A világsajtó, a világmédia szabad része ilyen korlátozást
természetesen nem ismer, hiszen a legtekintélyesebb közszolgálati adók vagy a
legbefolyásosabb újságok is gyakran használnak föl olyan híreket, amelyeket
először egy konkurens magáncsatorna, sőt akár a bulvársajtó közölt. Az egyetlen
korlát a mindenkori szerkesztők, újságírók valóságismerete, értékítélete: csakis
ennek alapján lehet eldönteni, hogy mi a hír és mi nem az. A hír értéke és
valódisága szempontjából a hír forrása közömbös. Minden előzetes külső
beavatkozás tehát csakis az egykori agitprop osztály gyakorlatával hasonlítható
össze. Már csak ezért is elfogadhatatlan a Krónika
szerkesztőségvezetőjének az a nyilatkozata, hogy "a hírszerkesztési elvek
már 75 éve e Magyar Rádió belügyét képezik, és ez remélhetőleg a következő 75
évben is így lesz". Sajnos, emlékeink szerint minimum negyven évig nem így volt,
és most, úgy látszik, megint nem így lesz.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete