Az elmúlt napokban közel nyolcmillió felnőtt magyar állampolgár
kapott levelet az Ön által vezetett „Az új alkotmányt előkészítő nemzeti
konzultációs testülettől”. A levélben arra kérik a címzetteket, hogy
válaszoljanak arra a kérdőívre, amelynek kérdéseit az eddig lefolytatott
konzultációk alapján állították össze. Ugyancsak a levélben ígéretet tesznek
arra, hogy a beérkezett véleményeket összesítik és továbbítják az új alkotmány
elfogadására jogosult valamennyi országgyűlési képviselőnek. Demokratikus
jogállamban az ilyen, az adófizető állampolgárok pénzéből finanszírozott, a
teljes felnőtt lakosságot érintő közérdekű adatgyűjtés és adatkezelés esetén,
nélkülözhetetlen az adatkezelés átláthatósága és a civil kontroll érvényesülése.
Ezen követelmények teljesülése érdekében arra kérjük Önöket, hogy a kérdőívek
feldolgozása során biztosítsák a folyamat teljes körű áttekintésének lehetőségét
a Nyilvánosság Klub által felkért szakértők számára. Az általunk felkért
szakértők szeretnének részletesen tájékozódni a visszaérkezett kérdőívek
számáról, a kérdőívek feldolgozásának menetéről, a válaszok összesítésének és
nyilvánosságra hozásának módjáról, a visszaküldött kérdőívek további sorsáról, a
személyes adatok kezelésének módjáról, valamint arról is, hogy mekkora összeget
költöttek összesen el erre a nagyszabású akcióra.
Együttműködési készségükben bízva várjuk válaszát!
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szájer József válasza
2011. március 10.
Tisztelt Ügyvivő Testület!
Köszönjük, hogy megosztották velünk észrevételeiket a Nemzeti
Konzultáció keretében készített kérdőívvel kapcsolatban.
A Nemzeti Konzultációs Testület abból a célból jött létre, hogy az
új Alkotmány előkészítése kapcsán begyűjtse, és közvetítse a választásra
jogosult állampolgárok véleményét az Országgyűlés felé. Mi egy olyan a
Miniszterelnök Úr által felkért társadalmi testület tagjai vagyunk, amely a
Magyar Köztársaság Kormányának megbízásából jött létre, és a fent említett
kérdőívet is annak megbízásából készítette el. A Testület döntéshozói
hatáskörrel nem rendelkezik, feladatának tekinti azonban, hogy összegyűjtse és
továbbítsa a beérkezett válaszokat.
A kérdőívek kiküldését, feldolgozását, és ezek költségeit a
Kormány vállalta magára. Az Önök által megfogalmazott igényt a feldolgozás
nyilvános volta, valamint a részletes tájékoztatás tekintetében a Kormányhoz
illetve annak illetékes szerveihez továbbítottuk.
A Nemzeti Konzultációs Testület teljes mértékben támogatja a jelen
konzultációs folyamat széleskörű társadalmi átláthatóságát, különös tekintettel
arra, hogy az Alkotmány is tartalmazza a közérdekű adatok nyilvánosságának
állami kötelezettségét. Mindezt annak érdekében, hogy az új Alkotmány minél
szélesebb körben váljon a magyar polgárok közös ügyévé, így minden ehhez
hasonló, az állampolgári részvételt és bizalmat erősítő intézkedést támogatunk.
A Nemzeti Konzultációs Testület tagjai közül többen 2011. március
11-én 9:15-kor a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi
Hivatalában (1094 Budapest, Balázs Béla utca 35.) megtekintik a sajtó
képviselőinek jelenlétében a visszaérkező kérdőívek feldolgozásának folyamatát,
ahova szeretettel várjuk a Nyilvánosság Klub Országos Egyesület képviselőjét is.
Tisztelettel:
Szájer József
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
A Nyilvánosság Klub nem médiashow-ra jelentkezett
2011. március 11.
