Írásában a történész, pártállami levéltári források alapján
elemezte az egyetemi diákok körében spontán szerveződő Dialógus
békecsoport felszámolásában tanúsított együttműködést az állambiztonsági szervek
és az egyetem állami és pártvezetői, az ún. hivatalos kapcsolatnak minősülő
személyek között. A történész tanulmányában és az e tárgyban megjelentetett
könyvében hangsúlyozta, hogy a beszervezett ügynökökhöz képest, az elsődleges
politikai felelősség – az állambiztonsági hálózathoz formálisan nem tartozó –
párt- és KISZ-vezetőket terheli. A pártállam működésének történettudományi
kutatása közérdek, a források megismeréséből levont kutatói vélemény
kialakítása, publikálása alkotmányos alapjog. A tudományos következtetésekről
folyó vitákban a bíróságoknak nincs szerepük, az a tudomány művelőinek, a
közelmúlt iránt érdeklődő polgároknak a terepe. Természetesen, történészek
hivatkozhatnak tévesen történelmi tényekre, és ezzel esetleg sérthetnek
becsületet és/vagy személyiségi jogokat. Ebben az esetben azonban kizárólag
tudományos véleménynyilvánítások voltak a perek tárgyai. Ezt az álláspontot
képviselte a Fővárosi Ítélőtábla két tanácsa is a Kiss László által indított
polgári és büntető perben hozott jogerős ítéleteiben.
A Nyilvánosság Klub aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Legfelsőbb
Bíróság, felülvizsgálati eljárás keretében megváltoztatta a jogerős polgári
ítéletet, és a szerző tudományos következtetéseit valótlan, nem bizonyított
tényállításoknak minősítette. Egyúttal az ÉS-t, valamint a történészt 3 millió
forint, nem vagyoni kár megtérítésére, jelentős mértékű kamatokra és a
perköltség megfizetésére kötelezte.
Álláspontunk szerint, ez az ítélet megfélemlíti a sajtót,
tilalomfát állít a közelmúlt történelmének kutatói szabadsága elé, egyúttal
sérti az Alkotmány 61. §-ában foglalt véleménynyilvánítás alapjogát, az
Alkotmánybíróságnak a tudományos viták szabadsága tárgyában hozott
iránymutatásait, s durván sérti a tagországok bíróságaira nézve kötelező Európai
Emberi Jogok Bíróságának ítélkezési gyakorlatát is.
Kérjük a tudományos vita szabadságáért aggódó, az öncenzúrát
kiváltó bírósági döntéssel szemben a sajtóval és a tudományos kutatókkal
szolidáris olvasókat, segítsék az ÉS-t és Ungváry Krisztiánt abban, hogy a
büntetést kifizethessék. A támogatást az Élet és Irodalom Alapítvány javára
lehet elküldeni (adószám: 18001776-1-42, bankszámlaszám: 11786001-20043393.)
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Egy eljárás genezise (ÉS 2007/20.)
Élet és Irodalom 2007/20.sz.
EGY ELJÁRÁS GENEZISE: A DIALÓGUS PÉCSETT
A magyarországi ügynökbotrányok elfedik azt a tényt, hogy a
legtöbb besúgás a Kádár-rendszerben nem az ügynökök, hanem az alkalmi, a
társadalmi és a hivatalos kapcsolatok részéről érkezett. Tanulmányom a pécsi
Dialógus-ügy utóbbi kategóriájával foglalkozik. Az állambiztonság a Dialógussal
szemben csupán nyolc ügynököt tudott mozgósítani, akik csak jelentéktelen
információt adtak. A besúgások és a megtorlás szempontjából sokkal fontosabbnak
bizonyult Walz János AC-39-es szt-tiszt, valamint a kilenc "hivatalos
kapcsolat". Petrétei József politikai munkatárs, "Polgárdi" alkalmi operatív
kapcsolat (feltehetően a JPTE egyik tanára), Gáspár János egyetemi párttitkár,
dr. Kiss László (ma alkotmánybíró), a jogi kar párttitkára, valamint Gelencsér
Imre (1983 áprilisáig) és Kovács Lajos (1983 áprilisától) a jogi kar, Gyurcsány
Ferenc, a tanárképző kar, Molnár László, az egyetem és B. M. (nevét sajnos nem
sikerült feloldanom), a Pollack Mihály Műszaki Főiskola KISZ-titkárai.
Felelősségük természetesen nekik is különböző.
Az alábbi tanulmány forrása az Állambiztonsági Szolgálatok
Történelmi Levéltárában található O-18631 számú, a pécsi Dialógusról készített
objektumdosszié, amely az eljárás összes dokumentumát tartalmazza. Kiss Zoltán,
akinek ezúton is köszönet jár segítségéért, bocsátotta rendelkezésemre a JPTE
pártszervezetének és kari tanácsának két idézett dokumentumát.
