A Magyar Nemzet 1989. június 8-i számában - épen egy
hónappal az esemény után -, a Magyar Levéltárosok Egyesülete nevében, Ön reagált
a Nyilvánosság Klub "Elhallgatások és torzítások - avagy hogyan kutatható a
közelmúlt magyar történelme" címmel, a Hajnal István Körrel és a Történelmi
Igazságtétel Bizottságával közösen rendezett tudományos vitájára. Írásának
nagyobb része - legnagyobb megelégedésünkre - megismétli a Nyilvánosság Klub
Ügyvivő Testületének május 3-án, szintúgy a Magyar Nemzet ben megjelent
állásfoglalásának főbb téziseit, illetve a vitaülésen elhangzott előadások
megállapításait. Ugyanakkor - a Magyar Nemzet május 8-i beszámolóját
idézve - úgy látja, hogy a vitaülésnek a magyar levéltáros társadalmat sértő
megállapításait vissza kell utasítania.
Cikkének félreértésen alapuló kitételeit olvasva, még inkább
sajnáljuk, hogy a Levéltáros Egyesület elnöksége nem tudott részt venni a vitán,
jóllehet annak május 6-i időpontját a sajtóban nyilvánosságra hoztuk, s az
elnökség tagjainak külön meghívót is küldtünk.
A referátumok egy részét tartó és a több száz résztvevő között
nagy számban megjelent levéltárosok, levéltári tapasztalatokkal rendelkező
történészek, köztük nagyhírű tudósok, valamint a Művelődési Minisztérium
Levéltári Osztályának a vitát végighallgató, sőt a felszólalók közt is képviselt
vezetői tanúsíthatják, hogy a mostani fölháborodás nem indokolt, s alighanem
félreértésre épülhet. Az ülésen csakis a kutatási rendszert, s nem végrehajtóit
érte elmarasztalás. Az Ön kollegái, a szakértők éppen arról győzték meg a vita
rendezőit és hallgatóságát, amit most az Ön írása is megerősít, hogy a kutatás
érvényes szabályai nem normatívak, hanem a kutatók egyéni, méghozzá jórészt
politikai szempontú mérlegelésén nyugszanak. A rendszer lényege tehát az, hogy a
kutatás engedélyezőitől és javaslóitól függenek a tudományos kutatók, s így
bármennyire is szenvednek szerepükben a levéltárosok, a rendszer révén
kegyosztókká válnak, noha ők is szívesebben érvényesítenék szakmai tudásukat és
képviselnék a tudomány szabadságába vetett elveiket. Ez a helyzet nem a
levéltárosokra vet rossz fényt, hanem egyedül a kutatási rendszerre, s ezt a
tényt május 6-i rendezvényünkön nemigen lehetett félreérteni.
Külön sajnáltuk - és sajnáljuk -, hogy Ön sem jelenhetett meg ezen
a vitaülésen, hiszen Dr. Varga Jánosban nemcsak a téma által érintett egyik
legfontosabb intézmény, a Magyar Országos Levéltár főigazgatóját, de az általunk
legkiválóbbnak tartott történészek egyikét is tiszteljük, amint ezt személyesén
Önnek címzett meghívó levelünkkel is kifejeztük. Annál jobban meglepődtünk,
amikor jóval azután, hogy kézhez vettük az Ön udvarias hangú, s a nyilvános vita
rendezőinek szándékát melegen támogató, ám személyes távollétét kimentő levelét,
éles hangú nyílt levelét olvastuk a Magyar Nemzet ben. Nem értjük ugyan
a két levél hangja közötti különbséget, de talán ez nem is fontos. Mindenesetre
azért is örültünk volna személyes megjelenésének a vitán, mert azt reméltük,
hogy mint a korábbi Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Igazgatóságának egykori
vezetője, másoknál több részletet tisztáz majd az Ön vezetői ténykedésének
idején keletkezett s ma is érvényes kutatási korlátozások elrendelésének
körülményeiről, indítékukról.
Sajnálva a félreértést, tiszteletteljes üdvözlettel:
Hajnal István Kör
Nyilvánosság Klub
Történelmi Igazságtétel Bizottsága
Nyilvánosság Klub
Történelmi Igazságtétel Bizottsága