A Tárki igazgatója elmondta, hogy azonos időszakban három egymástól
független, 1500 fős országos reprezentatív mintán végeztek kutatást, és az első
esetben ezek közül egy, a második esetben pedig a három adatfelvétel összevont
eredményeit hozták nyilvánosságra. Nyitva maradt azonban a kérdés, vajon milyen
szempontok alapján választották ki azt az egy felmérést, amelynek eredményeit
már egy héttel korábban közzétették, és miért nem jelezték már akkor, hogy a
következő héten újabb kutatási eredményeket publikálnak, mint ahogy nem kaptunk
választ arra sem, hogy a három független mérés közül miért csak egynek az
eredményét közölték.
Ennél is komolyabb problémának látjuk, hogy a Tárki által publikált két eredmény közötti különbség csak úgy jöhetett létre, ha a három független minta eredményei közötti különbség jelentősen meghaladta a mérési hibahatár nagyságát. Az ugyanis, hogy a két legnagyobb párt támogatottsága a három minta átlagában 5 százalékkal nagyobb legyen, mint az egyik részminta esetében, csak úgy fordulhat elő, ha a másik két minta közül legalább az egyik esetében a pártok támogatottsága szignifikánsan, a hibahatárt meghaladó mértékben, különbözik az első 1500 fős mintán mért támogatottsági arányoktól. Ha pedig ez így van, akkor módszertanilag elfogadhatatlan a három minta összevonása.
Módszertanilag ugyancsak aggályosnak tartjuk, hogy a Tárki megkérdezett munkatársai a két publikációt, mint két független mérés eredményét hasonlították össze, jól lehet, a második mérésnek része volt az elsőként közölt mérési eredmény is, így tehát a függetlenség feltétele nem áll fenn.
Igazának bizonyítására a Tárki vezetője nem először hozza fel azt az érvet, hogy ugyanazok vádolják manipulációval cégét, akik 1998 márciusában is ezt tették, amikor először a Tárki jelezte az Fidesz várható győzelmét. Ez az érvelés azonban csak akkor állná meg a helyét, ha Magyarországon arányos választási rendszer lenne; a közvéleménykutatási adatok ugyanis csak ebben az esetben alkalmasak a választások parlamenti mandátumokra lefordított végeredményének előrejelzésére. Minden más esetben csak a listás eredményeket képesek előre jelezni. Éppen ezért az a tény, hogy a Tárki 1998-ban közvetlenül a választások előtt a Fidesz 4 százalékos fölényét jelezte - paradox módon - azt jelzi, hogy a négy közvéleménykutató intézet közül éppen a Tárki mérése állt a legtávolabb attól a valóságtól, amit mérni kívánt, hiszen közismert, hogy 98-ban az MSZP több szavazatot kapott, mint a Fidesz. Márpedig a közvélemény-kutatásnak ezt az eredményt kellett jeleznie.
Nem tartjuk megalapozottnak azt az érvelést sem, amely szerint a közvélemény-kutatásoknak "nincs politikát alakító jelentősége". Az utóbbi években végzett módszertani kutatások ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét igazolták, nevezetesen azt, hogy a közvélemény-kutatásokat figyelemmel kísérő választók - akiknek aránya a felnőtt lakosságon belül egyharmadra tehető - magatartását, különösen a választások előtti hónapokban, igenis befolyásolják a közvélemény-kutatási eredmények, és ennek megfelelően a választások eredményére is hatással vannak a nyilvánosságra kerülő kutatási eredmények.
Mindezek fényében nemcsak azt tartjuk feltétlenül szükségesnek, hogy a Tárki vezetői adjanak választ az itt felvetett kérdésekre, hanem azt is, hogy a közvélemény-kutatással foglalkozó cégek, a közönség korrekt tájékoztatása és saját szakmai hitelük megőrzése érdekében sürgősen rögzítsék azokat, a közvélemény-kutatások publikálására vonatkozó szakmai, etikai normákat, amelyek garanciát jelenthetnek arra vonatkozóan, hogy a kutatások nem a politikai manipuláció, hanem a közönség hiteles tájékoztatásának célját szolgálják.
Ennél is komolyabb problémának látjuk, hogy a Tárki által publikált két eredmény közötti különbség csak úgy jöhetett létre, ha a három független minta eredményei közötti különbség jelentősen meghaladta a mérési hibahatár nagyságát. Az ugyanis, hogy a két legnagyobb párt támogatottsága a három minta átlagában 5 százalékkal nagyobb legyen, mint az egyik részminta esetében, csak úgy fordulhat elő, ha a másik két minta közül legalább az egyik esetében a pártok támogatottsága szignifikánsan, a hibahatárt meghaladó mértékben, különbözik az első 1500 fős mintán mért támogatottsági arányoktól. Ha pedig ez így van, akkor módszertanilag elfogadhatatlan a három minta összevonása.
Módszertanilag ugyancsak aggályosnak tartjuk, hogy a Tárki megkérdezett munkatársai a két publikációt, mint két független mérés eredményét hasonlították össze, jól lehet, a második mérésnek része volt az elsőként közölt mérési eredmény is, így tehát a függetlenség feltétele nem áll fenn.
Igazának bizonyítására a Tárki vezetője nem először hozza fel azt az érvet, hogy ugyanazok vádolják manipulációval cégét, akik 1998 márciusában is ezt tették, amikor először a Tárki jelezte az Fidesz várható győzelmét. Ez az érvelés azonban csak akkor állná meg a helyét, ha Magyarországon arányos választási rendszer lenne; a közvéleménykutatási adatok ugyanis csak ebben az esetben alkalmasak a választások parlamenti mandátumokra lefordított végeredményének előrejelzésére. Minden más esetben csak a listás eredményeket képesek előre jelezni. Éppen ezért az a tény, hogy a Tárki 1998-ban közvetlenül a választások előtt a Fidesz 4 százalékos fölényét jelezte - paradox módon - azt jelzi, hogy a négy közvéleménykutató intézet közül éppen a Tárki mérése állt a legtávolabb attól a valóságtól, amit mérni kívánt, hiszen közismert, hogy 98-ban az MSZP több szavazatot kapott, mint a Fidesz. Márpedig a közvélemény-kutatásnak ezt az eredményt kellett jeleznie.
Nem tartjuk megalapozottnak azt az érvelést sem, amely szerint a közvélemény-kutatásoknak "nincs politikát alakító jelentősége". Az utóbbi években végzett módszertani kutatások ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét igazolták, nevezetesen azt, hogy a közvélemény-kutatásokat figyelemmel kísérő választók - akiknek aránya a felnőtt lakosságon belül egyharmadra tehető - magatartását, különösen a választások előtti hónapokban, igenis befolyásolják a közvélemény-kutatási eredmények, és ennek megfelelően a választások eredményére is hatással vannak a nyilvánosságra kerülő kutatási eredmények.
Mindezek fényében nemcsak azt tartjuk feltétlenül szükségesnek, hogy a Tárki vezetői adjanak választ az itt felvetett kérdésekre, hanem azt is, hogy a közvélemény-kutatással foglalkozó cégek, a közönség korrekt tájékoztatása és saját szakmai hitelük megőrzése érdekében sürgősen rögzítsék azokat, a közvélemény-kutatások publikálására vonatkozó szakmai, etikai normákat, amelyek garanciát jelenthetnek arra vonatkozóan, hogy a kutatások nem a politikai manipuláció, hanem a közönség hiteles tájékoztatásának célját szolgálják.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