A Nyilvánosság Klub nem médiashow-ra jelentkezett
A Nyilvánosság Klub nem médiashow-ra jelentkezett, szakértői az
alkotmányozással kapcsolatos kérdőívek feldolgozásának folyamatát szeretnék
teljes körűen áttekinteni - mondta a Független Hírügynökségnek Vásárhelyi Mária,
az egyesület ügyvivői testületének tagja. Ezt annak kapcsán közölte, hogy
Nyilvánosság Klub nem vett részt azon a pénteki rendezvényen, ahol Szájer
József, a Nemzeti Konzultációs Testület vezetője és Szili Katalin, a testület
tagja a sajtó képviselőinek jelenlétében megnézte a visszaérkező kérdőívek
feldolgozását.
A Nyilvánosság Klub a teljes folyamatot szeretné áttekinteni,
egyebek mellett szeretne meggyőződni arról, hogy hány kérdőív érkezett vissza,
hogyan történik ezek feldolgozása, ezután mi lesz az ívek sorsa, mi a személyes
adatok kezelésének módja - mondta Vásárhelyi Mária. Egy ilyen, a teljes
lakosságot érintő adatgyűjtés esetén fontos az adatkezelés átláthatósága és az,
hogy az egész civil kontroll alatt történjen. Milliárdokat költenek erre az
akcióra, egy demokratikus jogállamban a részletekről információt kell kapnia a
közvéleménynek - tette hozzá.
Vásárhelyi Mária közölte: ha nem médiashow-ra hívják meg őket,
hanem komolyan vehető választ kapnak, egyeztetés után a Nyilvánosság Klub
szakértői felkeresik a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi
Hivatalát, ahol a kérdőívek feldolgozása folyik.
A Nyilvánosság Klub keddi, Szájer Józsefhez intézett levelében
kérte, hogy a kérdőívek feldolgozása során biztosítsák a folyamat teljes körű
áttekintésének lehetőségét a Nyilvánosság Klub által felkért szakértők számára.
Szájer József válaszában közölte: az igényt a feldolgozás nyilvánosságáról,
valamint a részletes tájékoztatásról a kormányhoz, illetve annak illetékes
szerveihez továbbították. Egyben meghívta a Nyilvánosság Klub képviselőjét
péntekre a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalába,
hogy a Nemzeti Konzultációs Testület több tagjával a sajtó képviselőinek
jelenlétében megnézze a visszaérkező kérdőívek feldolgozásának folyamatát. Erre
az eseményre nem küldött képviselőt a Nyilvánosság Klub, mint Vásárhelyi Mária
fogalmazott, azért, mert nem médiashow-ra jelentkezett.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szájer József blogbejegyzése
Brüsszel, 2011. március 31.
Nagyon örülök, hogy több mint kilencszáz-ezer magyar polgár vette
a fáradságot és kiszakított fél órát az életéből, hogy végiggondolja és kitöltse
a nemzeti konzultációs kérdőívet az új Alkotmánnyal kapcsolatban. Mindez cáfolja
azt az ellenpropagandát, hogy az embereket ne érdekelné az alkotmányozás. Engem
is meglepett ez az erős választói aktivitás, hiszen, nem pusztán egy iksz egy
négyzetben való behúzásáról van szó. A kérdőív megfontolt kitöltéséhez, postára
adásához nagyobb időáldozatot kell hozni.
A Nyilvánosság Klub három hete fordult nyílt levélben a Nemzeti
Konzultációs Testülethez, hogy szeretne betekinteni a kérdőívek feldolgozásába.
Rögtön válaszoltam, és meghívtam őket, hogy csatlakozzanak Szili Katalinhoz és
hozzám, amikor magunk is megtekintjük nyilvános konzultáció keretében a
visszaküldött kérdőívek feldolgozását az ezt végző kormányhivatalban. Persze nem
csak őket, hanem a teljes magyar sajtót is meghívtuk.
