Nyílt levél Dr. Varga Jánoshoz, a Magyar Levéltárosok Egyesülete elnökéhez1989. június 10.

A Magyar Nemzet 1989. június 8-i számában - épen egy hónappal az esemény után -, a Magyar Levéltárosok Egyesülete nevében, Ön reagált a Nyilvánosság Klub "Elhallgatások és torzítások - avagy hogyan kutatható a közelmúlt magyar történelme" címmel, a Hajnal István Körrel és a Történelmi Igazságtétel Bizottságával közösen rendezett tudományos vitájára. Írásának nagyobb része - legnagyobb megelégedésünkre - megismétli a Nyilvánosság Klub Ügyvivő Testületének május 3-án, szintúgy a Magyar Nemzet ben megjelent állásfoglalásának főbb téziseit, illetve a vitaülésen elhangzott előadások megállapításait. Ugyanakkor - a Magyar Nemzet május 8-i beszámolóját idézve - úgy látja, hogy a vitaülésnek a magyar levéltáros társadalmat sértő megállapításait vissza kell utasítania.

Cikkének félreértésen alapuló kitételeit olvasva, még inkább sajnáljuk, hogy a Levéltáros Egyesület elnöksége nem tudott részt venni a vitán, jóllehet annak május 6-i időpontját a sajtóban nyilvánosságra hoztuk, s az elnökség tagjainak külön meghívót is küldtünk.

A referátumok egy részét tartó és a több száz résztvevő között nagy számban megjelent levéltárosok, levéltári tapasztalatokkal rendelkező történészek, köztük nagyhírű tudósok, valamint a Művelődési Minisztérium Levéltári Osztályának a vitát végighallgató, sőt a felszólalók közt is képviselt vezetői tanúsíthatják, hogy a mostani fölháborodás nem indokolt, s alighanem félreértésre épülhet. Az ülésen csakis a kutatási rendszert, s nem végrehajtóit érte elmarasztalás. Az Ön kollegái, a szakértők éppen arról győzték meg a vita rendezőit és hallgatóságát, amit most az Ön írása is megerősít, hogy a kutatás érvényes szabályai nem normatívak, hanem a kutatók egyéni, méghozzá jórészt politikai szempontú mérlegelésén nyugszanak. A rendszer lényege tehát az, hogy a kutatás engedélyezőitől és javaslóitól függenek a tudományos kutatók, s így bármennyire is szenvednek szerepükben a levéltárosok, a rendszer révén kegyosztókká válnak, noha ők is szívesebben érvényesítenék szakmai tudásukat és képviselnék a tudomány szabadságába vetett elveiket. Ez a helyzet nem a levéltárosokra vet rossz fényt, hanem egyedül a kutatási rendszerre, s ezt a tényt május 6-i rendezvényünkön nemigen lehetett félreérteni.

Külön sajnáltuk - és sajnáljuk -, hogy Ön sem jelenhetett meg ezen a vitaülésen, hiszen Dr. Varga Jánosban nemcsak a téma által érintett egyik legfontosabb intézmény, a Magyar Országos Levéltár főigazgatóját, de az általunk legkiválóbbnak tartott történészek egyikét is tiszteljük, amint ezt személyesén Önnek címzett meghívó levelünkkel is kifejeztük. Annál jobban meglepődtünk, amikor jóval azután, hogy kézhez vettük az Ön udvarias hangú, s a nyilvános vita rendezőinek szándékát melegen támogató, ám személyes távollétét kimentő levelét, éles hangú nyílt levelét olvastuk a Magyar Nemzet ben. Nem értjük ugyan a két levél hangja közötti különbséget, de talán ez nem is fontos. Mindenesetre azért is örültünk volna személyes megjelenésének a vitán, mert azt reméltük, hogy mint a korábbi Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Igazgatóságának egykori vezetője, másoknál több részletet tisztáz majd az Ön vezetői ténykedésének idején keletkezett s ma is érvényes kutatási korlátozások elrendelésének körülményeiről, indítékukról.

Sajnálva a félreértést, tiszteletteljes üdvözlettel:

Hajnal István Kör
Nyilvánosság Klub
Történelmi Igazságtétel Bizottsága