A TV2 hírszerkesztősége - saját állítása szerint egy évig várt a
büntetésvégrehajtás országos parancsnokának jogszabály által megkövetelt
engedélyére ahhoz, hogy interjút készíthessen az előzetes letartóztatásban lévő
Dietmar Clodoval. Az engedély birtokában a parancsnokkal kötött szerződésben -
immár jogszabályi előírás nélkül is - vállalták az elkészített interjú előzetes
bemutatását. Múlt csütörtök este, az exkluzív interjú bejelentése után, de
néhány perccel a sugárzást megelőzően a börtönparancsnok "letiltatta" a
tudósítást arra hivatkozva, hogy az interjúban Clodo hivatalos személyeket
rágalmazott, illetve személyiségi jogaikban sértett. A TV2 végül is meghajolva a
törvény- és alkotmányellenes cenzúra előtt, elállt az interjú közlésétől, majd a
híradó késő esti kiadásában egy, a cenzorral közösen megvágott változatot
mutatott be.
Aligha vitás, hogy az eset a nyilvánosság súlyos sérelmét jelenti,
hisz vezető közhivatalnokok esetleges maffia-kapcsolatai közérdeklődésre számot
tartó információk. Bonyolultabb azonban a válasz arra a kérdésre, vajon ki vagy
mi a felelős a közvélemény tájékoztatásának elmaradásáért. A bv parancsnok
felelőssége abban áll, hogy messze túlment a számára biztosított jogszabályi
felhatalmazáson, az ugyanis csak a büntetés-végrehajtás rendjének és
biztonságának veszélyeztetése esetén teszi lehetővé a már engedélyezett interjú
előzetes letiltását. A parancsnok azonban nem ezzel indokolta lépését. Az általa
emlegetett rágalmazás esetén és a személyiségi jogok védelmére viszont
rendelkezésre állnak a bíróságok. Ezekkel az indokokkal tehát csak utólag
korlátozható Clodo véleményszabadsága.
Lényegesen súlyosabb azonban a TV2 felelőssége a beharangozott
közérdekű tájékoztatás öncenzúrázásáért. Ha ugyanis a stáb az újságírói szakma
szabályai szerint elvárható gondossággal ellenőrizve az interjúalany állításait
megbizonyosodik arról, hogy azok nem nyilvánvaló valótlanságok, akkor utólag még
akkor sem tehető felelőssé a közlésért, ha egy eljárás során kiderül azok
valótlan volta. Amennyiben a sajtó csak olyan információkat közölhetne, melyek
igazságtartalmáról száz százalékig meggyőződött, akkor az a közügyek
vitathatóságának végét jelentené. A sajtó nem veheti át a nyomozóhatóság
szerepét, felelőssége csak a szakma szabályainak betartásáig terjed. A
sajtószabadságnak ezt az alapvető garanciáját az amerikai Legfelsőbb Bíróság
fogalmazta meg először az 1964-ben hozott New York Times kontra Sullivan eset
kapcsán. Harminc évvel később ezt vette át a magyar Alkotmánybíróság, midőn
megsemmisítette a Btk-nak a hatóság és hivatalos személy megsértését
szankcionáló tényállását.
A TV2 nagy szolgálatot tett volna a sajtószabadság magyarországi
gyakorlatának, ha vállalta volna egy esetleges bírósági eljárás kockázatát,
egyúttal próbára téve az alkotmánybírósági döntés alkalmazásában ma még
bizonytalan bírákat. Ehelyett vélhetőleg engedve a frekvencia-engedélyüket
érintő folyamatos kormányzati zsarolásnak, mely ezúttal egy cenzurális
beavatkozás formáját öltötte - öncenzúrát alkalmaztak. Meghátrálásuk akkor is a
sajtószabadság veresége lett volna, ha mindez a színfalak mögött történik. Élő
adásba kerülése azonban nemcsak egy magántelevízió gyávaságát leplezte le, de
jelzi minden néző számára, hogyan áll a tárgyilagos tájékoztatás ügye
Magyarországon tíz évvel az államilag irányított sajtó megszüntetése után.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
