2019. január 27., vasárnap

Magánügyek, pártügyek, közügyek (Nyílt levél az Országgyűléshez)
1990. május 3.



A békés átmenetnek nem lehet az az ára, hogy a nemzetet megfosszák múltja megismerésének lehetőségeitől. A Kádár-dosszié körüli botrány azt a látszatot kelti, mintha most kezdődnék a garázdálkodás az iratokkal. Holott a botrány az, hogy a szakmai szervezetek hallatták ugyan hangjukat a nyilvánosságban, de a történelmi dokumentumok birtokosai saját politikai érdeküket követték, és vonakodtak eleget tenni az iratvédelem követelményeinek. Márpedig az iratokra leselkedő veszélyekről az Igazságügyi Minisztérium, a Művelődési Minisztérium és a Legfőbb Ügyészség épp elegendő vészjelzést kapott.
1989 márciusától kezdve - közösen a Független Jogász Fórummal, a Hajnal István Körrel és a Történelmi Igazságtétel Bizottságával -, fölléptünk a nemzeti vagyon részét képező iratállomány védelmében. Minden rendelkezésünkre álló eszközzel - tudományos tanácskozással, állásfoglalásokkal, a törvény-előkészítési munkában való részvételünkkel - azon voltunk, hogy a közelmúlt történelme "elhallgatásoktól és torzításoktól mentesen" kutatható legyen, az iratállomány pedig biztonságba kerüljön. Ennek ellenére a tévénézők milliói láthatták, hogyan indulnak a megsemmisítőbe a Budapesti Pártbizottságon tárolt - korántsem egyedül az MSZMP-hez tartozó - iratok; a rádióhallgatók milliói követték, miképp kerülnek zúzómalom alá a BM illegális tevékenységéről tanúskodó, de az ellenzék történetéhez is forrásértékű dokumentumok. A Kádár-dosszié kapcsán ezúttal a Népszabadság és a Kossuth Rádió derített fényt arra, hogy a korábbi állami és pártvezetők olybá veszik a kezük ügyében lévő iratokat, mintha azok a magántulajdonukat képeznék. Míg eddig a politikusok éltek vissza a hatalmukkal úgy, hogy elodázták a szakmai szervezetek nyilvános követeléseinek teljesítését, addig most kalózkiadás használja dezinformálásra a nyilvánosságot, hisz az "El nem égetett dokumentumok" nem teljesítik a hiteles szövegközlés feltételeit.
A történelmi dokumentumok sorsa szempontjából közömbös, hogy az MSZMP és az MSZP miképpen egyezkedik az iratok tulajdonlásáról. Azoknak a nemzeti fondban, közgyűjteményben van a helyük. Az állampárt dokumentumai ugyanis nem egy többpártrendszerű berendezkedés egyik pártjának az iratai, hanem köziratok. Éppen ezért a mostani ügyet közirat-eltulajdonításnak tekintjük. A jogi szabályozás egy éve tartó huzavonája miatt azonban, Grósz Károlyt és a könyv kiadóit legföljebb lopásért lehet felelősségre vonni, esetleg államtitok megsértéséért, jóllehet ugyanezen év alatt a szakmai közvélemény már jóval súlyosabb cselekedetként ítéli meg a nemzeti múlt kárára elkövetett sérelmet, s erre fölhívta a legfőbb ügyész helyettesének is a figyelmét. (Magyar Nemzet, 1989. december 23.)
Követeljük az új parlamenttől, hogy alkosson olyan törvényi szabályozást, amelyik:
- nemzeti vagyontárggyá nyilvánítja a történelmi-politikai iratokat;
- rendelkezik a magánszemélyek birtokában lévő dokumentumok beszolgáltatásáról;
- állami levéltárakban gondoskodik az iratok elhelyezéséről és szakszerű őrzéséről;
- kutathatóvá teszi az iratokat.
Kizárólag ilyen jellegű szabályozás garantálhatja, hogy a személyiségi jog védelme ne lehessen ürügy a kutatás szabadságának megsértéséhez, viszont a publikálás valóban szavatolja a személyiségi jog tiszteletben tartását és elősegítse a nemzeti múlt tisztességes föltárását.

A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete