képviselő Úr! Értem és megértem a felháborodását.
Azonnali vizsgálatot indítottunk, és személyesen beszéltem Monok István
főigazgató úrral a Széchényi Könyvtárban.
Jelenlegi információink az alábbiak - a vizsgálat eredményét önnek
írásban természetesen el fogjuk küldeni -: ezek az anyagok nem tartoznak az
Országos Széchényi Könyvtár anyagai közé, állományát nem képezik, és nem leltári
anyagok. Mindegyikből van eredeti példány, és az Index állításával ellentétben
nem 1867-től, hanem 1935-től 1952-ig tartalmaznak anyagokat azok a kosarak,
amelyekről képviselő úr is beszélt. 1999-ig mintegy negyven évig vizes pincében
tárolták ezeket, ahol a víz és a galambok pártfogásában voltak részesítve.
1999-ben kimentették ezt az anyagot, a Széchényi Könyvtár 2000-ben megpróbálta
fertőtleníttetni 800 ezer forint plusz áfa költségen. Kiderült, hogy a
fertőtlenítés - ami sok problémát és kárt okozott a munkát végző emberek
egészségében is - nem sikerült, ezért ÁNTSZ-vizsgálatot kértek, hogy állapítsák
meg, az anyag fertőzött-e vagy nem. Itt van nálam az a jegyzőkönyv, amit az idén
februárban készítettek, ez tartalmazza, hogy az anyag fertőzött, nemcsak poros
volt, hanem nagyon komoly penészréteggel is rendelkezett, ezért azt kérték, hogy
az anyagot azonnal égessék el. Sőt a jegyzőkönyvben van egy olyan rész is, amely
az égetésig történő időszakban való tárolásra vonatkozó előírást tartalmazza,
valamint az anyagot kezelő emberek biztonsági intézkedéseire is vonatkozik jó
néhány megjegyzés. A lényeg: mi úgy tudjuk, hogy ezt a fertőzött anyagot el
kellett égetni.
Köszönöm.
ELNÖK: Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak.
MÉCS IMRE (SZDSZ): Államtitkár úr, tudom, hogy kitűnő igazgatója,
főigazgatója van az Országos Széchényi Könyvtárnak, és azt is, hogy nagyon sok
lelkiismeretes, kitűnő szakember dolgozik ott. Nyilvánvaló, hogy több évtized
alatt romlott meg ezeknek az anyagoknak az állaga, de megdöbbentő, hogy nemzeti
múltunk fontos részei tűntek el. Mi azt nem tudjuk meghatározni, hogy melyik
anyag fontos és melyik nem. Tudjuk, hogy a régészek adott esetben a
szemétgyűjtőknek örülnek a legjobban, vagy pedig középkori háztartást vezető
asszonyok feljegyzéseinek, mert azokból tudják a legtöbb információt
megszerezni.
Szeretném, ha a vizsgálat kiterjedne arra is, hogy valóban
megmenthető volt-e egy része, és hogy ez miért nem történt meg, továbbá hogy
vannak-e jegyzőkönyvek, listák, leltárak arról, hogy mi az, ami megsemmisült, és
mi az, ami esetleg pótolható ezzel kapcsolatban.
ELNÖK: Viszontválasz illeti meg államtitkár urat.
DR. VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának
államtitkára: A jegyzőkönyvből szeretnék három mondatot idézni: "A nyomtatványok
égetéssel történő megsemmisítését javasoljuk. A vastag penészgombaréteg - mivel
a kosár jelenleg száraz helyen tárolt - a légkavarodás miatt a levegőbe kerülve,
azt belélegezve allergiás megbetegedést, illetve a még esetleg élő, jelen lévő
penészgomba spórái a légutakba kerülve mikózist okozhatnak. Ennek elkerülése
érdekében az elszállításig és megsemmisítésig javasoljuk a kosár műanyag zsákkal
történő légmentes befedését. A munkát végző személyek védelme érdekében a
következő védőruházat alkalmazása szükséges: légmentes zárómaszk, gázálarc", s a
többi, s a többi. Ez az egyik. A másik: "sőt, a munka befejezése után az öltözék
vízzel történő lemosását", s a többi, nem sorolom végig, hogy mit írnak elő.
De mint említettem, ezek másodpéldányok, és az eredeti példányok
rendelkezésre állnak. Még egyszer mondom, a vizsgálat eredményéről tájékoztatni
fogjuk képviselő urat is és a közvéleményt is.
Köszönöm szépen a felvetését és az aggódását.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
OSZK: jórészt másodpéldányokat égettek (Népszabadság)
Népszabadság, 2005. július 5.
OSZK: jórészt másodpéldányokat égettek
Nem kétszázötven láda, hanem nyolcvan doboz, és nem
pótolhatatlan anyag, hanem túlnyomórészt a könyvtári állományon kívüli, viszont
menthetetlenül fertőzött másodpéldány-kollekció - így lehet összefoglalni az
Országos Széchényi Könyvtár "könyvégetési" ügyének hivatalos tényeit.
Az Index című internetes hírportál vasárnap egy könyvtári
munkatársra hivatkozva közölte, hogy az OSZK-ban jelentős mennyiségű,
pótolhatatlan dokumentumot semmisítettek meg. Az állítólag 1867-1952 között
keletkezett kisnyomtatványok évtizedek óta a könyvtár folyosóin hányódtak
bedobozolva. Ez idő alatt megpenészedtek, gombafertőzést kaptak, míg végül
nemrégiben a könyvtár vezetői úgy döntöttek, megsemmisítik az anyagot. A
kézirattár egyik munkatársa, Weeber Tibor azonban azt állítja: pár
százezer forintos beruházással a dokumentumok felét meg lehetett volna menteni.
Erre szerinte már csak azért is szükség lett volna, mert e papírok nélkül "soha
többé nem lesz rekonstruálható sok egyesület, civil szervezet, nagyrészt
államosított és megszüntetett intézmény, gyár, üzem története".
Monok István, a nemzeti könyvtár főigazgatója viszont
lapunknak kifejtette: csak "vésztartalékot" őriztek az elégetett dobozokban,
arra az esetre, ha a könyvtárban tárolt első példányok megsemmisülnének. Az
anyag nem is volt az OSZK leltári állományában, és nem 1867-től tartalmazott
dokumentumokat, hanem a múlt század harmincas éveinek második felétől 1952-ig. A
pár százezer forintos ráfordítással megmenthető dokumentumokról pedig úgy
nyilatkozott, 2000-ben gázzal fertőtlenítették a már akkor fertőzött papírokat,
amelyek ezután kerültek a budavári épületbe. A szállítást végző egyik munkatárs
maradandó szemsérülést szenvedett. Az idén döntés született, végezzenek
azonosítást, milyen mértékben hiányzik a használaton kívüli katalógusszekrények
mellett őrzött nagy mennyiségű kiadvány az OSZK állományából. A munkát azonban
abba kellett hagyni, mert a munkatársaknál szem- és bőrgyulladásos panaszok
léptek fel. Az addig elvégzett azonosítás eredménye, hogy legfeljebb tíz
százalékban hiányzik a könyvtári állományból a dokumentumok köre. Ezek alapján a
főigazgató nem látja értelmét a dokumentumok megmenthetőségéről beszélni, annál
is kevésbé, mert az intézménynek erre nem is volna szabadon felhasználható
pénze.
Az Index hírével ellentétben lapunkat az Országgyűlés kulturális
bizottságánál úgy tájékoztatták, hogy tegnap ebben az ügyben semmiféle beadvány
nem érkezett, a bizottság napirendjén nem szerepel a téma. Mécs Imre
(SZDSZ) képviselő viszont tegnap a T. Ház plenáris ülésén a tárgyban
elhangzott azonnali kérdésére lényegében a főigazgató által elmondottaknak
megfelelő választ kapott Vass Lajos politikai államtitkártól.
Munkatársainktól
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
A minisztériumi tényfeltáró bizottság jelentése
Élet és Irodalom, 49. évfolyam, 29. szám
Jelentés az OSZK-ban megsemmisített anyag tárgyában
(Bozóki András kulturális miniszter kérésére 2005. július 7-én
tényfeltáró bizottság alakult az OSZK-ban megsemmisítésre került anyag
kivizsgálása céljából.)
A tényfeltáró bizottság tagjai: Koncz Erika helyettes államtitkár,
elnök, Bariczné Rózsa Mária könyvtári szakértő (Könyvtárellátó Kht.), dr.
Egyházy Tiborné könyvtári szakértő (Veszprémi Egyetemi Könyvtár igazgatója), dr.
Kenyéri Katalin vezető főtanácsos (NKÖM, Könyvtári Főosztály), dr. Tóth Elek
vezető főtanácsos (NKÖM, Könyvtári Főosztály).
A személyes meghallgatások és az átadott dokumentumok alapján a
tényfeltáró bizottság az alábbi megállapításokat teszi:
1. A 2005 júniusában megsemmisített anyag létezése a könyvtárban
dolgozó szakemberek számára ismert volt. Az elmúlt évtizedekben semmilyen
feldolgozási munka nem kezdődött meg, amely feltárhatta volna az anyag értékét.
A könyvtárosok ezt az anyagot "pokolnak" hívták - ez az elnevezés az anyag
feldolgozásával járó pokoli nagy munkára utal. Az anyag feldolgozására szándék
ugyan volt az elmúlt években, de 70 év alatt ez nem történt meg.
2. A megsemmisített anyag bizonyíthatóan nem került az OSZK
állományába, soha nem vették leltárba, tehát nem képezte a gyűjtemény részét.
Ugyanakkor a megmentett dokumentumok igazolják, hogy a könyvtárban a
dokumentumok egy részét csoportos érkeztetéssel vették számba. Az OSZK
igazgatójának levele az anyag történeti előzményeit 1935-ig vezeti vissza.
3. A tényfeltáró bizottság megállapítja, hogy az OSZK-ban 2005-ben
két vezetői határozat született az anyaggal kapcsolatban. Mind a két határozatot
az OSZK szűk körű vezetősége hozta, szóbeli előterjesztés alapján, így az anyag
megsemmisítésének szándékáról szóló hír is csak informális úton terjedt a
könyvtárban.
4. Megállapítható továbbá, hogy a vezetői határozatban
megállapított sorrendet felborítva, először az anyag azonosítását kezdték meg,
és csak ezt követően kérték ki az ÁNTSZ véleményét. Az azonosítási kísérlet az
anyag portalanítása előtt történt, ezért a munka során jelentkező szempanaszokat
az anyag fertőzöttségének tulajdonították. A megkezdett munkát azonnal
befejezték, és a mintavételkor fölhozott anyagot visszaszállíttatták
tárolóhelyére.
5. Az ÁNTSZ vizsgálatára február 15-én került sor. Az
ÁNTSZ-vizsgálatról készült jegyzőkönyv egyértelműen tartalmazza, hogy a kérdéses
"pokol" anyagot vastag porréteg lepi, penészgombára utaló jeleket azonban ezen
az anyagon nem találtak. Ugyanebben a helyiségben egy kenyereskosárban talált
nyomtatványok azonban gombafertőzöttek voltak. A jegyzőkönyv is utal a
munkatársaknál jelentkező panaszokra (itt légúti panaszokról van szó), és azt a
javaslatot teszi, hogy az anyag feltárása csak portalanítás után folytatható.
6. A március 2-i vezetői értekezlet határozata azonban az ÁNTSZ
ezen megállapítását figyelmen kívül hagyva a következő döntést hozta: "a
fertőzött és feldolgozatlan anyagokat meg kell semmisíteni". A szóbeli
előterjesztést a főigazgató-helyettes tette, aki a meghallgatások során vállalta
ennek a döntésnek a következményét, mivel ő is részt vett az anyag portalanítás
előtt történő beazonosításában. Nem lehetett megállapítani, hogy a döntés során
az OSZK vezetősége milyen mértékben támaszkodott az ÁNTSZ megállapításaira,
mivel a döntés során figyelmen kívül hagyták a portalanításra vonatkozó
javaslatot.
7. A tényfeltáró bizottság semmilyen írásos dokumentumot nem
talált, amely igazolná, hogy a megsemmisítésre vonatkozó határozatot követően a
főigazgató vagy helyettese utasítást adott volna az anyag további vizsgálatára.
Egy 2005. június 17-i dokumentumban a gazdasági igazgató, valamint a
működési-fenntartási osztályvezető helyettesei megrendelést adtak a Herkules
Recycling Papírgyűjtő- és Feldolgozó Bt.-nek az anyag megsemmisítésére.
8. Az anyag minősítésére vonatkozóan csak egyetlen írásos
dokumentumot lelhető fel: egy 1989. szeptember 22-i Helyzetkép és javaslatok c.
anyag, mely tartalmazza az ún. "pokol" anyag értékelését. A meghallgatások során
13 db dokumentum címlapjának fénymásolata került a tényfeltáró bizottság elé.
Mivel az anyag megsemmisítésre került, az értékére vonatkozó további
megállapításra nincs módunk.
Összegzés: Megállapítható, hogy az OSZK vezetősége nem járt el
kellő gondossággal az anyag kezelését és további sorsát illetően. A
megsemmisítés miatt nem állapítható meg, hogy egyedi vagy duplum példányokat
semmisítettek-e meg. Ugyanakkor jogszabálysértés nem állapítható meg, mivel -
mint azt már leírtuk - az anyag nem volt az állomány része, soha nem került
beleltározásra. Az elénk tárt anyagok alapján valószínűsíthető, hogy a
megsemmisített anyag egy része más budapesti könyvtár gyűjteményében
megtalálható. Megállapítható továbbá, hogy a főigazgató mindvégig fertőzött
anyagról beszélt, s a döntés is a fertőzött anyag megsemmisítéséről szólt, de az
ÁNTSZ jelentése ezt nem támasztja alá, és lehetséges, hogy nem fertőzött anyagot
is megsemmisítettek.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Dokumentumpusztítás a Széchényi Könyvtárban (HVG)
HVG, 2005. július 20.
DOKUMENTUMPUSZTÍTÁS A SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁRBAN
Mi volt a kosárban?
Mi volt a kosárban?
"Tisztázó beszélgetésen" fogadja lapzártánk után Bozóki András
kulturális miniszter Monok Istvánt, a nemzeti könyvtár, a Széchényi
főigazgatóját, akinek arról kell számot adnia, miért semmisítettek meg a
közelmúltban nagy mennyiségben régi dokumentumokat. Fertőzöttek voltak vagy sem
azok a dokumentumok, amelyeket az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) június
végén megsemmisíttetett - ez az a kérdés, amelynek eldöntése felvetheti az
intézmény vezetőinek felelősségét. Ha ugyanis fertőzöttek voltak, akkor jogosan
semmisítették meg az anyagot, ha viszont nem, akkor akár indokolatlanul is kárba
veszhettek pótolhatatlan értékek.
Az ügyben azonnali kérdést intézett július elején a kulturális
tárca képviselőjéhez a parlamentben Mécs Imre országgyűlési képviselő. A tárca
képviselője, Vass Lajos politikai államtitkár az Állami Népegészségügyi és
Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szakvéleményét idézte, mondván, "itt van nálam a
jegyzőkönyv, ez tartalmazza, hogy az anyag fertőzött, azt kérték, hogy az
anyagot azonnal égessék el".
A HVG birtokában lévő jegyzőkönyv azonban nem csupán ezt
tartalmazza. A felmérést a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ
bakteriológiai osztályának mikrobiológiai felderítő csoportja végezte, s ők
világosan különbséget tettek két dokumentumcsoport között: egy, általuk
"kenyeres" műanyag kosárnak nevezett dobozban találtak penészgombával fertőzött
anyagot, míg a többi, fonott kosárban (a könyvtár dolgozói szerint mintegy
nyolcvan ilyen volt) csak porosat. Az egykosárnyi penészgombás dokumentum
légmentes befedését javasolták a légúti fertőzések elkerülése érdekében, majd
ezután égetéssel történő megsemmisítést írtak elő. A többi dokumentumot azonban
a szakértők szerint csak le kellett volna porolni, ehhez maszk és szemüveg
viselését ajánlották, "egyéb védőfelszerelésre nincs szükség" - írták
jelentésükben.
A könyvtár vezetése azonban az egész anyag megsemmisítése mellett
döntött, anélkül hogy szakszerűen feltárták volna, milyen értéket képez a hetven
éve feldolgozatlanul heverő, egyes vélemények szerint valószínűleg
ritkaságszámba menő gyűjtemény. A felháborodást látva a Nemzeti Kulturális
Örökség Minisztériuma (NKÖM) vizsgálatot indított, s megpróbálta körbejárni, mi
is történt valójában. A vizsgálat nyomán kiderült, hogy a megsemmisítés zúzdában
történt, ami önmagában kizárja, hogy a dokumentumok fertőzöttek lettek volna,
hiszen azokat - szabályosan eljárva - csak égetéssel lehetett volna
"hatástalanítani". A bizottság megállapítása szerint az anyagot a Herkules
Recycling Bt. semmisítette meg, amelynek vezetője a sajtóban úgy nyilatozott,
hogy ők csak az újrahasznosításban érdekeltek, veszélyes anyagokkal nem
foglalkoztak. Monok István főigazgató erre úgy reagált, hogy az égetést egy
másik cég, a Perratox Kft. végezte.
"Nem dolgoztunk az idén az OSZK-nak" - mondta a HVG kérdésére
Udvardy László, a kft tulajdonosa. Az anyagot azonban ismerte, hiszen 2000-ben a
könyvtár az ő cégét kérte fel a dokumentumok sterilizálására, rovarok elleni
fertőtlenítésére. Addig ugyanis egy pesti vizes pincében tárolták azokat, s
mielőtt a budai Várban lévő könyvtárépületbe szállították volna, egy részüket
megsemmisítették, a megmenthetőnek ítélteket pedig Törökbálinton, egy külső
raktárban rendbe hozatták. A cégvezető állította, hogy az általuk sterilizált
anyagok "nem voltak sem penészesek, sem fertőzöttek". A munka befejezése után a
dokumentumok a Vár egyik száraz helyiségébe kerültek. A ládákban tárolt anyagot
egy évvel később fonott kosarakba pakolták át, de ekkor sem mutatkozott
fertőzésre utaló jel.
A dokumentumok értékét ma már nem lehet felbecsülni, hiszen
megsemmisültek. Kisebbségben könyvek, nagyrészt olyan, a 19. század végétől az
1950-es évekig terjedő időszakban keletkezett kisnyomtatványoknak nevezett pár
lapos anyagok voltak, amelyeket egyesületek, vallási vagy civil szervezetek,
cégek adtak ki. A vizsgálóbizottság megállapítása szerint az anyag nem került az
OSZK állományába, nem képezte a gyűjtemény részét. Dörnyei Sándor, a könyvtár
régi dolgozója szerint azonban a dokumentumok kötelespéldányként jutottak a
könyvtárba, egy példányban, s általában rájuk került a könyvtár pecsétje is.
Feldolgozásukra azonban nem került sor, hiszen a kisnyomtatványok - például
képeslapok, gyászjelentések - katalogizálása roppant időigényes. A könyvtáros
elmondása szerint egyébként korábban ebből az anyagból válogatták ki az OSZK
jelenlegi kisnyomtatványtárában megtalálható s a kutatók által keresett
gyászjelentések, képeslapok egy részét is. A könyvtár mindig számon tartotta ezt
az anyagot mint restanciát, elképzelhető, hogy Monok a megsemmisítéssel akarta
egyszerűen megoldani a problémát. Korábban ugyanis többször felvetődött, hogy
fel kellene dolgozni a hátralékot, de se pénz, se ember nem akadt rá. 1989-ben
például a könyvtár egyik főosztályvezetője, Ferenczy Endréné sürgette egy
jelentésében, hogy az "elsőrendű, forrásértékű gyűjteményt" rendezni és
hozzáférhetővé kellene tenni. Nem sokkal a megsemmisítés előtt pár darabot
egyébként könyvtárosoknak sikerült kimenteniük, amelyek közül az egyik
dokumentumról, egy egyesületi évkönyvről kiderült, hogy hiányzik az OSZK
könyvállományából.
A minisztériumi vizsgálat megállapításai szerint "az OSZK
vezetősége nem járt el kellő gondossággal az anyag kezelését és további sorsát
illetően", ám ma már nem állapítható meg, mennyire voltak egyediek a
megsemmisített anyagok. Azt azonban megállapították, "hogy a főigazgató
mindvégig fertőzött anyagról beszélt, de az ÁNTSZ jelentése ezt nem támasztja
alá, és lehetséges, hogy nem fertőzött anyagot is megsemmisítettek". Tették ezt
ráadásul a vizsgálat szerint szinte írásos nyom nélkül. A tényfeltáró bizottság
legalábbis nem találta semmilyen nyomát a megsemmisítésre vonatkozó írásos
utasításnak.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Miniszteri rovó a főigazgatónak (Index)
Index/MTI, 2005. július 21.
Jelentés az OSZK-ban megsemmisített anyag tárgyában
Miniszteri rovó az OSZK főigazgatójának
Bozóki András kulturális miniszter csütörtökön
meghallgatta az Országos Széchenyi könyvtár főigazgatóját az intézményben
nemrégiben történt dokumentummegsemmisítés ügyében. A miniszter úgy döntött,
hogy mivel a gondatlanság megállapítható, Monok Istvánt írásbeli megrovásban
részesíti.
Írásbeli megrovásban részesíti az Országos Széchényi Könyvtár
(OSZK) főigazgatóját a kulturális miniszter a nemrégiben történt
dokumentummegsemmisítés miatt. Ezt a tárca sajtóirodája közölte az MTI-vel
azután, hogy Bozóki András csütörtökön meghallgatta az ügyben Monok Istvánt. "A
független tényfeltáró bizottság jelentése, valamint a főigazgató beszámolója
alapján a miniszter úgy döntött, hogy mivel törvénysértés nem történt, ám a
gondatlanság megállapítható, Monok Istvánt írásbeli megrovásban részesíti" -
olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Gondtalanul jártak el
Mint az Index július elején hírül adta, a közelmúltban
megsemmisítették az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményének egy részét,
kisebb nyomtatványokat, vállalati és egyesületi kiadványokat, melyek nélkül,
szakemberek szerint, soha többé nem lesz rekonstruálható sok egyesület, civil
szervezet, nagyrészt államosított és megszüntetett intézmény, gyár, üzem
története. A lapunknak a könyvégetésről korábban nyilatkozó szakember szerint a
gyűjtemény egy része némi anyagi ráfordítással megmenthető lett volna. Az
Indexhez Weeber Tibor, az OSZK kézirattára munkatársának a könyvtár belső
levelezőlistájára küldött levele jutott el. Később a Nyilvánosság Klub is nyílt
levélben fordult Bozóki András kulturális miniszterhez, hogy állítson fel
bizottságot Monok István OSZK főigazgatói felelősségének megállapítására.
A szaktárca Bozóki András megbízásából, Koncz Erika helyettes
államtitkár vezetésével július 7-én indított vizsgálatot az ügyben. Annak
eredménye szerint az OSZK vezetése nem járt el kellő gondossággal az öt tonnányi
anyag megsemmisítése előtt, ám jogszabálysértés nem történt, mivel az anyag nem
volt a könyvtár állományának része. Koncz Erika ugyanakkor július 14-i
sajtótájékoztatóján hozzátette, a megsemmisítés miatt nem állapítható meg,
egyedi darabokról vagy másodpéldányokról volt-e szó. A helyettes államtitkár
elmondta, hogy a jövőben a tárca kezelésében álló könyvtáraknak a tervezett
megsemmisítésekről szóló dokumentumokat előzőleg el kell juttatniuk a
minisztérium illetékes főosztályához. Tájékoztatása szerint arról is döntés
született, hogy egy hónapon belül meg kell teremteni az állományba nem vett
anyagok kezelésének rendjét, a könyvtárak pedig speciális eszközöket kapnak az
anyagok pormentesítéséhez.
Korrekt vizsgálat
Monok István csütörtökön az MTI-nek azt mondta: a vizsgálatot
korrektnek, a szaktárca megállapításait jogosnak tartja, és intézkedéseket tett
a hasonló esetek elkerülésére. Ugyanakkor fenntartja a véleményét: ha
védőfelszerelésben elvégezték volna az anyagok tételes azonosítását, az eredmény
nem lett volna számottevő gyarapodás, nem állítható "paritásba" az egészségügyi
kockázattal.
Szólt arról is, hogy már dolgoznak a könyvtárba hagyatékként
bekerülő, állományba nem vett dokumentumokról szóló egységes szabályzat
megalkotásán, az szeptemberig elkészül. Kiemelte, hogy az eset nyomán
megszigorították az "írásbeliséget", például a heti vezetői értekezletekre is
csak írásbeli előterjesztést lehet tenni. Szabályozták továbbá az intézményen
belüli kommunikációt, amelynek részeként bizonyos emlékeztetőket belső
hálózatukon nyilvánosságra hoznak.
"Minden szükséges lépést megtettünk, hogy az elkövetkezendőkben
elkerüljük a hasonló problémákat, vitákat" - mondta a főigazgató. Monok István
megjegyezte, az ügy felhívhatja a döntéshozók figyelmét a folyamatosan keletkező
dokumentumok, azon belül a digitális anyagok megőrzésének kérdésére, valamint a
lebomló, savas iratok átmentésének fontosságára.
******
Kedves Kollégák!
Bozóki András miniszter úr ma hosszan elbeszélgetett velem a
Könyvtár aktuális gondjairól, és külön is a pokol felszámolása kapcsán kialakult
vitáról, sajtókampányról, a vizsgálatok eredményeirol.
Miniszter úr sajtóhírben is tájékoztatja a közvéleményt arról,
hogy elfogadja a tényfeltáró bizottság jelentését és javaslatait (belső
kommunikáció javítása, szabályzat az állományba nem kerülő anyag kezeléséről,
speciális porszívó vásárlása). Ezen túlmenoen fegyelmi eljárást nem índít,
szóbeli feddésben részesít azért, mert a tavaszi ÁNTSZ vizsgálatban javasolt
újabb portalanítást, fertőtlenítést és védofelszerelésben történő
állományfeltárást nem végeztettük el.
Monok István
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az OSZK Közalkalmazotti Tanácsának levele a miniszterhez
Dr. Bozóki András
miniszter úr
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
miniszter úr
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
Tisztelt Miniszter úr!
Az OSZK Közalkalmazotti Tanácsa a Kjt. 14.§ (1) értelmében a
közalkalmazottak vezetésben való részvételi jogát hivatott gyakorolni a nemzeti
könyvtárban Ennek kapcsán kénytelenek voltunk a napokban a könyvtár szakmai
tekintélyét súlyosan csorbító "Pokol" ügy kapcsán végiggondolni ez elmúlt évek
történéseit. Megpróbáltuk feltárni, hogyan történhetett, hogy a könyvtár szűk
felső vezetése a szakmai vezetők, a legfontosabb szakmai bizottságok
(Állományvédelmi Tanács, Gyarapítási Bizottság) és a KT megkérdezése és tudta
nélkül hoztak meg súlyos, nagy horderejű döntéseket, melyek utóbb végzetes
tévedésnek bizonyultak.
Megdöbbentett minket, hogy a könyvtár vezetői több kérdésben is
félreinformálták Önt, az államtitkár urat, a vizsgáló-bizottságot és
félretájékoztatták a közvéleményt.
Hetek óta félrevezető, az eset súlyát kisebbítő, hamis, a dolgokat
összemosó, sokszor valótlan kijelentések hangzanak el vezetőink szájából.
A vizsgálat lezárása után sincs ez másként. Továbbra is a
történtek elbagatellizálása folyik. A könyvtár felelős vezetői nem látják be,
hogy nagyobb szakmai hibát nem követhettek volna el, mint azt, hogy ilyen óriási
mennyiségű, pótolhatatlan dokumentumot ok nélkül megsemmisítettek.
Úgy gondoljuk, az eset kapcsán lejáratódott több
vezetőnk emberi és szakmai tekintélye, és a Közalkalmazotti Tanács bizalma is
megrendült bennük.
Egyre újabb információk birtokába jutunk, amelyek igen értékes,
óvandó, vagy megmentendő dokumentumok pusztulásáról számolnak be. A kollegák
jelentős része értetlenül áll az egész megsemmisítési intézkedéssorozat előtt.
Ilyen gyakorlat az elmúlt évtizedekben nem volt. Nem értjük a titokban meghozott
és végrehajtott döntések mozgatórugóit.
Szeretnénk kérni Önt, hogy független szakértőkkel (nem csak
könyvtárosokkal) vizsgáltassák meg, mi történt az elmúlt évek külső raktárainak
felszámolása során, az ott tárolt dokumentumokkal. Tudni szeretnénk, mely
dokumentumok, és milyen szakmai döntések során kerültek megsemmisítésre.
Úgy véljük, az OSZK 200 éves történetében példa nélkül álló
eseményeket csak úgy tudjuk szakmailag és emberileg tisztességesen lezárni, ha
ezekre a kérdésekre megnyugtató választ kapunk.
Tisztelettel kérjük és várjuk válaszát és intézkedését.
Budapest, 2005. július 29.
Köszönettel:
Weeber Tibor
a Közalkalmazotti Tanács elnöke
a Közalkalmazotti Tanács elnöke
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Máglyára kerültek a Pokol iratai (Hetek)
Hetek, 2005. július 8.
Dokumentumok felszámolása a Széchényi könyvtárban
Máglyára kerültek a Pokol iratai
Máglyára kerültek a Pokol iratai
Megszűnt a "Pokol" az Országos Széchényi Könyvtárban, vagy
éppen most kezdődik? A dolgozók által ezzel a névvel illetett, feldolgozatlan
irathalmazt - több évtized, vagy akár egy évszázad dokumentumainak nagy részét -
ugyanis a könyvtár főigazgatója megsemmisíttette. Ezzel a tettével - egyes
vélemények szerint - kimerítette a "kulturális bűncselekmény" fogalmát, más
megközelítésben milliárdokért értékesíthető dokumentumokat küldött a zúzdába. A
főigazgató azonban úgy látja, hogy csupán "fertőzött, egészségre ártalmas és
használhatatlan" másodpéldányokat semmisíttetett meg, amelyre a dolgozók
egészségének a védelmében is szükség volt. Hogy melyik állítás az igaz, ennek
kiderítésére a Nyilvánosság Klub szakmailag kompetens vizsgálóbizottság
felállítását kéri. A könyvtár felett őrködő Nemzeti Kulturális Örökség
Minisztériuma (NKÖM) még csak most tájékozódik arról, mi történt, és a
közeljövőben fog nyilatkozni az ügyről.
Nyolcvan köbméternyi dokumentumot - kis példányszámban megjelent
vállalati beszámolókat, mérlegeket, képeslapokat, egyházi-felekezeti
kiadványokat, szervezetek, egyesületek kiadványait stb. - küldött zúzdába, avagy
"máglyára" Monok István, az OSZK főigazgatója, akinek állítása szerint 1935 és
1952 között megjelent kiadványokról van szó. A könyvtár dolgozói ezzel szemben
azt állítják, hogy a dokumentumok egészen 1867-ig visszamenően megsemmisültek.
Weeber Tibornak, az OSZK kézirattára munkatársának, a Közalkalmazotti Tanács
elnökének Index internetes portálon megjelent nyilatkozata szerint "kulturális
bűncselekmény" történt, amelynél nagyobb kárt a teljes kézikönyvtár
megsemmisülése sem okozott volna, hiszen amíg a több ezer példányban megjelent
könyvek pótolhatóak volnának, addig az igen kis példányszámban megjelent, egy
ívnél (16 lapnál) kisebb terjedelmű nyomtatványok többsége pótolhatatlan.
Weebert és a dolgozókat az internetes cikk megjelenése után eltiltották attól,
hogy a sajtónak nyilatkozzanak.
A dolgozók a megőrzésre átadott dokumentumokat évtizedeken
keresztül a "Gyűjtő"-nek nevezett helyen tárolták, de nem volt rá kapacitásuk,
hogy rendszerezzék őket. A gyűjteménynek később adták a dolgozók a "Pokol"
elnevezést - talán a méltatlan tárolási körülmények miatt, talán azért, mert
amikor kutatók kérésére egy-egy iratot meg kellett találni, a könyvtár
alkalmazottainak "pokolra kellett menniük" érte. Az alkalmazottak azonban bíztak
abban, hogy egyszer majd sikerül rendezni az iratállományt. Időközben az iratok
egy része romlásnak, penészedésnek indult, és mivel a folyamatot nem sikerült
megállítani, a főigazgató szerint egészségkárosító hatásuk miatt kellett elzárni
a dolgozók elől. Majd a dokumentumok meglepetésszerűen eltűntek, és egyes
információk szerint a Hercules Recycling Papírgyűjtő és Feldolgozó Bt.
zúzdájában kötöttek ki.
"Szabályos keretek között történt az öt tonna körüli iratanyag
megsemmisítése, amelyet fonott kosarakban kaptunk meg. Az adatvédelmi
előírásoknak megfelelően nem vizsgáltuk az iratanyag tartalmát. Egyébként mi
veszélyes hulladék megsemmisítésével közvetlenül nem foglalkozunk, hanem az
újrahasznosításban vagyunk érdekeltek" - felelte lapunk kérdésre Nagy Zsolt, a
bt. vezetője. Ez az állítás tehát cáfolná a főigazgató nyilatkozatát, miszerint
az egészségre veszélyes dokumentumokat semmisítettek meg. Monok István
főigazgató azonban erre a felvetésre lapunknak úgy válaszolt, hogy a Hercules
Bt. másfajta iratokat zúzott be újrahasznosításra, nem az említett gyűjteményt.
Ez utóbbit pedig elégették. Hogy hol? Rövid hezitálás után azt a választ kaptuk,
hogy a veszélyes hulladék elégetését a Perratox Kft. végezte. A céget azonban,
amely 2000. szeptember 14-én rovarirtási munkálatokat végzett az OSZK-ban,
szerkesztoségünknek semmilyen tudakozón keresztül sem sikerült megtalálnia,
elérnie.
A könyvtár dolgozói - állításuk szerint a "Pokol" gyűjteményből -
kimentettek néhány példányt a megsemmisítésre szánt anyagból, és ennek másolatát
eljuttatták a Nyilvánosság Klubnak. Néhány példa a megmentett iratokból: A
nagykárolyi izraelita hitközség 1909. évi zárszámadása, Komáromi dalegyesület
könyve (1898), a Magyar Hajózási Egyesület évi jelentése 1899. évről vagy
például a Budapesti Ügető fogadási szabályai (1910) stb.
Kenedi János, a Nyilvánosság Klub elnöke a hozzá eljuttatott
információk alapján úgy látja, hogy ha csak pénzben ki lehetne fejezni a
megsemmisített dokumentumok értékét - például ha egy aukción elérhető árbevételt
kalkulálnánk -, akkor több milliárd forint értékű iratmennyiség
megsemmisítéséről van szó.
"Ettől a héttől kezdve kevésbé lesz rekonstruálható a 19. század közepétol és 20. sz. közepéig tartó egyesületi élet. Hiányozni fognak alapítványi dokumentumok, alapítóiratok, gazdálkodó szervek zárszámadásai, mérlegbeszámolók, üzemek, vállalatok termékkatalógusai, könyvkiadók publikációs jegyzékei, különböző egyházak kulturális és vallási életét megörökítő műsorfüzetek. (.) Az iratmegsemmisítés valódi áldozatai a jelen és a jövő diákjai. Az ő tankönyveiből fognak hiányozni tények, olyanok, amelyek kellő forráskritikával betagozódhattak volna köznevelésbe és a társadalom önismeretébe" - olvasható a Nyilvánosság Klubnak Bozóki András kulturális miniszterhez intézett nyílt levelében, amelyben szakmai vizsgálóbizottság felállítását sürgetik ebben az egész ország nemzeti és kulturális vagyonát érintő ügyben.
"Ettől a héttől kezdve kevésbé lesz rekonstruálható a 19. század közepétol és 20. sz. közepéig tartó egyesületi élet. Hiányozni fognak alapítványi dokumentumok, alapítóiratok, gazdálkodó szervek zárszámadásai, mérlegbeszámolók, üzemek, vállalatok termékkatalógusai, könyvkiadók publikációs jegyzékei, különböző egyházak kulturális és vallási életét megörökítő műsorfüzetek. (.) Az iratmegsemmisítés valódi áldozatai a jelen és a jövő diákjai. Az ő tankönyveiből fognak hiányozni tények, olyanok, amelyek kellő forráskritikával betagozódhattak volna köznevelésbe és a társadalom önismeretébe" - olvasható a Nyilvánosság Klubnak Bozóki András kulturális miniszterhez intézett nyílt levelében, amelyben szakmai vizsgálóbizottság felállítását sürgetik ebben az egész ország nemzeti és kulturális vagyonát érintő ügyben.
Somorjai László
Máglyára a könyvekkel?
Az elmúlt héten "könyvmáglyát" rendeztek a nemzeti könyvtárban. A
Nyilvánosság Klub arra kéri Bozóki András kultuszminisztert, hogy állítson föl
ténymegállapító bizottságot Monok István OSZK-főigazgató felelősségének
megállapítására. A nyílt levélben többek között az alábbi kérdéseket teszik fel:
Honnét tudható, hogy az elégetett iratok "jórészt másodpéldányok", ha a 80
köbméternyi kisnyomtatványt csupán egyetlen doboz szúrópróbaszerű ellenőrzésének
vetették alá? Miért nem digitalizálták a fertőzöttnek vélt kisnyomtatványokat,
és semmisítették meg a szkennert, ha másolandó anyagot betegség okozójának
nyilvánították? Miért állítja a főigazgató, hogy 10 százalék hiányzik ebből a
gyűjteményből, holott ennek fordítottja igaz: ennyi maradt meg belőle?
Az iratégetés tényét Weeber Tibor a könyvtár belső nyilvánosságával tudatta. Körlevele került az Index hírportáljára. A főigazgató Weeber Tibort, az OSZK kézirattárának munkatársát eltiltotta az alkotmányban biztosított szólásszabadság gyakorlásától, azaz; a Közalkalmazotti Tanács elnöke már nem nyilatkozhat .
Az iratégetés tényét Weeber Tibor a könyvtár belső nyilvánosságával tudatta. Körlevele került az Index hírportáljára. A főigazgató Weeber Tibort, az OSZK kézirattárának munkatársát eltiltotta az alkotmányban biztosított szólásszabadság gyakorlásától, azaz; a Közalkalmazotti Tanács elnöke már nem nyilatkozhat .
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kozák Gyula: Monoknak mennie kell! (ÉS)
Élet és Irodalom, 49. évfolyam, 29. szám
Kozák Gyula: Monoknak mennie kell!
Az Index internetes portálon korábban megjelent hír szerint
elégették a közelmúltban az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményének egy
részét, 1867 és 1952 közötti kiadású kisebb nyomtatványokat, vállalati és
egyesületi kiadványokat, amelyek nélkül soha többé nem lesz rekonstruálható sok
egyesület, civil szervezet, nagyrészt államosított és megszüntetett intézmény,
gyár, üzem története. Az internetes lap a könyvtár egyik munkatársát idézte, aki
kulturális bűncselekménynek nevezte az eljárást. Többek közt azoknak a
kisnyomtatványoknak a zömét semmisítették meg, amely az 1867-es kiegyezés után
és az 1956-os forradalom előtt került az Országos Széchényi Könyvtár
állományába, részint az 1898-ban hozott "kötelespéldány-törvénynek"
köszönhetően, részint privát hagyatékokból. A Nyilvánosság Klub arra kérte
Bozóki András kultuszminisztert, hogy állítson föl ténymegállapító bizottságot
Monok István OSZK-főigazgatói felelősségének megállapítására: független
könyvtártudományi szakemberek, az OSZK jelenlegi és nyugdíjas vezetői, az ÁNTSZ
munkatársai és az irat-megsemmisítéssel megbízott vállalat vezetői
nyilatkozzanak a parlament kulturális bizottsága és a főigazgatót kinevező
minisztérium közjogi felelősséget viselő tagjai előtt.
Ha Bozóki Andrást nem miniszterként keresik meg egy petícióval,
miszerint az OSZK-ban öt tonna pótolhatatlan kisnyomtatványt semmisítettek meg,
s ezért vonják felelősségre a főigazgatót meg mindenkit, aki ebben a
szörnyűségben részt vett, biztos, hogy aláírja. Miniszterként csak elbeszélget,
tájékozódik. Helyettes államtitkára, bizonyos Koncz Erika angyali nyugalommal
kijelenti, hogy ami nincs állományban, az nem létezik. Mindebből arra
következtetek, hogy a kitűnő szociológusból miniszterré avanzsált Bozóki a
hatalomtól elvesztette a józan eszét, Koncz Erika pedig alkalmatlan funkciója
betöltésére. Bozókinak ugyanis nem kell a könyvtárügy speciális, belső
szokásaihoz, szabályrendszeréhez értenie, mint ahogy nem szükségeltetik az sem,
hogy egy miniszter a tárcája alá tartozó valamennyi szakterület expertje legyen.
A miniszter: politikus. A helyettes államtitkárnak azonban szakembernek kellene
lenni. De a minisztertől sem vonhatjuk meg annak a jogát, hogy addig is
rendelkezzék józan, paraszti ésszel, amíg miniszter. (Ignotus kapcsán Bozóki az
OSZK igen gyakori látogatója volt...) Nem úgy van az, hogy aki miniszter lesz,
az eo ipso hülyévé válik. Bozókit valószínűleg túl nagy sokkok érték rövid
minisztersége alatt, nem készült fel e magas poszt betöltésére, s nem
tájékoztatták a barátai sem, hogy mit vállal. Hihette azonban, hogy ott van az
apparátus, abban pedig szakemberek foglalnak helyet, s majd megmondják neki,
hogy mi a teendője. Tévedett, nem tették! A nem tudni, miért Monok főigazgatónak
elkötelezett Koncz megvédte beosztottját.
*
Koncz Erika Bolgár György Megbeszéljük című rádióműsorában
nyilatkozta, hogy semmi nem történt, ez a papírtömeg (közel 100 kosárnyi,
mintegy öt tonna) nem volt az állomány része, vagyis semmilyen jogszabályt nem
sértett a főigazgató, aki dubiózus körülmények között elrendelte a
megsemmisítést. Még egy kicsit ködösített, a porosságot (?!) és a fertőzöttséget
keverte, de végtelen cinizmussal kinyilvánította, hogy törvénysértés nem
történt. Koncz Erika ezzel a nyilatkozatával - véleményem szerint - bűnpártolást
követett el. Százmilliós nagyságrendű, eszmeileg felbecsülhetetlen értékű
információt hordozó, aukción is megélő papírtömeg megsemmisítését
bagatellizálta. Ráadásul enyhén szólva sem mondott igazat, amikor azt mondta,
hogy a könyvtárosok az égetés vonatkozásában megosztottak. A könyvtár dolgozói
egységesen elítélik, ami történt. Kivéve a főigazgatót. De ha megosztottak is,
nem kellett volna a másik fél érveit meghallgatni?
Koncz Erika nem szakértője a könyvtárak és könyvtárosok világának
(sem), nem tudja, hogyan történik a gyarapítás, gyarapodás, nem tudja, hogy a
beérkezés bizonyos iratfajták esetében csoportos (például telefonkönyvek), és
hogy a beérkezés és az állománybavétel között tetemes idő telhet el. Akár 130 év
is! Az OSZK ugyanis fennállása óta helyhiánnyal, pénzhiánnyal s ennek
következtében emberhiánnyal küzd, s állandóan a restanciák legyűrésén fáradozik.
A kisnyomtatványok feldolgozása talán a legmacerásabb feladat. Ungváry Rudolf, a
könyvtári klasszifikáció nemzetközileg elismert atyja el tudná mondani, hogy a
kisnyomtatványnak nevezett papírokat (maximális terjedelme 14 oldal) milyen
bonyolult katalogizálni, a kutatók számára hozzáférhetővé, vagyis élővé tenni.
De Koncz Erika nem kérdezte meg sem a kisnyomtatványtár "gazdáját", sem
Ungváryt, sem a botrányt kirobbantó kiváló könyvtáros-levéltáros Weeber Tibort,
csak mondta a kincstári szöveget. Szemernyi megrendülés sem volt a hangjában.
Még egy talán nem így kellett volna, egy jaj, legközelebb jobban odafigyelünk
sem jött ki a száján. A világ legtermészetesebb eseményeként beszélt a
pótolhatatlan papírok elpusztításáról. Amiből azt a nem túl merész
következtetést merem levonni, hogy Koncz Erika sem nem értelmiségi, sem nem
munkaköre betöltésére alkalmas hivatalnok.
*
Bozóki András számára egyetlen lehetőség maradt. Feljelentést kell
tennie az OSZK főigazgatója ellen a nemzeti vagyon részét képező javak előre
megfontolt szándékkal történő, jelentős anyagi és erkölcsi kárt okozó
elpusztítása miatt. Koncz Erikát pedig - ugyanebben a feljelentésben -
bűnpártolással kell perbe hívni. S ha a miniszter következetes és megmaradt
értelmiséginek, ezzel párhuzamosan nevezett urat és hölgyet állásából
felfüggeszti, a per kimenetelétől függetlenül fegyelmit indít ellenük, s olyan
ívben rúgja ki őket, hogy a magyar kulturális életben soha többé ne üthessék fel
a fejüket. Vélhetően a független magyar bíróság a főigazgatót jelentős
börtönbüntetésre fogja ítélni, Koncz Erikát pedig eltiltja foglalkozása
gyakorlásától. Már ha van vagy volt neki ilyenje.
Ez a példátlan irat-megsemmisítés az OSZK-ba vetett közbizalom
teljes szétrombolását is jelenti. Nem árt tudni, hogy az 1956-os forradalom után
sem kutakodott az akkor már nevet változtatott ÁVO a könyvtár kézirattárában.
Vagyis volt egy bombabiztos hely, ahová fontos irományokat lehetett elhelyezni,
annak a veszélye nélkül, hogy azok illetéktelen kezekbe juthattak volna. A
Kádár-korszak utolsó évtizedében Kőszeg Ferenc - valahányszor megjelent a
Beszélő újabb száma -, hóna alatt három példánnyal beballagott az akkor még a
Nemzeti Múzeum épületében szorongó könyvtárba, s számla ellenében ott hagyta az
úgymond köteles példányokat. Mert az OSZK egyrészt politikai elfekvő volt, s
ezért megtehette, hogy szakmai köntösbe burkolva hivatalosan vásároljon
szamizdatot, másrészt tényleg komolyan vette tudományos küldetését, vagyis hogy
minden hungaricát gyűjtsön.
A kisnyomtatványok piaci értéke igen változó, de többnyire
szokatlanul magas. Egy harmincas évekből származó Meinl-katalógus (négy oldal)
öt- és tízezer forint között piacképes. Egy húszas évekből származó
kisszakaszjegy (jó állapotban, kezeletlenül) megfizethetetlen. De még a
használatlan, hatvanas évekből származó BKV- (FVV-) dolgozók heti bérlete is
(akkor hat forintba került) ezrekért cserél gazdát. Aki nem hiszi, menjen ki a
Pecsa szombati piacára! Egy hónapja sincs, hogy egy harmincas évek végén
gyártott Orion rádió használati utasítását (hercig kis könyvecske, legalább
tizenkét oldal) előttem vették meg nyolcezer forintért. S még csak csupa nagyon
banális példát soroltam, amelyek között nem szerepeltek kották, képzőművészeti
katalógusok, kiállítási meghívók, judaisztikák és egyéb pótolhatatlan darabok.
Ügyvéd barátom mintegy nyolcvan négyzetméteres nappaliját három
sorban díszítik a gyönyörűen paszpartuzott, a kor legkitűnőbb festői által
tervezett számolócédulák. A gyűjtést azonban nem hagyta abba, keresi azokat a
másodpéldányokat, amelyek hátoldalán (előoldalán?) nem szerepel számla. Tudja a
kedves olvasó, hogy a Japán vagy a Centrál kávéház háború előtti étlapja mennyit
ér?
Ha a főigazgató úr logikáját követné a magyar ember, valahányszor
kosz van a lakásában, nem takarítana, hanem fölgyújtaná azt. Elgondolkodom, hogy
könyveim nem túl rendszeres porolásáról is leszokom, helyette néhány évenként
máglyát rakok, s annak fényénél és melegénél elmélkedem majd a
nemzetiszocializmusról és Néróról.
Eddig csak az anyagi kárról szóltam, a tudományos kár azonban
jóval nagyobb az anyaginál. Amikor a hatvanas évekről hosszabb tanulmányt írtam,
minden lehetséges forrást igénybe vettem, hogy a korszak efemer irományait
megleljem. Szerettem volna tudni, mennyi volt egy menü ára a körúti Erzsébet
étteremben, ahová akkoriban rendszeresen jártam. Szerettem volna felidézni, mi
volt a diákbérlet hátoldalára írva, hogyan nézett ki egy mozi- vagy színházjegy.
Megszállott barátaimtól végül mindent be tudtam szerezni. De mit tesz majd a 20
vagy 50, netán 100 év múlva a korszakkal foglalkozó kutató? Hová fordul?
Léteznek-e majd azok a (magán)gyűjtemények, amelyek a nosztalgiának köszönhetik
létüket? Ki őrzi meg az 1945-ben kiadott téglajegyeket, amelyek segítségével
építették újjá a Nemzeti Színházat? A kisnyomtatványok leltár nélküli,
kontrollálatlan megsemmisítése a jövő történésze számára lehetetlenné teszi a
vonatkozó korszak mikrotörténetének megírását.
*
Amikor az általam és Hegedűs B. András által alapított Oral
History Archívum betagolódott az 1956-os Intézetbe, evidens volt, hogy az
interjúk egy példányát az OSZK kézirattárában helyezzük el. Önálló fondot
kaptunk, s az interjúk mellett minden eredeti kéziratot is ott helyeztünk és
helyezünk el. Számos hagyaték került az 56-os Intézet tulajdonába, s ezeket mind
az OSZK-ba szállítottuk, miként az eredeti hanganyagot is. Mert bíztunk Karsay
Orsolya és az egész könyvtár múltból eredeztethető szakszerűségében. A
kisnyomtatványok megsemmisítése ezt a szakmai bizalmat ingatta meg. Amíg Monok a
főigazgató, állandó rettegésben élek, mikor égeti el intézetünk pótolhatatlan
gyűjteményét.
Az öt tonna kisnyomtatvány elpusztítása olyan gyalázat, amely csak Hitler könyvmáglyáihoz hasonlítható.
Az öt tonna kisnyomtatvány elpusztítása olyan gyalázat, amely csak Hitler könyvmáglyáihoz hasonlítható.
Élet és Irodalom, 49. évfolyam, 31. szám
Tisztelt Szerkesztőség!
Július 22-i, 29. számukban Monoknak mennie kell! címmel közöltek
egy Kozák Gyula által jegyzett írást az Országos Széchényi Könyvtárban történt
dokumentummegsemmisítésekről. A személyemet és szakmai kompetenciámat ért
méltatlan vádaskodásokra nem, ám néhány tényszerűségében téves állításra ezúton
kívánok reagálni.
A szerző szerint a tényfeltáró bizottság nem hallgatta meg a
nyomtatványégetés ellenzőit. Amint az a vizsgálat jegyzőkönyvéből is kiderül, a
tényfeltáró bizottság az elsők között hallgatta meg az ügy "kirobbantóját",
Weeber Tibort, valamint az általa javasolt OSZK-s dolgozókat. A bizottság az
OSZK tíz szakemberét hallgatta meg, többek között a Különgyűjtemények
nyugalmazott főosztályvezetőjét, a raktári osztály vezetőjét, a tájékoztató
szolgálat munkatársait, a Kisnyomtatványtár és a Gyarapítási osztály vezetőjét.
Mindazok véleményére is támaszkodott tehát a bizottság, akik a dokumentumok
megsemmisítéséről különös aggodalommal nyilatkoztak. Ezen meghallgatásokra és a
fellelt dokumentumokra alapozva állapította meg a bizottság, hogy bár
jogszabálysértés nem történt, ám szakmai hibát elkövettek a dokumentumok
megsemmisítésekor - amint azt a Klubrádió műsorában is kijelentettem. Weeber
Tibor egyébként levélben mondott köszönetet a tényfeltáró bizottságban végzett
korrekt munkámért.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a tényfeltáró bizottság nem nyomózó
hatóság. Mandátuma a tények feltárására szólt. A jelentés alapján a miniszter a
fegyelmi büntetést - az írásbeli megrovást - kiszabta. A kulturális örökségért
felelős helyettes államtitkárként - és könyvtárosként - arról is azonnal
intézkedtem, hogy hasonló eset többé ne fordulhasson elő a jövőben a nemzeti
könyvtár állományába nem került anyagokat is csak a tárca előzetes engedélyével
semmisíthetik meg, és köteleztem az OSZK-t arra, hogy záros határidővel
dolgozzon ki szabályozást az állományba nem került kisnyomtatványok kezelésére.
Meggyőződésem, hogy a tényfeltáró bizottság a sajnálatos ügy
kivizsgálásakor tisztességes eljárásban, a lehető legkörültekintőbben járt el.
Személyemen keresztül a független könyvtári szakemberekből álló bizottság
munkáját becsmérlő megjegyzésekkel a szerző - véleményem szerint - a könyvtáros
szakma egészét sérti. Ami a személyemet ért méltatlan vádaskodásokat illeti,
megfontolom a megfelelő jogi lépések megtételét, és felelős értelmiségiként
elvárom a bocsánatkérését.
Koncz Erika
helyettes államtitkár, NKÖM
helyettes államtitkár, NKÖM
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Dr. Weisz Júlia: Ki őrzi az őrzőket? (Népszabadság)
Népszabadság, 2005. július 28.
Dr. Weisz Júlia: Ki őrzi az őrzőket?
Az OSZK főigazgatója, Monok István és néhány rangos
munkatársa elhatározta, hogy megsemmisít mintegy öttonnányi, a könyvtárban
tárolt régi kisnyomtatványt (beceneve: pokol).
Az anyagot nem szükséges megsemmisíteni, mert ha poros is, nem
gombafertőzött; és mellesleg feltehetően százmilliókat ér (a becslés Kurucz
Gyula publicisztikáján alapul, ÉS, 2005. július 22., 4. o.), történeti értéke
pedig felbecsülhetetlen (Weeber Tibor, OSZK: jórészt másodpéldányokat
égettek, Népszabadság, 2005. július 5.). Aligha véletlen tehát, hogy az
említett vezetők döntésüket nem hozták nyilvánosságra az OSZK-n belül sem,
hiszen valószínűleg sokan tiltakoztak volna ellene.
Fel sem merült a gyanú a bizottság tagjaiban, hogy e
nyomtatványok jó része ma is megvan, raktárakban pihen, és arra vár, hogy olyan
emberek magánvagyonát gyarapítsa, akik pontosan ismerik értéküket?
A szerző orvos
A megsemmisítésről tudomást szerezvén a szakma felháborodott, és a
kulturális miniszter vizsgálatot indított, amelynek nyilván állást kellett
foglalnia az érintett vezetők felelősségéről is. Bizottság alakult tehát, amely
jelentést tett közzé a történtekről (ÉS, 2005. július 22., 4. o.). E
bizottságnak elsősorban azt kellett volna tisztáznia, hogy valóban
megsemmisült-e az anyag: márpedig nyomon követni öttonnányi papír sorsát aligha
megoldhatatlan feladat. Vagy talán fel sem merült az a gyanú a bizottság
tagjaiban, hogy e nyomtatványok jó része ma is megvan, raktárakban pihen, és
arra vár, hogy olyan emberek magánvagyonát gyarapítsa, akik pontosan
ismerték-ismerik értéküket, és módjukban állt dönteni a sorsukról? Az utca
embere közerkölcseink ismeretében nem zárná ki ezt a lehetőséget - mi több,
minősítetten ostobának, posztjukra teljesen alkalmatlannak tartaná e vezetőket,
ha nem így lenne -, szemben a bizottsággal, amely a megsemmisítés tényét nem
kérdőjelezte meg, nem is vizsgálta.
Nem kérdezte meg a bizottság azt sem, hogy ha az OSZK mindenáron
meg akart szabadulni ettől az anyagtól, miért nem ajánlotta fel nyilvánosan
bármelyik magyar könyvtárnak, amelyik igényt tart rá. Vagy miért nem írt ki
árverést, noha bizonnyal lett volna olyan antikvárius, aki boldogan megveszi?
Miért mondott le erről a bevételi forrásról az OSZK, és fizetett helyette -
mennyit is? ez sem tudható - a megsemmisítésért?
Mit nem tesz még ez a bizottság? Nem becsüli fel a nyomtatványok
értékét, mondván, hogy megsemmisülésük mián ez lehetetlen, noha leírja azt, hogy
1989-ben szakértők felmérték az anyagot, és javaslatot tettek további sorsára
nézve. Nem osztja meg a nagyközönséggel, hogy mit tartalmaz ez a felmérés,
amelyben pedig nyilván szó esik a nyomtatványok értékéről is, és az említett
javaslat aligha a bezúzás volt. Ügyet sem vet e bizottság arra, hogy
ellentmondásba keveredik, amikor egyrészt leírja azt a tényt, hogy az ÁNTSZ nem
találta fertőzöttnek a nyomtatványokat, leírja azt is, hogy ezeket
megsemmisítették - majd arra a következtetésre jut, hogy lehetséges, hogy nem
fertőzött anyagot is megsemmisítettek. (Nincsenek mértéktelen intellektuális
igényeim, na de mégis... Az olyan bizottságot, amelynek egy egyszerű
szillogizmusba is beletörik a bicskája, jelentésével együtt el kellene
felejteni, esetleges díjazásukat vissza kellene igényelni, és helyettük egy a
feladatra legalább látszólag alkalmas bizottságot kellene kinevezni.) A
bizottság tagjai rögzítik ugyan, hogy Monok mindvégig "fertőzött anyag"
megsemmisítéséről beszélt, magyarán nem mondott igazat, de a "hazugság",
"megtévesztés" szavakat vagy ezek bármely szinonimáját már nem írják le, és így
nem is fejezik ki azt a nézetüket, hogy önmagában ez a hazugság méltatlanná
teszi Monokot az OSZK vezetésére vagy bármilyen más, tisztességet megkívánó
posztra.
Mégis igazságtalanság lenne azt mondani, hogy a jelentés részben
maszatol, részben makacsul ódzkodik az állásfoglalástól. Igenis, van olyan
kérdés, amelyre határozottan és egyértelműen felel a bizottság: nem történt
jogsértés, mondják, mert a megsemmisített nyomtatványokat még nem tartalmazta a
leltár. Ha ezek a papírok az OSZK, azaz az állam tulajdonában lettek volna,
akkor valószínűleg eljárást kellene indítani Monok és tsai ellen nagy értékű
állami tulajdon megsemmisítésének alapos gyanújával. Így viszont, legalábbis a
jelentés írói szerint, e nyomtatványoknak nem volt tulajdonosa, hiszen ha - a
leltárba vétel elmaradása miatt - az OSZK, az állam nem volt az, akkor ugyan ki
lett volna? Vagyis adódik a következtetés, a leltárba (még) nem vett tárgyakkal
(könyvekkel, iratokkal, műalkotásokkal stb.) bárki bármit tehet, például én is
nyugodtan hazavihetem ezek közül azt, ami megtetszik nekem, és ez sem lesz
jogellenes. Mikor mehetek guberálni az OSZK-ba, Monok úr? Egyébként engedje meg,
hogy felháborodásomat fejezzem ki azért, mert cselekményéért megrovást kapott
(Népszabadság, 2005. július 22., 16. o.).
A szerző orvos
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
A bolhapiacon kötött ki a Pokol? (Népszabadság)
Népszabadság, 2005. augusztus 18.
A bolhapiacon kötött ki a Pokol?
A Széchényi Könyvtár "Pokol" anyagából valónak tartják
hozzáértők azokat a nyomtatványokat, amelyek az elmúlt héten bukkantak föl
tetemes mennyiségben a pesti ócskapiacokon.
Van, aki nemcsak reklámkiadványokat és egyleti dokumentumokat -
például a századelő pesti korcsolyaéletének fényképes összefoglalóját -
vásárolta meg a Verseny utcában, hanem az OSZK pecsétjével ellátott könyvekre,
illetve a Darányi-hagyatékból származó nyomtatványra is szert tett. Egyes
szakemberek biztosra veszik, hogy az anyag az állítólag megsemmisített ládákból
került ki. A főigazgató ezt lehetetlennek tartja.
Mint emlékezetes, július elején az index című internetes hírportál
tette közzé Weeber Tibor eredetileg a könyvtár belső nyilvánosságának
szánt levelét. Az OSZK közalkalmazotti tanácsának vezetője "kulturális
bűncselekménynek" nevezte azt a tényt, hogy a könyvtár vezetői júniusban
elrendelték mintegy öttonnányi - más megfogalmazásban: nyolcvan doboz, avagy 350
folyóméter -, javarészt aprónyomtatvány megsemmisítését. Mire az ügy napvilágra
került, a fertőzöttnek s így veszélyesnek minősített anyag már rég a zúzdában
volt. Így a kérdések egy része végleg megválaszolhatatlan marad - ahogy
lehetetlen biztosat mondani arról is, ebből a forrásból kerültek-e ki a
bolhapiacon felbukkant papírok.
A kívülálló számára meghökkentő, de tény, hogy senki sem tudja
pontosan, hogyan keletkezett a Pokol néven emlegetett - mert pokoli poros és
pokoli nehezen rendbe tehető - anyag. A legvalószínűbb magyarázat szerint az
1898-as kötelespéldány-törvény megszületése után a magyar nyomdák rázúdították a
kisnyomtatványokat - termékkatalógusokat, gyászjelentéseket, étlapokat, egyleti
közlönyöket stb. - a nemzeti könyvtárra, de a tényleges feldolgozásuk csak 1935
után, a Plakát- és Kisnyomtatványtár megalakulásakor indult meg. A korábbi anyag
- állítja Weeber Tibor egy múlt heti cikkében - rendszerezetlen maradt. A
könyvtárosok ugyanakkor azt is hangsúlyozzák: az a tény, hogy minden egyes
darabon nem volt rajta a leltári pecsét, még nem jelenti, hogy ne törzsanyagról
lett volna szó. A kisnyomtatványokat ma sem egyenként, hanem csoportosan
leltározzák.
Monok István főigazgató ugyanakkor úgy véli - és ezt
erősítette meg a kulturális minisztérium hivatalos vizsgálata is -, hogy nem a
könyvtári gyűjteménybe tartozó anyagot semmisítettek meg. Ő a könyvtár
selejtezési gyakorlatához köti a Pokol keletkezését. A Széchényi könyvtár
története során rendszeresen értékesített ugyanis duplumokat, és a főigazgató
feltételezi, hogy a hetven éven át raktárról raktárra vándorló
kisnyomtatványokat is ilyen célra tették valamikor félre. Hogy duplumok voltak-e
valóban, ma már nem lehet megmondani. 2005 januárjában nekiálltak ugyan az
azonosításnak, három- doboznyi papírt át is vizsgáltak, és úgy találták, hogy
tíz dokumentumból egy nincsen meg a leltározott anyagban. Két óra elteltével
azonban - mondja a főigazgató - a dolgozók szemgyulladásra kezdtek panaszkodni,
ezért nem folytatták a munkát. A megsemmisítésig újabb próbát már nem tettek.
Utólag már abban is lehetetlen igazságot tenni, valóban
gombafertőzött vagy csak nagyon poros volt-e a papírhegy. A hivatalos szakértők
találtak gombás mintát, de tény, hogy csak szúrópróbaszerűen vizsgálódtak. Az is
biztos, hogy az anyag kalandos története során, a könyvtár külső raktáraiban
hosszú időn át össze volt zárva bizonyítottan fertőzött dokumentumokkal. Látható
viszont, hogy a bolhapiaci árusok tüsszögésre, szemgyulladásra speciel nem
panaszkodnak.
Monok István azt mondja, a most felbukkant papírok nem
származhatnak a Pokolból, mert a bezúzásról szabályos jegyzőkönyv készült,
amelyet a könyvtár munkatársa is aláírt. A könyvtárban viszont azt rebesgetik,
hogy a hasonló könyvtári tételeknél nem ritka, ha egyes dobozok "leesnek a
teherautóról". Ami a gyakorlatban sokkal prózaibb ügymenetet takar: a
könyvkereskedők megjelennek a bezúzás helyszínén, és átválogatják az anyagot,
"megmentve", amit eladhatónak látnak. A retro tematika manapság kifejezetten
divatos, bolhapiacokon és antikváriumokban is akad rá vevő.
A főigazgató úgy véli, most nem ez történt. Igaz, az ő magyarázata
sem megnyugtató: szerinte a második világháború után felállított és 2000-ig
működő fölöspéldány-raktárakból kerülhettek ki azok a könyvek, amelyeket most
piacra dobtak.
A fölöspéldány-központot az államosításkor hozták létre. A nemzeti
könyvtárba behordott egyházi, főúri könyvtárak anyaga került bele, de mivel így
számos duplum keletkezet, azokat is el kellett rakni valahová. A raktárakból
aztán kifelé is dőlt a könyv: eladtak belőle, sőt állítólag olykor a munkásokat
is kötetekkel fizették ki. Még Széchényi Ferenc gyűjteményéből is kikerültek így
darabok, mert az akkori szemlélet az épebb példányokat részesítette előnyben. (A
nagyrevíziók viszont jóval kedvezőbb képet mutatnak: a gyűjtemény fennállásának
200 éve alatt mindössze 20 ezer példány volt az illegális fogyás, 1964 és 2002
között 3500 darabnak kelt lába. Ezeket javarészt pótolták.) A
fölöspéldány-raktárakban azonban rémes állapotok uralkodtak, és az ezredfordulón
bele is fogtak a felszámolásukba. Ekkor 400 ezer könyvnek találtak új helyet:
visszakapták őket a régi tulajdonosok, kaptak belőlük a területi és egyetemi
könyvtárak, a rossz állapotú, a leselejtezett anyagot zúzdába küldték.
Körülbelül tízezer kötet még ma is a sorsára vár.
Hogy a 400 ezer kötet közül mennyi kötött ki "nem tervezett módon"
a kereskedőknél, senki sem tudja. Ahogy azt sem, közülük vagy a Pokol ugyancsak
sok tízezer dokumentuma közül való-e a bolhapiacon felbukkant anyag. Azt pedig
megjósolni sem lehet, mennek-e majd könyvtárosok is turkálni a Verseny utcába,
hogy aztán vásároljanak - a nemzeti könyvtárnak.
N. Kósa Judit
***
Népszabadság, 2005. augusztus 25.
Új vizsgálat a Pokol ügyében
Szeptemberben újabb vizsgálatot fog folytatni a Nemzeti
Kulturális Örökség Minisztériuma az Országos Széchényi Könyvtár
kisnyomtatvány-megsemmisítési ügyében.
Lapunk úgy értesült, a vizsgálat során igyekeznek feltárni, hogy
valóban állományon kívüli, javarészt másodpéldányokat zúzatott-e be a könyvtár
júniusban, vagy pedig - miként azt Weeber Tibor, a kézirattár
munkatársa és mások is állítják - a kisnyomtatványtár feldolgozatlan törzsanyaga
került megsemmisítésre. A vizsgálat vélhetően arra is kitér majd, hogy a
bezúzásra ítélt anyag egyes részei kijuthattak-e a magánkereskedelembe.
