Ezért elfogadhatatlan, hogy a gondatlan
államtitoksértés büntető törvénykönyvi tényállása nem kizárólag a
"titokgazdára", hanem újságírókra is érvényes. Ha ugyanis az állam nem képes
megőrizni titkait, a sajtótól nem várható el, hogy minden esetben kitalálja:
titkos dokumentummal van dolga. De még a kiszivárgott államtitok sajtó általi
szándékos közlését is csak az ország különleges stratégiai érdekeit közvetlenül
és bizonyíthatóan sértő esetekben indokolt büntetőjogilag
szankcionálni.
Ugyancsak elfogadhatatlanok az államtitokról szóló törvénynek az a - tetszés szerint tágítható - titokköri jegyzéke, amelynek alapján jogszerűen államtitokká lehet nyilvánítani például mindenféle nemzetközi megállapodás tervezetét. Az 1995-ben elfogadott titoktörvény ugyanis lényegében a titokgazda kormány úgyszólván diszkrecionális döntésére bízza, hogy a nemzetközi együttműködés során külföldi államokkal, kormányokkal, szervezetekkel folyatatott tárgyalások és megállapodások előkészítő anyagait a maga, vagy a tárgyalópartnerrel közös döntése alapján államtitokká nyilvánítsa.
Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a közérdekű adatok esetében sem kizárt az államtitokká nyilvánítás. Csakhogy alkotmányos demokráciákban a nyilvánosság, a sajtószabadság államérdekre hivatkozással történő korlátozása olyan szigorú kivételnek számít, amit vagy a törvényeknek, vagy a bírói gyakorlatnak kell pontosan körülírnia. Úgy gondoljuk, hogy ezek az esetek világosan ráirányítják a figyelmet a sajtó szerepének szükséges újraértelmezésére részben a törvényhozás, részben a jogot alkalmazó törvénykezés részéről.
Kívánatos, hogy a rendőrség és az ügyészség tanúsítson önmérsékletet a sajtó elleni büntetőeljárások megindításakor, addig is, amíg a törvényhozó az Alkotmánnyal és az adatvédelmi törvénnyel összhangba hozza a jelenlegi szabályokat, illetve amíg megszületnek azok a bírósági ítéletek, amelyek kijelölik a nyilvánosság határait.
Ugyancsak elfogadhatatlanok az államtitokról szóló törvénynek az a - tetszés szerint tágítható - titokköri jegyzéke, amelynek alapján jogszerűen államtitokká lehet nyilvánítani például mindenféle nemzetközi megállapodás tervezetét. Az 1995-ben elfogadott titoktörvény ugyanis lényegében a titokgazda kormány úgyszólván diszkrecionális döntésére bízza, hogy a nemzetközi együttműködés során külföldi államokkal, kormányokkal, szervezetekkel folyatatott tárgyalások és megállapodások előkészítő anyagait a maga, vagy a tárgyalópartnerrel közös döntése alapján államtitokká nyilvánítsa.
Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a közérdekű adatok esetében sem kizárt az államtitokká nyilvánítás. Csakhogy alkotmányos demokráciákban a nyilvánosság, a sajtószabadság államérdekre hivatkozással történő korlátozása olyan szigorú kivételnek számít, amit vagy a törvényeknek, vagy a bírói gyakorlatnak kell pontosan körülírnia. Úgy gondoljuk, hogy ezek az esetek világosan ráirányítják a figyelmet a sajtó szerepének szükséges újraértelmezésére részben a törvényhozás, részben a jogot alkalmazó törvénykezés részéről.
Kívánatos, hogy a rendőrség és az ügyészség tanúsítson önmérsékletet a sajtó elleni büntetőeljárások megindításakor, addig is, amíg a törvényhozó az Alkotmánnyal és az adatvédelmi törvénnyel összhangba hozza a jelenlegi szabályokat, illetve amíg megszületnek azok a bírósági ítéletek, amelyek kijelölik a nyilvánosság határait.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