Mindenki megtekinthette, hogyan folyik a gépi és a kézi
feldolgozás, hogy a kérdőív ikszelős részét géppel, a nyílt kérdést egyenként
dolgozzák fel és viszik fel gépre, összesítik. Ha a NyK eljött volna, ők is
betekinthettek volna a folyamatba.
Most a Nyilvánosság Klub azzal vádol, hogy titkolózunk. Finoman
szólva orwelli jelenséggel állunk szemben. A teljes magyar sajtó ott volt, de a
NyK képviselője többszöri felszólításom ellenére sem jelentkezett, utólag pedig
azt írták, hogy direkt nem jöttek el, mert nem vesznek részt médiasóban. Ha a
Szili Katalinnal való bejárás mediasó lenne, akkor mit mondjuk az ő NYÍLT
levelükről, amiben még a feladó címét sem tüntették fel, ezért valódi nyomozást
kellett folytatni, hova küldjük vissza a választ.
Ha nem Magyarországon lennénk, azt írhatná a NyK: "a nyilvánosság
ellenőrzése előtt zajlik a kérdőívek feldolgozása, csak az nem ment el ennek
megtekintésére, aki nem akart".
Nos nem ezt írták, és nem akartak eljönni, hiszen akkor nem
mondhatnák azt, hogy MI titkolózunk. Amúgy meg látva az összesítés eredményeit,
kérdezem, mi a fenét akartunk volna titkolni és milyen céllal?
Javaslom, vegyék ki a nevükből a nyilvánosság szót. Legközelebb
tartsanak konzultációt mielőtt butaságokat írnak. Nem kell a teljes országra
kiterjeszteni, elég, ha Vásárhelyi Mária megkérdezi a szomszédasszonyt. Ő biztos
tud jó tanácsokat adni a tisztességes és következetes emberi magatartás
szabályairól.
Tanulság George Orwell nyomán:
A titkolózás kritériumai a mai magyar newspeak-ben az
alaptörvény-tervezet fordítása és a kérdőívek feldolgozása magyar sajtó-beli
tálalása alapján:
- fordítsd le angolra a szöveget négy nap alatt, hogy ezzel is
megakadályozd, hogy az angolul értők el tudják olvasni; ha hibák vannak benne,
rögtön javítsd ki és küldj pontosabb változatot, ezzel is félrevezetve a
címzetteket; ha egy civil szervezet még pontosabb fordítást küldd, azt is küldd
el mindenkinek, nehogy tudomást szerezzenek az alaptörvény valóságos
tartalmáról, de a titkolózás legjobb módja, ha ezt még az internetre is
felteszed, hiszen úgy végképp senki nem láthatja.
- ha egy civil szervezet be akar tekinteni a kérdőívek
feldolgozásába, azonnal hívd meg őket a feldolgozás helyére, hogy ezzel is
megakadályozd, hogy megtudják, hogyan is történik az; hívd meg a teljes magyar
sajtót, kérdd meg az illetékes kormányszervet, hogy engedjék be az újságírókat,
mindenhová, és utána még tarts egy részletes sajtótájékoztatót is a helyszínen a
tapasztalatokról és a legutóbbi adatokról, mindezt azért, hogy kijátszd a magyar
polgárokat és a sajtót, mert eltitkolod azt, hogy valójában diktátor vagy és
magad hamisítod a kérdőívekre adott válaszokat, mondjuk úgy, hogy a népnek
tulajdonítod a tényleges életfogytiglani büntetés, vagy az off-shore cégek
kitiltásának támogatását, miközben mindenki tudja, hogy azt valójában senki nem
akarja ebben az országban.
+ 1
- add meg az Alaptörvényről szóló, általad kezdeményezett
brüsszeli nyilvános meghallgatáson a szót Bokros Lajosnak, hogy azzal kezdhesse
a felszólalását, hogy nem akartad neki megadni a szót, és a sajtó is azt
írhassa, hogy nem akartad megadni. Ezzel el tudod titkolni Bokros Lajos
véleményét (ami valójában Kis János és a FAZ véleménye is egyben), és a szó
megadása azt is segíti, hogy annak tartalmát a sajtó sem tudja megírni. Ha
mindezeket végrehajtottad írj róla a blogodban, nehogy valaki megtudja mit
gondolsz.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Újabb nyílt levél Szájer Józsefnek
2011. április 5.
Nyílt levél Szájer Józsefnek, a Nemzeti Konzultációs Testület
Elnökének
Tisztelt Elnök úr!
Amint 2011. április 1-én tartott sajtótájékoztatóján bejelentette,
a Nemzeti Konzultációs Testület befejezte a készülő alkotmánnyal kapcsolatban
Önök által kiküldött és a lakosság által visszaküldött kérdőívek feldolgozását
és az eredmények kiértékelését. Tekintettel arra, hogy Önök lezárták ezt a
munkafolyamatot, most már bizonyára semmiféle akadály nem áll annak útjában,
hogy az általunk már korábban is igényelt, az adatgyűjtéssel és adatkezeléssel
összefüggő civil kontrollra sor kerüljön. Szeretnénk legalább így utólag
teljeskörű betekintést nyerni a kérdőívek kiküldésének, visszaérkezésének,
feldolgozásának és értékelésének folyamatába. Bizonyára Ön is egyetért velünk
abban, hogy a civil kontroll elengedhetetlen egy ilyen, a teljes felnőtt
lakosságot érintő adatgyűjtés esetében, kiváltképp ha ez egy olyan, a magyar
demokrácia jövője szempontjából sorsdöntő fontosságú kérdéssel összefüggésben
történik, mint az új alkotmány előkészítése. Amint a korábbiakban, úgy most is
arra kérjük, hogy ne egy médiaeseményen való részvétel, hanem egy teljes körű
szakmai kontroll lehetőségét biztosítsa szakértőink számára, amelyen átfogó
képet nyerhetünk a teljes folyamatról; a kérdőívek postára adásától, a
feldolgozáson keresztül a több, mint 910 ezer visszaérkezett kérdőív adatait
rögzítő systemfile tartalmáig. A konzultáción szerzett tapasztalatainkról
természetesen tájékoztatjuk a legszélesebb nyilvánosságot, mert meggyőződésünk,
hogy egy ilyen széleskörű, a civil társadalom közreműködésével végzett
adatgyűjtés hitelességét csak a teljeskörű civil kontroll teremtheti meg.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tájékoztató a civil kontroll meghiúsulásáról
2011. április 22.
Tájékoztató a civil kontroll meghiúsulásáról
2011. április 11-én a Nyilvánosság Klub ügyvivő testületének két
tagját fogadta a KEK KH igazgatója és egy munkatársa. A látogatás célja az volt,
hogy a civil kontroll elvárásait szem előtt tartva – legalább utólag –
áttekintést szerezhessünk az alkotmány előkészítése során több, mint 8 millió
felnőtt magyar állampolgárnak kiküldött postai kérdőívek kiküldésének,
visszaérkezésének és feldolgozásának módjáról, az adatkezelés körülményeiről, a
kérdőívekről közzétett nyilvános adatok tényszerű megalapozottságáról. Bár abban
bíztunk, hogy ily módon lehetőségünk lesz arra, hogy áttekinthessük a teljes
folyamatot, várakozásaink – részben technikai okok miatt - nem teljesültek. A
KEK KH vezetői arról tájékoztattak, hogy a visszaérkezett 910 ezer kérdőívet az
intézmény központjából egy külső telephelyre szállították, így ezeket nem tudtuk
szemrevételezni. Szóban részletesen tájékoztattak a kérdőívek kiküldésének,
visszaérkezésének, biztonsági ellenőrzésének és feldolgozásának módjáról, a
teljes folyamat költségeiről azonban nem tudtak tájékoztatást adni, részben mert
a munka jelentős részét különböző állami intézményekben dolgozó közalkalmazottak
végezték munkaidejükben, részben mert az adatrögzítéssel és feldolgozással
megbízott vállalakozásokkal még nem számoltak el. A KEK KH munkatársai