A könyvtári zsargonban Pokol néven emlegetett gyűjteményrész a
becslések szerint 80-100 ezer kisnyomtatványt - köztük a civil és egyházi élet
dokumentumait, ipari iratokat - tartalmazott. A feldolgozatlan anyag erősen
poros volt, és a könyvtár vezetői úgy ítélték meg, hogy gombafertőzött is. Ennek
alapján elrendelték a megsemmisítését. A gyűjtemény mibenlétéről azonban
eltértek az álláspontok. Míg Monok István főigazgató biztosra veszi,
hogy a nyolcvan köbméternyi papír zömében fölöspéldány volt, Weeber Tibor
meggyőződése, hogy ezek a kötelespéldány-törvény megszületése és a
kisnyomtatványtár megalakulása közötti csaknem negyven évben összegyűlt,
kapacitáshiány miatt mindmáig feldolgozatlan, de a törzsanyaghoz tartozó
kisnyomtatványok voltak. Ez a gyűjteményrész szerinte 1970-ig kutatható is volt,
akkor helyhiány miatt bedobozolták.
Mivel a dobozokat a megsemmisítés előtt csak szúrópróbaszerűen
vizsgálták, biztosat nem lehet mondani. De az tény, hogy az utóbbi hetekben nagy
tömegben bukkantak föl a XX. század elejéről való, javarészt egyleti tematikájú
kisnyomtatványok a bolhapiacokon. Ezek némelyikén az OSZK pecsétjei is
fellelhetők, másokon gyűjteményi eredetre utaló ceruzajelzetek vannak. Weeber
Tibor eddig 42 darabot vizsgált meg: közülük kettő lelhető föl a könyvtár
törzsállományában.
A megsemmisítés ügyében júliusban a szaktárca már lefolytatott egy
vizsgálatot. Akkor az az eredmény született, hogy mivel a Pokol nem volt a
könyvtári állomány része, jogszabálysértés nem, csak gondatlanság történt.
N. Kósa Judit
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Dörnyei László kérdései Monok Istvánhoz és a főigazgató válasza (ÉS)
Élet és Irodalom, 2005/34.
Dörnyei Sándor: Néhány kérdés Monok Istvánhoz
Mielőtt nyilatkozatainak hosszú sorába egyre újabb és újabb
érveket húzott elő ügyes bűvészként a csodálatos cilinderből, miért nem olvasta
el a 2002-ben megjelent A Nemzeti Könyvtár Kisnyomtatványtára című kiadványban
(egyik sorozatszerkesztő Monok István!) a tár jelenlegi vezetőjének az
előszavát? Ebből megismerhette volna a most "halálra ítélt" kisnyomtatványtömeg
valóban hányatott történetét. Hogyan görgette maga előtt a könyvtár a váratlanul
rázúduló kisnyomtatványok áradatát mint rendezetlen, feldolgozatlan anyagot, de
az állomány részét.
Miért nem jutott eszébe, hogy ez a legszerényebb számítások
szerint is legalább 60-80 000 darabból álló nyomtatványanyag a tudományos
kutatás, a művelődés-, gazdaság- stb. történet számára igen értékes forrásanyag?
Igaz, azt nem is említette, hogy vette volna a fáradságot, és személyesen
győződött volna meg, hogy minek a sorsáról dönt, de így milyen alapon
nyilatkozik lépten-nyomon, mondván: "másodpéldány", "más könyvtárban megvan",
"fertőzött", "nem tartozott az állományba", "értéktelen"?
Miért nem végzett döntése előtt hatásvizsgálatot, vagyis nem
gondolt arra, hogy a kötelespéldányként bekerült nyomtatványok megsemmisítése
hogyan hat az amúgy is igen hiányos kötelespéldány-beszolgáltatásra? Hogy milyen
példát mutat beosztottjainak, vagyis hogy a "restancia" felszámolásának
legkorszerűbb módja a megsemmisítés? Hogy a közvélemény eddig abban a hitben
élt, hogy "a Széchényi Könyvtárban minden megvan", s ez most úgy alakulhat, hogy
"a Széchényi Könyvtárban minden megvolt, amíg Monok István el nem égette, be nem
zúzatta". Hogy az illetékes főhatóság továbbra is úgy gondolja, hogy a nemzet
könyvtárát gondosan őrzik? Hogy a társkönyvtárak (debreceni Egyetemi Könyvtár
mint második nemzeti könyvtár, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár stb.) megkérdezése
nélkül tömegesen pusztítottak el olyan nyomtatványokat, amelyek megszerzése a
Budapest Gyűjtemény, a megyei könyvtárak helytörténeti gyűjteménye számára már
aligha sikerülhet? Hogy a kutatók az Országos Széchényi Könyvtár helyett a
Verseny utcai bolhapiacra kénytelenek menni, ha a kutatásukhoz forrásként
szükséges kisnyomtatványokhoz akarnak hozzájutni?
Miért emlegeti "lenyűgöző" konoksággal azt az érvét, hogy a
"Pokolt" fertőzött volta miatt kellett megsemmisíteni? A minisztériumi
"Jelentés" (ÉS, 2005/29.) 5. pontja leszögezi: "az ÁNTSZ-vizsgálatról készült
jegyzőkönyv egyértelműen tartalmazza, hogy a kérdéses "pokol" anyagot vastag
porréteg lepi, penészgombára utaló jeleket azonban ezen az anyagon nem
találtak".
Miért nem követte az ÁNTSZ javaslatát, és miért nem tett
lépéseket, hogy - az OSZK birtokában is lévő porszívóval - a portalanítás és az
anyagot feltáró dolgozók egészségének megóvása biztosítva legyen?
Miért állítja, hogy az OSZK "rendszeresen selejtezte" állományát?
Valóban történt néhány olyan eset, amikor a könyvtár bizonyos kisebb
állományrészből gondosan kiválogatott másodpéldányokat értékesített, de nem
megsemmisített.
Miért állítja, hogy a bolhapiacra került kisnyomtatványok a
Könyvelosztóból származnak? Nemcsak a Kisnyomtatványtár, hanem a Könyvelosztó
kialakulását és történetét sem tanulmányozta kellően? Hogyan kerültek volna a
Széchényi Könyvtárból kisnyomtatványok (egyesek a "kötelespéldány" pecséttel!) a
Könyvelosztóba? Mikor adott le a Széchényi Könyvtár ilyen tömeget állományából,
hiszen jó néhány darabon tulajdonbélyegző, sőt "növekedési napló"-szám is van?
Miért ragaszkodott olyan csökönyösen a könyvtár állományában
szereplő, a katalógusokban ma is megtalálható hírlap- és folyóiratanyag
megsemmisítéséhez, amikor a szakértők véleménye szerint ezeket nem szabad
elpusztítani, csak el kellett volna távolítani a kötéstáblájukon talált
penészfoltokat (miként az a Várba elsőként felhozott szállítmánnyal történt, ami
a klímaberendezés elkészültének késése miatt gombásodásnak indult). Miért
vettette tűzre többek között az Apponyi Sándor gyűjteményéből származó
Zeitschrift für Bücherfreunde, vagy a francia forradalom lapjának, a Moniteurnek
a sorozatát?
Miért, miért, miért? És folytathatnánk kérdéseinket, mert
értetlenül állunk a történtekkel szemben, nem értjük, hogy az ország egyik
legjelentősebb közgyűjteményének a vezetője hogyan vetemedhetett ilyen
értelmetlen, barbár pusztításra, nemzeti örökségünk újabb csonkítására.
***
Élet és Irodalom, 2005/36.
Monok István: Maradjunk a tényeknél
1935-ben megalakult az Országos Széchényi Könyvtár
Kisnyomtatványtára, ennek gyűjtőköre többször változott, ma is változóban van.
1948-1952 között államosították az egyházi, az arisztokrata és a
nagypolgári gyűjteményeket, a nagyobb antikváriumokat; milliós könyvanyag
(többmilliós dokumentumállomány) került az OSZK kezelésébe, létrehozták a
Népkönyvtári Elosztó-, majd a Fölöspéldány Központot. A könyvtár azóta krónikus
raktározási gondokkal küzd, kialakult - országosan is - egy raktári
pincerendszer. Az egyik ilyen kényszerraktári megoldás volt a Rózsa Ferenc utcai
is.
1965 körül (nincsen irattári nyoma) az OSZK szórvány, 98
százalékban nem magyar folyóiratszámait, köteteit beládázva a Rózsa Ferenc
utcában helyezték el.
1973-ban az OSZK fel nem dolgozott (duplum?, gyűjtőköri
megfontolásból félretett?) kisnyomtatványtári anyagát több helyről a Budavár F
épület raktárába vitték.
Az 1970-es évektől elkezdődött egy új Tároló Raktár kiépítése a
kötelespéldányokból, a fölöspéldányraktárakból, illetve az ország könyvtáraiból
selejtezett anyagból. Ezt 1997-ig még fejlesztették.
1983-ban az OSZK elkezdte a fölöspéldányok (a fel nem dolgozott
dokumentumok) árusítását, 1995-ig folyt ez a tevékenység, akkor az egykori
tulajdonosok felszólamlása miatt leállították.
1984-ben a kisnyomtatványanyagot a Rózsa Ferenc utcába vitték.
1989-ben felülvizsgálták a külső raktárak, így a Rózsa Ferenc
utcai raktár állapotát: többször volt csőtörés, az ott őrzött anyag jelentős
része elázott, penészedett. A könyvtár vezetése elhatározta, hogy fertőtlenít,
de erre nem került sor.
1995-ben árajánlatokat kértek, hogy megtudják, mennyibe kerülne az
anyag fertőtlenítése, gombátlanítása. Az ár túl magas volt, nem állt
rendelkezésre. A Bokros-csomag után az ügy még reménytelenebb lett.
1997-ben elkezdődött a megmaradt fölöspéldányanyagból az egyházi
könyvtárak tulajdonának a visszaadása.
1999. június 1-jén vezetőváltás volt az OSZK élén.
1999. november 8.: főigazgatói utasítás született a Rózsa Ferenc
utcai raktár felszámolására. Az elrohadt és penészes szórvány-, állományban lévő
folyóiratok és hírlapok nagy részét elégették. A Gyarapítási Osztály javaslatára
798 darab (81 féle hírlap) Törökbálintra került féregirtásra és fertőtlenítésre.
A gázosítás megtörtént. A kisnyomtatványokat hasonlóan kezelték, majd a Budavár
F épületbe vitték (Pokol). A szórványhírlapokat polcra rakták, de két év múlva
újra jelentkezett a fertőzés, már az az anyag is penészedett, gombásodott, amely
mellett elhelyezték.
2000-ben megszűnt a Fölöspéldány Központ, befejeződött a volt
egyházi tulajdonú könyvek visszaadása (közel 30 ezer 1850 előtti könyv).
Megkezdődött a maradék fölöspéldány és a Tároló Könyvtár felszámolása: 2000 és
2005 között közel 400 000 könyv került állami gyűjteményekbe, illetve a
határokon túli magyar könyvtárakba.
2004 májusában vezetői bejárás történt Törökbálinton, a maradék
Tároló Könyvtár, és a - gázosítás ellenére - továbbra is penészes szórvány-,
OSZK-állományú, nem magyar hírlapjainak megsemmisítéséről főigazgatói kollégiumi
előterjesztés született.
2004. június 27-én a Főigazgatói Kollégium egyhangú határozatot
hozott a savas, nem használt, nem OSZK-állományú hírlapok és az OSZK-állományú
szórvány-, penészes/gombás hírlapok megsemmisítéséről. A döntésről a határozat
szövegének kiadásával tájékoztattuk a könyvtár közvéleményét.
2004. decemberben a munka- és tűzvédelmi bejárás a Budavár F
épületben megállapította, hogy szabálytalanul tárolt fertőzött
kisnyomtatványtári anyag van az első szinti gépészeti folyosón, elhelyezését
kérték.
2005. februárban megszületett a több helyen publikált szakértői
vélemény, amely az anyag nagyobb részét "csak" porosnak, kis részét fertőzöttnek
ítélte. Az azonosítást - a Gyűjteményfejlesztési Tanács illetékes vezetői (a
Kisnyomtatványtár és a Gyarapítás osztályvezetője és a felelős főosztályvezető,
a főigazgató-helyettes) - csak 3 ládán végezték el. Ez idő alatt a "csak" poros
anyaggal való munka szemgyulladást okozott.
2005. március 2-án a Vezetői Értekezlet (a könyvtár szűk vezetése)
az anyag megsemmisítéséről döntött. Az illetékes középvezetők
(Kisnyomtatványtár, Gyarapítás) tudtak a döntésről, az előzetes munkákban részt
vettek.
2005 áprilisában befejeződött a Tároló Könyvtárban lévő hírlapok
tulajdonosaival (több könyvtár) az egyeztetés, velük egyetértésben - a magyar
lapokat kivéve - elszállították Törökbálintról. A 2004. június 27-i főigazgatói
kollégiumi döntés végrehajtásáról a 2005. április 13-i vezetői értekezlet
intézkedett.
2005. május-júniusban (június 22-i az utolsó adag) elszállították
Törökbálintról a Tároló Könyvtár maradványát, a penészes OSZK-hírlapokat,
továbbá a Budavár F épületből a fertőzött és "csak" poros, nem állományban lévő
kisnyomtatványokat.
2005. június 27-én Weeber Tibor (egy évvel a hírlapok
megsemmisítésére vonatkozó igen szavazata után) megírta "kulturális
bűncselekmény" levelét, amely "véletlenül" a sajtó nyilvánossága elé került.
2005 augusztusában egy tényfeltáró vizsgálat után a főigazgató
"megrovás fegyelmi büntetésben" részesült a kisnyomtatványok megsemmisítése
során elkövetett szabálytalanságok miatt.
2005. szeptembertől az Országos Könyvtári Kuratórium megtárgyalja
az elmúlt 6 év fölöspéldány (nem OSZK-állományi) szétosztási és megsemmisítési
ügyeket. Külön szakértői kör vizsgálja az OSZK-állományban volt hírlapok
kérdését.
(Válaszok a miértekre) Dörnyei Sándor pontosan tudja, hogy
olvasok, és ismerem a Kisnyomtatványtár történetét ( Néhány kérdés Monok Istvánhoz , ÉS, 2005/34.). Azt a könyvsorozatot (11 másikkal
együtt) magam alapítottam. Soha, egyetlen nyilatkozatomban nem okoltam a
könyvtár dolgozóit azért, mert feldolgozatlan állomány keletkezett, vagy mert
ezek egy része jelentősen sérült. A könyvtár egyetlen vezetője sem okolható
közvetlenül a kialakult helyzetért. Ez nem jelenti azt, hogy a felelős vezetők
ne hozzanak döntést és ne vállalják annak következményeit. Hoztak is: például
1997-ben az egyházi tulajdonú könyvek visszaadásáról. A mostani, ellenem
irányuló, de a könyvtárat lejárató kampány egyik következménye, hogy a könyvtár
nem döntheti el, hogy mi legyen a ma is tárolt - a könyvtárban legalább két
példányban meglévő, és egyik állami könyvtárnak sem kellő olyan könyvekkel,
amelyek egykori tulajdonosát nem ismerjük. Raktározzuk még vagy egy-két
évtizedig, és örüljünk, hogy van, mert más sem vállalja a felelősséget annak
kimondására, hogy nem kell tovább raktározni: ha engedélyt kapnánk,
elcserélhetnénk, hátha kell valakinek. Mi legyen azokkal, amelyek egykori
tulajdonosát ismerjük? Kényelmesen várom a döntést.
A kisnyomtatványokról én is tudom, hogy fontos művelődéstörténeti
források. Azt is tudom, hogy ez az a kiadványfajta, amelyből ma naponta
százezreket semmisítünk meg, valamennyi darab megőrzését elvileg kimondhatjuk,
gyakorlatilag lehetetlen. Többségük létéről sem tudunk. Vagy már nem
nyomtatványként keletkeznek: társasági alapszabályok, tagnévsorok, elektronikus
hirdetések stb. Ez nem jelenti azt számomra sem, hogy ami viszont van, és
bekerült a könyvtárba, azt is meg lehet semmisíteni. Miért nem néztem meg
személyesen? Azért, mert azok, akik nálam jobban értenek hozzá, a fenti döntésre
tettek (szóban, szabálytalanul, de mindig vállaltan) előterjesztést. Az elmúlt
hat évben többször sértődtek meg rám, mert "beleavatkoztam" az osztály ügyeibe
olyan mértékig, ami nem a főigazgató dolga.
Ha tételes jegyzék készült volna róluk, hogy tételesen kérdezzük
meg a társkönyvtárakat és a nemzeti levéltárat arról, hogy náluk megvan-e, akkor
már feldolgoztuk volna őket. Még mai tudásom szerint sem lett volna helyes ebben
az anyagban dolgoztatni az embereket. Amúgy: az Országgyűlési Könyvtár
közvetlenül köteles-sort kapott a kérdéses időben, a Budapest Gyűjtemény nagyon
gazdag ebben az anyagban, de a Magyar Országos Levéltár őrzi az OSZK-énál is
nagyobb, ilyen típusú (vállalati, társasági nyomtatványok) anyagot (polgári kori
egyesületek adatbázisa: http://www.mol.gov.hu/egyesulet/ ).
Ismétlem: ez sem szerepelhetett volna indokként a megsemmisítéshez, azt a
döntést kifejezettem annak tudatában hoztuk, hogy az anyaggal való munka
veszélyes lenne a dolgozókra.
Mikor kerültek ki a bolhapiacon felbukkant dokumentumok a
könyvtárból? Csak elvi lehetőségek adódnak, időrendben: 1) bármikor az elmúlt 50
évben (minden évtizedben hurcolták); 2) a megsemmisítésre vonatkozó döntés
(2005. március 2.) és a megsemmisítés között ("mentettek" belőle "néhányan",
ennyit lehet biztosan tudni); 3) a megsemmisítőbe vezető úton ("leesett" néhány
doboz); 4) a megsemmisítőből (annak ellenére, hogy a megsemmisítésről
jegyzőkönyv készült: "a mai napon zárt ciklusban kerültek feldolgozásra"). Igaza
van Dörnyei Sándornak, szakmailag slamposan idéztem a "Könyvelosztó" nevét, és
nem azt mondtam, hogy "valamelyik külső tárolóhelyről" is kikerülhetett. A
Könyvelosztóból - ahogy ő nálam igencsak pontosabban tudja - igenis sok anyag
kikerült. Van olyan ismerősöm, akinek ősnyomtatványai vannak innen, komoly, régi
(őt érdeklő) helyismereti gyűjteménye. Magam is sokat vásároltam - már a 70-es
években is - az elosztó pecsétjével ellátott könyvet, még többet a 80-as
években, és nem szerepelt bennük az "eladott fölöspéldány" (duplum venditum)
pecsét (amilyet bárki csináltathat magának).
A hírlapok megsemmisítéséhez nem csökönyösen ragaszkodtam, azokat
egyébként személyesen is láttam, kézbe vettem. A Moniteur számait nem lehetett
kinyitni a penésztől. A Zeitschrift für Büchertfreunde sem csak kívülről volt
penészes. A Bibliofilia viszont igen, ezért annak a szórvány 6 darabja ma is
megvan. A megsemmisítésről a könyvtár legfőbb vezetői fóruma döntött (nem a szűk
vezetőség), még Weeber Tibor is igent mondott rá.
És most következik az én szenvedélyes "Miért, miért, miért?
kérdéssorom
Miért várt Dörnyei Sándor, vagy bármelyik az egész kampányban
résztvevő 50, 40, 30, 20, 10 vagy 1 évet a megszólalással? 1989-ben már
jegyzőkönyv bizonyította, hogy a Rózsa Ferenc utcai raktár anyaga fertőzött,
penészes (és a külső raktárak közül nem ez volt a legrosszabb állapotban, lásd
pl. a Vas utcait). A könyvtár akkori vezetői közül többen megszólaltak most a
rádiókban, hogy "ha én még ott lettem volna, bizony megmentem ezt a fontos
anyagot!" Dörnyei Sándor - aki az OSZK történetéről tényleg az egyik legtöbbet
tudó ember - is tud(hat)ta ezt. Nem szólt, pedig már nem az "elmúlt" rendszerben
élt. Weeber Tibor sem szólt, a kultúra értékeiért aggódó már létező egyesületek
sem szóltak. Nem rohantak el az Országgyűlés képviselőihez, hogy "mindent el
lehet vonni (gazdaságos állam), de a nemzeti gyűjteményeinket ne hagyjátok
szétrohadni!" Pedig ugyanazok az ismerőseik voltak akkor is ott. A könyvtár
sokat tett közben: a 90-es években megszűnt a Rokolya utcai, a Beloiannisz
utcai, a Benczúr utcai és a Rosenberg házaspár utcai pinceraktár. A Rózsa Ferenc
utca és a Vas utca nekem maradt.
Ha nem mert megszólalni elődeim főigazgatósága idején senki, miért
egy évvel a Főigazgatói Kollégium nyilvános döntése (szórvány-, nem hungarikum
hírlapok), és három hónappal az ismert vezetőségi határozat (Pokol) után tették?
Nem ismerek olyan osztályvezetőt, aki eddig ne merte volna elmondani a
véleményét nekem szakmai kérdésekben. Dörnyei Sándortól pedig sok esetben magam
kértem tanácsot.
Miért hivatkozik (hatásvadász módon) Apponyi Sándor nevére Dörnyei
Sándor? Tudom, az auctoritas elve. Vagy ha már igen, miért nem említi Széchényi
Ferencet, akinek az alapító gyűjteményéből is - igaz, a könyvtári szabályoknak
megfelelően - kiselejteztek és eladtak. Tudom: szebb példányok érkeztek az
államosított anyagból. Csak szerényen mondom: most sikerült visszavásárolni egy
példányt Bécsben, és az alapító gyűjtemény szebb részét ma állandó kiállításon
lehet megtekinteni. Ez a kiállítás 200 évet váratott magára, és - ahogy Kenedi
János mondta - egy "elment eszű" főigazgatóra. És csak megjegyzem: Apponyi
Sándor emlékét én megtiszteltem azzal, hogy az Apponyi-gyűjtemény eddig
legteljesebb katalógusát megcsináltattam (Vekerdy József a szerző), és - nem a
könyvtár költségvetéséből - megszereztem a kiadásra a pénzt is.
A könyvtörténeti értékekről: a saját magánkönyvtáramból eddig több
méternyi könyvet ajándékoztam a most alapított "Európai könyvtörténeti
gyűjtemény"-nek. Csak Belgiumból több könyvet hoztam ajándékba, mint az összes
megsemmisített penészes szórványhírlap mennyisége, de éppen eleget hoztam
Olaszországból, Franciaországból, Németországból, Hollandiából, Finnországból,
Észtországból és Horvátországból. 2006-ban érkezik egy nagyobb anyag
Németországból 20 százalékos áron, ha ugyan arra meglesz a pénz. Nem pusztán a
"főigazgató" kapta ezeket a könyveket, lehet, hogy Monok István is. Miért nem
említi Dörnyei Sándor ezeket a "részleteket"?
(Összefoglalásként) Aki egy kicsit is ismeri a magyar közéletet,
tudja, hogy ebben az egész történetben a kisnyomtatványok, a hírlapok játszszák
a legkisebb szerepet. Azokért sokan - így én is - aggódnak, és bánkódnak - én is
- a megsemmisítésük miatt. Vannak őszinte megszólalók, vannak nem megszólaló
manipulátorok, van olyan, aki a fügefalevél szerepét (tudva, vagy nem tudva)
tölti be. Akik egy évvel ezelőtt (2004 júniusában) mindent elkövettek, hogy a
fenntartó ne fogadja el főigazgatói pályázatomat, most "fogást találtak". Vagy a
megsemmisítés, vagy a közalkalmazottak indokolatlan veszélyeztetése.
Választhattam, melyikért indul el egy "jelenteni" szerető személy a fenntartó
minisztériumba, vagy fordul "véletlenül" a sajtó nyilvánosságához. Ha az új
vizsgálat befejeződik, és maradok, akkor is tudom: nincsen vége.
És ne feledjük el:
- a nemzeti könyvtár raktárai megteltek, a meglévők állapota nem
felel meg a XXI. századi könyvraktározási követelményeknek;
- a Budavár F épület gépészeti részei (vízvezetékek, fűtés, klíma,
elektromos rendszer, könyvliftek) a 24. órában vannak a megszűnés előtt (az
elektromos rendszer átalakítása elindult);
- a tető beázik, teljes felújításra szorul;
- a déli, a keleti és a nyugati homlokzat életveszélyes (az
északit 2005-ben újíttathattuk fel);
- a savas papír miatt sok millió dokumentum a megsemmisüléshez
közelít (talán 2005 végére elindul egy kisebb savtalanító üzem az egykori Tároló
Könyvtár helyén);
- a számítógépeink 75 százaléka 6 évnél idősebb lesz egy év múlva,
közel a leállás;
- a katalógusok és a nyilvántartások retrokonverziója forráshiány
miatt leállt (ez lenne az alapja az országos közös katalógusnak, EU-előírás
2007. január 1-jéig teljesítendőnek tartja a munka befejezését);
- a digitális dokumentumok köteles szolgáltatása jogi támogatást,
azután sok pénzt igényel;
- az írott kulturális örökség digitalizálására kidolgozott
munkaterv van, forrása még nem látszik.
Az OSZK és a könyvtári közösség leírta szakmai koncepcióját a
modern könyvtári rendszer működéséről, stratégiai terveiket a fenntartók
elfogadták. Azt kellene csak eldönteni, hogy kell-e nemzeti könyvtár, kellenek-e
a könyvtárak. A labda nem a mi térfelünkön van. A maradvány maradványának a
maradványából nem lesz modern könyvtári hálózat.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
...felejtsük el? (HVG)
HVG 2005. augusztus 13.
...felejtsük el?
Az Országos Széchényi Könyvtár 200 éves történetének legnagyobb
dokumentummegsemmisítése történt meg az elmúlt hónapokban. A nyilvánosságra
került tiltakozások miatt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
fenntartóként vizsgálatot rendelt el. A szakmai tényfeltáró bizottság
megállapításainak egy részét a könyvtár dolgozói nem tudják elfogadni. Főképp
azt, hogy a szakmai zsargonunkban "Pokol"-ként emlegetett gyűjtemény - amely
egyedi, pótolhatatlan és jelentős forrásértékű kisnyomtatványokat őrzött - ne
tartozott volna a könyvtár tulajdonába.
A könyvtár vezetése 1998-ban döntött a "Pokolnak" helyet adó Rózsa
Ferenc utcai külső raktár felszámolásáról. A munkák 2000-ben kezdődtek el. A
szóban forgó gyűjtemény mellett itt őrizték faládákban azokat a hírlapokat is,
amelyeket a raktári helyhiány miatt, 1972-ben szállítottak ide. Egy régi
csőtörés következtében a ládák egy része elázott, és a kötetek penészedésnek
indultak. E menthetetlennek ítélt anyagot 2000-ben, a munkálatok megkezdésekor
elégették. A megmaradt ládák jegyzékei alapján pedig a könyvtár szakemberei
nyilatkoztak arról, mely köteteket kell feltétlenül megőrizni: például a
Hírlaptár állományába tartozó 29 ládába csomagolt 800 kötetet. Ezek kötésük
felületén ugyan penészesek voltak, de a restaurátorok szakvéleménye szerint
megmenthető lett volna mondjuk a (katalógusunkban ma is szereplő) francia
Gazette-Nationale, ou le Moniteur Universal című napilap 77 kötete, mely a
francia forradalomtól Napóleon bukásáig (1789-1814) a korszak egész történetét
felölelte. De ott volt a könyvtár egyik legnagyobb mecénásának, gróf Apponyi
Sándornak 22 kötetes bibliofil folyóirat-sorozata is, ezt ugyancsak
restaurálandónak és restaurálhatónak ítélték a szakértők. Mindezeket a teljesen
száraz "Pokol"-anyaggal együtt az ezredfordulón átszállították a törökbálinti
könyvraktárba, és 800 ezer forintért rovarmentesíttették. A 800 kötetnyi
penészes anyagot a raktárosok azóta négyszer szellőztették (rakták) át, de a
mindössze 200-300 ezer forintba kerülő fertőtlenítésről többszöri kérésük
ellenére sem született vezetői döntés. Nem úgy a bezúzásról, az 2005. június
közepén megtörtént.
A "Pokol" anyagát az említett rovarmentesítés után szállították
fel a Várba, a Széchényi Könyvtár főépületébe. E gyűjtemény története az 1898-as
kötelespéldány-törvény időszakáig nyúlik vissza: ekkortól kapta meg a könyvtár a
történelmi Magyarország valamennyi nyomdájából az elkészült kisnyomtatványokat,
így a 16 oldalnál kisebb terjedelmű termékkatalógusokat, a különféle egyesületek
és civil szervezetek alapszabályait és közgyűlési jegyzőkönyveit. 1935-ig csupán
évenkénti bontásban történt meg a rendszerezés, ezt követően viszont az önálló
szervezeti egységként létrejövő Plakát- és Kisnyomtatványtár már folyamatosan
feldolgozta az újonnan beérkező dokumentumokat. A régebbiek feldolgozatlanul
maradtak, mert a könyvtárnak azóta sem volt annyi energiája, hogy pótolja ezt a
"pokoli" elmaradást. Most, úgy látszik, egyszerűbb volt kidobni. Ám a könyvtárba
köteles példányként beérkezett nyomtatványok ettől még a nemzeti gyűjtemény
tulajdonát képezik, pontosabban képezték...
A megsemmisítést a könyvtár szűk körű felső vezetése határozta el,
állítólag ez év március 2-án. A titkos döntésbe nem vonták be még a könyvtár
középvezetőit sem. E sorok írója május második felében, folyosói információ
alapján kezdett érdeklődni, majd tiltakozni a Gyarapítási osztály és a
Restauráló osztály vezetőjénél. Sajnos nem tudtunk elég gyorsan és hatékonyan
fellépni a gyűjtemény megmentése érdekében. Cudarul érezzük magunkat azóta is, s
nem értjük, miért kell épp a könyvtár vezetőitől megóvnunk a gyűjteményt.
A "Pokol"-t június 22-én zúzták be 250 ezer forintért - ennyiből a
néhány nappal előbb megsemmisített 800 kötetnyi említett hírlapanyagot
megmenthettük volna. Változatlanul nem ismerjük a döntés igazi okát, ésszerű
magyarázatát, hiszen azt utólag sem sikerült kideríteni. Nem tudjuk, melyik
"jogszabály nem sérült", nem értjük, milyen jogszabályt nem sértettek meg a
vezetőink, de azt tudjuk, hogy súlyosan csorbultak a szakmai etika írott és
íratlan szabályai, a Széchényi Könyvtár presztízse - és, ami a legsúlyosabb,
pótolhatatlanul csonkult a nemzeti könyvtár állománya.
Ezért fogalmaztam úgy a könyvtár belső levelezésén, hogy a
gyűjtemény megsemmisítése kulturális bűncselekmény volt. Miután levelem kikerült
az Index internetes hírportálhoz, a főigazgató megtiltotta, hogy nyilatkozzam.
Az utasítást a vizsgálat lezárultáig be is tartottam. Azóta a vizsgálat
megállapításai és az ezt megelőző és követő valótlan és félrevezető vezetői
nyilatkozatok új helyzetet teremtettek. A főigazgató a média szerint írásos
megrovásban részesült, de saját belső tájékoztatása (körlevele) alapján a
miniszter úr csak "szóbeli feddésben" részesítette.
Mindezek után kinek higgyünk? Kinek hihetünk?
Weeber Tibor
(A szerző az Országos Széchényi Könyvtár közalkalmazotti
tanácsának elnöke)
*****
HVG 2005. augusztus 24.
Még egyszer a kisnyomtatvány-megsemmisítésről
Monok István, az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) főigazgatója
az alábbi írásban reagál a HVG augusztus 13. számában, Weeber Tibor
OSZK-munkatárs írására, amelyben kulturális bűncselekménynek nevezi a "Pokol"
néven emlegetett kisnyomtatvány-gyüjtemény megsemmisítését.
Mi miért történik velünk? Ki, mikor és miért avatkozik bele
életünkbe akkor is, ha soha sem láttuk egymást? Ki, miért szól hozzá olyan
kérdésekhez, amellyel kapcsolatban semmiféle érdemi információval nem
rendelkezik, hozzáértéséről soha nem tett tanubizonyságot? Kérdések, amelyeket
sorolni lehet, megválaszolni bizonnyal nem. Talán az író, Spiró György az
egyetlen illetékes, hogy elmondja nekünk: ez mindig így volt. A "Fogság"
olvasása közben találva éreztem magam, mint - gondolom - sokan mások.
A magyar nemzeti könyvtár kétévszázados története során sokszor
került nehéz helyzetbe, vezetőinek többször kellett komoly döntéseket hozni. A
könyvtár tényleges gondjai azonban ritkán kerültek a figyelem középpontjába,
csupán megalapításának kerek évfordulóit ünnepelték meg. Az évfordulók is
szürkék maradtak. A gyarapodó gyűjtemények egyre nagyobb terhet jelentettek a
fenntartó állam számára, a feladatellátás mindennapi rutinja soha sem
mutatkozott olyan jelentősnek, amelyen keresztül egy-egy kormány, egy-egy kurzus
megmutathatta volna magát.
Vannak persze országok, ahol szerepük jelentősebbé vált, vagy
válik időről időre. Például, ha megszűnik (mint Bosznia-Hercegovina nemzeti
könyvtára), vagy éppen a háború alatt is fel kell épülnie, hogy legyen
(Horvátország). Mindezek ellenére azt hiszem, a magyar társadalom bizonyára nem
ellenezné, ha az egyik kormány megvalósítaná azt a - több könyvtári vezetés
által szakmailag jól átgondolt - tervet, amely 90-100 évre megoldaná a
raktározás és a működtetés gondját.
Az örökség
Az Országos Széchényi Könyvtár az 1948-1952-es államosításokkor
komoly és felelősségteljes feladatot kapott: be kellett fogadnia, fel kellett
dolgoznia az egyházaktól, az arisztokratáktól, a nagypolgároktól elkobzott
hatalmas könyv- és más dokumentum mennyiséget, és a már meglévő anyagot
meghatározott rendben el kellett osztania az állami gyűjtemények között. Nagyon
sok raktár, raktározásra alkalmatlan pince telt meg a könyvekkel,
dokumentumokkal. Az elosztás elhúzódott, a rendszerváltás számos, egyenként több
tízezer kötetet rejtő pincét talált. Ezekben, az idők során, sok-sok kiadvány
pusztult el. Ki a felelős? Nem kérdezték sem a könyvtár dolgozói, sem a
kulturális örökségért újabban hevesen aggódó kutatók, aktivisták sem. Biztosan
nem tudtak róla.
A 90-es évek közepén az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK)
elkezdte árusítani a "fölöspéldányokat". Nagy botrány lett belőle. Az egykori
tulajdonosok joggal kérdezték: elvették tőlem, nem kellett nekik, most pedig
eladják? Akkoriban sem hallatszott az OSZK néhány dolgozójának tiltakozása, a
kulturális életünk múltjáért aggódók is mással voltak elfoglalva. Biztosan nem
tudtak a nyilvános árverésről és a megnyílt antikváriumról.
1996-tól a könyvtár személyi állománya radikálisan csökkent. Az
egykor közel ezer fős intézmény 1999-re 600 főállást tudhatott magáénak.
Feladatai közben nőttek. Szerkezete alig változott. Az emúlt hat évben a
strukturális változások megtörténtek, követve a könyvtári munkafolyamatokat,
csökkentve a döntéshozatali szinteket: az 51 osztályból 21 szűnt meg, kettő
újonnan alakult. A főosztályvezetői szint 2005-ben megszünt. A főigazgató
mellett igazgatók vezetik az intézményt, közvetlenül alájuk tartoznak az
osztályok. Ugyanebben az időben a 166 aktív nyugdíjas foglalkoztatásából
kevesebb, mint tíz maradt. Lényegesen megerősödött viszont a 25-35 év közötti
munkatársi gárda. Nem volt feszültségektől mentes az elmúlt hat év.A
Fölöspéldány Központ és Tároló Raktár, továbbá a Kortörténeti Különgyűjtemény
(tulajdonképpen az egykori Zárt Kiadványok Tára) jogilag már a rendszerváltással
megszűnt, gyakorlatilag 1999-2000-ben. A fölöspéldányokról megállapítottuk, hogy
kié volt, és az egykori tulajdonos egyházaknak 1997-től a fel nem dolgozott
könyveket visszakaphatták. A történelmi családok könyveit - amelyeket egyetlen
állami könyvtár sem dolgozott fel - , ma is külön raktárban őrizzük. Közel
harmincezer olyan könyv maradt azonban, amelyeknek egykori tulajdonosát nem
lehet megállapítani. Feldolgozatlanul átvészelték a nedves pincékben eltöltött
időt. Ezeket szétosztottuk az egyetemi könyvtárak között, de kaptak a
helyismereti gyűjtemények is. Ma is van még közel tízezer kötet belőlük.
Mi történt a raktárakkal?
A "zárt" anyag ma már a törzsállomány, illetve - dokumentum
típusonként - a különgyűjteményi tárak része. Az egykori "Tároló Könyvtár" is
állami könyvtárainkba került, vagy a határokon túli gyűjteményekbe. Az elmúlt
hat évben közel 400 000 kötet került ki a nemzeti könyvtárból rendezetten,
dokumentáltan. Zúzdába mentek viszont könyvek, amelyekből a nemzeti könyvtárban
legalább 2 példány volt, illetve egy könyvtárnak sem kellettek, továbbá részben
sérültek voltak, vagy anyagukban (savas papír) rongálódtak.
A Vas utcai és a Rózsa Ferenc utcai raktár, továbbá a Hold utcai
raktár alsó szintje raktározásra alkalmatlan volt. Ezeket felszámoltuk: a még
megmenthető anyagokat két száraz raktárba menekítettük. Ezek között voltak azok
a szórvány folyóiratszámok és az a kisnyomtatvány anyag is, amelyet azután idén
május-júniusban semmisíttettünk meg. Hat éve tehát a mostani mennyiségnél
lényegesen több elrohadt könyvet találtunk olyan raktárakban, amelyek
megtartásáért a nemzeti könyvtár bérleti díjat fizetett. Ám nem találom sem az
irattárban, sem a sajtóban az aggódó felszólamlásokat, a felelősöket kereső
írásokat. Azaz mégis volt kivétel: a könyvtár egyik osztályvezetője az akkori
főigazgatóhoz fordult, figyelmeztetve, hogy a Rózsa Ferenc utcai raktárban
komoly bibliofil folyóiratok penészednek. Ezeket - amennyit még lehetett - 2000
után restauráltattuk.
A Vas utcai anyag szinte teljes egészében menthetetlen volt, a
Rózsa Ferenc utcából használhatatlanná váltak beleltározott folyóiratok is.
Ezeket komoly pénzekért semmisíttettük meg, a két raktárat bezártuk, nem
béreljük tovább. Az OSZK irattárában nem volt meg, de most "előkerült" az egyik
nyugdíjas vezetőtől az a jelentés, amely 1989-ben készült a Rózsa Ferenc utcai
állapotokról. A jelentést követő tíz év alatt semmi nem történt az ottani anyag
megmentésére. Ebben a raktárban a penészes, gombás anyaggal együtt volt 15 évig
az a feldolgozatlan kisnyomtatvány anyag is, amelyet ez évben semmisítettünk
meg. Hol vannak az aggódó levelek, írások, parlamenti azonnali kérdések?
A Rózsa Ferenc és a Hold utcai raktárakból kimentett
dokumentumokat Törökbálinton 1999 kora őszén gázzal gombátlanítottuk. A
későbbiekben kiderült, ez az akció nem sikerült. Ebben volt az az anyag, amelyet
a 2005. februári ÁNTSZ vizsgálat azonali égetésre javasolt. Itt voltak az
1999-ben megmentésre javasolt szórvány folyóiratok is. A kérdéses
kisnyomtatványok tehát ilyen anyaggal voltak együtt 2000-tól 2005-ig, immár a
Budavári épületben. A biztosan gombátlan hat ládányi, száraz, de poros anyagot
még 2000-ben elválasztottuk, ma a Kisnyomtatványtárban őrizzük, várja a
tisztítást és a feldolgozást.
Ma a nemzeti könyvtárnak négy külső raktárában nem őrzünk gombás
anyagot, valamennyi raktárunk száraz, a törökbálinti mindemellett nem alkalmas
feldolgozott állomány raktározására.
A kisnyomtatványokról
A nemzeti könyvtárat és személyemet lejárató jelenlegi kampány
közel 80 doboz kisnyomtatványról állítja: pótolhatatlan veszteség, immáron
visszavonhatatlanul nem kutatható kulturális múltunk néhány epizódja. Amennyit
ma tudunk erről az anyagról: nem képeslap, nem halotti értesítő, leginkább
vállalati és egyesületi kisnyomtatványokról van szó. Ezeket az információkat
egykori munkatársaktól sikerült megtudni, illetve feltételezhető, hogy az
1935-ben megalakult Kisnyomtatványtár főként ezeket nem dolgozta fel. A
Kisnyomtatványtári gyűjtőköri szabályzat többször változott, napjainkban is
változtatunk rajta.
Mi is tartozik a kisnyomtatványok közé? Minden, amelynek
terjedelme az egy ívet nem haladja meg, nem időszaki kiadvány, nem sorozat. Ma
például: étlapok, plakátok, meghívók, műszaki berendezések kezelési útmutatói,
reklámok, hirdetések (politikai, kulturális stb.), halotti értesítők,
szervezetek alapszabályai, kiadott névsoraik. Ezekből hozzávetőleg 10 milliót
nyomtathatnak az országban évente, ennek egynegyede beérkezik hozzánk egyenesen
a nyomdáktól. Meghatározott rendben őrizzük meg a nemzeti könyvtárban, illetve a
szakterületi illetékes gyűjteményekben.
Ez a típusú gyűjtemény nagyon kevés nemzeti könyvtárban létezik. A
legtöbb helyen mintákat őriznek, nálunk is ez a jellemző. Ha tehát a
lóversenyfogadási szabályzatból megvan 15 darab, de nincsen meg éppen egy adott
évből, azt sajnálom magam is, de pótolhatatlan veszteségnek nem mondanám.
Ma a legtöbb kisnyomtatvány elektronikusan keletkezik, soha, senki
nem őrzi meg őket. Kellene, erre a szakmai koncepció készül, de a
megvalósításhoz kulturális politikai akaratra, törvényre és annak végrehajtására
(vagyis pénzre) lenne szükség. Ma a legtöbb társaság - a Nyilvánosság Klub is -
"Autodafé"-t rendez, hiszen az elektronikusan keletkezett anyagait nem
archiváltatja nyilvános közgyűjteményben, aztán egyszer csak megszűnik, és még a
tagok hagyatékában sem lesz meg olvasható formában (vagy ott talán igen). Több
társaság tisztségviselője vagyok: alapszabályaink nem minden változata volt meg
a nemzeti könyvtárban (én pótoltam), névsoraink elvétve. A ma működő civil
társaságok kilenctizede egyáltalán nem nyomdában sokszorosíttatja fontos
dokumentumait, fel sem vetődik az, hogy azok a nemzeti könyvtárba kerüljenek. Az
irattárakban meglesz -vagy nem, majd valamelyik levéltárban megőrzik - vagy nem.
A vállalati iratok többsége nem nyilvános. A nyilvánossá vált részük
többségükben elektronikus dokumentum. Ki őrzi meg szervezetten? Ki a felelős a
pusztulásukért? Kinek kell" mennie"?
A reklámanyag jelentős része el sem jut a nyomdáig. Ha eljut,
biztosan meg kell őrizni. Igen, évente a jellemző mintát, lehetőleg minél
nagyobb részben. A napi gyakorlat, az életszerűség válogat (nem a könyvtáros).
Az Index című elektronikus időszaki kiadványban hirdetők reklámjait sem őrizzük
közgyűjteményeinkben, talán kellene. Nem tudom, hogy a lapgazda archiválja-e,
ellátja-e metaadatokkal, hogy a hosszú távú megőrzés biztosított legyen. Az
ilyen lapgazdák is "könyvégetők"?
Felelősség és hibák
A miniszter által felkért tényfeltáró bizottság jelentését bárki
elolvashatja (http://nkomftp.hungary.com/palyazatok/OSZKjelentes.doc ). Hibaként állapították meg a belső kommunikációs rendszer hiányait: a
könyvtárosok hivatalból nem tudhattak arról, hogy a könyvtár vezetése 2005.
március 2-án a "pokol" megsemmisítéséről döntött. Ám a Kisnyomtatványtár
vezetője tudott róla, a Gyarapítási Osztály vezetője tudott róla, a Raktári
Osztály vezetője tudott róla, a Működési és Fenntartási Osztály vezetője tudott
róla. Weeber Tibor kézirattárost nem értesítettük. Hiba, mert nem bizonyítható,
hogy tudott róla. Igaz, gyorsan "kimentett" az anyagból néhányat. A
március-április-május hónapokban ezzel lehetett elfoglalva, mert elfelejtett
szólni az osztályvezetőjének (akinek amúgy hivatalból semmi köze ehhez az
anyaghoz), az igazgatójának, vagy a főigazgatónak. De aggodalmát a "kulturális
bűntény" miatt is csak a megsemmisítés után (megvárva a magyarországi híranyag
uborkaszezonját) június 27-én fogalmazta meg, szigorúan OSZK belső használatra.
Arról azután ő nem tehet, hogy ezt a bulvársajtó is megkapta. De nem csak ő "nem
tudta", ezért csak "mentett", és utólag foglalt állást, hanem még néhány
"hiteles" szemtanú is.
A hibát orvosoltuk: ezentúl csak írásban előterjesztett anyagot
tárgyal a vezetői értekezlet, kihirdetjük a belső levelező rendszerben a
döntéseket, és aláíratjuk a vezetőkkel, hogy olvasták is. A kommunikáció javult
tehát. Az írásbeliséget megerősítettük. Megnyugtató számomra azonban az, hogy
azok, akik a döntéshozatalban bármilyen szinten résztvettek, most is vállalják a
döntésüket, senki, ismétlem senki nem állítja, hogy ő másként gondolta.
A központi irattározást 2002-ben vezettük be, az osztályokon lévő
fontos iratanyagot most begyűjtjük, hiszen az ügy vizsgálata során kiderült,
hogy az OSZK története hiányosan írható meg a központi irattár anyagából, az
osztályokon keletkezett anyagot pedig soha sem olvasztották be teljesen ide.
További hiba: Az egész anyagból csak három doboznyin végeztük el
az azonosítást, és ez alapján állítottuk, hogy kevés hozadéka lett volna az
anyagnak. Ezt azok vitatják, akik soha nem dolgoztak ezzel a kiadványtípussal.
Tekintve a kisnyomtatvány jellemzőit, a hibát elismerve, ma sem dolgoztatnék
tovább az azonosításon.
Az ÁNTSZ 2005. február 5-i jelentésében a "pokol" túlnyomó
részéről nem mondta ki azt, hogy fertőzött, védőfelszerelést javasolt,
portalanítást, és így az azonosító munka lehetővé vált volna. A könyvtár
vezetése ennek ellenére - lehet , hogy hiba volt - azt állította, hogy az is
fertőzött. Mivel indokoltuk magunk felé a feltevésünk helyességét? Aki a poros
anyaggal dolgozott, fertőzést kapott; a dokumentumok 15 évig a Rózsa Ferenc
utcában fertőzött anyaggal voltak együtt, utána 5 évig a Budavárban fertőzött
anyaggal tároltuk. A por gyűjti a gombát, a fertőzést.
A miniszter úr jelentést kért a megsemmisített anyagról akkor,
amikor a Parlamentben azonnali kérdést kapott. Akkor így összegeztem a választ:
" Ezek után - a 70 éves raktári tologatások és fertőződések
után -, tekintve az anyag történetét, a feldolgozás során vállalandó
egészségügyi kockázatokat, a szerény várható kisnyomtatványi gyarapodást,
továbbá azt, hogy a vállalati nyomtatványok jelentős része a levéltári
gyűjtőkörbe tartozik, a vezetői értekezlet 2005. március 2-án döntött a
megsemmisítésről. Ezt május és június folyamán végrehajtották."
Elismerem a tényfeltáró bizottság által kimutatott hiányosságokat
és azok miatt vállalom a felelősséget. Megkaptam a figyelmeztetést írásban.
Biztos vagyok azonban abban, hogy ha poroltatjuk az anyagot, védőfelszerelésben
elrendeljük a kisnyomtatványok meglétének tételes azonosítását, akkor 2005.
június 27-én nem "kulturális bűncselekmény" elkövetésével, hanem "a
közalkalmazottak egészségének indokolatlan veszélyeztetése" miatt írtak volna,
és akkor nem Hitler, hanem Mengele lennék az ÉS hasábjain.Sok választásom tehát
nem volt. A könyvtár vezetése végül úgy döntött, hogy az anyagot semmisíttetjük
meg, és nem a dolgozók egészségét, és az egészséges könyvtári anyagokat
veszélyeztetjük. Ha 1999 őszén a többi penészes és rohadt anyaggal ezt is
elküldjük az égetőbe, nem próbáljuk megmenteni, akkor az a hat láda
kisnyomtatvány, illetve néhány méternyi folyóirat sem lenne, amely még
azonosításra illetve feldolgozásra vár. Persze ez esetben 2005-ben nem lett
volna hír az OSZK. Pedig lehetne - ha csak a gondok érdekesek a sajtónak, íme
néhány:
Gondjaink
- a nemzeti könyvtár raktárai megteltek, a meglévők állapota nem
felel meg a 21. századi könyvraktározási követelményeknek;
- a Budavár F. épület gépészeti részei (vízvezetékek, fűtés,
klíma, elektromos rendszer, könyvliftek) a megszűnés előtti 24. órában vannak
(az elektromos rendszer átalakítása elindult);
- a tető beázik, teljes felújításra szorul;
- a déli, a keleti és a nyugati homlokzat életveszélyes (az
északit 2005-ben újíttathattuk fel);
- a savas papír miatt sok millió dokumentum a megsemmisüléshez
közelít (talán 2005 végére elindul egy kisebb savtalanító üzem, az egykori
Tároló Könyvtár helyén);
- számítógépeink 75%-a 6 évnél idősebb lesz egy év múlva, közel a
leállás;
- a katalógusok és a nyilvántartások retrospektív konverziója forráshiány miatt leállt (ez lenne az alapja az országos közös katalógusnak, EU előírás 2007. január 1-ig teljesítendőnek tartja a munka befejezését);
- a katalógusok és a nyilvántartások retrospektív konverziója forráshiány miatt leállt (ez lenne az alapja az országos közös katalógusnak, EU előírás 2007. január 1-ig teljesítendőnek tartja a munka befejezését);
- a digitális dokumentumok köteles szolgáltatása jogi támogatást,
majd jelentős pénzügyi forrásokat igényel;és
- az írott kulturális örökség digitalizálására van ugyan
kidolgozott munkaterv, forrása viszont még nem látszik.
Ezek persze az alapvető gondok, és lehetne írni eredményeinkről is,
de - ahogy több időszakosan megjelenő kiadvány, illetve elektronikus médium
szerkesztőségében felvilágosítottak - az senkit sem érdekel. Az nem hír.
De térjünk vissza a Fogság Urieljéhez: ki dönti el, hogy ki
vagyok, mi lehetek? ÉS ennek megfelelően: ki dönti el, hogy ki legyen a nemzeti
könyvtár főigazgatója, és annak milyen elveket kell követnie, milyen kulturális
ízlést szolgálnia? Tartozzon-e szakmai iskolához, vagy próbáljon minden
tekintetben független maradni? Jár-e neki a függetlenség luxusa?
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
A 2. minisztériumi tényfeltáró bizottság jelentése
Budapest, 2005. december 8.
Az OSZK állományapasztási politikáját vizsgáló bizottság
összefoglaló jelentése
A Nemzeti Kulturális Örökség minisztere Weeber Tibornak, az
Országos Széchényi Könyvtár közalkalmazotti tanácsa elnökének bejelentése
alapján vizsgálatot rendelt el az OSZK-ban, és erre külső szakértőkből, illetve
az OSZK képviselőjéből álló bizottságot kért fel. A bizottság feladata az OSZK
állományapasztási politikájának áttekintése és annak vizsgálata, hogy a Nemzeti
Könyvtár, mint a hungarikumokat gyűjtő és archiváló könyvtár gyűjteményének
kezelése a jogszabályoknak megfelelően történik-e (alapító okirat, az 1977. évi
CXL. törvény 61. §, a 3/1975. sz. KM-PM rendelet, a 20/2005. sz. NKÖM rendelet),
különös tekintettel a tárak állomány-nyilvántartási rendszerére.
A bizottság elnöke:
Dr. Bakonyi Péter, az Országos Könyvtári Kuratórium elnöke
Dr. Bakonyi Péter, az Országos Könyvtári Kuratórium elnöke
A bizottság tagjai:
Rácz Ágnes, az OSZK gyűjteményfejlesztési és feldolgozási igazgatója;
Sándor Tibor, a FSZEK Budapest Gyűjteményének vezetője;
Dr. Szász Zoltán kandidátus, MTA Történettudományi Intézet;
Dr. Székely Iván kandidátus, egyetemi docens (Nyílt Társadalom Archívum);
Dr. Virágos Márta, a DEENK főigazgatója;
Weeber Tibor, az OSZK Közalkalmazotti Tanácsának elnöke.
Rácz Ágnes, az OSZK gyűjteményfejlesztési és feldolgozási igazgatója;
Sándor Tibor, a FSZEK Budapest Gyűjteményének vezetője;
Dr. Szász Zoltán kandidátus, MTA Történettudományi Intézet;
Dr. Székely Iván kandidátus, egyetemi docens (Nyílt Társadalom Archívum);
Dr. Virágos Márta, a DEENK főigazgatója;
Weeber Tibor, az OSZK Közalkalmazotti Tanácsának elnöke.
A bizottság 2005. szeptember 27. és december 2. között végezte el
vizsgálatát, és a következőkben összegzi tapasztalatait:
Az OSZK archiválási kötelezettsége
Az OSZK mint nemzeti könyvtár gyűjtő és megőrző funkcióját a
következő törvények és rendeletek, valamint szabályzatok alapján köteles
ellátni:
Az 1997. évi CXL. Törvény 61.§-a, a 60/1998. (III. 27.) Korm.
Rendelet, a 3/1975. sz. KM-PM rendelet, a 20/2005. sz. NKÖM rendelet, valamint
az OSZK Szervezeti és Működési Szabályzata, az OSZK Gyűjtőköri Szabályzata és
egyéb ügyrendek. Az OSZK alapító Okiratában állami feladatként kerül rögzítésre,
hogy "a sajtótermékek köteles példányaira alapozva, a teljesség igényével
gyűjti, feldolgozza, megőrzi a Magyarországon keletkezett sajtótermékeket...",
"gyűjteményét archiválja, és gondoskodik megfelelő védelméről".
Az OSZK jelenleg érvényes Szervezeti és Működési Szabályzata
2005-ben készült el. Ennek több pontja érinti a köteles példányok kezelését. Az
SZMSZ értelmében a Gyűjteményfejlesztési és Feldolgozási Igazgatóság feladata az
OSZK állományába kerülő könyvek és időszaki kiadványok érkeztetése, állományba
vétele és irányítása; a hazai sajtótermékek és elektronikus dokumentumok
(területi hungarikumok) köteles példányainak begyűjtése és elosztása. A könyvtár
jelenleg érvényes Gyűjtőköri Szabályzata a 2003-as dátumot viseli.
A fent említett jogszabályok és szabályzatok értelmében a nemzeti
könyvtárnak a Magyarországon megjelent dokumentumokra vonatkozóan megőrzési
(archiválási) kötelezettsége van, kivéve azokat, amelyeket a
kötelespéldány-szolgáltatásról szóló, 60/1998. sz. Kormányrendelet előírása
szerint nem kell beszolgáltatni (6. § (1) bekezdés), vagy nem az OSZK-nak kell
archiválnia (szabvány és szabadalmi leírás, film - 13. § (2) bekezdés). Az ún.
használati műszaki dokumentumok, ipari prospektusok archiválásáról az OSZK és a
DENK közötti megállapodás értelmében a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
gondoskodik. A 2003-ban elfogadott gyűjtőköri szabályzat szerint a Braille-írású
dokumentumok közül csak az kerül az OSZK állományába, amely nem vakírásos
szöveget is tartalmaz, a tisztán Braille-dokumentumokat a könyvtár átadja a
Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének. (Erről azonban egyelőre nincs
érvényes szerződés a két fél között, az OSZK a beérkezett kötelespéldányokat a
szerződés megkötéséig állományba vétel nélkül tárolja.)
Az OSZK a kötelespéldányokból két példányt kap a jogszabály
előírásai alapján, amelyek közül az egyikből előállítja a kurrens magyar nemzeti
bibliográfiát, majd ezt a példányt archiválja, a másikat pedig nyilvános
könyvtári szolgáltatási kötelezettségének teljesítésére használja fel.
A könyvtár a két kötelespéldányt általában állományába veszi,
kivéve néhány kiadványtípust, amelyek esetén a gyűjtőköri szabályzata az
egypéldányos gyűjtést írja elő (pl. jegyzet, tankönyv, bizonyos időszaki
kiadványok - vállalati lapok, diáklapok, hirdetési újságok stb. -, valamint a
kisnyomtatványok több típusa). Elsősorban azok közül szelektál, amelyekből a
kötelespéldány-rendelet értelmében csak három példányt kell az előállítóknak
beszolgáltatniuk. A kötelespéldányok gyűjtésének szűkítése elvi megfontolások
alapján (pl. a nagy mennyiségű efemer anyag beáramlásának korlátozása), illetve
a rendkívül súlyos raktározási gondok miatt már az 1960-as években megkezdődött.
Bizonyos dokumentumtípusoknál a használati sor mellőzése, és csak egy archív sor
gyűjtése (vagyis az egy példányos gyűjtés az OSZK-nak járó két
kötelespéldányból) ésszerű megfontolásokon alapuló és a
kötelespéldány-rendelettel is összhangban álló döntés.
A külföldi irodalmat a könyvtár általában egy példányban gyűjti,
de archiválási kötelezettsége csak a külföldi hungarikumokkal kapcsolatban van.
A vizsgálatot elindító bejelentés tárgyát képező, ún. Rózsa utcai tönkrement
periodikumállománnyal kapcsolatban a bizottság három anyagot kapott, a kérdésben
véleményt formált, amelyet e jelentés megfelelő helyén rögzítettünk.
A kötelespéldányok kezelése a törzsgyűjteményben (könyvek és
időszaki kiadványok)
Az OSZK történetében a gyűjtőkör és kötelespéldány-kezelés- az
anyagmennyiség kezelhetetlensége és tudományos értéke miatt - több változáson
ment keresztül. 1951-ben lépett életbe a 213/1951 (XII. 18.) M.T. sz rendelet,
amellyel megindult a kötelespéldányok két példányban való gyűjtése az OSZK-ban.
1951-1958 között több ízben is változott a beszolgáltatandó példányok száma,
majd 1958 és 1977 között a gyűjtendő dokumentumtípusokra, illetve a dokumentumok
példányszámára vonatkozóan több gyűjtőköri szűkítés történt.
A Kötelespéldány Szolgálat feladatai közé tartozik
a beszolgáltatott kötelespéldányokról, azok elosztásáról gépi nyilvántartást
vezetni, valamint átadni az OSZK gyűjteményei számára az előírt számú
kötelespéldányt. A kötelespéldányokat az átvétel és ellenőrzés után
tipológiailag szétválogatják, kiadványtípusok szerint osztják és irányítják.
A könyvek esetében minden dokumentum kap egy válogató
cédulát, ezután történik az adatfelvétel (lajstromszám, cím, szerző stb.). A
könyvek az Amicus gyarapítási modulban egyszerűsített feldolgozásra kerülnek,
itt történik a kötelespéldányban részesülő könyvtárak kódjainak (a
kötelespéldányok elosztásának) rögzítése is. A folyóiratok esetében a
szállítólevelekkel való összevetés után az érkeztetés céljából a
Periodikafeldolgozó osztályra történik a továbbítás. A térképek, zeneművek,
CD-ROM-ok szintén adatfelvételen esnek át. A csoportos anyag (tankönyvek,
katalógusok, kifestők, egyetemi és főiskolai jegyzetek) csoportos lajstromszámot
kapnak. Ezek az anyagok tehát a Kötelespéldány Osztályon nyilvántartásba
kerülnek, így sorsuk nyomon követhető.
Az alábbi dokumentumtípusok válogatás és adatfelvétel nélkül
kerülnek át a megfelelő tárakba: aprónyomtatványok, plakátok, különlenyomatok,
menetrendek, telefonkönyvek, VHS, DVD.
A Könyvfeldolgozó Osztály feladata a
törzsgyűjtemény (könyv, tankönyv, jegyzet, elektronikus dokumentum, könyv
jellegű periodikum, időszaki kiadvány) érkeztetése, állományba vétele és
továbbítása feldolgozásra az integrált rendszerben. Állomány nyilvántartó
eszközökként a következők szolgáltak/szolgálnak: naplók (1996. decemberig;
számkönyv 1996. januártól, valamint gépi nyilvántartás). Az OSZK az Amicus
integrált könyvtári rendszert használja, így a könyvek azonosítása teljesen
rendezett.
Az időszaki kiadványok esetében a Periodikafeldolgozó
Osztályon nincs leltárkönyv. Összefoglalóan azt állapíthatjuk meg, hogy
a leltárkönyvet a szolgálati katalógus és a raktári katalógus helyettesíti. Az
állomány valós állapotát nem lehet tudni, mert az 1966-ban végzett
állományrevízió esetében nem lett kivezetve a leltár eredménye a szolgálati
katalógusból.
A kötelespéldányok kezelése a különgyűjteményekben
A különgyűjtemények többsége rendelkezik ügyrendi leírással,
melyek szabályozzák az állománykezelést is. Az ügyrendek összhangban állnak
a vonatkozó törvényes előírásokkal, azonban tisztázandó a viszonyuk a
könyvtár 2005-ben elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzatával, és formailag
is egységesítésre szorulnak.
A tárak állomány-nyilvántartási rendszerei legfőbb vonásaikban
hasonlóak. Ez annak ellenére így van, hogy igen sok fajta dokumentumtípussal
dolgoznak, és a különböző altípusok, vagy az eredet szerint együtt tartott
részek egy-egy különgyűjteményen belül is számos különálló egységeket alkotnak.
E változatosságból fakadóan egy-egy tár gyakorlatában - a 3/1975 (VIII. 17.)
KM-PM együttes rendeletben meghatározott - az egyedi és összesített (csoportos,
darabszám szerinti) nyilvántartás, illetve ezek kombinációja is előfordul.
Markáns különbségek vannak a különgyűjteményi tárak között a
számítógépesítettség és az OSZK közös számítógépes rendszerébe integráltság foka
szerint is.
A legfontosabb regisztrációs eszköz, a gyűjteményi
leltárnapló is egységes, és ha a kiegészítő adattárak a helyi
hagyományokból fakadóan változatos megjelenést mutatnak is, a nyilvántartás
logikája alapvetően közös. A tárak leltárkönyveiben mindenütt a következő adatok
szerepelnek: év/folyószám, dokumentum megnevezése, csoportos (központi
gyarapítási szám), beszerzési forrás, beszerzés módja, ár/érték, dokumentum
fajtája szerinti darabszám bontás.
A dokumentumok a központi gyarapítási nyilvántartásba vagy a tárak
saját leltárkönyvébe kerülés pillanatában kerülnek a könyvtár állományába. A
vétel, ajándék, csere útján érkező a dokumentumok a Gyarapítási
osztályon beszerzési egységenkénti központi csoportos számokat kapnak. Ezeket a
helyi címleltárkönyvbe is rögzítik. A központi és a helyi nyilvántartás között
ilyen módon biztosítva van a kapcsolat. A kötelespéldányok nem kapnak
központi gyarapítási csoportos számot. A tárak leltárkönyvébe azonban csoportos
vagy egyedi tételként bekerülnek. A napló mutatja a dokumentumfajták szerinti
megoszlásukat is. Ettől a Kisnyomtatványtár gyakorlata annyiban tér el, hogy ott
dokumentumfajták szerinti csoportokban külön-külön naplózzák a
kötelespéldányokat. A Gyarapítási osztályon összesítik a tárak
kötelespéldányairól jelentett számadatokat.
A leltári nyilvántartásokat helyrajzi naplók (Térképtár,
Régi Nyomtatványok Tára, Színháztörténeti Tár, Zeneműtár) egészítik ki, valamint
a Térképtárban az összetartozó, de csak időközönként beérkező térképek, időszaki
térképsorozatok teljességét kardex-jellegű külön nyilvántartásokkal követik
nyomon. Csaknem minden gyűjteményben lehet további speciális adatgyűjteményekkel
találkozni, melyek az állományi, példányinformációs és a tartalmi nyilvántartás
közötti átmeneti formákat képviselik.
A könyvtár integrált könyvtári szoftverjének gyarapítási modulja
eddig csak a Térképtárban vette át az egyedi címleltárkönyv szerepét. (A
helyrajzi naplót egyszerűsített formában folytatják.) A Történeti Interjúk Tára
kizárólag gépi nyilvántartást vezet, a könyvtár integrált rendszerétől
különálló, egyedi fejlesztésű adatbázisokban, amelyek a leltárkönyvi funkciót is
betöltik.
Tulajdonbélyegző minden tárban, minden dokumentumra akkor kerül,
amikor azok adatait a leltárkönyvbe rögzítették. Leltári számot tartalmazó
pecsét használata is általános gyakorlat. A Kisnyomtatványtárban ez utóbbit
nem alkalmazzák. Bevezetése az utóbbi időben belső egyeztetések során
felmerült. A vétel, ajándék, csere útján szerzeményezett nyomtatványok
esetében ez megfontolandó, de ekkor sem a leltározás végrehajthatósága miatt,
mint másutt - a gyűjtemény ugyanis csak összesített darabszám szerinti leltárra
kötelezett -, hanem inkább csak a proveniencia kutathatósága miatt. A
dokumentumokon mindenütt feltüntetik a helyrajzi (raktári) számokat.
A tárak utolsó állományellenőrzése legkülönbözőbb időpontokban és
eltérő módokon (teljes, részleges, állományegységenkénti folytatólagos) módon
történt.
A példányok bekerülése és állományba vétele között táranként,
dokumentumtípusonként különböző idő telik el. Hosszabb átmeneti státus is
kialakulhat vétel, ajándék esetén az ajánlat szakmai mérlegelése és a
többfokozatú engedélyeztetési eljárás alatt, a tömegesen érkező köteles
nyomtatványoknál pedig a válogatási és behasonlítási szakaszban. Előbbit a
Kézirattárban és 2004-től a Színháztörténeti Tárban is külön ideiglenes
leltárkönyvbe vétellel hidalják át. (Természetesen készülnek átvételi jegyzékek
is.)
