A társadalom megrökönyödéssel vette tudomásul az első hivatalos
bejelentéseket (függetlenül attól, hogy nem bizonyultak igaznak). Minthogy
azonban a hivatásos politikusokból való kiábrándulás mértéke évről-évre
növekszik és a megfigyelési botrányhoz hasonló esetek miatt is egyre inkább
terjed a politikai apátia, a közemberek közül esetleg számosan legyinthettek,
valahogy így: "a politikusok egymást figyeltetik". Most viszont közpénzen,
profik közembereket figyeltek meg a belügyminiszter utasítására.
Egyetlen civil sem legyinthet ezúttal, mert titkosszolgálati
módszerrel a civil társadalmat támadták meg. A kötelező népszámlálásra
álcázottan beosztott rendőrtisztek polgári otthonokban néztek körül, a
magánéletet tanulmányozták, az egyének vagyontárgyait és privát szokásait
figyelték meg. Még ha szabályszerű, "titkos környezettanulmány"-t nem
készítettek is, a demokrácia állampolgári környezetét védelmező alkotmányos
jogokat mindenféle tanulmánynál súlyosabban megsértették. A közbizalmat
rendítették meg, az alkotmányos demokrácia fundamentumát.
A Nyilvánosság Klub szerint jóvátehetetlenül.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
A Népszabadság összeállítása
Népszabadság, 2001. május 2.
T. Ház: vizsgálat a népszámláló őrezred miatt?
Az SZDSZ parlamenti vizsgálatot kezdeményez amiatt, hogy a
népszámlálás során a Köztársasági Őrezred tagjai vették fel a védett állami
vezetők lakóhelye környékén élő emberek adatait. A parlament rendészeti
bizottságának kisgazda elnöke ugyanakkor nem lát okot a vizsgálatra, mert
szerinte nem történt törvénysértés.
MUNKATÁRSAINKTÓL
Kóródi Mária , az Országgyűlés önkormányzati és
rendészeti bizottságának alelnöke parlamenti vizsgálatot kezdeményez amiatt,
hogy a 2001-es népszámláláson a védett vezetők lakóhelyének körzeteiben a
Köztársasági Őrezred munkatársai írták össze az emberek adatait. A kormányőrök
tizenhét körzetben mintegy ezernyolcszáz lakásban jártak, s emiatt tiltakozik az
SZDSZ és az MSZP.
A szabad demokrata politikus levélben kezdeményezte, hogy a
parlament önkormányzati és rendészeti bizottsága hallgassa meg Pintér Sándor
belügyminisztert, Orbán Péter országos rendőrfőkapitányt,
Gémesi Istvánt , a Köztársasági Őrezred parancsnokát, aki felel az
őrezred tagjainak törvényes működéséért, illetve titkos és fedett
tevékenységéért. Kóródi rajtuk kívül szeretné meghallgatni Mellár Tamás
KSH-elnököt is: milyen garanciákat kapott arra, hogy az őrezred tagjai
által gyűjtött adatokat nem használták fel más célokra is.
A szabad demokrata politikus arra is szeretne választ kapni: a
belügyminiszter milyen törvényi felhatalmazás alapján adott utasítást
kormányőröknek a népszámlálási feladatokra. Ha nincs ilyen törvényes
felhatalmazás, akkor a belügyminiszter megsértette az alkotmányt, az emberi
jogokról, a rendőrségről és az adatvédelemről szóló törvényt. Kóródi arra is
kíváncsi, hogy a kormányőrök kinek jelentettek feladatuk végrehajtásáról.
Javasolja továbbá, hogy az ügyről a bizottság kérje ki az adatvédelmi biztos
véleményét is. Lamperth Mónika , a testület szocialista alelnöke
egyetért Pintér meghallgatásával.
Bernáth Varga Balázs , a parlament önkormányzati és
rendészeti bizottságának kisgazda elnöke ugyanakkor nem tartja szükségesnek,
hogy az általa vezetett testület vizsgálatot indítson az ügyben. A bizottsági
elnök szerint nem történt törvénysértés vagy szabálytalanság. Ő úgy látja, hogy
az őrezred munkatársainak bevonása a népszavazásba biztonsági megfontolások
miatt történt.
Ellenzéki kérdések a népszámlálásról
Az elnök közölte, az önkormányzati bizottság mai vagy csütörtöki
ülésén ez a kérdés szóba kerülhet. Bernáth Vargához hasonló álláspontot képvisel
a belügyminiszter is, aki szerint valamennyi eddigi népszámlálás során voltak
úgynevezett zárt körzetek, amelyekben az őrezred tagjai vették fel az adatokat.
Az ügyben Demszky Gábor , az SZDSZ elnöke Orbán
Viktor miniszterelnökhöz, Keleti György , a parlament
nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke pedig Pintér Sándorhoz
fordult. Demszky is arra vár választ, hogy az őrezred tagjai milyen törvényi
felhatalmazás alapján végezték a felméréseket, Keleti pedig arról érdeklődik,
hogy hány rendőrtiszt hány állampolgár kérdőíveit töltötte ki, és mi indokolta
az őrezred tagjainak bevonását a népszámlálásba.
A Nyilvánosság Klub kedden tiltakozó nyilatkozatot tett közzé,
amelyben az úgynevezett megfigyelési ügyhöz hasonlónak tartja a most
történteket. A szervezet a civil társadalom elleni támadásként értékelte, hogy a
köztársasági őrezred tagjai is részt vettek a népszámlálásban. A Nyilvánosság
Klub közleménye szerint a kötelező népszámlálásra álcázottan beosztott
rendőrtisztek polgári otthonokban néztek körül, a magánéletet tanulmányozták, az
egyének vagyontárgyait és privát szokásait figyelték meg. Még ha szabályszerű,
"titkos környezettanulmányt" nem készítettek is, a demokrácia állampolgári
környezetét védelmező alkotmányos jogokat mindenféle tanulmánynál súlyosabban
megsértették. A szervezet szerint ezzel jóvátehetetlenül megrendítették a
közbizalmat.
Bednárik Imre-Kéri J. Tibor