A független békemozgalom
Az állambiztonság egyik sikeresnek ítélt nagyszabású akciója a
Dialógus-békecsoport szétverése volt. A Dialógus-békecsoport a nyugati
békemozgalmaktól inspirálva indult, amelyek az 1980-as években igen jelentős
társadalmi bázisra tettek szert. A nyugatra látogató magyar turisták
tapasztalhatták, hogy a nyugati fiatalok túlnyomó többsége szimpatizál az
atomleszereléssel, és hogy Nyugat-Európában kifejezetten divatjelenséggé váltak
a különböző béketüntetések. Kihasználva a pártállami rendszer hivatalos
békepolitikáját, a Dialógus tagjai azt gondolták, ha erre támaszkodva és nyíltan
lépnek fel atomrakéták európai állomásoztatása ellen, akkor őket nem érheti baj,
hiszen nem tesznek mást, mint amit a Kádár-rendszer is hirdet. Ebben rejlett a
kezdeményezés "veszélyessége" is: hiszen a tagok éppen azt kérték számon a
fegyverkezésre hatalmas öszszegeket költő pártállamon, amit az hivatalosan
állandóan hirdetett, azaz a békepolitikát. Nehéz volt abba belekötni, hogy a
szervezet "A játék nem fegyver, a fegyver nem játék" feliratú plakátokat kívánt
kirakni, vagy hogy a tagok lakásukat "atomfegyvermentes övezetnek"
nyilvánították. Ráadásul ezt nyugati békemozgalmakkal közösen tették, és nehezen
ellenőrizhető kapcsolatokat alakítottak ki a "tőkés" országokban élő
békeaktivistákkal. Másrészt az MSZMP szívesen támogatott minden olyan
békekezdeményezést, amely a NATO-országok leszerelését szorgalmazta, és ezért az
Országos Béketanács is asszisztált az 1982. augusztusi, Moszkva és Bécs közötti
békemenethez, amelynek résztvevői kivétel nélkül nyugati állampolgárok voltak
(egyszerű keleti állampolgárok részvétele szóba sem jöhetett, mivel ez tömeges
disszidáláshoz vezetett volna).
A Dialógus-békecsoport elleni eljárások egyfajta állatorvosi
lóként is mutatják az állambiztonság változatos bürokratikus és nagyrészt még a
pártállamban is jogi alapot nélkülöző zaklató intézkedéseinek alkalmazását,
valamint az BM és más, szükség esetén rejtetten belügyi funkciót átvevő
"társadalmi szervezetek" szoros összefonódását. A Dialógus elleni harcban
ugyanis a belügyesek mellett a KISZ és az Országos Béketanács is szerepet
vállalt, de belefolytak a Hazafias Népfront, a Köjál, a helyi tanácsi hivatalok
helyi szervei is.
Magyarországon 1949-től egy hivatalosan független, valójában
azonban az MSZMP fiókszervezeteként működő szervezet, az Országos Béketanács
(továbbiakban OBT) képviselte a rendszer Nyugatnak mutatott "békepolitikáját".
Az OBT tagságát az MDP, majd 1956 után az MSZMP által irányított "civil
szervezetek" adták, vezetőit formálisan választották, valójában az MSZMP
utasításának megfelelően kinevezték. Ebből adódott, hogy az OBT a mindenkori
hatalom engedelmes eszköze volt - az állambiztonsághoz hasonlóan - a civil
társadalom ellen.
A Dialógus-ügy előzményei 1981-re nyúlnak vissza, ekkor az ELTE
BTK őszi diákparlamentjén jött létre egy "Dialógus-csoport". Nemcsak a
fővárosban, hanem vidéken is indultak spontán kezdeményezések. Pécsett 1982
tavaszán több egyetemista független békemegmozdulást akart szervezni. Heindl
Péter erre így emlékezett vissza: "Annak rendje és módja szerint egy
évfolyamtársammal bejelentettük az ötletünket - támogatást kérve - a KISZ
bizottságon, hónapokkal azelőtt. (Az egyetemi vagy kari KISZ-titkár akkor
Petrétei József [később a Gyurcsány-kormány igazságügy-minisztere] volt.)
Petréteiék akkor arra kértek minket, addig ne kezdjük meg a szervezést, amíg a
"felettes szervek" nem hagyják jóvá. Több héten át halogatták a döntést
(állítólag még a megyei pártbizottság is tárgyalta a kezdeményezésünket), aztán
néhány nappal május 1-je előtt közölték, hogy a dolog nem mehet."
A feljelentés és az ügy nyomozati szakaszba tétele
1983 nyarán Budapesten megalakult a Dialógus-mozgalom. A
fővárosból 1982 novemberében több diák Pécsre utazott, hogy az egyetemen
propagálja a békekezdeményezést. A rendőrség ekkorra már teljes készültségben
volt, mivel a Dialógus elleni nyomozás egy plakátragasztás miatt már november
2-án megindult. Benkő Zsuzsa, a JPTE hallgatója ugyanis november 1-jén a
tanárképző kar "A" épületének faliújságjára név nélkül kifüggesztette Az ELTE-n
kialakult, a Béketanácstól független békemozgalom című felhívást. Hozzá kell
tennünk, a faliújságot "Visszhang" néven a KISZ hozta létre, és Gyurcsány Ferenc
KISZ-titkár garantálta, hogy arra elvileg bárki azt függeszthet ki, amit akar,
ezzel tehát nem történt semmilyen illegális dolog. Vincze Rózsa tanársegéd mégis
azonnal az elhárítótiszthez, Jerszi Lajos századoshoz rohant, akinek jelzése
alapján Gáspár János egyetemi párttitkár és hivatalos kapcsolat eltávolította
"és eredetiben szervünk rendelkezésére bocsátotta". Az anonim plakátragasztó,
Benkő Zsuzsa másnap újabb plakátot tűzött ki, amelyen reagált előző írásának
eltávolítására: "Ennek a tájékoztatásnak ez a második példánya. Nem értjük,
miért kellett leszedni az elsőt. A mi politikai berendezkedésünk - eddig
reméltük - azért legalább ezt lehetővé teszi." Ebben gyökeresen tévedett...
Walz János, a dékáni hivatal vezetője és az AC-39 számú szt-tiszt
november 12-én jelentette, hogy "az ismeretlen tettes" az előzőhöz hasonló
felhívást függesztett ki a faliújságra, melyet arról eltávolíttatott. Jelentése
szerint: "Mindkét anyaggal kapcsolatban megbeszélést folytattunk a kari
KISZ-titkárral (Gyurcsány Ferenc), valamint tájékoztattuk az egyetem
PB-titkárát, Gáspár Jánost."
Az események lázas munkát váltottak ki a megyei III/III-as
osztályon. A megyei osztályvezető már november 2-án telefonon tájékoztatta a
központi III/III-2 (ifjúságvédelmi) osztály vezetőjét. A mindenről tudni akaró
BM és segítői reakcióit illusztrálja R. L. társadalmi kapcsolat (nevét sajnos
nem tudtam azonosítani) besúgása, aki arról jelentett, hogy a diákszálló 819-es
szobájának egyik lakója a füle hallatára nemtetszését fejezte ki a
plakátleszedés miatt. Jerszi azonnal intézkedett: "A 819-es szoba lakóinak
iratkozási lapját beszerezzük, és összehasonlítjuk a békemozgalmi
felhívásokkal."
November 16-án elkészült a rendőrfőkapitány állambiztonsági
helyettese által jóváhagyott bizalmas nyomozás elrendelése, valamint az ezzel
kapcsolatos négyoldalas intézkedési terv is, amelyet a központi III/III-2 és a
III/III-B alosztálynak is megküldtek. A BM lelkületére utal, hogy nyomozásuknak,
amelynek tárgya a békemozgalom volt, a "Szorongó" fedőnevet adták - nyilván
azért, mert a független békekezdeményezésekben részt vevők motívumait felesleges
szorongásként értékelték.
Az intézkedési terv rendelkezett a tanárképző kar összes
hallgatója kézírásmintájának beszerzéséről, a célszemélyek közötti
"tippkutatásról" (azaz kit lehet esetleg beszervezni besúgónak).
Ellenintézkedésként a bomlasztást és a pozitív irányú befolyásolást jelölték
meg. Ezen a ponton érhető tetten a BM és a KISZ, valamint az egyetemi "hivatalos
kapcsolatok" szoros együttműködése. Az intézkedési terv szerint: "beszélgetést
folytatunk az intézményben lévő hivatalos és társadalmi kapcsolatainkkal,
felkérjük őket arra, hogy a felhívással kapcsolatban ellenpropagandát fejtsenek
ki".
A Dialógus szárnybontogatási kísérletei, az állambiztonság és
segítői
November 19-én Hajós Sándor százados, főoperatív tiszt
tájékoztatta a pécsi állambiztonságiakat arról, hogy néhány pesti
Dialógus-aktivista hamarosan Pécsre utazik. Az intézkedés nem váratott magára.
Az üggyel foglalkozó Jerszi jelentése jól mutatja az MSZMP, a
KISZ-funkcionáriusok és a BM szoros együttműködését: "Az ELTE-ről Pécsre érkező
hallgatók ügyében a párt és a KISZ-vezetés a szükséges intézkedéseket velem
egyetértésben határozta meg. A Pécsre érkező személyeket a KISZ-bizottságon
fogadják és a PB-titkár által kijelölt vezetők azok "minden lépését" figyelemmel
kísérik, tevékenységükről beszámolnak" [kiemelés tőlem - U. K.].
Az idézett mondat kiemelt része különösen fontos, mert mutatja,
hogy az állambiztonság a KISZ- és pártfunkcionáriusokat gyakorlatilag
állambiztonsági feladatok végrehajtására, figyelésre és jelentések írására
használta. Említettek tevékenysége tehát teljes mértékben kimeríti az ügynöki
munka fogalmát.
November 24-én Ruzsa Ferenc, László János és még két személy
csakugyan Pécsre érkezett. Az állomáson az őket meghívó Hosszu Margit fogadta
őket. A BM egy másik fogadásról is gondoskodott: a tanárképző kar kollégiumában
Gáspár János, az intézmény PB-titkára és a KISZ-bizottság több tagja sorakozott
fel, akik közölték, hogy tilos a propaganda a Dialógus-mozgalom mellett, csak
általánosságban a békéről beszélhetnek. Ezt a szabályt az érintettek nem is
szegték meg. Az egyetemen azonban minden bizonnyal többen "vérszemet" kaptak, és
azt gondolták, demokráciában élnek. Erről tanúskodik Jerszi 1982. december 7-i
jelentése: "Ujság Zsuzsanna III. éves magyar-történelem szakos hallgató azzal a
kéréssel fordult az intézmény KISZ Bizottságához, hogy az engedélyezzen egy
külön faliújságot, mely csak a béke és a leszerelés kérdéseivel foglalkozna.
Ujság Zsuzsanna kérését a KISZ bizottság a jelenlegi helyzetben
nem látta kivihetőnek és nem engedélyezte, tekintettel a "Dialóg" elnevezésű
budapesti szervezet pécsi tevékenységére. (...) A KISZ faliújságjára 2 oldal
terjedelemben ismeretlen tettes kitette Ruzsa Ferenc és Kőszegi Ferenc által
összeállított "békefelhívást", amelyet a holland egyház felhívása alapján
készítettek. A fénymásolt pacifista anyagot a KISZ biz. titkára [azaz Gyurcsány
- U. K.] a faliújságról eltávolította."
A hivatalos kapcsolatok különböző mértékben működtek együtt az
állambiztonsággal. Gyurcsány a Debreczeni Józsefnek adott interjúban azt mondta,
hogy már első találkozása alkalmával megmondta az elhárítótisztnek, hogy nem
hajlandó neki rendszeres hangulatjelentéseket adni. Állítását alátámasztja, hogy
az objektumdossziéban Gyurcsány nevesítve csak egy alkalommal fordul elő,
indirekt módon pedig néhányszor lehet következtetni arra, hogy ő is érintett.
Tevékenysége abban merült ki, hogy utasítás alapján a faliújságra kirakott
Dialógus-plakátokat ő is levette. Az is igaz azonban, hogy a Jerszihez kerülő
irományok egyike sem közvetlenül tőle származott. Elsősorban Molnár László és
dr. Kiss László állt rendszeres és minden jel szerint kollegiális kapcsolatban
az állambiztonsággal, sok esetben elébe menve elvárásainak. Érdekes módon a
tanárképző kar párttitkára, Vonyó József egyetlen alkalommal sem bukkan elő az
iratokban: ez arra utal, hogy aki nem akart, az párttitkárként is ki tudott
maradni az állambiztonsággal való összefonódásból.
Azok az esetek, amelyeknél a hivatalos kapcsolatok kényszerűen
belevonódtak az állambiztonság munkájába, elsősorban az eligazításokon
jelentkeztek. Jerszi Lajos például 1983. március 30-án a teljes tanárképző kari
KISZ-bizottsággal folytatott beszélgetést. Az állambiztonság kifejezetten
fontosnak tartotta a hivatalos kapcsolatok instruálását, amint azt az 1983.
április 7-i jelentés bizonyítja annak kapcsán, hogy B. M. hivatalos kapcsolat
átadott egy géppel írt, a május 1-jei felvonulással kapcsolatos
Dialógus-felhívást. Ambrus alosztályvezető ehhez a következő széljegyzetet
fűzte: "Jerszi et! A máj. 1-jei felvonulást megelőzően le kell ülnünk az
egyetemi párt és KISZ-vezetéssel..." Ehhez Dolmány László alezredes III/III.
osztályvezető hozzátette: "valamint az I. titkárt [is tájékoztatni kell]".
Figyelembe véve azt, hogy a megyei első titkárok informális hatalmában állt
állambiztonsági eljárások leállítása, míg fordítva, a megyei állambiztonsági
vezető nem tudta instruálni a megyei titkárt, ezekből a lapszéli megjegyzésekből
látható, hogy a belügyi intézkedések valós megrendelőit és haszonélvezőit nem a
BM-ben, hanem az MSZMP vezetésében kell keresni.
Az egyetemi oktatók mozgástere - Bilecz Endre
A Dialógus kapcsán természetesen az egyetemi oktatók zöme sem
kerülhette el, hogy így vagy úgy ne kerüljön kapcsolatba az üggyel. Érdekes
megnézni, hogy ők is mennyire különböző módon reagáltak az állambiztonság
megkereséseire. Bókay Antal dékánhelyettes viszonylag jóindulatúan járt el:
Jerszi üzeneteit tolmácsolta Benkő Zsuzsának és Horváth Ágnesnek, de saját maga
nem súlyosbította senkinek sem a helyzetét, igaz, Jerszinek elárulta, hogy
szerinte a lányok nem voltak előtte őszinték, és tovább konspirálnak. Ennél
súlyosabban viselkedett dr. Kiss László, aki 1983. március 24-én utasította
Gelencsér Imre jogi kari KISZ-titkárt arra, hogy azonnal szedje le a
Dialógus-plakátokat, mert "az országnak nincsen szüksége egy ilyen "semleges"
szervezetre, ezért ne is reklámozzák azt". Gelencsér hiába jegyezte meg, hogy
ezzel csak nagyobb feltűnést kelt, az utasítást végre kellett hajtania.
Hogy a teljes vagy részleges behódolás mellett más magatartás is
létezett, azt a PMMF tudományos szocializmus tanszékének oktatója, Bilecz Endre
sorsa bizonyítja. Bilecz helyzete korántsem volt könnyű, mivel fondorlatos módon
az 1970-es évek elején őt is beszervezte az állambiztonság, de a munkát fél éven
belül megtagadta - tehát valamilyen sejtelme már volt arról, hogy a III/III.
milyen nemtelen eszközök alkalmazására is hajlandó. Jerszi Bilecz előéletéről
feltehetően mit sem tudott, a vele való beszélgetésről 1983. április 28-án a
következőket jelentette: "Mai beszélgetésünk az ő kezdeményezésére folyt le.
Tudva azt, hogy a Baranya megyei Rendőr-főkapitányság állományában teljesítek
szolgálatot, puhatolódzni próbált arról, hogy a "Dialógus" független
békemozgalom tagjaival szemben foganatosított intézkedések a mi
kezdeményezésünkre történnek a JPTE jogi, tanárképző karán és a PMMF-en. Mivel
az üggyel kapcsolatban tájékozatlanságot árultam el, elmondta, hogy főleg a
Tanárképző Kar hallgatóinak vezetésével Pécsett is megalakult a "Dialóg"
elnevezésű csoport. Ebben a csoportban eszmei irányító szerepet vállal ő is.
(...) Felháborítónak tartja, hogy egy "ilyen tiszta, politikamentes mozgalomra"
miért kell nyomozni, és nem érti, hogy az említett intézmények pártbizottságai
miért nem ismerik el a mozgalmat."
Jerszi ezt hallva ellentámadásba ment át, és a lengyelországi
helyzet rémét, valamint a nagytőke befolyását emlegette, s számon kérte
Bileczen, hogy beszámolt-e a pártszervének, és egyeztette-e véleményét az
illetékes pártbizottsággal stb. Bilecz erre "felajánlotta, hogy egy "Dialógus"
jelvényt szívesen a rendelkezésemre bocsájt, úgymond "...milyen szép lenne, ha a
rendőrök is ilyen jelvénnyel járkálnának".
Bilecz magatartása több okból is kirívó kivételnek számít.
Egyrészt felelősnek érezte magát hallgatóiért, és preventív módon igyekezett
szondázni az elhárítótiszt véleményét. Másrészt kiterítette kártyáit és nyíltan,
már-már szemtelenül a Dialógus mellé állt.
A KISZ, valamint pártszervek és Gyurcsány Ferenc
A BM mellett az MSZMP helyi alapszervezetei is pontosan
tudósítottak a Dialógus tevékenységéről. A TTK "Technika" pártszervezete 1982.
decemberi, Radics László marxizmus-oktató által aláírt információs jelentése
"veszélyes jelenségként" említette a Dialógus megjelenését. A JPTE
pártszervezetének decemberi információs jelentése mutatja azt is, hogy a párton
belül is volt az egyes funkcionáriusoknak mozgásterük: "Az ilyen típusú
jelenséggel szemben, az ellensúlyozó intézkedéseket illetően, többféle nézet
érzékelhető. Többen szeretnének "keményebb" eszközöket alkalmaztatni, mások
türelmes, de határozott eszmecserében, aktívabb békepolitikai tevékenységben
látják a követendő utat."
A JPTE kari tanácsának 1983. január 24-i ülésén A karon folyó
világnézeti-politikai nevelőmunka értékelése, feladatai című előterjesztéshez
Gyurcsány Ferenc is hozzászólt. A KISZ állapotát válságosnak nevezte és "az
értékek degradálódásáról" beszélt, majd így folytatta: "...a tagság jelentős
része elvesztette a mozgalomba vetett hitét, s a vezetők minden akarata ellenére
az elvek és a gyakorlat közti szakadék óriásira nőtt. Ilyen körülmények között a
valós tartalmi munka esélyei minimálisak. Hallgató párttagjaink presztizse
jelentősen csökkent. Saját környezetükben sem tudnak domináns, vezető
egyéniségként fellépni, tömegbefolyásukat tekintve szinte semmivel sincsenek
kedvezőbb helyzetben, mint más hallgatótársaik. Oktató párttagjaink, és a
patronáló tanárok (...) egy szűk réteget kivéve nem ismerik hallgatóink jelentős
részét foglalkoztató politikai problémákat. Vajon hogyan tud vitatkozni egy
oktató egy "Dialógus" jelvényt viselő diákkal, ha észre sem vette, hogy ilyen is
létezik, ha nem tudja, hogy mit akarnak, mit gondolnak ezek a gyerekek?"
E felszólalás mögött az áll, hogy visszaemlékezők szerint
Gyurcsány volt az egyetlen, aki vállalta a karon a nyílt vitát a Dialógussal
szemben. Míg Gáspár, Molnár vagy Kiss hivatalos kapcsolatként a besúgásban vagy
a kemény kéz politikájának követelésében serénykedett, addig ő e helyett
legalább nyílt sisakkal képviselte a KISZ egyébként képviselhetetlen
álláspontját. Egyes KISZ-vezetők állambiztonsági aktivitására jellemző, hogy
például Molnár László, a JPTE KISZ-titkáraként Jerszi telefonszámát ismerte, sőt
azon több alkalommal tájékoztatást is adott úgy, hogy nem ő kezdeményezte a
hívást, és levelezésben is volt az elhárítótiszttel. A Dialógus
objektumdossziéjában például egy bizalmas hangú levél található: "Kedves Jerszi
elvtárs! Mellékelten küldöm tájékoztató jelleggel a Dialógus Békecsoport
programját és a visegrádi konferenciáról tartott tájékoztatón készült
feljegyzést. Elvtársi üdvözlettel: Molnár László KISZ titkár. Pécs 1983. május
3."
Az MSZMP VB 1983. február 14-i ülésén Gyurcsány terjesztette elő a
Fiatalok a békéért címmel megrendezett ellenrendezvény részleteit. Minden
bizonnyal az volt az érzése, hogy a piszkos munkát vele végeztetik el. Mellette
szól, hogy amikor 1983 márciusában KISZ-küldöttgyűlésen vitatták meg a
"Visszhang" faliújság ügyét, akkor a kari újság szerint a következőket mondta:
"...nem híve az adminisztratív intézkedéseknek, inkább arra kell törekedni, hogy
a disputa minden képviselőjének teremtsünk olyan fórumot, ahol kifejtheti
véleményét". Szemlélete korántsem volt általános, a kari MSZMP Végrehajtó
Bizottsága 1983. április 20-i ülésén Gáspár párttitkár ítélte el a
Dialógus-mozgalmat mint olyat, amellyel nem érdemes párbeszédre törekedni, és
kommentár nélkül tolmácsolta az állambiztonság akaratát: "A karok állami
vezetései feladatul kapták: tudatosítsák, hogy a "Dialógus" mozgalomban való
részvétel a képzés céljaival nem egyeztethető össze."
Gyurcsányra a KISZ-es ellenrendezvények megszervezése és
kivitelezése után még egy feladat várt: neki kellett az egyetemi lapban is
helyére tenni a Dialógus-ügyet. Az Universitasban több alkalommal is írt a
békemozgalmakról, a Dialógust azonban csak 1984 novemberében említette meg.
Cikkében a tagságot jóindulatú és félrevezetett emberekként mutatta be. Maga is
tudhatta, hogy valótlanság, amikor arról írt, hogy a Dialógus-tagok nagy
részével közös nevezőre lehetett jutni, és közülük többen a békemozgalom aktív
résztvevőivé váltak. A 2007-ben megjelent Szembenézés című írása, valamint az
MSZP kongresszusán elmondott, a Kádár-rendszerrel szemben minden addiginál
önkritikusabb beszéde arra utal, hogy érzi: a Dialógus-történetben ő is felelős,
mert a rendszer része volt. Felelősségének mértékét nem könnyű megállapítani. A
meghurcolt Dialógus-tagok és a mai ellenzék hajlamos a BM lelkes kiszolgálóját
láttatni benne. Gyurcsány saját bevallása szerint már 1983 körül sejtette, hogy
a Dialógus-ügyben rossz oldalt képviselt, hiszen rá kellett jönnie arra, hogy a
propaganda hazugságai ellenére Magyarországon is állomásoztatnak
atomfegyvereket. Azt is tudta, hogy hol van a határ a besúgás és az
együttműködés között, és ezt a határt, más KISZ-vezetőkkel ellentétben, nem
lépte át. Ma már azt is belátja, hogy KISZ-vezetőként ő is a rossz oldalon állt.
Szemben Kiss Lászlóval és Molnár Lászlóval azonban ő legalább annyit megtett,
hogy a nyilvánosság előtt, még ha általánosságban is, de saját felelősségét is
megemlítette.
Az utóvédharcok
Bár az egyetemisták sejthették, hogy a Dialógus propagálására
kevés az esély, két ügyben mégis kísérletet tettek a változtatásokra: a május
1-jére tervezett demonstráció és a jogi kar KISZ-vezetőinek újraválasztása.
Mivel fontos kérdés volt, hogy május 1-jén ne történhessen semmi,
ezért 1983. április 28-án Pintér Károly alezredes Budapestről felhívta a pécsi
állambiztonsági helyettes figyelmét arra, hogy hivatalos kapcsolatain keresztül
"nevelő jellegű beszélgetéseket" folytassanak az érintettekkel. A beszélgetések
hatásának felmérését a hálózati személyek végezték el, illetve a végrehajtó
dékán és kari párttitkár mint hivatalos kapcsolat "hivatalból" jelentette az
állambiztonságnak. A Heindl Péterrel folytatott "nevelő jellegű beszélgetésről"
készített beszámoló jól példázza a késő Kádár-kor megtorló mechanizmusát: ennek
során ugyanis figyelmeztették, hogy tevékenysége "akár büntetőjogi
következményekhez is vezethet", de nem merték nyíltan megtiltani a mozgalomban
történő részvételt. Heindl a beszélgetés után egy besúgó szerint azt mondta,
hogy "végig úgy akarta terelni a beszélgetést, hogy ki tudja kerülni az
egyértelmű válaszadást. Ez végül sikerült is neki, így semmire sem kötelezte el
magát és a továbbiakban is részt vesz a "független békemozgalom" működésében."
Figyelemre méltó az is, hogy miután a Dialógus-tagok feladták a május 1-jei
felvonulás gondolatát, szűk körben egy II. világháborús magyar katonasírt
koszorúztak meg. Ez a gesztus akkoriban korántsem volt magától értetődő: a
honvédség elesettjeire történő emlékezést a köztudatból törölte a hivatalos
politika.
Az állambiztonság utasításait a kari KISZ-titkárok szinte szó
szerint adták tovább, és amelyikük hajlamot érzett a besúgásra, az a reakciókról
is tájékoztatta az állambiztonságot. Így tett Kovács Lajos jogi kari
KISZ-titkár, aki a következőkről számolt be Jerszinek: "A beszélgetés során
szóba került a május 1-re tervezett békedemonstráció ügye is. Ezzel kapcsolatban
a JPTE KISZ Bizottság titkára határozottan leszögezte, hogy a felvonulás alatt a
"Dialógus" neve vagy vele kapcsolatos jelszavak nem hangozhatnak el, ilyen
feliratok a táblákon nem szerepelhetnek, még a KISZ feltüntetése mellett sem.
Ezt a tanárképzős hallgatók nemtetszésüknek hangot adva nem vették tudomásul,
egyedül Heindl jelentette ki, hogy ez nem probléma, mert a demonstrációval a
békevágyuk hangoztatása a cél és nem a "Dialógus" melletti propaganda."
A május 1-jei tüntetés után hivatalos beszélgetésre került sor B.
M. hivatalos kapcsolattal, a PMMF KISZ-titkárával is. A május 1-jei felvonuláson
a JPTE TK KISZ-bizottságának jelen lévő tagjai levetették a Dialógus-jelvényeket
körülbelül tíz személyről (akik nem értesültek arról, hogy a Dialógus végül is
elállt a megjelenéstől). Az összegyülekezett kilencven hallgatót a főiskolai kar
elején vitt "Békét a világnak" transzparens mögé sorolták be. Érdekes módon az
anyagban nincs utalás arra, hogy Gyurcsánnyal is beszélgettek volna. Neki
azonban tudnia kellett, hogy kikről miért szedetik le a jelvényt, különösen
azért, mert a békemenet élén ő vonult.
Molnár László és dr. Kiss gondoskodott a renitens hangok
elnémításáról. Az 1983. március 30-i pártgyűlés az esetről így számolt be:
"Molnár László: A Jogtudományi Karon a kari titkár posztjára újabb jelöltként
Schvertfőgel Zsuzsanna is felmerült a listán szereplő Kovács Lajos mellett. Vele
kapcsolatban problémaként jelentkezik, hogy egyszer már a kari KISZ-vezetőségben
reszortfunkció vállalását elhárította. (...) Dr. Kiss László: Olyan információi
vannak, miszerint Schvertfőgel Zsuzsanna titkárjelöltsége mögött a jogi karon
alakuló Dialógus-csoport törekvései állnak." Ez a rövid mondat a korszakban
egyértelműen Schvertfőgel politikai halálát jelentette, Kovácsot
újraválasztották.
Az, hogy néhány hallgató a párt jelöltjétől eltérő személyt kívánt
megválasztatni, minden jel szerint halálos bűnnek számított, annak ellenére,
hogy Schvertfőgel korábban semmilyen ügyben sem került az állambiztonság
látókörébe. De lehet, hogy éppen ez volt a baj, mármint abban az értelemben,
hogy az állambiztonságiak attól tartottak, hogy nem vállalja majd a besúgást
sem. A III/III. osztály 1983. július 12-i összefoglaló jelentésében így számolt
be erről: "A JPTE jogi karán április hónapban megtartott KISZ választásokon
Heindl Péter joghallgató vezetésével néhány joghallgató zavartkeltő kampányt
idézett elő a párt- és a KISZ szervek által támogatott jelöltek lejáratására és
az általuk állított jelöltek megválasztása érdekében. A kampány eredményességét
a párt- és a KISZ vezetés segítségével meghiusítottuk."
Mielőtt a felületes olvasó átugrana az idézet felett, érdemes
megejteni némi tartalmi elemzést. A többes jelölés minden jel szerint
fügefalevél volt csupán, e mögé kívánták elrejteni, hogy az egyedüli legitim
befutó a "hivatalos" jelölt. Hiszen Schvertfőgel szintén KISZ-tag volt, csak
éppen őt nem felülről, a pártbizottság jóváhagyásával jelölték. Ezekből a kis
részletekből derül ki a választások valódi lényege.
A retorziók
Pécsett a megtorlások menetét az egyetem kari tanácsán az a
tájékoztató határozta meg, hogy a tagokkal szemben "...retorziót nem
alkalmaznak. A IV. évesek jellemzésénél azonban figyelemmel voltak a csoport
hangadóira, és az MSZMP VB titkár véleményével összhangban a jellemzésben
rögzítették ideológiai felfogásukat. Tudomására jutott, hogy más pl. orosz
tanszéken ezt nem tették meg, mivel ezek már elkészültek, így csak vezetői
szinten lehet intézkedni, hogy a jelentések a valóságot tükrözzék", tudósított
erről túlbuzgón "Őrfy" tmt., aki egyébként a hírszerzés ügynöke volt. Nem
tudjuk, hogy az orosztanszéken újraíratták-e a jellemzéseket: a korszakban
uralkodó trehányság könnyen lehet, hogy nagyobb úr volt, mint az állambiztonság
akarata. Walz János akkurátusan utánajárt annak, hogy a Dialógus három fő
szervezője, a végzős Benkő Zsuzsanna, Horváth Ágnes és Hosszu Margit hová adott
be elhelyezkedési kérelmet. Az érintettek szerencséjére a BM ahhoz nem
ragaszkodott, hogy a Dialógus-tagság tényét a jellemzésekben minősíteni is kell,
csupán ennek rögzítését írták elő az egyetem vezetésének, amely ezt végre is
hajtotta. Az már az egyes karokon múlott, hogy ezt a kívánságot hogyan
szövegezik meg. A kari KISZ- és párttitkárok mozgástere és felelőssége ebben
pontosan tetten érhető. A tanárképző karon a jellemzéseknek "köszönhetően"
többen nem kaptak a későbbiekben Pécsett állást.
Heindl Péter esetében, aki ötödévesként, 1983 őszén, beiratkozott
ugyan, de halasztást kért, még annak is utánajártak, hogy új munkahelyén, a
mecseki szénbányában, ahol bányászként dolgozott, rendelkeznek-e ellenőrzésére
lehetőségekkel. A jelentésre Ambrus ráírta hogy "Fekete et! Az intézkedést
sürgősen végre kell hajtani!" Egy hónappal később utasítás született
telefonbeszélgetései lehallgatásáról és 28-Sz-10240/1983 számon személyi
dossziét is nyitottak róla "izgatás és társadalomra veszélyes csoportosulásban
való részvétel" címén. A III/III-2 osztály a Dialógus egy tagjának, Hajdu
Attilának, a Mecseki Ércbányánál üzemmérnökként történt elhelyezkedésére
vonatkozó, 1983. szeptember 12-i átiratára Dolmány László alezredes kézzel írta
rá, hogy "Fekete et! Kiszorítását szorgalmazni kell!"
Utóélet
A békemozgalom szétverése után az OBT nagy propagandával
aláírásgyűjtést szervezett, amely szerint Magyarországon nem telepítenek
atomfegyvereket, és cserébe Nyugat-Európában se telepítsenek ilyeneket. Az OBT
hazudott, mivel a szovjet Déli Hadseregcsoport a Dunántúlon atomfegyverekkel
felszerelt rakétákat állomásoztatott. Az íveket alsó tagozatos gyerekekkel is
aláíratták, az aláírást megtagadók esetenként retorziókra számíthattak. Minderre
azért volt szükség, hogy a Nyugatnak demonstrálják a magyar dolgozók olthatatlan
békevágyát és az OBT mögé felsorakozó tömegek erejét. Szimbolikus, hogy a
hazugságok árán összegyűjtött aláírásokat Apró Antal, az Országgyűlés elnöke
vette át. Az 1983. december 30-án megjelenő Magyar Ifjúság már a szocialista
békeharc egy újabb sikeréről számolhatott be: "Apró Antal a dokumentum
átvételekor a következőket mondotta: - Ezek az aláírások [több mint két és fél
millió] kifejezik a magyar nép - közte ifjúságunk - tiltakozását az amerikai
atomrakéták európai telepítése ellen." A pécsi Dialógus-ügy Gyurcsány Ferenc
kormányfővé választása után különleges szerepet kapott. A jobboldali média
igyekezett a történteket a kormányfő morális megsemmisítésére felhasználni.
Franka Tibor rosszindulatú és téves állításoktól hemzsegő könyvet publikált,
Pesty László pedig Egy hiteles ember címmel lejárató célzattal filmet készített
Gyurcsány Ferencről.
A helyzet azonban rosszabb annál, semhogy ízléses volna ezt a
történetet csakis és kizárólag Gyurcsány Ferenc nyakába varrni. A gépezetben ő
is szem volt a láncban. Szerepénél sokkal nagyobb skandalum azoknak a
láncszemeknek a rendszerváltás utáni sorsa, akik nála jóval többet tettek le a
pártállam asztalára. Az ügyben eljáró III/I-es osztályvezető (Lusztig Péter) az
1994-1998-as ciklusban képviselő lehetett (úgy, hogy volt ügynökével ült egy
frakcióban), dr. Kiss László pedig mind a mai napig mint a magyar alkotmányosság
őre reprezentálja a Magyar Köztársaság jogfelfogását. Molnár László befutott
habilitált egyetemi tanár, a besúgói karrierjét "Nádházi Emil" fedőnéven kezdő
Barabás Miklós, az OBT főtitkára pedig a civil kezdeményezéseket képviseli
Brüsszelben. Életrajzukban mindnyájan szemérmesen hallgatnak arról, hogy a
pártállami terrorgépezetben milyen szerepet játszottak. Az sem ismeretes, hogy
nyilvánosság előtt elítélték volna a Kádár-rendszer zsákutcás és csődbe vezető
történetét, amelyért ők személyükben is felelősek. Az az aktuálpolitikai vita,
amely a kérdést a miniszterelnök múltjára redukálja, csak arra jó, hogy a nála
súlyosabb felelősök, akik a magyar társadalom vezető posztjain kormányoktól
függetlenül megtalálhatóak, választási ciklusokon átívelve menthessék át
magukat.
Ungváry Krisztián