A gyarapítási osztálytól a központi számot formanyomtatványon kell
igényelni. Ez is időbe telhet. A gyűjtemény leltárkönyvébe azonban addig is
bekerülnek a leltári egység adatai, tehát ez nem jelent biztonsági rést.
A feldolgozási munka alatti időben a dokumentumok fizikai
védelmére mindenütt gondoltak. Ilyenkor lemezszekrényekben, az olvasóktól
teljesen elzárt terekben óvják a kiadványokat. A munkatársaknak a szabályok
betartásával és betartatásával kapcsolatos személyes elkötelezettsége és
felelőssége, mint minden közgyűjteményben, itt is döntő tényező.
A kötelespéldányból (is) gyarapodó tárakban általában csak az
előírtnál több példányban beérkező kiadványt adják vissza. A
Kisnyomtatványtárban nem veszik állományba azokat a kiadványokat, amelyek a
60/1998 (III. 27.) kormányrendelet 6. § (1) szerint nem kellene a nyomdáknak
beküldeni, mégis beadják (pl. ügykezelési iratok), továbbá az előírtnál több
példányban érkező vagy a behasonlítás során megállapított többespéldányokat. A
dokumentumfajták többségéből csak egy példányt vesznek állományba, amire az
idézett rendelet 11. § (2a) és a 13 §. (1) pontjai elvileg lehetőséget adnak. Az
ezzel kapcsolatos gyakorlatot pontosan szabályozni kell, amire javaslatot
teszünk. Apasztásról vagy megsemmisítésről egyik tárban sem számoltak be.
Egyedül a Zeneműtárban vannak olyan állományegységek (az Operaház
kottatára és az egykori Népszínház zenei vonatkozású anyaga), amelyeket a tár
munkatársai már rendeztek, de az állományba vételükre kapacitás híján még nem
került sor. Ez a helyzet nem szabályszerű, nem lehet halogatni az állományba
vételt, és ésszerű lenne az AMICUS-ban történő katalogizálással összekötni.
A különgyűjteményeket vizsgáló szakértő a különgyűjteményi
tárakban olyan megsemmisítési intézkedésekről, amelyek az ún. Pokol-ügyhöz
hasonló beavatkozást igényelnek, nem szerzett tudomást. A különgyűjtemények
állományának kezelése a törvényes keretek között, hozzáértően és gondosan
folyik.
A nem kötelespéldány-anyag nyilvántartása
A könyvek állomány-nyilvántartó eszközei - beleértve a
kötelespéldányokat is - 1996 decemberéig a 3/1975. sz. KM-PM rendelet
előírásainak megfelelő, kézzel vezetett naplók voltak. A kézi naplózást a már
működő számítógépes rendszer, a DOBIS/LIBIS mellett is fenntartották egészen
addig, amíg elkészült a gyarapítási adatokat kinyomtatására alkalmas program. Az
így előállított listák pótolták a kézi naplókat, ezért 1997-től megszüntették
azok vezetését. A DOBIS/LIBIS-t 2000 végén felváltó új integrált rendszer, az
Amicus nem alkalmas sem a gyarapítási adatok megfelelő archiválására, sem a
kinyomtatásukra. Jelenleg folyik a jogszabályi előírásoknak megfelelő
állomány-nyilvántartó gépi adatbázis tervezése, illetve programozása (Napló
adatbázis). Ennek elkészültéig az Amicus gyarapítási moduljában megtalálhatók a
már lezárt rendelési tételek adatai is, ily módon tehát jelenleg az
integrált rendszer látja el a gépi állomány-nyilvántartás feladatait
is.
Az időszaki kiadványok állomány-nyilvántartása jelenleg
kézi nyilvántartásokban folyik, mivel az integrált rendszer periodika-kezelő
modulja jelen formájában nem felel meg a könyvtár igényeinek. A kurrens
periodikus kiadványokról az OSZK nem vezet leltárkönyvet, ezt más
nyilvántartásokkal (kardex, szolgálati katalógus, raktári katalógus, jelzetadó
könyv) helyettesíti. Csak az ún. inkurrens (1793 és 2003 között megjelent)
periodikumok retrospektív beszerzését tartja nyilván a Gyarapítási Osztály
hagyományos gyarapodási naplóban.
A nem kötelespéldányként beérkezett különgyűjteményi
anyagok az illetékes tárakban kerülnek végleges, kézzel vezetett, egyedi
leltári naplóba. Ez alól kivétel a Térképtár, amely 2000-ig vezette egyedi
címleltárkönyveit, 2001-től az Amicus gyarapítási modulját használja, jelenleg
minden tétele az Amicusban szerepel összes gyarapítási adatával, a Napló
adatbázis elkészültéig.
Az archiválás módja és jogszabályi keretei
Áttanulmányozva az ide vágó jogszabályokat illetve előírásokat, a
szakértőnek az a véleménye, hogy az előírások nem csak betű szerinti, hanem
értelemszerű alkalmazását feltételezve, ezen a területen azonnali, tűzoltás
jellegű intézkedésre nincs szükség.
Az állományapasztás a jogszabályoknak megfelelően történik-e?
Az állományapasztásról a 3/1975. KM-PM számú, a könyvtári állomány
ellenőrzéséről (leltározásáról) és az állományból történő törlésről szóló
rendelet III. fejezete rendelkezik.
A selejtezési eljárások során kiiktatott dokumentumok zöme
fölöspéldány (a segédkönyvtárak számára az egy muzeális és egy forgalmazható
példányon felül beszerzett vagy a törzsgyűjtemény lévő harmadik, negyedik stb.
példány), hibás, megrongálódott, csonka dokumentum, illetve külföldi kézikönyvek
új és/vagy más hordozón megjelent kiadásával lecserélt, elavult dokumentum volt,
az időszaki kiadványok esetében pedig főként duplumnak bizonyult szórványszámok
(ld. Az állományapasztás konkrét gyakorlata az elmúlt hat évben, 1999-2005 c.
dokumentum és melléklete).
A kiiktatás menete a nemzeti könyvtárban némiképp eltér a
könyvtártani szakirodalomban megfogalmazott eljárásrendtől: a kivonásra kerülő
dokumentumokról készülő jegyzék összeállításával egyidejűleg jelölik a kiiktatás
tényét a dokumentumon, majd ezt követően készül el a fogyatéki jegyzőkönyv. Ez
az eljárásrend a nemzeti könyvtár esetében - a fölös- és duplumpéldányok
kiiktatásakor - ugyan gyorsabbá teszi a folyamatot az által, hogy nem kell a
selejtezendő dokumentumot kétszer kézbe venni, ugyanakkor más szempontok (a
döntési folyamat) miatt felülvizsgálatra szorul. Ugyancsak eltér az általános
könyvtári gyakorlattól, hogy a kiiktatás tényét nem a leltári naplókban, hanem a
helyrajzi naplókban tüntetik fel. A 3/1975. sz. KM-PM rendelet 18. §-a szerint a
könyvtáraknak a selejtezésről a vezető általi engedélyezéssel egyidejűleg
tájékoztatniuk kell a fenntartójukat, a 19. §-a szerint pedig, az
elháríthatatlan esemény (vis maior) következtében hiányzó, megsemmisült vagy
használhatatlanná vált dokumentumok kiiktatásához a fenntartótól előzetes
hozzájárulást kell kérniük. Az OSZK - Ferenczy Endréné ny. gyűjteményfejlesztési
igazgató szóbeli tájékoztatása szerint - ennek a kötelezettségének az 1950-60-as
évek óta nem tett eleget, kivéve néhány speciális esetet (pl. a Leuveni kódex
elcserélését flamand vonatkozású ősnyomtatványokért és 16-17. századi
nyomtatványokért). Ez a gyakorlat az idők folyamán "szokásjoggá" alakult, és a
3/1975. sz. rendelet megjelenését követően sem szabályozta a könyvtár másként.
Így az utolsó hat évben sem történt meg a fenntartó tájékoztatása az egyes
kiiktatásokról. A fenntartó ezekről csak az éves beszámolókban közölt, illetve
az országos könyvtári statisztikában közzétett adatokból értesülhetett.
Az állományapasztás konkrét gyakorlata az elmúlt hat évben,
1999-2005 (Részletesen ld. a 6.1-es és 6.2-es mellékletben)
A válogatás, szelektálás, illetőleg a selejtezés vagy
állományapasztás még a nemzeti emlékezet-őrző intézmények esetében is a működés
szerves részét képezi. A felajánlott, illetve megvásárolt gyűjtemények esetében
előzetes szelekció, a duplumok, illetve többespéldányok esetében utólagos
szelekció válhat szükségessé, a sérült, fertőzött állományrészek esetében pedig,
számos tényező mérlegelésével, a feldolgozás során válhat indokolttá a
selejtezendő, illetve megsemmisítendő anyagok kiválogatása.
Az OSZK-ban a sajátos nemzeti könyvtári megőrzési feladatok miatt
hagyományos értelemben vett, tervszerű állományapasztás nem történik a
könyvtár törzsgyűjteményét és különgyűjteményeit illetően. Az állományból
való kiiktatásra korlátozott mértékben, a következő okok miatt kerülhet sor:
fölös példány; rongált, csonka példány, ha hibátlan példánya rendelkezésre áll;
fölöspéldánynak bizonyult szabadpolcos vagy segédkönyvtári dokumentum.
A könyvtárnak a vári épület elkészülte előtti, rossz raktározási
körülményei miatt néhány, külső raktárakban tárolt állományrésze tönkrement, és
emiatt is sor került korlátozott mértékű, kényszerű selejtezésre. Ebbe a körbe
tartozott a Rózsa utcai raktárból kikerült, fertőzött külföldi periodikum anyag
is, amelyet két részletben, 2002 végén, illetve 2005. nyár elején semmisítettek
meg, ezt a döntést azonban nem előzte meg egy részletes, kellően dokumentált
döntési folyamat.
A Rózsa Ferenc utcai periódikumok selejtezésével kapcsolatos ügyet
a bizottság az 5, 5/a, 5/b, és 5/c számú mellékletekben szereplő anyagok illetve
állásfoglalások alapján megtárgyalta.
Megállapította, hogy a 2002-es kivonást 1998-tól kezdődően
többirányú szakmai vizsgálat előzte meg. A 2005 nyarán megsemmisített
állományrészt eredetileg fertőzöttsége ellenére is meg kívánták tartani, végül
azonban a könyvtár vezetése a kiadványok állapotának további romlására
hivatkozva a selejtezés mellett döntött. Ez utóbbi döntési láncból a bizottság
hiányolja azokat az előkészítő anyagokat (jegyzőkönyveket, szakvéleményeket),
amelyek a kiadványok menthetetlenségét vagy a kivonás egyéb szempontjait
megfelelően dokumentálták volna. Elmaradt a fenntartó értesítése, és nem készült
jegyzőkönyv a megsemmisítéskor sem.
A bizottság javaslatai a gyűjteményszervezéssel és az
állományapasztással kapcsolatos teendőkre
A Bizottság a mellékletben csatolt dokumentumok megvítatása és a
személyes konzultációk tapasztalata alapján az alábbi javaslatokat teszi:
1. Az OSZK-nak el kell készítenie
- a gyűjtőköri szabályzatának módosítását, amely pontosan
rendelkezzék a törzsgyűjteményben és a különgyűjteményekben archiválandó,
illetve gyűjtendő dokumentumok példányszámáról, valamint mellékletben
tartalmazza azokat a szerződéseket, amelyek alapján az OSZK - a fenntartó
hozzájárulásával - bizonyos dokumentumtípusok archiválási kötelezettségét más
könyvtárra vagy közgyűjteményre ruházza át; ezzel kapcsolatban megvizsgálandó,
hogy milyen módon végezhető szelekció a kötelespéldányokból;
- az OSZK tegyen javaslatot a kötelespéldány-rendelet és szükség
esetén egyéb jogszabályok felülvizsgálatára annak érdekében, hogy a nemzeti
könyvtárnak szerződések megkötésével lehetősége legyen a kötelespéldányok
archiválási kötelezettségének megosztására más közgyűjteményekkel;
- az előzetes szelekció nyomán az állományba nem javasolt
dokumentumok hasznosításáról, illetve megsemmisítéséről szóló szabályzatot és
eljárásrendet;
- az állományból való törlés szabályzatát és eljárásrendjét
(mikor, milyen körülmények között kerülhet sor állományapasztásra, selejtezésre,
hogyan szülessen a döntés, valamint hogy hogyan kell dokumentálni a döntés és
végrehajtás folyamatát, és a folyamat milyen mértékben legyen nyilvános);
- az állományellenőrzés szabályozását a könyvtári állomány
egészére nézve a 3/1975. sz. rendelet szerint;
- a muzeális állományának kezelési, nyilvántartási és leltározási
szabályzatát a 22/2005. sz. rendelet szerint;
- a gyűjtőköri szabályzat módosítása során bekerülő új elemekre
(az archiválandó, muzeális állomány meghatározása, példányszám, szelekciós
szempontok) a Szervezeti és Működési Szabályzat is tartalmazzon utalásokat.
2. Tekintve, hogy a 3/1975. sz. rendelet korszerűsítése már
napirenden van, annak megjelenéséig az OSZK tegyen eleget a kiiktatásokkal
kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségének: minden fogyatéki jegyzőkönyvből és
a hozzá tartozó jegyzékből küldjön egy példányt a fenntartójának, a NKÖM
Könyvtári Főosztályának - hacsak a fenntartó másképp nem rendelkezik. Az új
jogszabály megjelenése után az abban foglaltak lesznek az irányadók az OSZK
tevékenységére is.
3. Az elháríthatatlan esemény következtében elveszett vagy
használhatatlanná vált állomány kiiktatásához a jövőben meg kell kérnie a
fenntartó előzetes hozzájárulását. Ugyancsak fenntartó egyetértését kell kérnie
a 22/2005. sz. NKÖM rendelet hatálya alá tartozó muzeális dokumentumok
selejtezésével kapcsolatban is, a rendelet 6. §-ának megfelelően.
4. A gyűjtemények kezelésének ügyrendjét összhangba kell hozni a
2005-ben elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzattal, formailag
egységesíteni kell őket, és jóvá kell hagyatni az intézmény vezetőjével.
5. A különgyűjteményekben célszerű lenne mihamarabb mind több
feldolgozási folyamatot integrálni az Amicus rendszerbe. Ahol ez nem lehetséges,
biztosítani kell az önálló adatbázisok, gépi nyilvántartások informatikai
kapcsolatát az integrált rendszerrel.
6. A periodika-állományban érdemes lenne egy új raktári revíziót
végrehajtani és elvégezni a szolgálati katalógusban az eredmény tükröztetését.
7. Megvizsgálandó, hogy a Történeti Interjúk Tárának a könyvtár
integrált rendszerétől független adatbázisa megfelel-e az állomány-nyilvántartás
informatikai követelményeinek.
8. Belső egyeztetések során 2005 augusztusában felmerült, hogy a
Kisnyomtatványtár is alkalmazzon leltári szám feltüntetésére alkalmas
tulajdonbélyegzőt az összesített nyilvántartásba vett kötelespéldányok esetében
is. Erről a kérdésről végleges döntést kell hozni.
9. A Zeneműtárban sürgősen vegyék állományba az Operaház
kottatárát és az egykori Népszínház zenei vonatkozású anyagát. Az állományba
vételt ésszerű lenne az Amicusban történő katalogizálással összekötni. Minthogy
az állományba vétel elmaradását a tárban a szükséges munkaerő hiányával
indokolták, szükség esetén a fenntartó céltámogatását is indokoltnak tartjuk.
10. Ajándékok, hagyatékok fogadásakor kötendő szerződés mindig
térjen ki a selejtezhetőség (megsemmisíthetőség, értékesíthetőség,
visszaszolgáltatás, vagy más gyűjteményeknek való átadhatóság) lehetőségére,
feltételeire. Az állományba kerülésről szóló döntést mihamarabb kövesse a
dokumentumok nyilvántartásba vétele.
11. Célszerű lenne a belső ellenőr munkakörének módosítása,
illetve bővítése, hogy terjedjen ki a nyilvántartások szabályszerű vezetésének
és az állományapasztás jogszerűségének vizsgálatára is.
12. Hosszú távon az intézmény politikájának legjobb védelme a
nyilvánosság. A "pokol-ügy" egyik tanulsága az utólagos publicitás káros hatása.
Az OSZK működésére vonatkozó adatok közérdekű adatok, ez alól csak a
döntéselőkészítő adatok képeznek korlátozott körű kivételt. Az elektronikus
információszabadságról szóló, 2006. január 1-jén hatályba lépő törvény pedig
további lehetőségeket biztosít, illetve kötelezettségeket határoz meg az OSZK
tevékenységére, működésére, illetve gazdálkodására vonatkozó adatok
közzétételére, illetőleg az elektronikus úton érkező adatigények teljesítésére
vonatkozóan. Javasoljuk, hogy a közzététel terjedjen ki a válogatással,
selejtezéssel, állományapasztással kapcsolatos információkra is.
A bizottság fontosnak tartja megjegyezni, hogy az OSZK
Gyűjteményfejlesztési és Feldolgozási igazgatósága már a nyár folyamán lépéseket
tett az egységes állomány-nyilvántartási szabályzat kidolgozására. Ennek
érdekében bekérte a Tárak nyilvántartási rendjét (erről egy összesítő is
készült) és megvizsgálta, hol vannak hiányosságok. A hiányosságok feltárása
tehát a Bizottság létrehozása előtt elindult, így az a meggyőződésünk, hogy az
OSZK saját hatáskörben meg tudja oldani az érvényben levő jogszabályokat követő
egységes nyilvántartási rend kidolgozását.
A Bizottság az összefoglaló jelentést és a jövőre vonatkozó
javaslatait konszenzusos alapon dolgozta ki és fogadta el, különvélemény nem
hangzott el.
Budapest, 2005. nov. 29.
Dr. Bakonyi Péter, a Bizottság elnöke
Mellékletek:
...........................................................................................................
1. Hogyan történik a köteles példányok regisztrációja és állományba vétele az OSZK-ban? (Virágos Márta)
1. Hogyan történik a köteles példányok regisztrációja és
állományba vétele az OSZK-ban? (Virágos Márta)
BIZOTTSÁGI JELENTÉS
Feladatom volt annak a kérdésnek megvizsgálása, hogy
ístrongyhogyan történik a köteles példányok regisztrációja és állományba vétele
az Országos Széchenyi Könyvtárban.
Választott módszer: a releváns írásos
dokumentáció bekérése, áttanulmányozása, előzetes személyes konzultáció a
gyűjteményi igazgatóval Rácz Ágnessel. Személyes látogatás és konzultáció az
alábbi részlegek vezetőivel:
Kötelespéldány Osztály
Periodika osztály
Kisnyomtatványtár
Kötelespéldány Osztály
Periodika osztály
Kisnyomtatványtár
Szeretnék előzetesen köszönetet mondani a Széchenyi Könyvtár
munkatársainak segítőkészségükért és külön kiemelni Rácz Ágnes igazgató Asszony
nagyon alapos előkészítő munkáját.
1. Jogi keret
1.1. Az OSZK mint nemzeti könyvtár gyűjtő és tároló funkcióját a
következő törvények és rendeletek, valamint szabályzatok alapján köteles
ellátni:
1997. évi CXL. Törvény 61.§., a 60/1998. (III. 27.) Korm. Rendelet, a 3/1975. sz. KM-PM rendelet, a 20/2005. sz. NKÖM rendelet, valamint az OSZK Szervezeti és Működési Szabályzata, az OSZK Gyűjtőköri Szabályzata és egyéb ügyrendek.
1997. évi CXL. Törvény 61.§., a 60/1998. (III. 27.) Korm. Rendelet, a 3/1975. sz. KM-PM rendelet, a 20/2005. sz. NKÖM rendelet, valamint az OSZK Szervezeti és Működési Szabályzata, az OSZK Gyűjtőköri Szabályzata és egyéb ügyrendek.
1.2. Az OSZK alapító Okiratában állami feladatként kerül
rögzítésre, hogy "a sajtótermékek köteles példányaira alapozva, a teljesség
igényével gyűjti, feldolgozza, megőrzi a Magyarországon keletkezett
sajtótermékeket...", "gyűjteményét archiválja, és gondoskodik megfelelő
védelméről".
1.3. Az OSZK jelenleg érvényes Szervezeti és Működési Szabályzata
2005-ben készült el. Ennek több pontja érinti a köteles példányok kezelését. Az
SZMSZ értelmében a Gyűjteményfejlesztési és Feldolgozási Igazgatóság
feladata az OSZK állományába kerülő könyvek és időszaki kiadványok
érkeztetése, állományba vétele és irányítása; a hazai sajtótermékek és
elektronikus dokumentumok (területi hungarikumok) köteles példányainak
begyűjtése és elosztása.
1.4. Az OSZK történetében a gyűjtőkör és köteles példány kezelés
több változáson - az anyagmennyiség kezelhetetlensége és tudományos értéke miatt
- ment keresztül. 1951-ben lépett életbe a 213/1951 (XII.18) M. T. sz rendelet,
amellyel megindult a köteles példányok két példányban való gyűjtése az OSZK-ban.
1951 - 58 között több ízben is változott a beszolgáltatandó példányok
száma.
1958-ban történik az első szűkítés: a Kisnyomtatványtár ettől kezdve csak 1 példányban gyűjti - a grafikai plakátok kivételével - az oda kerülő nyomdai termékeket.
1962-től a könyvtár csak 1 példányban gyűjti az 1850 után előállított belföldi különlenyomatokat, az általános és középiskolai tankönyveket, a nem tanulmányi jellegű alkalmi sokszorosításokat, árlistákat és prospektusokat, az utánnyomásokat, címlapkiadásokat, a környomatos sajtótudósításokat, kisnyomtatványokat és nem grafikai jellegű plakátokat, Braille írású dokumentumokat.
1965. Főigazgatói utasítás a csoportos feldolgozásra kerülő anyag gyűjtőkörének korlátozására: nem veszik állományba az irattári anyagokat (vállalati, intézményi sokszorosított anyagok), a másodlagos kiadványokat, kivonatokat és a használati nyomtatványokat (pl. vevőszolgálati csekkfüzetek, eseménynaptárak, vallásos segédanyagok, efemer rendelkezések, űrlapok)
1970. Szűkítették az OSZK gyűjtőkörét: a jövőben nem gyűjtik a különlenyomatokat, kötésvariánsokat.
1977. A Braile-dokumentumok gyűjtését átadja az OSZK a Vakok Szövetségének. A Kisnyomtatványtár befejezi a meghívók gyűjtését.
1958-ban történik az első szűkítés: a Kisnyomtatványtár ettől kezdve csak 1 példányban gyűjti - a grafikai plakátok kivételével - az oda kerülő nyomdai termékeket.
1962-től a könyvtár csak 1 példányban gyűjti az 1850 után előállított belföldi különlenyomatokat, az általános és középiskolai tankönyveket, a nem tanulmányi jellegű alkalmi sokszorosításokat, árlistákat és prospektusokat, az utánnyomásokat, címlapkiadásokat, a környomatos sajtótudósításokat, kisnyomtatványokat és nem grafikai jellegű plakátokat, Braille írású dokumentumokat.
1965. Főigazgatói utasítás a csoportos feldolgozásra kerülő anyag gyűjtőkörének korlátozására: nem veszik állományba az irattári anyagokat (vállalati, intézményi sokszorosított anyagok), a másodlagos kiadványokat, kivonatokat és a használati nyomtatványokat (pl. vevőszolgálati csekkfüzetek, eseménynaptárak, vallásos segédanyagok, efemer rendelkezések, űrlapok)
1970. Szűkítették az OSZK gyűjtőkörét: a jövőben nem gyűjtik a különlenyomatokat, kötésvariánsokat.
1977. A Braile-dokumentumok gyűjtését átadja az OSZK a Vakok Szövetségének. A Kisnyomtatványtár befejezi a meghívók gyűjtését.
További szűkítés: a szabadalmakat a KSH gyűjti, a műszaki
leírásokat a DEENK kapja és tárja fel több évtizede.
2. A jelenlegi helyzet
Az OSZK jelenleg érvényben lévő Gyűjtőköri szabályzata 2003-ban
készült, ez alapján folyik a gyűjtemény építése és megőrzése. Az SZMSZ
rendelkezései szerint a kötelespéldányok az alábbi folyamatban kerülnek az OSZK
állományába:
2.1 A Köteles példányok fogadása
A Köteles példány Szolgálat feladatai közé tartozik a
beszolgáltatott köteles példányokról, azok elosztásáról gépi nyilvántartást
vezetni, valamint átadni az OSZK gyűjteményei számára az előírt számú köteles
példányt. Mindenképpen megemlítendő, hogy a Köteles példány Osztály rendkívül
részletes munkafolyamat leírással (rendkívül világos folyamatábrákkal),
stratégiai tervvel és ügyrenddel rendelkezik. Ennek alapján nagyon könnyű volt
végigkövetni az egyes lépéseket. A köteles példányok átvétele naponta kétszer
történik a Központi Postázóból. Személyesen is visznek be kiadványokat. A
köteles példányokat ellenőrzik, tipológiailag szétválogatják, kiadványtípusok
szerint osztják és irányítják.
A könyvek esetében minden dokumentum kap egy válogató
cédulát, ezután történik az adatfelvétel (lajstromszám, cím, szerző, stb.). A
könyvek az Amicus gyarapítási modulban a B13 nézetben rögtön egy egyszerűsített
feldolgozásra kerülnek, itt történik a köteles példányban részesülő könyvtárak
kódjainak rögzítése is).
A folyóiratok esetében a szállítólevelekkel való összevetés
után az OSZK példányokat továbbítják a Periodika Osztályra.
A térképek, zeneművek, CD-ROM-ok szintén adatfelvételen esnek
át.
A csoportos anyag (tankönyvek, katalógusok, kifestők, egyetemi
és főiskolai jegyzetek) csoportos lajstromszámmal történő ellátása folyik az
Osztályon. Ugyanúgy kapnak válogató cédulát is és továbbmennek az ISBN
irodára.
Ezek az anyagok tehát a Köteles példány Osztályon
nyilvántartásba kerülnek, így sorsuk nyomon követhető.
Az alábbi nyomtatványtípusok válogatás és adatfelvétel nélkül
kerülnek át a megfelelő tárakba: aprónyomtatványok, plakátok, különlenyomatok,
menetrendek, telefonkönyvek,VHS, DVD.
A Köteles példány Szolgálat alá tartozik az ISBN csoport
működtetése.
2.2 A Könyvfeldolgozó Osztály feladata: a törzsgyűjtemény
(könyv, tankönyv, jegyzet, elektronikus dokumentum, könyv jellegű periodikum,
időszaki kiadvány) érkeztetése, állományba vétele és továbbítása
feldolgozásra az integrált rendszerben. Állomány nyilvántartó eszközökként a
következők szolgáltak/szolgálnak: naplók (1996 decemberig; számkönyv 1996.
januártól plusz gépi nyilvántartás). Az OSZK az Amicus integrált könyvtári
rendszert használja, így a könyvek azonosítása teljesen rendezett.
Az időszaki kiadványok esetében a Periodika Feldolgozó
Osztályon nincs leltárkönyv, ehelyett a következő nyilvántartások
vannak:
- Peri jelzetadó könyvet használnak az új indulású köteles példányként beérkező periodikumokról jelzet típusonként külön füzetben.
- Inkurrens periodika gyarapodási napló
- Periodika kardex: az OSZK törzsgyűjteményébe tartozó köteles példány, ajándék, csere, vétel útján beérkezett magyar és külföldi periodikumok valamennyi példányát érkezteti, a nem új indulású inkurrens számok kivételével. Ennek részeként történik az egyes példányok jelzetelése, címkézése, állománybélyegzővel való ellátása és a hiányok reklamálása. A törzsgyűjteménybe tartozó időszaki kiadványokról adatbázisszintű feldolgozás történik az Amicus integrált könyvtári rendszerben.
- Peri jelzetadó könyvet használnak az új indulású köteles példányként beérkező periodikumokról jelzet típusonként külön füzetben.
- Inkurrens periodika gyarapodási napló
- Periodika kardex: az OSZK törzsgyűjteményébe tartozó köteles példány, ajándék, csere, vétel útján beérkezett magyar és külföldi periodikumok valamennyi példányát érkezteti, a nem új indulású inkurrens számok kivételével. Ennek részeként történik az egyes példányok jelzetelése, címkézése, állománybélyegzővel való ellátása és a hiányok reklamálása. A törzsgyűjteménybe tartozó időszaki kiadványokról adatbázisszintű feldolgozás történik az Amicus integrált könyvtári rendszerben.
Összefoglalóan azt állapíthatjuk meg, hogy a leltárkönyvet a
szolgálati katalógus és a raktári katalógus helyettesíti. Az állomány valós
állapotát nem lehet tudni, mert az 1966-ban végzett állományrevízió esetében nem
lett kivezetve a leltár eredménye a szolgálati katalógusból. Javaslat: érdemes
lenne egy új raktári revíziót végrehajtani és elvégezni a szolgálati
katalógusban az eredmény tükröztetését. Az állományba nem kerülő anyagok
esetében 2005 júniusáig az időszaki kiadványok (községi lapok, diáklapok,
vállalati lapok, reklámújságok) az Olvasószolgálat válogatása után ipari
hasznosításra kerültek.
Megjegyzés: A Periodika feldolgozó osztály is rendelkezik ügyrenddel.
Megjegyzés: A Periodika feldolgozó osztály is rendelkezik ügyrenddel.
Régi Nyomtatványok Tára: köteles példányt nem kap, a
nyilvántartás a Tár címleltárkönyvében történik.
A Kézirattár esetében a nyilvántartás menete a következő: a
Gyarapítási Osztályon naplózás történik, a dokumentum Tárba érkezésekor
ideiglenes szerzeményi naplóban kerül rögzítésre, majd feldolgozás után végleges
leltári naplóban kerül nyilvántartásba..
A Zeneműtárba kerülő anyagok egyedi címleltárkönyvben
kerülnek nyilvántartásba.
A Kisnyomtatványtárban több mint százféle dokumentum kerül
megőrzésre. A Köteles példány Szolgálattól válogatás nélkül kerülnek fel a
kiadványok ládákban. A ládákat szállítólevéllel veszik át, de semmilyen
megjelöléssel nem rendelkeznek, így nincs visszakereshetőségi lehetőség. A
Tárban kerül sor a dokumentumok típusbontására, pecsételésére és naplózására. A
köteles példányok esetében a naplózás műfajok szerint csoportosan
történik. Összesen 20 műfajt különböztetnek meg, ezeknek a megőrzési
példányszáma eltérő. A beszámoló bevezetőjében már említésre került, hogy ennek
a dokumentumtípusnak az esetében történt a legnagyobb mérvű gyűjtőköri és
megőrzési szűkítés. A jelenleg érvényben lévő Gyűjtőköri Szabályzat szerint
grafikai plakátok esetében 2 pld kerül megőrzésre; szöveges
plakátoknál 1 pld. válogatva; röplapok, műsorfüzetek 1 pld-ban
válogatva; hivatalos és használati nyomtatványok 1 pld-ban;
gyászjelentések 1 pld-ban, képes levelezőlapok 2 pld-ban
válogatva; metszetek és litográfiák 1 pld-ban; egyéb grafikai anyagok
1 pld-ban válogatva kerülnek megőrzésre.
Tulajdonbélyegzőt természetesen minden nyomtatvány kap, de a feldolgozás eltérő az egyes műfajok tekintetében az egyszerűtől a többszintűig. Címleírásra kerülnek a grafikai plakátok, a metszetek és litográfiák, a ponyva nyomtatványok és albumok.
Az egyéb anyagok a tulajdoni pecséten kívül kaphatnak évszámot, szakszámot (de például az étlapok borcímkék csak pecsétet kapnak). Az anyagok dobozokba kerülnek, tékákba és fiókos szekrényekbe.
Tulajdonbélyegzőt természetesen minden nyomtatvány kap, de a feldolgozás eltérő az egyes műfajok tekintetében az egyszerűtől a többszintűig. Címleírásra kerülnek a grafikai plakátok, a metszetek és litográfiák, a ponyva nyomtatványok és albumok.
Az egyéb anyagok a tulajdoni pecséten kívül kaphatnak évszámot, szakszámot (de például az étlapok borcímkék csak pecsétet kapnak). Az anyagok dobozokba kerülnek, tékákba és fiókos szekrényekbe.
A Térképtárban a nyilvántartás 2000-ig egyedi
címleltárkönyv volt, 2001-től az Amicus gyarapítási moduljában történik.
A Színháztörténeti Tár esetében a nyilvántartás 2004-ig a
Gyarapítási Osztályon és a Tárban is folyt, naplózás történt a GYO-on, leltári
felvétel a Tár-ban. 2004-től a dokumentum beérkezésekor ideiglenes
szerzeményezési naplóba kerül, majd feldolgozás után a végleges leltári
naplóba.
Összegzés: tapasztalataim ugyanazok mint Sándor Tibor
kollégámé az ügyrendek vonatkozásában. Az is nyilvánvaló, hogy 2005 júniusa óta
leállítottak mindenfajta állomány apasztást még azokat is, amelyeket a vonatkozó
rendeletek lehetővé tesznek. Érdemes volna az egyes osztályok és egységek
ügyrendjét egy egységes keretbe rendezni és az OSZK SZMSZ-vel együtt
kezelni.
Javasolnám a nyilvántartások egységesítését és minél több lépés integrálását az Amicus rendszerbe. Célszerű lenne a belső ellenőr munkakörének módosítása, illetve bővítése, hogy terjedjen ki a nyilvántartások szabályszerű vezetésének vizsgálatára is. Szükség lenne a köteles példány törvény felülvizsgálatára vagy legalábbis az elosztás módosítására és ezzel együtt a szolgáltatás megosztására.
Mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy az OSZK Gyűjteményfejlesztési és Feldolgozási igazgatósága már a nyár folyamán lépéseket tett az egységes állomány nyilvántartási szabályzat kidolgozására. Ennek érdekében bekérte a Tárak nyilvántartási rendjét (erről egy összesítő is készült) és megvizsgálta, hol vannak hiányosságok. A hiányosságok feltárása tehát a Bizottság létrehozása előtt elindult, így meggyőződésem, hogy az OSZK saját hatáskörben meg fogja oldani az érvényben levő jogszabályokat követő egységes nyilvántartási rend kidolgozását.
Javasolnám a nyilvántartások egységesítését és minél több lépés integrálását az Amicus rendszerbe. Célszerű lenne a belső ellenőr munkakörének módosítása, illetve bővítése, hogy terjedjen ki a nyilvántartások szabályszerű vezetésének vizsgálatára is. Szükség lenne a köteles példány törvény felülvizsgálatára vagy legalábbis az elosztás módosítására és ezzel együtt a szolgáltatás megosztására.
Mindenképpen szeretném megjegyezni, hogy az OSZK Gyűjteményfejlesztési és Feldolgozási igazgatósága már a nyár folyamán lépéseket tett az egységes állomány nyilvántartási szabályzat kidolgozására. Ennek érdekében bekérte a Tárak nyilvántartási rendjét (erről egy összesítő is készült) és megvizsgálta, hol vannak hiányosságok. A hiányosságok feltárása tehát a Bizottság létrehozása előtt elindult, így meggyőződésem, hogy az OSZK saját hatáskörben meg fogja oldani az érvényben levő jogszabályokat követő egységes nyilvántartási rend kidolgozását.
Debrecen, 2005-11-26
Dr. Virágos Márta
főigazgató
főigazgató
...........................................................................................................
2. A dokumentumok érkeztetése és állományba vétele (Rácz Ágnes)
2. A dokumentumok érkeztetése és állományba vétele
(Rácz Ágnes)
(Rácz Ágnes)
A dokumentumok érkeztetésének és állományba vételének menete a
beszerzési módjuktól függetlenül egységes, de ez a jelentés főként a
kötelespéldányokon kívüli anyag gyarapítását és nyilvántartását tekinti át.
A kötelespéldányokon kívüli dokumentumok beszerzésében,
érkeztetésében és nyilvántartásában egyfelől a Gyarapítási Osztály, másfelől a
feldolgozó osztályok, illetve a különgyűjteményi tárak érintettek. Az 1997-ben
lezajlott munkafolyamat-elemzés és átalakítás nyomán, 1998-ban lépett életbe az
az ügymenet, amely az érkeztetési-nyilvántartási folyamatokat leválasztotta a
gyarapítás végéről, és áthelyezte a feldolgozás elejére. A kötelespéldányok útja
ezzel némileg lerövidült, ugyanis a Gyarapítási Osztályt kikerülve, a
Kötelespéldány Szolgálattól egyenesen a Könyvfeldolgozó, illetve a
Periodikafeldolgozó Osztályra, valamint a tárakba kerülnek, ahol állományba
vételük folyik. (A köteles könyvek esetében a gépi rendelési tétel elkészítése
is a feldolgozó és nem a gyarapítási osztályon folyik; az időszaki kiadványok
esetében egyelőre még nem készül gépi rendelési tétel.)
Az egyéb úton - vétel, csere, ajándék - beszerzett
dokumentumok gyarapítási és nyilvántartási folyamatai
Könyvek
A többespéldányok, a hiánypótlás, külföldi vétel és csere,
ajándékok, hagyatékok gyarapítási ügyintézése a Gyarapítási Osztály feladata,
beleértve a rendelési tétel elkészítését is a NEKTÁR adatbázisban, az OSZK
integrált könyvtár-automatizálási rendszerében. A rendelési tétel a könyv
beérkezése után készül el az integrált rendszerben, nem használják tehát a
gyarapítási modul összes szolgáltatását. A beérkezett dokumentum a
számla-ügyintézést követően a bibliográfiai rekord azonosítóját, a
rendelés-azonosítót, a tipológiai döntést, a könyv kihelyezését (azaz az
olvasótermekben vagy a tári segédkönyvtárakban való elhelyezését) és szükség
esetén megjegyzéseket tartalmazó NEKTÁR munkalappal együtt átkerül a
Könyvfeldolgozó Osztályra. Ott érkeztetik a példányt és a számlát a gyarapítási
modulban, illetve elvégzik a klasszikus állományba vételi folyamatokat
(pecsételés, raktári jelzetadás, címkézés, mágnescsíkozás), majd a katalogizálás
után a könyveket átadják a Raktári Osztálynak. Ez alól csak a kurrens magyar
(köteles) anyag duplumaként beszerzett és általában kihelyezésre kerülő kötetek
- harmad, negyed stb. példányok - képeznek kivételt, ezek NEKTÁR-beli
érkeztetése ugyanis a Gyarapítási Osztályon folyik.
A könyvek állomány-nyilvántartó eszközei 1996 decemberéig a
3/1975. sz. KM-PM rendelet előírásainak megfelelő, kézzel vezetett naplók voltak
(méret szerint a magyar anyagnál A, B, C, D, E jelűek, a külföldi anyagnál OA,
OB, OC,OD, OE jelűek, illetve sorozati és jegyzetnapló, mindegyik numerus
kurrens rendben). Bár az akkori számítógépes rendszer, a DOBIS/LIBIS már 1992
óta működött, és a gyarapítási modult is használták, fenntartották a kézi
naplózást. 1996 végére készült el az a program, amely a DOBIS-LIBIS-ből képes
volt a gyarapítási adatokat kinyomtatni. Az így előállított listák pótolták a
kézi naplókat, ezért 1997-től megszüntették azok vezetését.
Jelenleg kézi naplóban a következő típusokat vezetik:
a Könyvfeldolgozó Osztályon
- az adatbázisban még nem található, retrospektív belföldi (1952 előtti) többespéldányok ("B-napló")
a Gyarapítási Osztályon
- Az időleges megőrzésű (segédkönyvtári) anyagok ("Használati napló")
- A nem vételi forrásból származó tári anyagok összesített nyilvántartása ("V-napló")
- Minden vételi forrásból származó anyagról számlanapló, amellyel a gyarapítási hitelkeret alakulását követik nyomon. Ebben együtt szerepel a nagyállományi és a különgyűjteményi vásárolt állomány.
- az adatbázisban még nem található, retrospektív belföldi (1952 előtti) többespéldányok ("B-napló")
a Gyarapítási Osztályon
- Az időleges megőrzésű (segédkönyvtári) anyagok ("Használati napló")
- A nem vételi forrásból származó tári anyagok összesített nyilvántartása ("V-napló")
- Minden vételi forrásból származó anyagról számlanapló, amellyel a gyarapítási hitelkeret alakulását követik nyomon. Ebben együtt szerepel a nagyállományi és a különgyűjteményi vásárolt állomány.
2000 végén indult el a DOBIS/LIBIS-t felváltó Amicus integrált
rendszer üzemszerű működése. Az akkor birtokba vett verzió nem volt alkalmas sem
a gyarapítási adatok archiválására, sem a kinyomtatásukra. A jelenlegi verzió
ugyan már tudja archiválni a gyarapítási adatokat, de nem olyan formában, amely
a jogszabályban előírt állomány-nyilvántartásnak megfelelne. Ezért egy
rendszertervben összefoglaltuk az előírásoknak megfelelő állomány-nyilvántartási
eszköz követelményeit, ami alapján az Informatikai Igazgatóságon folyik egy, az
Amicusból rendszeresen átveendő gyarapítási adatokat tartalmazó ún. Napló
adatbázis tervezése, illetve programozása. Ennek elkészültéig az Amicus
gyarapítási moduljából nem töröltük a már lezárt rendelési tételeket sem.
Jelenleg tehát az integrált rendszer látja el a gépi állomány-nyilvántartás
feladatait is.
Időszaki kiadványok
Az időszaki kiadványok érkeztetése az 1998-as folyamatátalakítás
során szintén kikerült a Gyarapítási Osztály feladatai közül. Az időszaki
kiadványok állomány-nyilvántartása jelenleg a Periodikafeldolgozó Osztályon,
kézi nyilvántartásokban folyik, mivel integrált rendszerünk periodika-kezelő
modulja jelen formájában nem felel meg igényeinknek. A kurrens periodikus
kiadványokról az OSZK nem vezet leltárkönyvet, ezt más nyilvántartásokkal
helyettesíti. Csak az ún. inkurrens (1793 és 2003 között megjelent) periodikumok
retrospektív beszerzését tartja nyilván a Gyarapítási Osztály hagyományos
gyarapodási naplóban. (Ezek között lehet "új indulás" is - azaz az állományból
előzőleg teljességgel hiányzott időszaki kiadványok.)
A Gyarapítási Osztályon Excel táblázatot vezetnek a vétel, csere,
ajándék útján megrendelt, bekért, illetve beérkezett időszaki kiadványokról. A
Periodikafeldolgozó Osztályon a következő nyilvántartó eszközökben szerepelnek a
kurrens időszaki kiadványok:
- Kardex: két részből áll (köteles és nem köteles), a nem köteles anyagot érkeztető kardex tartalmazza a vétel, csere, ajándék útján beérkezett magyar és külföldi periodikumok valamennyi példányát a nem új indulású inkurrens számok kivételével.
- Szolgálati katalógus: nagylapos cédulakatalógus, amelyre kollacionáláskor (köttetés /dobozolás/tékázás előtt) rávezetik a részletes állományadatokat.
- Raktári (helyrajzi) katalógus: a Raktári Osztály kezelésében van, a már bekötött, dobozolt, tékázott anyag tekintetében ez szolgál leltári nyilvántartásként.
- Jelzetadó könyv: az érkeztetők (kardexelők) vezetik az új indulású kötelespéldányként, illetve a vétel, csere útján és ajándékként, kurrensen vagy inkurrensen beérkező, új indulású periodikumokról, jelzettípusonként külön füzetben (HA, HB, HC, HD, Cs)
- Kardex: két részből áll (köteles és nem köteles), a nem köteles anyagot érkeztető kardex tartalmazza a vétel, csere, ajándék útján beérkezett magyar és külföldi periodikumok valamennyi példányát a nem új indulású inkurrens számok kivételével.
- Szolgálati katalógus: nagylapos cédulakatalógus, amelyre kollacionáláskor (köttetés /dobozolás/tékázás előtt) rávezetik a részletes állományadatokat.
- Raktári (helyrajzi) katalógus: a Raktári Osztály kezelésében van, a már bekötött, dobozolt, tékázott anyag tekintetében ez szolgál leltári nyilvántartásként.
- Jelzetadó könyv: az érkeztetők (kardexelők) vezetik az új indulású kötelespéldányként, illetve a vétel, csere útján és ajándékként, kurrensen vagy inkurrensen beérkező, új indulású periodikumokról, jelzettípusonként külön füzetben (HA, HB, HC, HD, Cs)
Tekintve, hogy a vétel, csere, ajándékozás útján beérkező időszaki
kiadványok nyilvántartásában az 1998-as átszervezés óta bizonyos kényszerű
párhuzamosság alakult ki a Gyarapítási és a Periodikafeldolgozó Osztály között,
valamint a statisztikai adatok szolgáltatásában is szoros együttműködésre van
szükség e területen a két osztály között, a hatékonyabb munkavégzés érdekében
most folyik a munkafolyamatok felülvizsgálata és a szükséges átszervezés
előkészítése (a nem kötelespéldány időszaki kiadványok teljes gyarapítási
ügymenetének összevonása a Gyarapítási Osztályon, azaz a kardexelés
visszahelyezése).
Különgyűjteményi (tári) anyagok
Az OSZK tárainak gyűjtőkörük szerinti gyarapítása nem
kötelespéldányokkal a Gyarapítási Osztály bevonásával történik: a Tárak
kezdeményezik a dokumentumok gyarapítását, a beszerzés - különösen, ha vásárlás
(pl. hagyaték vásárlása, antikváriumi vétel, árverésen való licitálás) útján
történik - általában az érintett Tár és a Gyarapítási Osztály közös feladata. A
dokumentumot a Tárak a beszerzés kezdeményezésekor ideiglenes szerzeményi
naplóba vezetik be, a beérkezés után a Gyarapítási Osztályon zajlik a számla
ügyintézése, a tétel bevezetése a Számlanaplóba, majd a dokumentumot az
illetékes Tárban végleges, kézzel vezetett leltári naplóban tartják nyilván. Ez
utóbbi alól kivétel a Térképtár, amely 2000-ig vezette egyedi címleltárkönyveit,
2001-től az Amicus gyarapítási modulját használja, és megszüntette a kézi
leltárkönyv vezetését. Ezért ugyanaz érvényes rá, ami a könyvek leltári
nyilvántartására is: jelenleg minden tétel az Amciusban szerepel összes
gyarapítási adatával, a Napló adatbázis elkészültéig.
Budapest, 2005. nov. 10.
Rácz Ágnes
...........................................................................................................
3. Feljegyzés az OSZK állománykezelési gyakorlatának kivizsgálására létrehozott bizottság részére a különgyűjteményekről (Sándor Tibor)
3. Feljegyzés az Országos Széchényi Könyvtár
állománykezelési gyakorlatának kivizsgálására létrehozott bizottság részére a
különgyűjteményekről
(Sándor Tibor)
(Sándor Tibor)
A vizsgálat során a következő kérdésekre kerestem a
választ:
- Hogyan folyik a dokumentumok állományba vétele és
állomány-nyilvántartása? Milyen szabályzatok alapján, milyen munkafolyamatok
során, milyen regisztrációs eszközökkel épül a gyűjteménybe az anyag? Mikortól
tekinthető egy dokumentum az állomány részének? Hogyan azonosíthatók a
dokumentumok? - Megfelelnek-e ezek az eljárások a jogszabályoknak és intézményi
előírásoknak?
- Vannak-e olyan munkaszakaszok, ahol a dokumentumok ideiglenes státuszban vannak, megoldott-e ilyenkor a védelmük, nincs-e biztonsági rés a munkafolyamatban?
- Van-e előzetes szelekció, voltak-e állományapasztások, megsemmisítések?
- Vannak-e öröklött vagy egyéb módon felhalmozódott bizonytalan státuszú, vagy más ok miatt veszélyeztetett állományrészek?
- Vannak-e az intézményi vagy a jogszabályi szintű szabályozásban olyan elemek, melyek bizonytalanságot, nehézséget okoznak; vannak-e erre nézve javaslatok?
- Vannak-e olyan munkaszakaszok, ahol a dokumentumok ideiglenes státuszban vannak, megoldott-e ilyenkor a védelmük, nincs-e biztonsági rés a munkafolyamatban?
- Van-e előzetes szelekció, voltak-e állományapasztások, megsemmisítések?
- Vannak-e öröklött vagy egyéb módon felhalmozódott bizonytalan státuszú, vagy más ok miatt veszélyeztetett állományrészek?
- Vannak-e az intézményi vagy a jogszabályi szintű szabályozásban olyan elemek, melyek bizonytalanságot, nehézséget okoznak; vannak-e erre nézve javaslatok?
A vizsgálat módszere
A tárakban elkértem a működés szabályaira vonatkozó írásos
anyagokat (ügyrendet, gyűjtőköri leírást, folyamatábrát), másolatokat kéretem a
nyilvántartási eszközök egyes oldalairól. Személyes látogatás során a
gyűjtemények vezetőivel és néhány munkatársukkal áttekintettük a fenti
kérdéseket. Helyszíni bejárás során végigkövettük a munkafolyamatot, betekintést
kaptam a nyilvántartásokba, megnéztem a raktárakat és a legfontosabb
dokumentumcsoportokat.
II. Tapasztalatok
1. Szabályozás
A gyűjtemények többsége rendelkezik ügyrendi leírással, melyek
szabályozzák az állománykezelést is. Az ügyrendek összhangban állnak a vonatkozó
törvényes előírásokkal.
Az ügyrendekről azonban - legalábbis a kézhez kapottakról - nem
lehet pontosan megállapítani, hogy pontosan milyen viszonyban vannak a könyvtár
2005-ben elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzatával. Nem szerepelnek
rajtuk az intézmény vezetése által történt elfogadás jelei (dátum, felsőbb
vezetői aláírás). Valószínű [a bizottsági egyeztetésen tisztázandó], hogy ezek a
jelenleg folyó szervezeti átalakítás, az SZMSZ-ből következő alsóbb szintű
szabályozások, valamint a gépi nyilvántartás bevezetése során válnak véglegessé.
Ha így van, ajánlatos formai egységesítésük. Szintén tanácsos a még csak
célokként megfogalmazott változtatási tervek kiiktatása a szövegekből (a
Kisnyomtatványtár ügyrendjében vannak ilyenek).
Megfontolandó az is, hogy vajon a gyűjtés példányszámra és az
előzetes szelekcióra vonatkozó szabályait csak a különgyűjteményi ügyrend
részletezze-e, mint jelenleg vagy az egész intézményre érvényes gyűjtőköri
szabályzat is tartalmazzon erre nézve utalásokat. Ez elsősorban a
kötelespéldányként tömegesen érkező nyomdatermékek, főképp a kisnyomtaványok
kapcsán lehet fontos. Itt ugyanis az elmúlt fél évszázad során könyvtári szintű
döntésekkel többször módosították az előzetes szelekció szempontjait. Ezek a tár
ügyrendjében tükröződnek, a könyvtár gyűjtőköri leírása azonban erről nem szól.
Bizonyos dokumentumtípusoknál a használati sor mellőzése, és csak egy archív sor
gyűjtése (vagyis az egy példányos gyűjtés az OSZK-nak járó két
kötelespéldányból) ésszerű megfontolásokon alapuló és a
kötelespéldány-rendelettel is összhangban álló döntés. Ezt azonban azért
tanácsosnak látom nyilvánossá tenni, annak érdekében hogy az előzetes
selejtezések megalapozottságát a későbbiek során ne lehessen
megkérdőjelezni.
A tárak állomány-nyilvántartási rendszerei legfőbb vonásaikban
hasonlóak. Ez annak ellenére így van, hogy igen sok fajta dokumentumtípussal
dolgoznak, és a különböző altípusok, vagy az eredet szerint együtt tartott
részek egy-egy különgyűjteményen belül is számos különálló egységeket alkotnak.
E változatosságból fakadóan egy-egy tár gyakorlatában az - a 3/1975 (VIII. 17.)
KM-PM együttes rendeletben meghatározott - egyedi és összesített (csoportos,
darabszám szerinti) nyilvántartás, illetve ezek kombinációja is előfordul. A
képet tovább színezi, hogy markáns különbségek vannak a számítógépesítettség és
az OSZK közös számítógépes rendszerébe integráltság foka szerint is.
A legfontosabb regisztrációs eszköz, a gyűjteményi leltárnapló is
egységes, és ha a kiegészítő adattárak a helyi hagyományokból fakadóan
változatos megjelenést mutatnak is, a nyilvántartás logikája alapvetően
közös.
2. Állományba vétel, nyilvántartás, a dokumentumok
azonosíthatósága
Leltárkönyvek
A dokumentumok a központi gyarapítási nyilvántartásába vagy a
tárak saját leltárkönyvébe kerülés pillanatában kerülnek a könyvtár állományába.
A rendeletnek megfelelően a leltárba vétel egyedi vagy csoportos
lehet. A beszerzési év és az évenként újrainduló numerus kurrens képezi a
gyűjteményi leltári számot. Egy ilyen folyószám vonatkozhat egy dokumentumra,
(ha több fizikai egységből áll, feltüntetik a darabszámot is), de lehet
csoportos szám is, ahol viszont a csoport darabszámát külön rovat tartalmazza
(kisnyomtatványok, kézirattári együttesek).
A vétel, ajándék, csere útján érkező a dokumentumok a
Gyarapítási osztályon beszerzési egységenkénti központi csoportos számokat
kapnak. Ezeket is rögzítik a helyi címleltárkönyvbe is. A központi és a helyi
nyilvántartás ilyen módon biztosítva van a kapcsolat.
A kötelespéldányok nem kapnak központi gyarapítási
csoportos számot. A tárak leltárkönyvébe azonban csoportos vagy egyedi tételként
bekerülnek. A napló mutatja a dokumentumfajták szerinti megoszlásukat is. Ettől
a Kisnyomtatványtár gyakorlata annyiban tér el, hogy ott dokumentumfajták
szerinti csoportokban külön-külön naplózzák a kötelespéldányokat.
A Gyarapítási osztályon összesítik a tárak kötelespéldányairól
jelentett számadatokat.
A tárak leltárkönyveiben mindenütt a következő adatok szerepelnek:
év/folyószám, dokumentum megnevezése, csoportos (központi gyarapítási szám),
beszerzési forrás, beszerzés módja, ár/érték, dokumentum fajtája szerinti
darabszám bontás.
Helyrajzi naplók
A Térképtár, a Régi Nyomtatványok Tára és Színháztörténeti Tár és
a Zeneműtár helyrajzi naplókat is vezet, melyek a raktári jelzet szerinti
sorrendben, rövidített leírásokkal tartják nyilván az állományt. Ezek a raktári
tájékozódás mellett a leltározás eszközei is.
További nyilvántartások
A Térképtárban az összetartozó, de csak időközönként beékező
térképek, időszaki térképsorozatok teljességét kardex-jellegű külön
nyilvántartásokkal követik nyomon. Csaknem minden gyűjteményben lehet további
speciális adatgyűjteményekkel találkozni, melyek az állományi,
példányinformációs és a tartalmi nyilvántartás közötti átmeneti formákat
képviselik.
Számítógépes nyilvántartás
A könyvtár integrált könyvtári szoftverjének gyarapítási modulja
eddig csak a Térképtárban vette át az egyedi címleltárkönyv szerepét. (A
helyrajzi naplót egyszerűsített formában folytatják.)
A Történeti Interjúk Tára kizárólag gépi nyilvántartást vezet.
Katalógus-adatbázisai a leltárkönyvi funkciót is betöltik. Minthogy nem az
integrált könyvtári szoftvert, hanem egyedi fejlesztésű programokat alkalmaznak,
helyesnek látnám megvizsgálni, hogy e rendszerek informatikai megoldásai
alkalmasak-e feladat betöltésére. Például azt, hogy a programok folyamatosan és
visszakereshetően naplózzák-e az adatmódosításokat, nyilvántartják-e a törölt
rekordokat is.
A dokumentumok azonosíthatósága
Tulajdonbélyegző minden tárban, minden dokumentumra akkor kerül,
amikor azok adatait a leltárkönyvbe rögzítették. Leltári számot tartalmazó
pecsét használata is általános gyakorlat.
A Kisnyomtatványtárban ez utóbbit nem alkalmazzák. Bevezetése
az utóbbi időben belső egyeztetések során felmerült. A vétel, ajándék,
csere útján szerzeményezett nyomtatványok esetében ez megfontolandó, de ekkor
sem a leltározás végrehajthatósága miatt, mint másutt - a gyűjtemény ugyanis
csak összesített darabszám szerinti leltárra kötelezett - hanem inkább csak a
proveniencia kutathatósága miatt. A dokumentumokon mindenütt feltüntetik a
helyrajzi (raktári) számokat.
Állományellenőrzés
A tárak utolsó állományellenőrzése legkülönbözőbb időpontokban és
eltérő módokon (teljes, részleges, állományegységenkénti folytatólagos) módon
történt. A jelenleg folyó átszervezés és újraszabályozás valamint a 22/2005
(VII. 18.) NKÖM rendelet végrehajtása kapcsán ezt a kérdést is könyvtári szinten
áttekintendőnek tartom.
3. Átmeneti szakaszok az állományba vétel ideje alatt, a
biztonsági rés kérdése
A példányok bekerülése és állományba vétele között táranként,
dokumentumtípusonként különböző idő telik el. Hosszabb átmeneti státusz is
kialakulhat vétel, ajándék esetén az ajánlat szakmai mérlegelése és a
többfokozatú engedélyeztetési eljárás alatt, a tömegesen érkező köteles
nyomtatványoknál pedig a válogatási és behasonlítási szakaszban. Előbbit a
Kézirattárban és 2004-től a Színháztörténeti Tárban is külön ideiglenes
leltárkönyvbe vétellel hidalják át. (Természetesen készülnek átvételi jegyzékek
is.)
A gyarapítási osztálytól a központi számot formanyomtatványon kell
igényelni. Ez is időbe telhet. A gyűjtemény leltárkönyvébe azonban addig is
bekerülnek a leltári egység adatai, tehát ez nem jelent biztonsági rést.
A feldolgozási munka alatti időben a dokumentumok fizikai
védelmére mindenütt gondoltak. Ilyenkor lemezszekrényekben, az olvasóktól
teljesen elzárt terekben óvják a kiadványokat. A munkatársak iránti bizalom, a
szabályok betartásával és betartatásával kapcsolatos személyes felelősség, mint
minden közgyűjteményben, itt is döntő tényező. Ezzel kapcsolatban mindenütt a
gyűjtemény iránti elkötelezettség és felelősségvállalás meggyőző jeleivel
találkoztam.
4. Szelekció, állományáthelyezés, apasztás
A kötelespéldányból (is) gyarapodó tárakban általában csak az
előírtnál több példányban beérkező kiadványt adják vissza. Az is előfordul, hogy
bizonyos dokumentumtípusokat következetesen átirányítanak az arra illetékesebb
tárba.
A Kisnyomtatványtárban nem veszik állományba azokat a
kiadványokat, amelyek a 60/1998 (III. 27.) kormányrendelet 6. § (1) szerint nem
kellene a nyomdáknak beküldeni, mégis beadják (pl. ügykezelési iratok), továbbá
az előírtnál több példányban érkező vagy a behasonlítás során megállapított
többespéldányokat. A dokumentumfajták többségéből csak egy példányt vesznek
állományba, amire az idézett rendelet 11. § (2a) és a 13 §. (1) pontjai
lehetőséget adnak. Az előválogatás szervezett megsemmisítést jelent, az
ezzel kapcsolatos félreértések elkerülése miatt jeleztem korábban, hogy
ajánlatos lenne ezt a könyvtár gyűjtőköri szabályzatában kodifikálni.
Nagyobb állományátadás e tárban 2002-2003-ban volt, amikor az
említett rendeletben is szereplő gyűjtőköri megosztásnak érvényt szerezve, a
műszaki jellegű anyagok átkerültek KLTE könyvtárba. Az eljárást intézményközi
megállapodás szabályozza. Több más műfajidegen anyag (pl. fényképek) a
könyvtáron belül került dokumentált átadásra.
Egyéb apasztásról vagy megsemmisítésről egyik tárban sem számoltak
be.
5. Bizonytalan státuszú állományok kérdése
Egyedül a Zeneműtárban találkoztam olyan állományegységekkel,
amelyek sorsára fel kell hívnom a figyelmet. Ide került az Operaház kottatára és
az egykori Népszínház zenei vonatkozású anyaga. Együttesen mintegy 540
polcfolyóméternyi, zenei körökben számon tartott gyűjteményegységekről van szó.
Ezeket a tár munkatársai hosszas munkával, részben OTKA-támogatással rendezték,
bizonyos feltáró eszközökkel is rendelkeznek, szolgáltatnak is belőlük, de
az állományba vételükre kapacitás híján még nem került sor. (A Zeneműtárnak
jelenleg saját raktárosa sincs.) E gyűjteményeket most biztonságban, a főépület
raktárában őrzik. Ha azonban ez az állomány raktárgondok vagy egyéb okok miatt
"megmozdul", veszélybe kerülhet. Ez a helyzet különben sem szabályszerű, nem
lehet halogatni az állományba vételt. Ésszerű lenne ezt az AMICUS-ban történő
katalogizálással összekötni. A végrehajtáshoz támogatást kell igényelni.
Említésre érdemes még, hogy a Kisnyomtatványtár rövidesen befejezi
annak a kisebb anyagrésznek a feldolgozását, ami évtizedeken át a gyűjteménytől
távol elfeküdt. Ennek a tartalma és állományi státusza hasonló volt a korábban
megsemmisítésre került ún. Pokol-anyaggal, de másutt, a Hold utcában tároltak,
és fizikai állapotával kapcsolatban nem merültek fel kételyek.
6. Egyebek, a tárak vezetőinek jelzései
Számos panasz hangzott el a kötelespéldány-szolgáltatás anomáliai,
a krónikus raktári helyhiány, a vásárlási lehetőségek beszűkülése és a közlési
jogok értékesítésének és érvényesítésének szabályozatlansága miatt.
7. Összefoglalva:
Vizsgálódásaim során különgyűjteményi tárakban olyan
megsemmisítési intézkedésekről, amelyek az ún. Pokol-ügyhöz hasonló beavatkozást
igényelnek, nem szereztem tudomást. A különgyűjtemények állományának kezelése a
törvényes keretek között, hozzáértően és gondosan folyik. A feljegyzésben
javasolt korrekciókat azonban a bizottság számára megvitatásra ajánlom.
Budapest, 2005. november 16.
Sándor Tibor
...........................................................................................................
4. Az archiválás módja és jogszabályi keretei (Szász Zoltán)
4. Az archiválás módja és jogszabályi keretei
(Szász Zoltán)
(Szász Zoltán)
Tárgy:
Fw: levél Szász Zoltántól
Feladó:
Illés Gabi
Dátum:
Fri, 11 Nov 2005 13:35:04 +0100
Címzett:
Rácz Ágnes
Fw: levél Szász Zoltántól
Feladó:
Illés Gabi
Dátum:
Fri, 11 Nov 2005 13:35:04 +0100
Címzett:
Rácz Ágnes
Kedves Rácz Ágnes,
az alábbi levelet küldtem Bakonyi Péter elnök úrnak,
üdvözlettel
Szász Zoltán
----- Original Message -----
From: Illés Gabi
To: pbakonyi@sztaki.hu
Sent: Friday, November 11, 2005 10:48 AM
Subject: levél Szász Zoltántól
From: Illés Gabi
To: pbakonyi@sztaki.hu
Sent: Friday, November 11, 2005 10:48 AM
Subject: levél Szász Zoltántól
Bakonyi Péter elnök úrnak
Budapest
Tisztelt Elnök Úr!
Az OSzK-ügyi bizottságban rám háruló feladat az archiválás
módjáról tudományos szempontból is véleményt kialakítani.
A legfontosabb rendelkezések az alábbiak:
"OSzK gyűjtőköri szabályzata" (Mell. 2003.)
"Hungarikum meghatározás" (1998.V.4.)
Kormányrendelet a kötelespéldányokról (60/1998)
A törlésről szóló tárgyában (3/1975 KPM-PM)
Rendelet a múzeális könyvtári dokumentumok kezeléséről (22/2005
NKÖM)
Ezek értelmezéséhez Rácz Ágnes igazgatónő nyújtott segítséget,
akinek a támogatását külön is köszönöm.
Áttanulmányozva az ide vágó jogszabályokat illetve előírásokat,
arra az első eredményre jutottam, hogy az előírások nem csak betűszerinti, hanem
értelemszerű alkalmazását feltételezve, ezen a területen azonnali, tűzoltás
jellegű intézkedésre nincs szükség.
Azt azonban, hogy a tudományág ismeretesen változó igényeit hogyan
kell fokozottan érvényesíteni, illetve az új tipusu anyagok milyen archiválási
gyakorlati kérdéseket vetnek fel, csak további kiterjedt konzultációk alapján
tudom áttekinteni.
Budapest, 2005. november 10.
Szívélyes üdvözlettel
Szász Zoltán
tud.tanácsadó
tud.tanácsadó
...........................................................................................................
5. Az állományapasztás a jogszabályoknak megfelelően történik-e? (Rácz Ágnes)
5. Az állományapasztás a jogszabályoknak megfelelően
történik-e? (Rácz Ágnes)
Az állományapasztás jogszabályi háttere
Az állományapasztásról a 3/1975. KM-PM számú, a könyvtári állomány
ellenőrzéséről (leltározásáról) és az állományból történő törlésről szóló
rendelet III. fejezete, illetve a 22/2005. sz., a muzeális könyvtári
dokumentumok kezelésével és nyilvántartásával kapcsolatos szabályokról szóló
NKÖM rendelet 6. §-a rendelkezik.
Az OSZK - megvizsgálva az utolsó hat évben (1999-2005 között)
történt állományi törléseket - általában a jogszabályi előírásoknak megfelelően
selejtezett az állományából dokumentumokat:
A nemzeti könyvtárnak a Magyarországon megjelent dokumentumokra
vonatkozóan megőrzési (archiválási) kötelezettsége van, kivéve azokat, amelyeket
a kötelespéldány-szolgáltatásról szóló, 60/1998. sz. Kormányrendelet előírása
szerint nem kell beszolgáltatni (6. § (1) bekezdés), vagy nem az OSZK-nak kell
archiválnia (szabvány és szabadalmi leírás, film - 13. § (2) bekezdés). Az ún.
használati műszaki dokumentumok, ipari prospektusok archiválásáról az OSZK és a
DENK közötti megállapodás értelmében a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár
gondoskodik (ld. 1. sz. melléklet). A Braille-írású dokumentumok közül csak az
kerül az OSZK állományába, amely nem vakírásos szöveget is tartalmaz. A tisztán
Braille-dokumentumok archiválásáról szerződést kell kötnie az OSZK-nak a Vakok
és Gyengénlátók Országos Szövetségével (ilyen típusú dokumentum egyébként az
utóbbi években nem érkezett be kötelespéldányként, a korábban bejötteket pedig -
a szerződés megkötéséig - az OSZK tárolja).
