2019. január 27., vasárnap

Cenzúra és öncenzúra
1999. december 12.

A TV2 megcsonkított Clodo-interjújáról
A TV2 hírszerkesztősége - saját állítása szerint egy évig várt a büntetésvégrehajtás országos parancsnokának jogszabály által megkövetelt engedélyére ahhoz, hogy interjút készíthessen az előzetes letartóztatásban lévő Dietmar Clodoval. Az engedély birtokában a parancsnokkal kötött szerződésben - immár jogszabályi előírás nélkül is - vállalták az elkészített interjú előzetes bemutatását. Múlt csütörtök este, az exkluzív interjú bejelentése után, de néhány perccel a sugárzást megelőzően a börtönparancsnok "letiltatta" a tudósítást arra hivatkozva, hogy az interjúban Clodo hivatalos személyeket rágalmazott, illetve személyiségi jogaikban sértett. A TV2 végül is meghajolva a törvény- és alkotmányellenes cenzúra előtt, elállt az interjú közlésétől, majd a híradó késő esti kiadásában egy, a cenzorral közösen megvágott változatot mutatott be.
Aligha vitás, hogy az eset a nyilvánosság súlyos sérelmét jelenti, hisz vezető közhivatalnokok esetleges maffia-kapcsolatai közérdeklődésre számot tartó információk. Bonyolultabb azonban a válasz arra a kérdésre, vajon ki vagy mi a felelős a közvélemény tájékoztatásának elmaradásáért. A bv parancsnok felelőssége abban áll, hogy messze túlment a számára biztosított jogszabályi felhatalmazáson, az ugyanis csak a büntetés-végrehajtás rendjének és biztonságának veszélyeztetése esetén teszi lehetővé a már engedélyezett interjú előzetes letiltását. A parancsnok azonban nem ezzel indokolta lépését. Az általa emlegetett rágalmazás esetén és a személyiségi jogok védelmére viszont rendelkezésre állnak a bíróságok. Ezekkel az indokokkal tehát csak utólag korlátozható Clodo véleményszabadsága.
Lényegesen súlyosabb azonban a TV2 felelőssége a beharangozott közérdekű tájékoztatás öncenzúrázásáért. Ha ugyanis a stáb az újságírói szakma szabályai szerint elvárható gondossággal ellenőrizve az interjúalany állításait megbizonyosodik arról, hogy azok nem nyilvánvaló valótlanságok, akkor utólag még akkor sem tehető felelőssé a közlésért, ha egy eljárás során kiderül azok valótlan volta. Amennyiben a sajtó csak olyan információkat közölhetne, melyek igazságtartalmáról száz százalékig meggyőződött, akkor az a közügyek vitathatóságának végét jelentené. A sajtó nem veheti át a nyomozóhatóság szerepét, felelőssége csak a szakma szabályainak betartásáig terjed. A sajtószabadságnak ezt az alapvető garanciáját az amerikai Legfelsőbb Bíróság fogalmazta meg először az 1964-ben hozott New York Times kontra Sullivan eset kapcsán. Harminc évvel később ezt vette át a magyar Alkotmánybíróság, midőn megsemmisítette a Btk-nak a hatóság és hivatalos személy megsértését szankcionáló tényállását.
A TV2 nagy szolgálatot tett volna a sajtószabadság magyarországi gyakorlatának, ha vállalta volna egy esetleges bírósági eljárás kockázatát, egyúttal próbára téve az alkotmánybírósági döntés alkalmazásában ma még bizonytalan bírákat. Ehelyett vélhetőleg engedve a frekvencia-engedélyüket érintő folyamatos kormányzati zsarolásnak, mely ezúttal egy cenzurális beavatkozás formáját öltötte - öncenzúrát alkalmaztak. Meghátrálásuk akkor is a sajtószabadság veresége lett volna, ha mindez a színfalak mögött történik. Élő adásba kerülése azonban nemcsak egy magántelevízió gyávaságát leplezte le, de jelzi minden néző számára, hogyan áll a tárgyilagos tájékoztatás ügye Magyarországon tíz évvel az államilag irányított sajtó megszüntetése után.

A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete