Az Európai Parlament ugyanezen felhívásában - egyebek mellett -
sajnálkozását fejezte ki, hogy húsz évvel a közép-kelet-európai szovjet típusú
diktatúrák összeomlása után egyes tagállamokban még mindig indokolatlanul
korlátozzák a tudományos kutatásokhoz szükséges dokumentumokhoz való
hozzáférést. Megítélésünk szerint ez a megállapítás Magyarországra is
vonatkozik.
Húsz évvel ezelőtt kiáltották ki a harmadik Magyar Köztársaságot -
ez az esemény az 1989-90-es békés átmenet közjogi fordulópontja.
Történészek, politológusok és újságírók sokat tettek az elmúlt két
évtizedben a magyar közelmúlt, az átmenet évei történetének feltárása és
feldolgozása érdekében. Egykor titkos és szigorúan titkos dokumentumok ezrei
váltak megismerhetővé, lehetővé téve, hogy hiteles képet lehessen rajzolni a
szocialista rendszer, a diktatúra bűneiről, működéséről és mindennapjairól. Az
államtitokról és a szolgálati titokról szóló magyar törvény, az 1995. évi LXV.
törvény azonban nem nyitotta meg a kutatás számára az 1980 után (és a törvény
hatálybalépése előtt) keletkezett, minősített iratokat, hanem 2009. december
31-ig adott határidőt felülvizsgálatukra. Az államigazgatás szervei, bizonyos
minisztériumok és a közlevéltárak sok mindent tettek az 1995. évi LXV. törvény
28. §-a által előírt felülvizsgálat végrehajtása érdekében, mégis sok száz
doboznyi dokumentum ma sem ismerhető meg. Ráadásul tartani lehet attól, hogy
jóval e határidő elmúltával sem zárul le az előírt felülvizsgálat.
Magyarország úgy tehet legtöbbet múltja megismerése érdekében,
tiszteletet adva az áldozatoknak és megnevezve a bűnösöket, ha megnyitja az
archívumokat, nyilvánosság elé tárja a pártállami diktatúra iratait.
Az 1956-os Intézet Közalapítvány és a Nyilvánosság Klub arra kéri
az illetékeseket, hogy szüntessék meg az 1980. január 1. és 1990. május 1.
között keletkezett "Szigorúan titkos", "Különösen fontos", "Titkos", "TÜK
iratként kezelendő", "Szigorúan bizalmas", "Bizalmas", "Szolgálati használatra"
jelöléssel ellátott iratok minősítését.
1956-os Intézet Közalapítvány
Nyilvánosság Klub
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Gulyás József (SZDSZ) napirend előtti felszólalása
Parlamenti napló 2009. október 27.
ELNÖK: Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gulyás József
frakcióvezető-helyettes úr, az SZDSZ-frakcióból. Parancsoljon,
frakcióvezető-helyettes úr!
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt
Országgyűlés! Húsz évvel a köztársaság kikiáltása után egyre több a keserű hang,
sajnos nem alaptalanul. Hankiss Elemér szavaival élve minden porcikájában
rosszul működik az ország, de ezért legkevésbé sem az alkotmányos keretek
hibáztathatók.
A rendszerváltó éveket nemhogy nem kell megtagadnunk, hanem
büszkék lehetünk mindarra, amit ez az ország a pártállami rendszer lebontásában,
a jogállamiság, az alkotmányos demokrácia alapjainak megteremtésében 1989-90
fordulóján elért. Akkor is így van ez, ha tudjuk, hogy a rendszerváltás idején -
és bizony azóta sem - oldották meg, válaszolták meg a különböző színezetű
kormányok, a különböző összetételű Országgyűlések az elmúlt rendszer
megismerhetőségének legérzékenyebb kérdéseit. Lassan, de sajnos biztosan elszáll
az utolsó lehetősége is annak, hogy ez az Országgyűlés tisztába tegye a
lezáratlan közelmúlt vállalhatatlanul rejtve tartott ügyét.
Ki kell mondani, hogy a rendszerváltás előtti állampárti vezetés,
az állambiztonsági szolgálatok működtetői nem tarthatnák még ma is titkosítva,
elzárva a nyilvánosság elől a pártállami rendszer állambiztonsági iratainak
indokolatlanul jelentős részét, ha ezt a rendszerváltást követő szűkebb
politikai elit nem tette volna lehetővé. Miért? Talán azért, mert fantáziát,
hasznos eszközt látott a titkok privatizálásában, ahogy az állambiztonsági
káderállomány lényegében teljes körű átvételében is.
Vajon a válságkezelésre szerződött kormánynak mik a szándékai,
melyek a szándékai ezen a területen? Több mint fél év telt el, és bizony
semmiféle új szándék vagy előrelépés ezen a területen nem körvonalazódik. Lehet
persze, hogy ez a kormány ebben a tekintetben is a Szocialista Párt és a frakció
foglya, ezért nem is kell tőle semmi merőben újat várni. Ha viszont mégsem,
akkor itt az utolsó alkalom, hogy demonstrálja, nem régi vágású politikai
kormányzás folyik.
Jó ok, és persze alkalom is erre az Európai Parlament idén
tavasszal elfogadott elvi nyilatkozata. Ez a nyilatkozat az európai lelkiismeret
töretlen megőrzésének szükségességéről és a totalitárius rendszerek radikális
elvetéséről szólt. Az elvi nyilatkozat arra emlékeztetett, hogy az
újraegyesített Európa 2009-ben ünnepli a közép- és kelet-európai kommunista
diktatúrák összeomlásának és a berlini fal leomlásának 20. évfordulóját. A
történelmi alkalom pedig lehetőséget nyújt az 1944-1990 közötti közelmúlt
maradéktalan történelmi feltárására, hiszen az EP állásfoglalása szerint húsz
évvel a közép-kelet-európai szovjet típusú diktatúrák összeomlása után az egyes
tagállamokban még mindig indokolatlanul korlátozzák a tudományos kutatásokhoz
szükséges dokumentumokhoz való hozzáférést.
Bizony, ez a megállapítás vastagon eltalálja Magyarországot. Ezt
állítja egyébként az 1956-os Intézet Közalapítvány és a Nyilvánosság Klub múlt
héten, az Élet és Irodalomban közzétett állásfoglalásában is. Ez a nyílt levél,
melyet a Magyar Köztársaság döntéshozóihoz címeztek, felhívja a figyelmet arra,
hogy az 1995. évi LXV. törvény nem nyitotta meg a soron következő
évtizedfordulóig a kutatás számára az 1980 után, de még a törvény hatálybalépése
előtt keletkezett minősített iratokat.
1999-ben azonban a Fidesz-kormány egy elég csúnya technikával
tolta ki éppen tíz évvel, 2009 végéig az iratnyilvánosságot akadályozó
határidőt, hiszen a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi
bizonyítványról szóló törvény vitája közben szúrták be ezt a nagyon nem oda való
passzust. Remélem, ez a kormány nem készül hasonlóra és a Fidesz által egyszer
már kitolt határidő újabb módosítására.
Ezért szorgalmazom, hogy az 1956-os Intézet Közalapítvány és a
Nyilvánosság Klub kezdeményezésével egyetértve szüntessék meg az 1980. január 1.
és 1990. május 1. között keletkezett "Szigorúan titkos", "Különösen fontos",
"Titkos", "TÜK-iratként kezelendő", "Szigorúan bizalmas", "Bizalmas",
"Szolgálati használatra" jelöléssel ellátott iratok minősítését. Szorgalmazom
továbbá, hogy az úgynevezett mágnesszalagokon található információk mielőbbi
előhívását, digitalizálását, a kutathatóságot biztosítsa a kormány.
Kívánatos, és ez törvénymódosítást sem igényel, hogy még ez év
vége előtt adják át az állambiztonsági iratoknak a lehető legteljesebb körét a
közlevéltáraknak, biztosítva a kutathatóságot, a mind teljesebb
nyilvánosságot.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Köszönöm szépen Gulyás képviselő úrnak "Lezáratlan múlt"
című napirend előtti hozzászólását. A kormány nevében, úgy látom, Avarkeszi
Dezső államtitkár úr kíván reagálni. Parancsoljon, államtitkár úr!
DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi
államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt
Frakcióvezető-helyettes Úr! A tiszta helyzet teremtése, a múlt mindenfajta
előítélettől mentes, objektív alapokon nyugvó feltárása, úgy gondolom, az ország
érdeke. E tekintetben az SZDSZ képviselőcsoportja és a kormány álláspontja
között a szándékokat illetően bizonyosan nincs különbség. A kormány képviselői
már nemegyszer a nyilvánosság előtt is kiálltak az állambiztonsági iratokkal
kapcsolatos információs önrendelkezési jog minél szélesebb körű érvényesítése
mellett.
Figyelemmel kell lenni ugyanakkor arra is, hogy a minden politikai
szereplő által szorgalmazott szabályozás alkotmányban rögzített alapjogokat
érint, így a kívánt törvényi rendelkezések kialakításakor rendkívül
körültekintően kell eljárni. Emiatt úgy gondolom, hogy teljesen érthető, ha a
jogszabály előkészítésekor alapos munkát kell elvégezni annak érdekében, hogy
olyan törvény szülessen, amely az Alkotmánybíróság előtti vizsgálat próbáját is
kiállja. Emellett a tárgykör szabályozása olyan, a közvéleményben is élénk
vitákat kiváltó, eltérő megközelítéseket eredményező kérdéseket érint, amelyek
miatt elengedhetetlen részben a parlamenti pártok közötti egyeztetések
lefolytatása, másrészt pedig széles körű társadalmi egyeztetés lefolytatása
is.
Ezt a kormány előkészítő munkája, kodifikációs előkészítő munkája
önmagában nem helyettesítheti.
Nem tartom helyesnek, ha egy ilyen kérdésben akár a kormány, akár
egy párt felelősségét kívánjuk hangsúlyozni. Szeretném felhívni a figyelmet
arra, hogy a rendszerváltás utáni első parlamenti ciklus szinte végig
eredménytelenül telt el, és azt hiszem, hogy az akkori Országgyűlés, az akkori
kormány, az akkori képviselők dicsőségére nem szolgál, hogy csak az utolsó
ülésnapon tudtak elfogadni egy ezzel kapcsolatos törvényt, amely az akkori
országgyűlési képviselőkre már nem vonatkozott, hanem csak a későbbi
országgyűlési képviselőkre. Majdnem minden kormányzati ciklusban megpróbálkozott
a mindenkori parlamenti többség valamiféle változtatással, és ezek különböző
okokból nem sikerültek. Volt, amikor a Szabad Demokraták Szövetségének
képviselői gondolták meg magukat az utolsó pillanatban, és ők nem szavaztak meg
olyan törvényt, amivel előre lehetett lépni. (Gulyás József: Mert túl puha
volt.) Ezzel persze nem kívánom az SZDSZ-re hárítani a felelősséget.
Frakcióvezető-helyettes úr azt mondja, hogy túl puha volt. Természetesen, ha egy
párt úgy gondolja, hogy csak az a megoldás elfogadható, amit ő képvisel, az
viszont, amit a Szocialista Párt vagy a Fidesz képvisel, nem elfogadható, akkor
valóban soha nem lesz belőle törvény.
Ha a parlamenti pártok meg tudnak egyezni abban, hogy milyen elvek
alapján szülessen meg a törvény, ahhoz a kormány természetesen minden
kodifikációs segítséget megad, és megegyezés esetén ebben a ciklusban is
benyújtható egy törvényjavaslat és elfogadható egy törvény. Mi ebben
mindenképpen partnerek vagyunk, de ismétlem, ehhez kell minden politikai erő
konszenzusa.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)