A fogyatéki napló tanúsága szerint a megőrzési
kötelezettség körébe eső állományból - beleértve a különgyűjteményi tárakat is -
a vizsgált időszakban nem történt kiiktatás, kivéve egy kötetet, amelyet a
könyvtár egy 1979-ben hozott döntés alapján adott vissza az egykori
tulajdonásának.
A selejtezési eljárások során kiiktatott dokumentumok zöme
fölöspéldány (a segédkönyvtárak számára az egy muzeális és egy forgalmazható
példányon felül beszerzett vagy a törzsgyűjtemény lévő harmadik, negyedik stb.
példány), hibás, megrongálódott, csonka dokumentum, illetve külföldi kézikönyvek
új és/vagy más hordozón megjelent kiadásával lecserélt, elavult dokumentum volt,
az időszaki kiadványok esetében pedig főként duplumnak bizonyult szórványszámok
(ld. Az állományapasztás konkrét gyakorlata az elmúlt hat évben, 1999-2005
c. dokumentum és melléklete).
A Rózsa utcai pinceraktárban tönkrement időszaki kiadványok
külföldi lapok voltak, amelyekkel kapcsolatban az OSZK-nak archiválási
kötelezettsége nem volt (1/2002 és 6/2005 sz. kiiktatási jegyzék). A fertőzött
lapok között lévő hungarikumok közül 2 cím duplum volt az állományhoz képest, a
harmadikat pedig a könyvtár megtartotta, és további fertőtlenítő eljárásnak veti
alá.
A külföldi hungarikumokra vonatkozóan az alapító okirat értelmében
egyébként a nemzeti könyvtárnak megőrzési kötelezettsége van, a gyűjtőköri
szabályzat azonban nem rendelkezik a gyűjtendő példányok számáról. A megőrzési
(archiválási) kötelezettség a Magyarországon keletkezett dokumentumok (területi
hungarikumok) tekintetében is egy példányra vonatkozik, nem lehet több ennél a
külföldi hungarikumok terén sem.
A kiiktatás folyamata
A kiiktatás menete a nemzeti könyvtárban némiképp eltér a
könyvtártani szakirodalomban megfogalmazott eljárásrendtől. A kivonásra kerülő
dokumentumokról készülő jegyzék összeállításával egyidejűleg jelölik a
kiiktatás tényét a dokumentumon (a raktári jelzet áthúzása, a leltári szám
érvénytelenítése a "törölt" feliratú bélyegzővel, illetve "OSZK átengedett
fölöspéldány" bélyegző lenyomatának elhelyezése), majd ezt követően készül el a
fogyatéki jegyzőkönyv, amelyet a Gyarapítási Osztály vezetője ír alá. A
kiiktatást korábban a főigazgató helyett a főosztályvezető engedélyezte, a
legfrissebb szabályozás szerint pedig a gyűjteményfejlesztési és feldolgozási
igazgató, a főigazgató ellenjegyzésével.
Ez az eljárásrend a nemzeti könyvtár esetében - a fölös- és
duplumpéldányok kiiktatásakor - hatékonyabbá és gyorsabbá teszi a folyamatot az
által, hogy nem kell a selejtezendő dokumentumot kétszer kézbe venni, egyszer a
jegyzékkészítés, másodszor pedig a törlési tény feltüntetése céljából (ld.
2. sz melléklet).
Ugyancsak eltér az általános könyvtári gyakorlattól, hogy a
kiiktatás tényét nem a leltári naplókban, hanem a helyrajzi naplókban tüntetik
fel. Ez az eljárás, tekintve, hogy a jogszabályoknak megfelelő gépi
állomány-nyilvántartó adatbázis még áll rendelkezésre, a helyrajzi naplókat
viszont naprakészen vezetik, a törlések regisztrációját megoldja.
A fenntartó bevonása az állományból történő törlésbe
A 3/1975. sz. KM-PM rendelet 18. §-a szerint a könyvtáraknak a
selejtezésről a vezető általi engedélyezéssel egyidejűleg tájékoztatniuk kell a
fenntartójukat, a 19. §-a szerint pedig, az elháríthatatlan esemény (vis maior)
következtében hiányzó, megsemmisült vagy használhatatlanná vált dokumentumok
kiiktatásához a fenntartótól előzetes hozzájárulást kell kérniük.
Az OSZK - Ferenczy Endréné ny. gyűjteményfejlesztési igazgató
szóbeli tájékoztatása szerint - ennek a kötelezettségének az 1950-60-as évek óta
nem tett eleget, kivéve néhány speciális esetet, mint pl. 1982-ben a Leuveni
kódex elcserélését a Leuveni Katolikus Egyetem könyvtárával flamand vonatkozású
ősnyomtatványokért és 16-17. századi nyomtatványokért. Ez a gyakorlat az idők
folyamán "szokásjoggá" alakult, és a 3/1975. sz. rendelet megjelenését követően
sem szabályozta a könyvtár másként. Így az utolsó hat évben sem történt meg a
fenntartó tájékoztatása az egyes kiiktatásokról. A fenntartó ezekről csak az
éves beszámolókban közölt, illetve az országos könyvtári statisztikában
közzétett adatokból értesülhetett.
Teendők a kiiktatás szabályozása terén
Tekintve, hogy a 3/1975. sz. rendelet korszerűsítése már
napirenden van, annak megjelenéséig az OSZK tegyen eleget a kiiktatásokkal
kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségének: minden fogyatéki jegyzőkönyvből és
a hozzá tartozó jegyzékből küldjön egy példányt a fenntartójának, a NKÖM
Könyvtári Főosztályának - hacsak a fenntartó másképp nem rendelkezik. Az új
jogszabály megjelenése után az abban foglaltak lesznek az irányadók az OSZK
tevékenységére is.
Az elháríthatatlan esemény következtében elveszett vagy
használhatatlanná vált állomány kiiktatásához a jövőben meg kell kérnie a
fenntartó előzetes hozzájárulását. Ugyancsak fenntartó egyetértését kell kérnie
a 22/2005. sz. NKÖM rendelet hatálya alá tartozó muzeális dokumentumok
selejtezésével kapcsolatban is, a rendelet 6. §-ának megfelelően.
Az OSZK-nak el kell készítenie
- a gyűjtőköri szabályzatának módosítását, amely pontosan rendelkezzék az archiválandó dokumentumok példányszámáról, illetve mellékletben tartalmazza azokat a szerződéseket, amelyek alapján az OSZK - a fenntartó hozzájárulásával - bizonyos dokumentumtípusok archiválási kötelezettségét más könyvtárra vagy közgyűjteményre ruházza át;
- az állományból való törlés szabályzatát;
- a muzeális állományának kezelési, nyilvántartási és leltározási szabályzatát a 22/2005. sz. rendelet szerint.
- a gyűjtőköri szabályzatának módosítását, amely pontosan rendelkezzék az archiválandó dokumentumok példányszámáról, illetve mellékletben tartalmazza azokat a szerződéseket, amelyek alapján az OSZK - a fenntartó hozzájárulásával - bizonyos dokumentumtípusok archiválási kötelezettségét más könyvtárra vagy közgyűjteményre ruházza át;
- az állományból való törlés szabályzatát;
- a muzeális állományának kezelési, nyilvántartási és leltározási szabályzatát a 22/2005. sz. rendelet szerint.
Mindezek szerepelnek az OSZK 2006. évi munkatervében.
1. Megállapodás az OSZK és a DENK között a kötelespéldányként
beérkező műszaki dokumentumtípusok gyűjtéséről, feldolgozásáról,
szolgáltatásáról és archiválásáról
2. A könyvek és folyóiratok selejtezésének/kiiktatásának menete a Gyarapítási osztályon
2. A könyvek és folyóiratok selejtezésének/kiiktatásának menete a Gyarapítási osztályon
Budapest, 2005. nov. 27.
Rácz Ágnes
...........................................................................................................
5/a. A Rózsa Ferenc utcai periodikumok selejtezéséről (Weeber Tibor)
5/a. A Rózsa Ferenc utcai periodikumok selejtezéséről
(Weeber Tibor)
Az 1972-ben beládázott, az OSZK állományát képező periodikumok
Rózsa Ferenc utcába kerülő része 1998-ban került ismételten
napirendre. A faládákban levő kötetek egy része penésszel fertőződött, volt, ami
csak a kötésfelületen, volt, ami erősebben. Ekkor a könyvtár legkiválóbb
szakembereiből összeállított bizottság megtekintette a beládázásuk alkalmával
elkészített pontos jegyzékeket, és kiválogatta azokat a darabokat, amelyekre
mindenképpen szüksége van a könyvtárnak (ld. 1. és 2. melléklet). A döntésnél
elsősorban a gyűjtőköri szempontokat vették figyelembe. A Lakatos Éva és Major
Péterné által végzett hatalmas munka eredményeként a megtartandó dokumentumokat,
ládákat rózsaszínnel jelölték meg. Sárga színű jelet kaptak a döntés előtt
egyenként kézbeveendő darabok. Az általuk készített 170 oldalas jegyzék Óvári
Sándorhoz került, mert ő volt megbízva a periodikák állományrevíziós
munkálataival. A jegyzék alapján a Rózsa Ferenc utcai raktár felszámolása a
Raktári osztály feladata volt. Az erről készült jegyzőkönyvben (ld. 3.
melléklet) napi bontásban szerepel, hogyan folyt a munka 2000. szept. 20
és október 26. között. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy az eredeti
utasításnak megfelelően történt a ládák felnyitása, átnézése és a megfelelő
szakemberek megerősítették és kiegészítették az előző döntéseiket,
szakvéleményüket. Így a Gyarapítási osztály vezetője, Karakas Péterné
megerősítette, hogy a rózsaszínnel jelzett penészes anyag mindenképp
megmentendő, fertőtlenítendő. A Restaurátor osztály vezetője megtekintette az
anyagot, és megígérte, kidolgozza a fertőtlenítés folyamatát.
2000. október 18-án Elbe István a Raktári osztály
vezetője visszakapta a hírlapládák listáját Rády Ferenc főigazgató helyettestől,
aki közölte vele a főigazgatói döntést: a rózsaszínnel jelölt ládák kivételével
(amelyeket a szakemberek megtartandónak ítéltek) meg kell semmisíteni az
anyagot. Vagyis a főigazgató, elfogadva a szakma döntését, a kiválasztott
hírlapok megmentéséről döntött. Óvári Sándor a megsemmisítések alatt, minden
alkalommal végig jelen volt, ahogy ezt a belső rendelkezések előírták. Így nem
fordulhatott elő az, hogy bezúzás helyett árusítani kezdik a dokumentumokat. A
rózsaszínnel jelölt ládák átkerültek a törökbálinti tárolókönyvtárba.
2000. október 30-án a Rózsa Ferenc utcai raktár kiürítése
befejeződött.
2000. november 7-én az OSZK Állományvédelmi
Tanácsa tárgyalta a megmaradt penészes hírlapok ügyét. A Tanács tagjaiból
létrehoztak egy öt fős bizottságot, akik november 20-án Dr. Kastaly Beatrix
vezetésével megtekintették az anyagot.
2000. december 17-én Dr. Kastaly Beatrix
kidolgozta a penészes dokumentumok fertőtlenítésének menetét és összegezte a
feladatokat (ld. 4. melléklet).
1. El kell dönteni, mit akar a könyvtár megtartani (ez eddigre már
eldőlt, vagyis a rózsaszínnel jelzett ládákat; ld. október 18-i főigazgatói
döntés.
2. A megtartandó anyagot szét kell rakni, hogy hozzáférhetővé
váljon és átszellőzhessen.
Ezek a munkafolyamatok megtörténtek, sőt a raktárosok többször is
átrakták a hírlapokat, hogy szellőzzenek. A 3. pontban meghatározott lépések
viszont elmaradtak, így az ÁNTSZ vizsgálat, a fertőtlenítés, a
tisztítás-portalanítás is.
Ennek ellenére 2002. május 6 és 22-e között Elbe
István osztályvezető irányításával megtörtént a szakmai döntéseknek megfelelő
szétválogatás, és jelentést írt a Restaurátor osztály vezetőjének, Kastaly
Beatrixnak (ld. 5. melléklet). Ebben beszámol arról, hogy ők mindenben
teljesítették a vállaltakat.
Ez után megint nem történt semmi. Az 5 raklapnyi (43 pfm)
megmentendőnek ítélt folyóiratot a törökbálinti tárolókönyvtár egy elkülönített
helyiségében helyezték el.
Közben a vezetés a tárolókönyvtár egy részét bérbe adta. Emiatt a
nem fertőtlenített anyagot bevitették a belső raktárrészbe, ahol a HITÁR - anyag
is állt. Egy idő után penészedés jelent meg a HITÁR - anyag egy részén is (ld.
8. melléklet dőlt betű). A Raktári osztály vezetője többször is kérte a
fertőtlenítést és az áldatlan helyzet kezelését.
2004 májusában egy főigazgatói bejárást követően
a kérdés ismét napirendre került.
2004. július 27-én Főigazgatói kollégium
foglalkozott a budaörsi Depo ügyével (ld. 6. melléklet). Ottovay László
előterjesztésében döntést hozott arról, hogy "a DEPO-ban lévő nem HITÁR-hoz
tartozó OSZK tulajdonú hírlap is megsemmisítésre kerül, kivéve a hungarikum
jellegűek. A folyóiratokról külön listát kell készíteni, és a Gyarapítási
Bizottság döntése után válogatva apasztani. A megsemmisített anyag adatait
törölni kell az NPA adatbázisból." Miről is szól ez a döntés? A DEPO-ban tárolt
H 46-49 ezres hírlapállományról, ami a mai napig épen és sértetlenül ott áll a
raktárban. Nem történt meg a Gyarapítási Bizottság összehívása sem ez ügyben.
Szó sem esik itt az 1998-ban megtartandónak ítélt penészes anyagról. Ez a döntés
nem erről szólt. Ezek után indult meg a HITÁR megsemmisítése.
2005. április 13-án tartottak egy vezetői értekezletet. (ld.
7.melléklet) Az erről készült emlékeztető nem jelent meg a belső információs
fórumokon. A határozat: "Az OSZK állományához tartozó fertőzött folyóirat
szórványszámok állományi törléséről gondoskodni kell." Erről nem értesítették a
Raktári osztály vezetőjét.
Továbbra sem tudjuk mikor és kik döntöttek a penészes anyag
megsemmisítéséről. Az előző döntés csak az állományból való törlésre utasít. Az
Állományvédelmi Tanács nem tárgyalta újra, tehát eredeti döntése alapján
megmentendő és megmenthető. A Gyarapítási Bizottság nem tárgyalta újra, eredeti
döntése értelmében megmentendő.
A Raktári osztály vezetője csak 2005. november 22-én tőlem
szerzett tudomást a márciusi döntésről, pedig az ő feladata lett a kötetek
konténerbe pakolása és elvitetése. Elbe István a vezetés számára utólag leírta a
fertőzött anyag kidobásának történetét. (ld. 8. melléklet: "Emlékeztető a
Rózsa Ferenc utcából származó penésszel fertőzött állományi hírlapok
megsemmisítése"). Ebből idézek: 2005. június 6. "A
penésszel fertőzött hírlapok listájával felkerestem a Gyarapítási osztály
vezetőjét, és kértem döntsenek, mi legyen az állományi hírlapok sorsa." Vagyis
Elbe Istvánnak fogalma sem volt arról, hogy a vezetői értekezlet valamikor
döntött a megsemmisítésről és áprilisban az állományból való törlésről. Ugyanígy
a Gyarapítási osztályvezető sem azt mondta, hogy már döntés született, hanem,
hogy konzultál, de ő, mivel nincs pénz a megmentésére, lemond az anyagról.
Elmondása szerint többször beszélt a vezetőkkel erről az anyagról, és mivel
látta, hogy nincs szándék és pénz ennek a megmentésére, végül "lemondott róla".
Június 6-án Rády Ferenc főigazgató-helyettes,
akihez ekkor a gyarapítás is tartozott, szintén nem említette Elbe Istvánnak,
hogy már döntöttek a megsemmisítésről, nem szólt az április 13-i vezetői
döntésről, csak szóban utasította az anyag megsemmisítésére. Megígérte, hogy az
utasítást írásban is átadja. Ez azóta sem történt meg. Ekkor kapta meg Rády
Ferenc a penészfertőzött hírlapok listáját is. (Eddigre már lehet, hogy ki is
vezették az állományból?)
Ezen szóbeli utasítás alapján június 6-7-én
megsemmisítették a penészes hírlapokat.
Véleményem szerint alapvető ellentmondások vannak az ügyben. Az
emlékeztetők, feljegyzések és a vezetői utasítások nincsenek összhangban, nem
állnak össze egységes időrendbe, az egész ügy menete hiányos és zavaros, mintha
utólag kozmetikázták volna azokat.
A megsemmisítésről nem készült jegyzőkönyv. Az anyagot a
gyakorlattól eltérően nem kísérte senki a könyvtárból (ld. 3 melléklet: Óvári
Sándor mindig jelen volt a megsemmisítéseknél). Nem tudjuk a döntés dátumát, az
illetékes bizottságok nem tárgyalták újra. A fenntartó engedélyét nem kérték ki,
ezzel megszegték a 2005. VIII. 17-ig hatályos 1/1967.(VI. 18.) MM számú
rendelete alapján a muzeális értékű könyvek, zeneművek, térképek és
egyéb nyomtatványok, valamint kéziratok bejelentéséről szóló rendeletben
definiált muzeális dokumentumok selejtezéséről szóló, a kulturális miniszter és
a pénzügyminiszter 3/1975.(VIII. 17.) KM-PM számú együttes rendelete
a könyvtári állomány ellenőrzéséről (leltározásáról) és az állományból
történő törlésről szóló szabályzatának 29.§-át. Ez rögzíti, hogy (1) "muzeális
dokumentumokat a könyvtárnak tervszerű állományapasztás címén csak akkor szabad
az állománynyilvántartásból törölni, ha a muzeális értékű dokumentum más
könyvtár állományába kerül. (3) Muzeális értékű dokumentumot elhasználódás miatt
vagy egyéb címen csak a fenntartó javaslata alapján, a kulturális miniszter
előzetes engedélyével szabad az állománynyilvántartásból kivezetni." Ugyanezen
rendelet 19. §-a (1) bekezdése is megerősíti ezt. Tudomásom szerint a
fenntartótól való javaslat és engedélykérés az utóbbi években egyszer sem
történt meg.
Véleményem szerint ebben az esetben jogszabálysértés történt.
Budapest, 2005-11-22.
Weeber Tibor
A dokumentumban hivatkozott mellékletet külön .pdf fájlban
csatoljuk. A fájl neve: 5-a-melleklet-weeber.pdf
...........................................................................................................
5/b. Az OSZK állásfoglalása Weeber Tibor: A Rózsa Ferenc utcai periodikumok selejtezéséről c. anyagával kapcsolatban (Rácz Ágnes)
5/b. Az OSZK állásfoglalása Weeber Tibor:
A Rózsa Ferenc utcai periodikumok selejtezéséről c.
anyagával kapcsolatban (Rácz Ágnes)
A Rózsa Ferenc utcai periodikumok selejtezéséről c.
anyagával kapcsolatban (Rácz Ágnes)
A Rózsa utcai fertőzött periodikumok külföldi, nem muzeális
anyagok voltak. Ezekre az OSZK-nak nem volt archiválási kötelezettsége. A
hírlapok között szereplő hungarikumok is másodpéldányok voltak a
törzsgyűjteményhez képest, megőrzési kötelezettség pedig még a Magyarországon
megjelent sajtótermékek esetében is csak egy példányra vonatkozik a 60/1998.
sz., a kötelespéldány-szolgáltatásról szóló kormányrendelet szerint.
Idézet az OSZK Alapító Okiratából:
"2.§ (a) az Országos Széchényi Könyvtár a sajtótermékek
kötelespéldányaira alapozva, a teljesség igényével gyűjti, feldolgozza, megőrzi
a Magyarországon keletkezett sajtótermékeket, gyűjti az egyetemes emberi kultúra
kimagasló irodalmi értékeit, a társadalom és a kultúra fejlődését és
megismerését szolgáló alapvető műveket, valamint a gyűjteménye feldolgozásához
és a könyvtár használatához szükséges segédkönyveket és egyéb dokumentumokat,
(b) a teljesség igényével gyűjti, feldolgozza, megőrzi a külföldön megjelent
hungarikumokat…"
A muzeális anyag fogalmába a Weeber Tibor által idézett
jogszabályok a külföldi dokumentumok vonatkozásában az 1600 előttieket, külföldi
hungarikumok vonatkozásában pedig az 1800 előtt megjelenteket sorolták, csak a
22/2005. sz., augusztus 18-án hatályba lépett NKÖM rendelet terjesztette ki ezt
az időhatárt a külföldi anyagra nézve 1701-ig, illetve a külföldi hungarikumok
esetében 1850-ig.
Az OSZK érvényben lévő gyűjtőköri szabályzata szerint archivális
(muzeális) példánynak a területi hungarikumok (a Magyarországon megjelent
dokumentumok) első, legteljesebb példánysora minősül. Az Alapító Okiratnak
némiképp ellentmondva válogatott gyűjtést ír elő a külföldi hungarikumokra. A
külföldi, hungarikumnak nem minősülő dokumentumok tekintetében nem ír elő
archiválási kötelezettséget. Ez nem jelenti azt, hogy a Rózsa utcában tönkrement
anyag értéktelen lett volna, de megőrzési kötelezettség vele kapcsolatban
jogszabályban, alapító okiratban és gyűjtőköri szabályzatban nem volt előírva a
könyvtárnak.
Az OSZK nem követett el olyan jogszabálysértést, hogy muzeális
anyagokat semmisített volna meg: hogy a kiiktatott külföldi folyóiratok a 2005
júniusában hatályban volt jogszabály értelmében nem tartoztak a muzeális
dokumentumok közé, tekintve, hogy mindegyikük 1600 után jelent meg. Olyan
mulasztása azonban van - és ezt tartalmazza a bizottság összefoglaló jelentése
is Rácz Ágnesnek Az állományapasztás a jogszabályoknak megfelelően
történik-e? c. jelentésére alapozva -, hogy az állományból való selejtezés
és megsemmisítés előtt nem kérte ki fenntartója előzetes hozzájárulását a
3/1975. sz. KM-PM együttes rendelet 19. §-ának előírása szerint.
A Rózsa utcai fertőzött anyagot 1998-ban az OSZK belső bizottsága
két részre osztotta. Az első, nagyobbik részt a Weeber Tibor által is említett,
"a könyvtár legkiválóbb szakembereiből összeállított bizottság" selejtezhetőnek
ítélte azzal, hogy a nemzetközi könyvtárközi kölcsönzés lehetősége mellett
fertőtlenítésük és raktározásuk anyagi terhét nem kell vállalnia az OSZK-nak.
Karakas Péternének, a Gyarapítási osztály akkori vezetőjének Weeber Tibor által
a bizottság rendelkezésére bocsátott, 1998. febr. 12-én kelt feljegyzése nem
utal arra, hogy ezek az állományhoz képest duplumok voltak, mint ahogy most
Weeber Tibor állítja. Ha így lett volna, bizonyára nem a könyvtárközi kölcsönzés
lehetőségére hivatkoztak volna, amikor kényszerűségből lemondtak az anyagról.
Ennek az állományrésznek a selejtezése és az állományból kiiktatása megtörtént
2002-ben. Ha fennállna a Weeber Tibor által említett jogszabálysértés, akkor az
erre a kiiktatásra is vonatkozna, azonban ezt az anyagot Weeber Tibor nem
sorolja a muzeális dokumentumok közé, holott megjelenési évüket tekintve
hasonlóak a 2005-ben megsemmisített lapokhoz.
A 1998-ban gyűjtőköri megfontolások alapján megtartandónak ítélt,
rovar- és penészfertőzött hírlapokat 2000 őszén, a Rózsa utcai raktár
felszámolásakor Törökbálintra szállították, és rovarok ellen
fertőtlenítették. Az az állítás tehát, hogy nem történt fertőtlenítés, nem állja
meg a helyét. Az Állományvédelmi Állandó Tanács szakmai javaslata alapján
2002 májusában a Raktári osztály négy munkatársa vállalta a penészes anyag
védőfelszerelésben történő szétválogatását, és az anyagot a törökbálinti raktár
elkülönítő helyiségében raklapokra helyezték. A 43 pfm-nyi, 5 raklapon
elhelyezett anyag kb. 1,25 m3 volt. Normális esetben egy 0,8 m2-es, szabványos
méretű raklapon másfél méter magasra tornyozzák fel a könyveket. Mivel a
penészes anyagot szétterítve kellett volna szárítani, de ehhez nem volt elegendő
hely, a raklapokat csak mintegy 30 cm-nyi magasságban pakolták meg, így azonban
nem tudott kiszellőzni.
Valóban elmaradt az ÁNTSZ-vizsgálat és a penész elleni
fertőtlenítés. Kastaly Beatrix restaurátor 2000. évi adatai szerint a
várható költségek a következőkből tevődtek volna össze:
- Az ÁNTSZ előzetes vizsgálatának költségét nem ismerte.
- 4 m3-ig a penész elleni fertőtlenítés költsége 120 ezer Ft (ennyibe került volna az 1,25 m3 anyagé is).
- A fertőtlenítés etilén-oxiddal történik ilyen esetekben, ami után az anyagot fél évig szétrakva, zárt, ember által meg nem közelíthető helyen kell szellőztetni. Fél év eltelte után az ÁNTSZ a térben folyamatosan méri az etilénoxid-koncentrációt, és ha az túllépi az egészségügyi határértéket, az időközben megindított munkát leállítja. A mérés költsége minimum 150 ezer Ft. Az OSZK-nak nem volt és most sincs lehetősége erre a célra alkalmas tárolóhelyet biztosítani sem Törökbálinton, sem másutt. (A törökbálinti DEPO-ban az államnak nagyon kicsi a résztulajdona, ebből 1,25% van az OSZK kezelésében. Mivel a költségvetésünk nem teszi lehetővé még ennek a résznek a fenntartását sem, a DEPO-ból az OSZK-nak rövidesen ki kell vonulnia.)
- A fertőtlenítés utáni tisztítást, portalanítást önként jelentkezőkkel lehetett volna megoldani, akik munkadíja mellett védőfelszerelést és hepa szűrős porszívót kellett volna várásolni (ez kb. 205 ezer Ft).
- A tisztítás utáni kötésre, átkötésre, restaurálásra Kastaly Beatrix nem adott adatot. A nagyon penészes kötések leszedését a fertőtlenítés előtt vagy után önként jelentkező könyvkötővel javasolta megoldani, védőfelszerelésben.
- 4 m3-ig a penész elleni fertőtlenítés költsége 120 ezer Ft (ennyibe került volna az 1,25 m3 anyagé is).
- A fertőtlenítés etilén-oxiddal történik ilyen esetekben, ami után az anyagot fél évig szétrakva, zárt, ember által meg nem közelíthető helyen kell szellőztetni. Fél év eltelte után az ÁNTSZ a térben folyamatosan méri az etilénoxid-koncentrációt, és ha az túllépi az egészségügyi határértéket, az időközben megindított munkát leállítja. A mérés költsége minimum 150 ezer Ft. Az OSZK-nak nem volt és most sincs lehetősége erre a célra alkalmas tárolóhelyet biztosítani sem Törökbálinton, sem másutt. (A törökbálinti DEPO-ban az államnak nagyon kicsi a résztulajdona, ebből 1,25% van az OSZK kezelésében. Mivel a költségvetésünk nem teszi lehetővé még ennek a résznek a fenntartását sem, a DEPO-ból az OSZK-nak rövidesen ki kell vonulnia.)
- A fertőtlenítés utáni tisztítást, portalanítást önként jelentkezőkkel lehetett volna megoldani, akik munkadíja mellett védőfelszerelést és hepa szűrős porszívót kellett volna várásolni (ez kb. 205 ezer Ft).
- A tisztítás utáni kötésre, átkötésre, restaurálásra Kastaly Beatrix nem adott adatot. A nagyon penészes kötések leszedését a fertőtlenítés előtt vagy után önként jelentkező könyvkötővel javasolta megoldani, védőfelszerelésben.
Mindezekkel szembe állítható az az adat, hogy szükség esetén a
nemzetközi könyvtárközi kölcsönzés igénybe vehető, aminek a költsége 10-15
EUR/cikk, és a kérő fizeti, tehát nem az OSZK költségvetését terheli.
Az OSZK csak 2005 decemberétől adta bérbe a kezelésében lévő
DEPO-terület egy részét savtalanító üzem céljára (2005 nyarától szerette volna,
hogy bevételhez jusson, de nem sikerült). Weeber Tibor anyaga azt sugallja, hogy
a bérbeadás 2002 és 2004 között történt, de ez nem így van.
Olyan dokumentumot, amelyben a Raktári Osztály vezetője 2002 és
2005 között többször kérte volna az anyag fertőtlenítését, nem találtunk.
A 2004 májusában lezajlott főigazgatói bejárást követően, amikor
azt tapasztalták, hogy a hírlapok némelyike úgy össze van ragadva a penész
miatt, hogy kinyitni sem lehet a kötetet, a 2004. július 27-i Főigazgatói
Kollégium határozatot hozott arról, hogy a Törökbálinton tárolt HITÁR-anyag
felszámolásával együtt a nem a HITÁR-hoz tartozó, OSZK tulajdonú hírlapokat
is meg kell semmisíteni. Itt alapvető félreértés van a jegyzőkönyv
értelmezésében, amely nem tartalmazza a "fertőzött" szót, csak a "nem a
HITÁR-hoz tartozó" hírlapokról beszél. Miért hozott volna a Kollégium olyan
anyag megsemmisítéséről határozatot, amelynek kiiktatása nem állt az OSZK
szándékában? Nem is tette meg, Weeber Tibor maga is azt írja, hogy a H 46-49.000
raktári jelzettartományba eső hírlapok jelenleg is Törökbálinton vannak. Ezek
olyan, nem kollacionált OSZK-tulajdonú hírlapok, amelyek a HITÁR gyűjtőkörébe
tartoztak. Más, kidobásra szánt anyag nem volt Törökbálinton, a megsemmisítésről
csak a Rózsa utcai eredetű lapokkal kapcsolatban lehetett szó.
A 2005. április 13-án tartott vezetői értekezlet jegyzőkönyve
valóban nem jelent meg a belső levelező listán. Ennek az az oka, hogy csak
júliusban született az a főigazgatói döntés, amelynek értelmében a vezetői
értekezletekről szóló jegyzőkönyveket az OSZK belső hálózatán nyilvánosságra
kell hozni. Az első, közzétett jegyzőkönyv a 2005. július 13-i ülésről szól.
Rády Ferenc főigazgató-helyettes szóban tájékoztatta a Raktári Osztály vezetőjét
a megsemmisítésről hozott döntésről.
2005 júniusában zajlott le a HITÁR anyag megsemmisítése, miután a
tulajdonos könyvtárak lemondtak róla. Erről valóban nem készült jegyzőkönyv. A
szállítást a Szentendrei Papírgyár újrahasznosító üzemének teherautója
szállította el. Az utolsó konténer csak félig telt volna meg, ezért Rády Ferenc
engedélyével a fertőzött lapok is ezzel a fuvarral mentek el. Ha nem így
történik, még egy fuvar költségét ki kellett volna fizetnie a könyvtárnak. A
könyvtár részéről azért nem kísérte senki az anyagot, mert ezt csak minősített
esetben tenné, és a külföldi, nem hungarikum hírlapokat nem tekintette annak.
(2000-ben, a Rózsa utcai raktár felszámolásakor a Weeber Tibor anyagában is
említett Óvári Sándor ny. főosztályvezetőt az OSZK alkalmazta a felszámolás
irányítására, de 2005-ben ez a foglalkoztatás már nem állt fenn.)
Összefoglalva:
Az OSZK azzal nem követett el jogszabálysértést, hogy a külföldi,
fertőzött anyagot megsemmisítette. Felelősség terheli abban, hogy nem tett
eleget a 3/1975. KM-PM rendelet 19. §-ának, mely szerint az elháríthatatlan
esemény (vis maior) következtében hiányzó, megsemmisült vagy használhatatlanná
vált dokumentumok kiiktatásához a fenntartótól előzetes hozzájárulást kellett
volna kérnie. Ezt, valamint a 16. §-ban megfogalmazott tájékoztatási
kötelezettséget - néhány különleges esetet kivéve, mint amilyen a Leuveni Kódex
elcserélése volt - az 1950-60-as évektől kezdve a könyvtár mindig is
elmulasztotta, mint ahogy más bizottsági részanyag, illetve a bizottság
összefoglaló jelentése is szóvá teszi.
A fenti állásfoglalás egyeztetésre került dr. Monok István
főigazgatóval és Rády Ferenc főigazgató-helyettessel, így az OSZK hivatalos
állásfoglalásának tekinthető.
Budapest, 2005. nov. 30.
Rácz Ágnes
...........................................................................................................
5/c. Állományapasztás az OSZK-ban az elmúlt években (Weeber Tibor)
5/c. Állományapasztás az OSZK-ban az elmúlt
években
(Rácz Ágnes: Az állományapasztás a jogszabályoknak
megfelelően történik-e?)
Kérésének megfelelően külön írom le a véleményem.
A jogszabályi hátteret a 3/1975. KM-PM számú rendelet és az abban
hivatkozott "A múzeumok ügyrendi szabályzata" valamint a művelődési miniszter
1/1967 MM számú rendelete jelenti. A 22/2005 NKÖM rendelet, csak 2005. VIII.