megmutattak egyet azok közül a nagy teljesítményű optikai leolvasók közül,
amelyekből - állításuk szerint - 6 db végezte folyamatosan az adatok rögzítését,
ám látogatásunk idején már csak egy ilyen gép volt a teremben, ahol a kérdőívek
feldolgozása zajlott. A feldolgozás során foglalkoztatott külsős munkatársak
számáról, a munkavégzéssel töltött idejükről, valamint arról, hogy az ő
foglalkoztatásuk mekkora költséget jelentett, nem sikerült információhoz
jutnunk. Megpróbáltunk betekintést nyerni az adatfile-ba is, amelyen a több,
mint 900 ezer visszaérkezett kérdőív válaszait rögzítették, ám mivel a
kérdőíveket – a szakma elemi szabályainak ellentmondva - visszaérkezésüket
követően nem látták el sorszámmal, így az adatfeldolgozással kapcsolatos
tájékoztatásunkra biztosított rövid idő alatt semmiféle megbízható információt
nem szerezhettünk arra vonatkozóan, hogy valójában hány kérdőív adatait
tartalmazza az adatbázis. Így nem sikerült megbizonyosodnunk arról, hogy
összesen hány kérdőív érkezett vissza, ezek közül hány volt érvényes ill.
feldolgozható, hogy az egyes kérdésekre adott válaszok hogyan alakultak, és nem
ismerkedhettünk meg a kérdőív utolsó, nyitott kérdésére adott válaszok átfogó
tartalmi sajátosságaival sem.
Így tehát, a KEK KH igazgatójának udvarias és segítőkész
közreműködése ellenére, nem sikerült megnyugtatóan meggyőződnünk arról, hogy a
kérdőíves adatgyűjtés a szakmai és adatvédelmi normáknak eleget tett-e, és hogy
az erről nyilvánosságra hozott adatok megfelelnek-e a valóságnak.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az MSZP vizsgálódik az új alkotmány nemzeti konzultációs kérdőíveinek ügyében (MTI)
2011. április 27.
Az MSZP vizsgálódik az új alkotmány nemzeti konzultációs
kérdőíveinek ügyében
Az MSZP vizsgálódik az új alkotmány tartalmára vonatkozó nemzeti
konzultációs kérdőívek ügyében, miután a sajtóból úgy értesültek, hogy a civil
kontroll állítólag nem érvényesült a kérdőívek feldolgozása során - jelentette
be Nyakó István, a párt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten
sajtótájékoztatón.
Úgy tudják, a Nyilvánosság Klub azt állítja, nem biztosították
nekik a civil kontroll lehetőségét a Közigazgatási és Elektronikus
Közszolgáltatások Központi Hivatalánál, amikor a konzultációs kérdőívek
feldolgozásába való betekintést kérték.
Nyakó István megemlítette, mivel a vita a hivatal és a civil
szervezet között azóta is fennáll, az ellenzéki párt képviselői úgy döntöttek,
maguk tájékozódnak a hivatalnál. Szólt arról, hogy a hivatal vezetőségétől
kértek dokumentumokat, s a szükséges okiratokat reményeik szerint hamarosan
megkapják.
Kitért arra, hogy a kormányhoz is intéznek kérdéseket az ügyben,
tudakolják többek között, hogy a nemzeti konzultációs kérdőívek ügyiratnak
számítanak-e, iktatták-e azokat, számszerűségüket mennyire lehet bizonyítani,
kutathatók lesznek-e ezek az iratok, vagy a későbbiekben megsemmisítik
azokat.
Közlése szerint akkor is, ha mindent rendben találnak, és akkor
is, ha visszásságokra bukkannak, kiállnak a nyilvánosság elé a vizsgálódás
eredményeivel. A vizsgálat kapcsán felveszik a kapcsolatot a Nyilvánosság
Klubbal - tette hozzá.
(MTI)