A Nyilvánosság Klub legutóbbi ügyvivői ülésén a következő megállapítások születtek az írott és az elektronikus sajtóban tapasztalható zavarokról:
1.) A tulajdonosváltás második szakaszában a médiumhoz jutásban
négy-öt befolyásos szereplő verseng egymással. A tulajdonszerzéshez politikai
támogatás szükséges, ami kizárólag informális kapcsolatok megteremtésével
szerezhető meg. Ezek kiépítése közvetlenül a 94-es választás előtt megkezdődött.
Ez különböző orientációkat jelent, ami az áj helyzetben sokszor manipulálja - a
témaválasztásban, a feldolgozásban, egyáltalán a közlés módjában - a sajtóban
dolgozókat.
2.) Új fejezet kezdődött az MSZP-t és az SZDSZ-t, a választások
előtt támogató tőkések életében, amennyiben a két párt nem tudta ígéreteihez
híven helyzetbe hozni a mecénásokat a médiában. Nincs törvény, de törvény
nélküli újság- és frekvenciatulajdonhoz sem jutottak a pártokat pénzelők.
Mindegy, hogy valódi ígéretek voltak, vagy csak a befektetők áltatták magukat.
3.) Emiatt a mai ellenzéket, a konzervatív politikai szereplőket
támogatni hajlandó új mogulok - például a Kordax - új sajtóbirodalom kiépítésébe
kezdtek. Nem is eredménytelenül. Ma a Fenyő-Kelemen ellentét a napi sajtóban
jelenik meg.
4.) Az előző kormányzat általános sajtóellenessége okán egymással
szolidáris újságíró csoportok a hatalomváltás után feloldhatatlan ellentmondások
között találták magukat: az új leosztásban ellenérdekeltté váltak, állás- és
közlési lehetőséghez kevesebben jutottak, mint az várható, elvárható volt.
5.) A hatalomra jutott politikusuk és az őket körülvevő apparátus
tagjai a korábbi közös fenyegetettség okán az újságírók többségével mélyebb
kapcsolatban vannak, mint az normális lenne. Mindenki zavarban van, amikor
előtérbe kerül egy ügy, amiről a korábban empatikus kapcsolatban lévő felek most
kérdező-kérdezett, támadó-támadott viszonyba kerülnek. (Meddig tarthat a
lojalitás.?).
6.) A fogyasztó, tehát az újságolvasó, rádióhallgató, valamint Tv
néző tömeg csalódott, mert a mostani koalíció ígérete - leleplezni az MDF
kormányzás idején elkövetett visszaéléseket, feltárni az igazságtalanságokat, a
huncut, gyanús politikusokat leleplezni, stb. - nem teljesült. A szerencsétlenül
végződött HungarHotels ügy feltette az i-re a pontot: "ezek is csak lopnak."
7.) A médiatörvény sorsa, hogy tehát a mostani kormányzó koalíció
sem biztos, hogy érdekelt a jogszabály megalkotásában - a közvélemény számára
azt jelenti, ezek sem különbek a Deákné vásznánál. Horn októberre ígérte a
törvény elfogadását. 5-6 hónappal később minden újabb ígéret nevetséges. Túl sok
Deákné vászna lebegett már a közönség szeme előtt az elmúlt években és sokan azt
gondolják, hogy e drapéria valóban eltakarja a szem elől, hogy mi is történik
itt. Ezzel a sajtót is okolják. "Kilátszik a lóláb."
8.) Az országos sajtó folyamatosan veszít jelentőségéből, mert
felértékelődtek a helyi információk, az egyes körzetekben - városokban,
megyékben - élőknek fontosabbak a környezetükben történő események, mint ami a
nagypolitikában történik. Megfordult az értékelemzés iránya: mindinkább a saját
élmények felől közelítik meg a társadalmi méretű kérdéseket. A mai
sajtóstruktúra nem alkalmas ennek az igénynek a kielégítésére, így tehát a benne
szereplők sem találják a helyüket.
Ezeket a megállapításokat célszerű lenne elemezni. El kellene
kezdeni egy nyilvános vitát, amit a sajtóban folyamatosam dokumentálhatna a
NYIK.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