17-től hatályos.
Az OSZK az utolsó hat évben (1999-2005) több esetben is a
jogszabályoktól eltérően selejtezett dokumentumokat.
"A fogyatéki napló tanúsága szerint a megőrzési kötelezettség
körébe eső állományból…a vizsgált időszakban nem történt kiiktatás." Ehhez
képest a 223/2005-ös irattári nyilvántartási számon Rády Ferenc mb. általános
főigazgató-helyettes törölteti az NPA adatbázisból az OSZK-t, mint lelőhelyet a
Rózsa Ferenc utcai penésszel fertőzött hírlapállomány példányaival kapcsolatban.
Mit ért az OSZK megőrzési kötelezettségi körén? Csak nem azt, hogy a Rózsa
Ferenc utcai hírlapok nem tartoztak ide?
Ön azt írja, hogy a Rózsa Ferenc utcai pinceraktárban tönkrement
(Ez erős túlzás, a restaurátorok véleménye szerint megmenthető!) időszaki
kiadványok külföldi lapok voltak, amelyekkel kapcsolatban az OSZK-nak
archiválási kötelezettsége nem volt. Ez véleményem szerint tévedés. Ezen
kiadványok egy része az Apponyi gyűjteménnyel került be a könyvtárba.
Ellenőrizhetően -ezek közül- csak kettő cím volt duplum. Az 1/1967-es MM
rendelet 2.§-a (1) és (2). bekezdése értelmében: "muzeális értékű dokumentumnak
kell tekinteni a tudományos vagy művészeti szempontból, illetőleg a gazdasági,
társadalmi vagy kulturális fejlődés szempontjából kiemelkedő jelentőségű
könyveket…és egyéb nyomtatványokat". Értelemszerűen a történelmileg az OSZK
állományában került egypéldányos kötetetek muzeálisak kortól, tartalomtól
függetlenül, amennyiben a 3.§. e) vagy f) pont alapján muzeálisnak minősülnek.
Jelen esetben ezek közül több kötet is az e) pont alapján, tulajdonosára való
tekintettel is muzeális, ezek ugyanis gr. Apponyi Sándor könyvtárának darabjai
voltak. A kérdésben döntőnek számító - a legkiválóbb szakemberek által leírt
-szakértőbizottsági szakvélemény (1998) szerint gyűjtőköri szempontok alapján
jelölték ki a mindenáron megmentendő köteteket, ezért ezekre mindenképpen
alkalmazni kellett volna a muzeális értékű könyvtári dokumentumokra vonatkozó
3/75 rendeletben foglaltakat. A megőrzési, archiválási 3/1975 KM-PM rendelet
15.§. (3) és (4). bekezdése értelmében, a megőrző feladaton a tudományos,
történeti kutatások szempontjából jelentős, a szervezeti és működési
szabályzatban meghatározott dokumentumoknak az állományban való végleges
megtartását kell érteni. Ezek ismeretében nehéz azt állítani, hogy ezek nem
tartoztak a könyvtár archiválási kötelezettségébe.
Nem értem azt az érvét, mely szerint "a megőrzési kötelezettség…
egy példányra vonatkozik, nem lehet több ennél a külföldi hungarikumok terén
sem." Ezek egyetlen példányban voltak meg!
A fenntartó bevonásával kapcsolatosan megállapítja, hogy a
rendelet kötelezővé teszi a fenntartó előzetes hozzájárulásának kikérését. Ez
nyilvánvalóan nem történt meg. Ezt valamiféle OSZK-s szokásjoggal magyarázni nem
lehet. Ráadásul az előző évtizedekben nagyságrendekkel kevesebb dokumentumot
semmisítettek meg, és ezek nem muzeális, hanem többes példányok voltak, nem úgy,
mint a legutóbbi években.
Azt, hogy az utóbbi hat évben egyszer sem tájékoztatta az OSZK
vezetősége a minisztériumot, egyértelműen sorozatos jogszabálysértést jelent,
ráadásul a 19.§. értelmében még a felelősséget is tisztázni kellett volna. A
rendelet 28.§. (1) pontja értelmében a könyvtár köteles a muzeális értékű
dokumentumok épségben való megőrzéséről gondoskodni. E tekintetben "A múzeumok
ügyrendi szabályzata" rendelkezéseit kell értelemszerűen alkalmazni. Az 54.§.
(2) alapján nem lehet selejtezni azokat a tárgyakat, amelyeknek
tudománytörténeti jelentőségük van. A (6) bekezdés értelmében a tárgyak és
tárgycsoportok selejtezését selejtező bizottság közreműködésével kell végezni.
Ez legalább három főből áll.
A (7). Bekezdés értelmében ez a bizottság jegyzőkönyvet készít,
listáz, indokol, javaslatot tesz, ismerteti a kisebbségben maradt véleményt is.
Ezt a jegyzőkönyvet a (9) bekezdés értelmében a múzeumvezető felterjeszti a
Művelődési Minisztériumhoz (ma NKÖM), jóváhagyás céljából. Csak jóváhagyás
esetén lehet a gyűjteményből eltávolítani. A (14) bekezdés még azt is előírja,
hogy a kiselejtezett tárgyak megsemmisítését felügyelet mellett kell
végrehajtani.
Látható, hogy a jogszabályalkotó milyen szigorúan szabályozta a
muzeális értékek védelmét. Nehéz lenne szakmailag megindokolni, hogy az Országos
Széchényi Könyvtár, mint nemzeti könyvtár és kiemelt, muzeális közgyűjtemény,
miért működik ezen a ponton "szokásjog" alapján. A jogszabálysértés több esetben
és több ponton megtörtént. Ezek után a jelentése második bekezdésében leírt
állítás, hogy az utolsó hat évben az OSZK általában a jogszabályi előírásoknak
megfelelően selejtezett az állományából dokumentumokat, erősen
megkérdőjelezhető.
Tisztelettel
Weeber Tibor
Weeber Tibor
...........................................................................................................
6/a-b. Az állományapasztás konkrét gyakorlata az elmúlt hat évben (Rácz Ágnes)
6/a. Az állományapasztás konkrét gyakorlata az elmúlt hat
évben (Rácz Ágnes)
1999-2005
Az OSZK-ban a sajátos nemzeti könyvtári megőrzési feladatok miatt
hagyományos értelemben vett állományapasztás nem történik a könyvtár
törzsgyűjteményét és különgyűjteményeit illetően. Az állományból való
kiiktatásra korlátozott mértékben, a következő okok miatt kerülhet sor:
- Fölös példány: rekatalogizálás, kollacionálás, raktárrendezés,
korábbi téves behasonlítás, hírlapnál példányszám változás esetén
- Rongált, csonka példány: ha hibátlan példánnyal kicserélték
- Szabadpolcos vagy segédkönyvtári dokumentum: ha az adott helyen fölöspéldánynak bizonyul, és a törzsgyűjteményben sincs rá szükség.
- Rongált, csonka példány: ha hibátlan példánnyal kicserélték
- Szabadpolcos vagy segédkönyvtári dokumentum: ha az adott helyen fölöspéldánynak bizonyul, és a törzsgyűjteményben sincs rá szükség.
A könyvtárnak a vári épület elkészülte előtti, rossz raktározási
körülményei miatt néhány, külső raktárakban tárolt állományrésze tönkrement, és
emiatt is sor került korlátozott mértékű, kényszerű selejtezésre.
A mellékelt táblázat alapján a következő összesített adatokkal
jellemezhető az utolsó öt év selejtezési tevékenysége:
(A táblázat a weben csak később lesz olvasható.)
Megjegyzés: a 2005. évi adatok a nov. 11-i állapot szerint
Kiegészítések:
1999-ben 14 selejtezési jegyzék készült, amelyek az
olvasótermekből és a tári segédkönyvtárakból kiiktatott, a törzsgyűjteményhez
képest duplumnak, illetve fölöspéldánynak bizonyult dokumentumokat
tartalmaznak.
2000-ben 7 selejtezési jegyzék készült, amelyben a
Kortörténeti Különgyűjtemény felszámolása során duplumnak bizonyult anyag is
szerepel. Ekkor kezdték meg a Kortörténeti Különgyűjtemény anyagának - amely
eleve törzsgyűjteményi jelzettel volt ellátva -visszahelyezését a
nagyraktárakba. A duplumok főleg időszaki kiadványok szórványszámai voltak.
2001-ben 8 selejtezési jegyzék készült, amelyek zöme a
szabadpolcos, illetve segédkönyvtári állomány fölöspéldányait tartalmazta. Ez
évben még tartott a Kortörténeti Különgyűjtemény anyagának rekatalogizálása
során fölössé vált példányok kiiktatása. Egy kötet könyv (egy 1637-ben, Bécsben
megjelent nyomtatvány) azért került selejtezésre (8. számú jegyzék), mert az
Apponyi-gyűjteményben lévő példány dupluma volt, és így az OSZK az eredeti
tulajdonos, a Domonkos-rend (a vasvári Domonos Rendtörténeti Gyűjtemény) számára
ajándékozta.
2002-ben 7 selejtezési jegyzék készült. Kiiktatásra
általában a korábbi okok miatt került sor, de ebben az évben került kiiktatásra
a Rózsa utcai raktárban többszöri csőtörés következtében elázott, penész- és
rovarfertőzött időszaki kiadványoknak az a része, amelyet egy szakértői
bizottság javaslata alapján selejtezhetőnek ítéltek (263 cím 4928 darabban).
2003-ban 6 selejtezési jegyzék készült, amelyek főként a
Gyarapítási Osztálynak az az évben kiürítésre kényszerített, VIII. szinti
raktárában tárolt fölöspéldányait, illetve a Könyvtártudományi Szakkönyvtár
által visszaadott és az OSZK-ban fölösnek, illetve duplumnak bizonyult anyagát
tartalmazták. A Könyvtártudományi Szakkönyvtár számára ugyanis az 1960-as évek
közepéig az OSZK Gyarapítási Osztálya is végzett állománygyarapítási
tevékenységet. Ezek a példányok vagy csak növedéki naplóba véve, OSZK raktári
jelzet nélkül, vagy az esetek egy részében OSZK raktári jelzettel,
kihelyezésként kerültek a KSZK-ba. A KSZK saját leltári naplóiban is
nyilvántartotta a dokumentumokat (azaz újra állományba vette), és ha az idők
folyamán állományapasztási tevékenysége során selejtezte az OSZK-tól kapott
példányokat, visszaadta azokat a Gyarapítási Osztálynak.
2004-ben 7 selejtezési jegyzék készült. Zömében
segédkönyvtári, szabadpolcos fölös példányokat, illetve a nagyraktári példányok
közül a kollacionálásnál fölöslegesnek bizonyult periodikum-számokat és
lecserélt példányokat tartalmaztak.
2005-ben ez idáig 8 selejtezési jegyzék készült, egy még
folyamatban van. A jegyzékeken zömében a korábban is előfordult selejtezési okok
szerepelnek, de külön kell említeni két tételt: a Rózsa utcai raktárból származó
fertőzött időszaki kiadványok második részét (70 cím 774 darabban), valamint egy
kolligátumot, amelyet a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárnak adott vissza az OSZK.
(Ez utóbbi előzménye: a kötet 1979-ben a KEO-ból került a Régi Nyomtatványok
Tárába, ahol állományba vették, majd amikor a feldolgozás során kiderült, hogy
ki az eredeti tulajdonosa, az akkori osztályvezető, Dr. Soltész Zoltánné
jóváhagyásával törölték saját naplójukból, és az állományból való törlés végett
átadták a Gyarapítási Osztályra. Ott azonban nem folytatódott a hivatalos
kiiktatás, hanem 26 év elmúltával - az előzményeket nem ismervén - az OSZK
bélyegzőjét viselő antikvát visszaadták a Tárnak. A Tár vezetője, Wojtilláné dr.
Salgó Ágnes kezdeményezésére 2005-ben juttatta vissza a kolligátumot az OSZK az
eredeti tulajdonosnak.)
A selejtezett műveket többnyire a Fölöspéldány Központ
rákospalotai raktárába szállították a könyvtáraknak történő felajánlás céljából.
(Ezt a táblázatban a KEO megjelölés mutatja.) Néhány esetben közvetlenül
kerültek az érdeklődő könyvtárakba és alapítványokhoz, pl. 2004-ben
segédkönyvtárból selejtezett Révai-nagylexikont a Sellye Egyetemnek adta át a
Gyarapítási Osztály, vagy több ízben a Pro Hungaris Alapítvány kapott könyveket
a határon túli könyvtárak részére. A hasznosíthatatlan (rongált, hiányos)
köteteket egyenesen ipari hasznosításra küldték.
A Rózsa utcai periodikumok selejtezése
Az OSZK egyik legnagyobb gondja mindig is az állandóan növekvő
anyag megfelelő elhelyezése volt. "Köztudott, hogy állományunk a fővárosban és
vidéken számos raktárban és telephelyen van elhelyezve, hogy az új anyagnak csak
úgy tudunk helyet biztosítani, ha a régebbi anyagból ugyanannyit beládázunk."
(Idézet az OSZK 1972. évi beszámolójából.)
Az állományban lévő periodikumokat (főként napilapokat) a múzeumi
épületben tapasztalható katasztrofális helyhiány miatt az 1970-es évek elején
kezdték beládázni. A ládákról lista készült, amely tartalmazza a láda sorszámát,
a ládában elhelyezett periodikum címét, számozási adatait, raktári jelzetét.
1971-ben a Keszthelyi Helikon Könyvtárba szállították az anyagot. Az 1972-ben
beládázott periodikumok először a Perczel Mór utcai helyiségbe, majd 1973-ban a
Hold utcai (Rosenberg hp. utcai) raktárba, illetve a Rózsa utcai (Rózsa Ferenc
utcai) bérelt pinceraktárba kerültek. Tekintve, hogy a vári épületben a
többszöri áttervezés miatt a raktárterek területe jelentős mértékben csökkent az
eredeti tervekhez képest, az OSZK az új épületbe költözés után is kénytelen volt
megtartani külső raktári bérleményeit. 1989-ben Juhász Gyula főigazgató
megbízásából Ferenczy Endréné gyűjteményfejlesztési igazgató Az Országos
Széchényi Könyvtár külső raktárai: helyzetkép, javaslatok címmel készített
áttekintést, amelyet a Főigazgatói Kollégium 1989. szept. 29-i ülésén tárgyalt.
Az előterjesztés szerint az OSZK gyűjteményébe tartozó, leltározott időszaki
kiadványokat a Hold utcai raktárban 492 faládában, a Rózsa utcai pinceraktárban
pedig kb. 250 faládában tárolták. A javaslat szerint az összesen kb. 750
faládában tárolt időszaki kiadványokat rendezni kell, és forgalmazhatóvá kell
tenni: "a külföldi hírlapok egy része selejtezhető, egy része átadható a
Tárolókönyvtárnak; … a többségében unikális értékű, főként kőnyomatos magyar
tudósítókat, valamint az országban egyetlen példányban található, régi külföldi
társadalomtudományi folyóiratok teljes sorait … - a külső raktárak kiürítésének
szükségességétől függetlenül is - nemzeti könyvtári kötelesség a kutatás
rendelkezésére bocsátani." (Idézet Ferenczyné tanulmányából). A dokumentum a
Rózsa utcai raktár felszámolását javasolta. A Főigazgatói Kollégium általános
célként megfogalmazta a külső raktárak kiürítését, de határozatot csak a Rokolya
utcai raktár felszámolásáról hozott.
A Rózsa utcában az anyag többszöri csőtörés következtében
fertőződött (rovar, penész), az alsó ládák időszakosan vízben álltak. A ládákról
készült listán ezeket zöld színnel különböztették meg.
1997 novemberében Óvári Sándor jelezte, hogy a Hold utcai födém
életveszélyessé vált, ezért sürgősen dönteni kell az 1972-ben beládázott
folyóiratok sorsáról. Az ez ügyben összehívott értekezlet (Berke Barnabásné,
Gubicza József, Karakas Péterné, Kocsy Lászlóné, Lakatos Éva, Major Péterné,
Ottovay László, Óvári Sándor, Rády Ferenc) úgy döntött, hogy a nagy külföldi
központi napilapokat selejtezni lehet, mert érdeklődés esetén könyvtárközi
kölcsönzéssel külföldről is biztosíthatók, ezért fertőtlenítésük és raktározásuk
anyagi terhét nem kell vállania az OSZK-nak. A listáról tételesen döntöttek a
Gyarapítási Osztály vezetésével (Major Péterné, Lakatos Éva, Wix Györgyné,
Kaibinger Károlyné, Borsa Gedeon, Dörnyei Sándor, W. Salgó Ágnes, György Béla,
Rózsa Mária). Ennek során a címeket három kategóriába sorolták: megtartandó, a
döntéshez kézbe kell venni, kiiktatandó. "A döntésnél elsősorban a gyűjtőköri
szempontokat érvényesítettük, csak a továbbiakban befolyásolt bennünket a
Nemzeti Periodika Adatbázis [egyéb magyarországi lelőhely léte vagy nem léte -
beszúrás tőlem], a fertőzöttség adata és a raktári férőhely szempontja". (Idézet
Karakas Péterné 1998. febr. 12-i feljegyzéséből.) A listák átnézése és jelölése
után a külső raktárak ügye 1999-ben került ismét napirendre.
2000. aug. 29. és okt. 30. között került sor a Rózsa utcai
pinceraktár kiürítésére. A helyszínen kibontott ládák jelentős része rovar-,
illetve penészfertőzött volt. A ládák tartalmának helyszíni átválogatására sem a
technikai, sem az egészségügyi feltételek nem voltak alkalmasak, ezért azokat a
ládákat, amelyekben megtartandónak ítélt hírlapanyag is volt, válogatás nélkül
Törökbálintra szállították. Rovarok elleni fertőtlenítésük megtörtént. Az
Állományvédelmi Állandó Tanács tagjaiból alakult bizottság 2000. november 30-án
kialakított szakmai javaslata alapján 2002. május 6. és 22. közötti időszakban a
Raktári osztály négy munkatársa vállalta a penészes anyag védőfelszerelésben
történő szétválogatását. A Gyarapítási osztály által készített lista alapján a
megtartandónak ítélt, penésszel fertőzött hírlapokat a törökbálinti Tároló
Könyvtár elkülönítő helyiségében polcra, illetve a nagy alakú köteteket
raklapokra helyezték (43 pfm; 5 raklap). A megtartandónak ítélt és látszólag nem
fertőzött dokumentumokat a szükséges mikrobiológiai vizsgálat után, az olvasói
forgalmazhatóság biztosítása érdekében a Hold utcai raktárba szállították, és a
már ott lévő - 2001. nov. 17. és dec. 7. között a ládákból kibontott és polcra
rakott - kötetek mellé helyezték. A törzsállományból kivonták a listán
selejtezésre bejelölt köteteket, jegyzéket állítva össze. A törlési
jegyzőkönyvet a Gyarapítási osztály állította össze. A kiiktatás 263 cím 4928 db
részegységéről a fogyatéki naplóban 1/2002. számon szerepel. (Összeállítás a
2000-2002. évi beszámolókból.)
A Gyarapítási Osztály által 1998-ban megtartandónak ítélt penészes
anyag Törökbálinton maradt. A kötetek állaga tovább romlott, sőt a
penészfertőzés átterjedt a mellettük tárolt hírlapokra is. A 2004 májusában
lezajlott főigazgatói bejárást követően, a 2004. július 27-i Főigazgatói
Kollégium határozatot hozott arról, hogy a Törökbálinton tárolt HITÁR-anyag
felszámolásával együtt a nem a HITÁR-hoz tartozó, OSZK tulajdonú hírlapokat is
meg kell semmisíteni. Mivel a HITÁR tulajdonosaival az egyeztetés csak 2005
márciusában zárult le, a 2005. április 13-án tartott vezetői értekezleten
született végleges döntés az erősen penészes anyag megsemmisítéséről. Csupán két
címet, a Bibliofilia (6 db) és az Erdély (1893-1940 közötti évek, 18 db) c.
folyóiratokat tartották meg a megmenthetőség reményében. A jegyzéken szereplő
további két hungarikum (Reggeli Újság, Magyar Egészségügyi Szemle) selejtezhető
volt, mivel teljes állományuk megtalálható a törzsgyűjteményben.
Ennek az állományrésznek a megsemmisítésére került sor június
elején, majd az állományból való kiiktatására augusztusban (6/2005. sz.
fogyatéki jegyzőkönyv). A Bibliofilia és az Erdély c. lapokat a penésztől
kívülről a Kötészet megtisztogatta, de mindegyik kötetet szét kell szedni és
további fertőtlenítő eljárásnak kell alávetni, ha lehetséges.
Meg kell még jegyezni, hogy a 2002-ben a Hold utcába szállított,
látszólag nem fertőzött kötetek is penészednek.
Budapest, 2005. nov. 16.
Rácz Ágnes
...........................................................................................................
6/c. Észrevételek és javaslatok az OSZK állományapasztási politikájához (Székely Iván)
6/c. Észrevételek és javaslatok az OSZK állományapasztási
politikájához (Székely Iván)
Tisztelt Elnök úr, tisztelt Kollégák!
Az Országos Széchényi Könyvtár állományapasztási politikáját
vizsgáló bizottság munkájában meghívott tagként veszek részt. A bizottság 2005.
szeptember 27-i alakuló ülésén adminisztratív okok - a meghívó késői kézbesítése
- miatt nem tudtam részt venni, így az ülésről készült írásos emlékeztetőből
értesültem a bizottság munkatervéről, a vizsgálandó kérdések köréről, illetve a
bizottsági tagok egyéni feladatairól. Az általam vizsgálandó kérdéskör "az
állományapasztás konkrét gyakorlata az elmúlt öt évben" lett.
Tekintettel arra, hogy a számomra megküldött dokumentumokból az
OSZK állományapasztásának konkrét gyakorlata (a 2005. júniusi, hivatalosan
lezárt ún. "pokol-ügy" részbeni kivételével) nem rekonstruálható, erre a
kérdésre csak egy részletes helyszíni vizsgálat, kiterjedt dokumentumelemzés,
személyes interjúk készítése és elemzése, a különböző forrásokból származó
információk összevetése adhatna megbízható választ. Úgy vélem, hogy egy ilyen
vizsgálat végzése nyilvánvalóan meghaladná e bizottsági tagi mandátum kereteit.
Ezért álláspontomat és javaslataimat a rendelkezésre álló dokumentumok, a
nemzetközi és hazai könyvtári és levéltári gyakorlat, a szakmai ajánlások,
illetve a "pokol-ügy" tanulságai alapján alakítottam ki.
1. A válogatás, szelektálás, illetőleg a selejtezés vagy
állományapasztás még a nemzeti emlékezet-őrző intézmények esetében is a működés
szerves részét képezi. A felajánlott, illetve megvásárolt gyűjtemények esetében
előzetes szelekció, a duplumok, illetve többespéldányok esetében utólagos
szelekció válhat szükségessé, a sérült, fertőzött állományrészek esetében pedig,
számos tényező mérlegelésével, a feldolgozás során válhat indokolttá a
selejtezendő, illetve megsemmisítendő anyagok kiválogatása.
2. Az OSZK hatályos Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) nem
tartalmaz rendelkezéseket a szelektálás, illetve állományapasztás eseteire. A
selejtezésre, illetve a fölöspéldányok tervszerű hasznosítására vagy
felszámolására csupán egy helyen, a Raktári Osztály feladatainak felsorolásakor
utal. (Az SZMSZ 6. § /4/ bekezdése szerint a gyűjtésre vonatkozó részletes
szabályozást a Könyvtár Gyűjtőköri Szabályzata tartalmazza, ami a Szervezeti és
Működési Szabályzat mellékletét képezi - ezt a bizottság tagjai nem kapták meg
-, azonban a selejtezés szabályairól az SZMSZ-ben e vonatkozásban sem esik szó.)
3. Az OSZK által 2005. júniusában leselejtezett anyag
megsemmisítésének körülményeit vizsgáló tényfeltáró bizottság jelentése
megállapítja, hogy az ügyben az OSZK vezetősége nem járt el kellő gondossággal,
továbbá hogy a döntések és a selejtezés végrehajtása nem voltak megfelelően
dokumentálva, s emiatt számos körülmény utólag nem volt megállapítható.
4. A fentiek miatt javaslom, hogy a OSZK Szervezeti és Működési
Szabályzata egészüljön ki olyan rendelkezésekkel, amelyek meghatározzák, hogy
mikor, milyen körülmények között kerülhet sor állományapasztásra, selejtezésre,
továbbá hogy ilyen ügyekben hogyan szülessen a döntés, milyen körben, milyen
vizsgálatok alapján, valamint hogy hogyan kell dokumentálni a döntés és
végrehajtás folyamatát és a folyamat milyen mértékben legyen nyilvános.
Természetesen szakmai és intézménypolitikai kérdéseket általában nem lehet
demokratikus úton, szavazással eldönteni, de a belső és külső vélemények
figyelembevétele fontos előfeltétele a megalapozott döntés meghozatalának.
5. Javaslom, hogy amennyiben nincs ilyen, szülessen külön eljárási
rend a selejtezésről. Az eljárási rend tartalmazza a pontos dokumentálás
követelményeit, valamint a selejtezendő anyag megjelölését pecsételéssel vagy
más permanens jelöléssel.
6. Javaslom, hogy amennyiben ez nem történt meg, a megsemmisítést
végző céggel kötött szerződések tartalmazzák a szükséges eljárási garanciákat,
ellenőrzési pontokat, felelősségeket, illetve szankciókat.
7. Javaslom, amennyiben nem ez a gyakorlat, hogy a donorral
(adományozóval, eladóval, cserélővel) minden esetben formális megállapodás
köttessék, ne csupán a felek szándékait tükröző levelezés szülessék. A
megállapodás térjen ki a selejtezhetőség (megsemmisíthetőség, értékesíthetőség,
visszaszolgáltatás, vagy más gyűjteményeknek való átadhatóság) lehetőségére,
feltételeire.
8. Hosszú távon az intézmény vezetőinek, politikájának legjobb
védelme a nyilvánosság. A "pokol-ügy" egyik tanulsága az utólagos publicitás
káros hatása. Felhívom a figyelmet arra, hogy az OSZK működésére vonatkozó
adatok közérdekű adatok, így eleve nyilvánosak, ez alól csak a döntéselőkészítő
adatok képeznek korlátozott körű kivételt. Az elektronikus
információszabadságról szóló, 2006. január 1-jén hatályba lépő törvény pedig
további lehetőségeket biztosít, illetve kötelezettségeket határoz meg az OSZK
tevékenységére, működésére, illetve gazdálkodására vonatkozó adatok
közzétételére, illetőleg az elektronikus úton érkező adatigények teljesítésére
vonatkozóan.
Budapest, 2005. nov. 29.
Székely Iván
adatvédelmi szakértő
Nyílt Társadalom Archívum,
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
adatvédelmi szakértő
Nyílt Társadalom Archívum,
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Jogszabály-válogatás (Weeber Tibor összeállítása)
MŰVELŐDÉSÜGYI KÖZLÖNY 1967. június 18. 39. szám
A művelődési miniszter 1/1967.
(VI. 18.) MM számú rendelete a muzeális értékű könyvek,
zeneművek, térképek és egyéb nyomtatványok, valamint
kéziratok bejelentéséről
2.§.
(1) Az 1. §. alkalmazásában muzeális értékű könyvnek kell
tekinteni a tudományos vagy művészeti szempontból, illetőleg a gazdasági,
társadalmi vagy kulturális fejlődés szempontjából kiemelkedő jelentőségű
könyveket.
(2) Az egyéb nyomtatványok körébe tartoznak a folyóiratok,
hírlapok, röpiratok, plakátok, valamint metszetek és egyéb nyomdai
sokszorosítványok.
Miniszteri rendelet és utasítások
A kulturális miniszter és a pénzügyminiszter
3/1975. (VIII. 17.) KM-PM számú
együttes rendelete a könyvtári
állomány ellenőrzéséről (leltározásáról) és az állománytól
történő törlésről szóló szabályzat kiadásáról
III. Fejezet
Kivezetés (törlés) az állománynyilvántartásból
Kivezetés (törlés) az állománynyilvántartásból
14.§.
(1) A könyvtár állománynyilvántartásából a dokumentumokat
a) selejtezés, vagyb) egyéb ok
címén szabad kivezetni (törölni), a 15-23. §-okban foglalt
rendelkezések szerint. Szakszervezeti könyvtárak esetében bármilyen címen való
kivezetéshez (törléshez) a fenntartó előzetes hozzájárulása szükséges.
(3) A könyvtár állományából hiányzó dokumentumok egyéb okból a
következő címeken vezethetők ki:
a) elháríthatatlan esemény [19. § (1) bekezdése],
a) elháríthatatlan esemény [19. § (1) bekezdése],
(4) A muzeális értékű dokumentumok törlésére a 29. §-ban foglalt
rendelkezéseket kell alkalmazni.
15.§.
(3) Az olyan dokumentumokat, amelyekkel kapcsolatban a könyvtárnak
megőrző feladatot - (4) bekezdés - kell ellátnia, legalább egy példányban akkor
is meg kell tartani a könyvtárban, ha azok a (2) bekezdés a) pontjában megjelölt
dokumentumok körébe tartoznak.
(4) A könyvtár megőrző feladatán a tudományos, történeti
kutatások szempontjából jelentős, a szervezeti és működési szabályzatban
meghatározott dokumentumoknak az állományban való végleges megtartását kell
érteni.
19.§.
(1) Az elháríthatatlan esemény (vis maior) következtében
hiányzó, illetőleg megsemmisült vagy használhatatlanná vált dokumentumokat csak
a fenntartó előzetes hozzájárulásával, a felelősség tisztázása után szabad az
állományból kivezetni.
IV. Fejezet
A muzeális értékű és a letétként őrzött
dokumentumokkal kapcsolatos eljárás
26.§.
(1) Muzeális értékűnek az 1/1967. (VI. 18.) MM számú rendeletben
meghatározott könyvtári dokumentumokat kell tekinteni.
(2) A muzeális értékű dokumentumokra vonatkozó rendelkezéseket
alkalmazni kell - a 27.§. (4) bekezdésének kivételével - az Országos Széchényi
Könyvtárhoz beküldött kötelespéldányokból véglege megőrzési (archivális) célokat
szolgáló példányokra is.
28.§.
(1) A könyvtár köteles a muzeális értékű dokumentumok épségben
való megőrzéséről fokozottan gondoskodni. E tekintetben a 136/1965. (M. K. 12.)
MM számú utasítással kiadott "A múzeumok ügyrendi szabályzata" 53-56. és 61-62.
§-ai rendelkezéseit kell értelemszerűen alkalmazni.
29.§.
(1) Muzeális értékű dokumentumokat a könyvtárnak tervszerű
állományapasztás címén csak akkor szabad az állománynyilvántartásból törölni, ha
a muzeális értékű dokumentum más könyvtár állományába kerül.
(2) Ha muzeális értékű dokumentum elvész vagy megsemmisül, a
fenntartó köteles erről a kulturális miniszternek jelentést tenni, és a
károsodás értéke, valamint a felelősség megállapítása céljából - a kulturális
miniszter által kijelölt szakértő bevonásával - vizsgálatot lefolytatni. A
vizsgálat eredményét a fenntartó köteles a felügyeleti hatóságának és a
kulturális miniszterek jelenteni. Ha muzeális dokumentum elvesztése vagy
megsemmisülése a könyvtár vezetőjének vagy más dolgozójának felróható okból
következett be, a 13. § rendelkezései szerint kell eljárni.
(3) Muzeális értékű dokumentumot elhasználódás miatt vagy egyéb
címen csak a fenntartó javaslata alapján, a kulturális miniszter előzetes
engedélyével szabad az állománynyilvántartásból kivezetni
136/1965.
A MUZEÁLIS KÖZGYŰJTEMÉNYEK ÜGYRENDI
SZABÁLYZATA 1984
54. §
Szakanyag selejtezése
(2) Nem lehet kiselejtezni azokat a tárgyakat, amelyeknek
tudománytörténeti jelentőségük van, továbbá a természettudományi gyűjtemények
típuspéldányait, még az esetben sem, ha állapotuk nem kifogástalan.
(6) Mind az egyes tárgyak, mind a tárgycsoportok selejtezését
selejtező bizottság közreműködésével kell elvégezni. A selejtező bizottság
legalább három főből áll, tagjait és jegyzőkönyvvezetőjét a múzeumvezető jelöli
ki. A megyei múzeumi szervezetek selejtező bizottságába a szükséghez képest a
megfelelő szakú országos múzeum munkatársát be kell vonni.
(7) A selejtező bizottság eljárásáról jegyzőkönyvet vesz fel. A
jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell:
a) a selejtezésre kijelölt tárgyak darabszámát, illetőleg mennyiségét, rövid leírását és (ha van) leltári számát,b) a selejtezést szükségessé tevő indokokat,c) a bizottság javaslatát a kiselejtezett tárgyak további sorsára,d) annak közlését, hogy a selejtező bizottság döntése egyhangú-e, ha pedig a tagok között véleménykülönbség van, a kisebbségi vélemény ismertetését.
(9) A selejtezési jegyzőkönyvet a múzeumvezető a felügyeleti
hatóság útján a Művelődési Minisztériumhoz terjeszti fel jóváhagyás céljából. A
selejtezésre kijelölt tárgyakat csak a jóváhagyás után lehet a gyűjteményből
eltávolítani.
(13) A kiselejtezett tárgyak továbbadása esetén az egyes tételek
sorsára vonatkozó ügyiratokat, számviteli bizonylatokat, megsemmisítésük esetén
az erről felvett jegyzőkönyvet a selejtezési bizottság jegyzőkönyvéhez kell
csatolni.