2019. január 27., vasárnap

Rekviem a Magyar Nemzetért
1990. augusztus 16.

A Magyar Nemzet példázata arról szól, miként tehető a privatizált sajtó kormánypártivá. Olyan privatizációs mechanizmusban, amelyben a kormányzat maga szemeli ki egy-egy lap új tulajdonosát, az újság óhatatlanul kormánypárti lesz. Az új tulajdonos nem lehet hálátlan azért, hogy előnyben részesítették, a kormány is tudatában van ennek a lekötelezettségnek, a szerkesztőség vezetői pedig ebben a helyzetben kénytelenek kiszolgálni uraikat. A kölcsönös szívességeknek ez a rendszere demoralizálja a szerkesztőséget, és nagyon megnehezíti a tisztességes újságírást. Az új kormánypárti sajtó előállításához le lehet mondani az ómódi kézivezérlésről, mert ezt helyettesíti mind a szerkesztőség vezetőjének, mind a lap tulajdonosának az a viselkedése, amellyel elébe megy a hatalom feltételezett kívánságainak.
A Magyar Nemzetre is a kormány erőszakolta rá az új tulajdonost, a szerkesztőség akarata ellenére, félrevezetve egy független szakértői bizottságot. Nem csoda, hogy az új tulajdonos röviddel hatalomátvétele után - felhasználva a főszerkesztő szolgálatkészségét - hozzálátott a lap arculatának átszabásához. E plasztikai műtét során váltak feleslegessé a kormány iránt nem eléggé lojálisnak bizonyult, majd elbocsátott munkatársak.
Míg a többi országos napilapot utol nem éri a Magyar Nemzet sorsa, addig az olvasó megtalálhatja a maga kedvére való lapot. Azt a fajta szuverén szellemet és sajátos hangvételt azonban, amit a Magyar Nemzet a nyolcvanas évek végén képviselt, többé sehol sem lelheti fel.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szakértői jelentés a Magyar Nemzet privatizációjáról



A Magyar Nemzet esete a kormánnyal

A Magyar Nemzet 49 újságírója 1990. augusztus 10-én kelt levelében arra kérte a Nyilvánosság Klubot, hogy "meghirdetett alapelveivel összhangban állítson fel ténymegállapító bizottságot" a lap privatizációjának vizsgálatára. A klub ügyvivői testülete három független szakértőt kért fel a munkára. Csillag István, Halustyik Anna és Voszka Éva sajtóelemzésen, a dokumentumok tanulmányozásán és interjúkon alapuló tényfeltárásainak összegezését az alábbiakban hozzuk nyilvánosságra.
* * *
Vizsgálatunknak az a legalapvetőbb megállapítása, hogy a kormány, illetőleg egyes kormánytisztviselők a jogszabályok adta hatáskörüket messze túllépve operatív módon beavatkoztak egy magánjogi társaság, a Magyar Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. üzleti ügyeibe.
1. A Magyar Nemzet a 80-as évek utolsó harmadától kitüntetett szerepet játszott a demokratikus átalakulásban azzal, hogy fontos fórumot teremtett a szuverén gondolkodás számára. Jóval előbb, mint a többi országos napilap kezdeményezte kiválását az állami sajtókonszernből. 1989-ben azonban a Pallas Lapkiadó Vállalat és a Hazafias Népfront képes volt megakadályozni ezt a folyamatot.
A lap első két privatizációs kísérlete (Andrew Sarlós 1989 májusától és George Soros 1989 szeptemberétől) meghiúsult azon, hogy a kiadó a tényekkel ellentétben veszteségesnek állította be a lap mérlegét, a népfront pedig vonakodott lemondani vélt tulajdonáról. Ugyanakkor a Pénzügykutató Rt. egy akkori vizsgálata megállapította: ha a kiadó az áttekinthetetlen keresztfinanszírozás rendszerét megszüntetné, a lap nyereséges volna.
E kísérletek kudarca arra vallott, hogy a szerkesztőségben megvan az elszántság a függetlenséghez, de a hatalom még elég erős volt ahhoz, hogy ezt elnyomja.
2. A pártállam meggyengülésekor a többi országos napilap hamarosan rátalált új tulajdonosára, a Magyar Nemzet viszont "gazda" nélkül maradt. Majd később, amikor az új centralizáció kezdetét vette, a szerkesztőség a kettős kiszolgáltatottság állapotába került. Kiszolgáltatottjaivá váltak az új kormány központosító igényének, valamint annak, hogy közgazdasági kérdésekben képzetlen, jogi kérdésekben pedig járatlan újságírókra hárult a privatizáció megvalósítása.
Míg tehát az elmúlt fél esztendőt a frissen privatizált versenytársak az infrastruktúra bővítésére, az újságírók egzisztenciális helyzetének javítására használhatták, addig a Magyar Nemzet mindezeken a részterületeken jelentős hátrányba került.
3. Ebben a versenyhelyzetben a szerkesztőség olyan külföldi partnert keresett, amely anélkül hajlandó modernizálni, hogy a lap szellemi arculatát befolyásolni óhajtaná. Ez a társaság a svéd Dagens Nyheter volt, amely 130 millió forint értékben kívánt kisebbségi részesedést szerezni a Magyar Nemzet Kft-ben.
1990. június 20-én a svéd céggel történő szerződéskötés előtti pillanatokban a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára felfüggesztette a többségi részesedéssel rendelkező Pallas üzletkötési jogát "mindaddig, amíg a jelenlegi helyzetet a kormány szakértői át nem vizsgálják". (Magyar Nemzet, 1990. július 4.) Ez az utasítás sérti az állami vállalatokról szóló törvényt, amennyiben olyan jogcímen történt, amely még egy államigazgatási irányítás alatt működő vállalattal szemben sem megengedett. Ezzel a lépéssel a miniszterelnökség jogosulatlanul megakadályozta egy vegyes vállalat létrejöttét. Az intervenció ugyanis nyilvánvalóan nem magyarázható sem a verseny tisztességének védelmével, sem pedig az állami vagyon "elkótyavetyélésének" megakadályozásával. Hiszen ezekben az esetekben az Állami Vagyonügynökség vagy a Pénzügyminisztérium lett volna hivatott eljárni.
4. A törvények megsértéséhez tehát nem férhet kétség. Kérdés azonban, mi volt a beavatkozás indítéka. Meggyengíteni a szerkesztőség többsége által választott és a legnagyobb kormányzó párt vezetői által hevesen bírált svéd pályázó piaci pozícióját, és pártolni az MDF-nek kedves francia Hersant-csoportot. Erre elégséges bizonyíték a külügyminiszter levele (Magyar Nemzet, 1990. augusztus 27.), illetve Csurka István cikke (Magyar Nemzet, 1990. július 3.).
5. Amilyen mértékben érvényesült a kormány centralizációs törekvése, olyan mértékben kényszerült rá a szerkesztőség az önvédelemre. Ez kikezdte a kollektíva szolidaritását, egyeseket arra indított, hogy informálisan, külön utakon próbálják a kormányhivatalnokok jóindulatát megnyerni egy kedvező kompromisszum reményében. A szerkesztőség megosztottsága azonban szükségszerűen vezetett a példányszám visszaeséséhez.
Budapest, 1990. október 19.
Csillag István, Halustyik Anna, Voszka Éva
***
A Magyar Nemzet esete a kormánnyal azt tanúsítja, hogy a sajtószabadsághoz nem elég a cenzúra eltörlése, a lapok függetlenségének deklarálása.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete