Alkotmányos jogokat súlyosan sértő gyakorlatnak tartjuk, hogy a diktatúra állambiztonsági szolgálatának - személyes adatokat is tartalmazó - iratai illetéktelenek birtokába kerülnek. A jogosulatlan adatkezelés a Büntető Törvénykönyv 177/A §-ában foglalt, hivatalból üldözendő bűncselekmény, amely eljárás megindítását vonja maga után mindazokkal a személyekkel szemben, akik jogosulatlanul kezelték és továbbították az inkriminált adatokat tartalmazó iratot.
Hogy a Legfőbb Ügyészség kezdeményezi-e büntetőeljárás megindítását,
az a közvádló dolga, a Nyilvánosság Klubnak azonban kötelessége ismételten
felhívni a közvélemény figyelmét: az eddigi kormányokat és a Parlamentet
egyetemleges felelősség terheli azért, mert a köztársaság nemzetbiztonsági
szolgálatainak kvázi orgazda státuszt biztosítottak, amikor kezelésükre bízták a
"zsarolási adatbankként" bármikor felhasználható állambiztonsági iratokat.
A Nyilvánosság Klub a történelmi múlt megismeréséhez és az
információs önrendelkezési jog gyakorlásához nélkülözhetetlen levéltári
forrásnak tekinti a néhai állambiztonsági szolgálat iratállományát.
A BM. III. (állambiztonsági) főcsoportfőnöksége törvénytelen eszközökkel és módszerekkel még javában gyűjtötte civilekről szóló információit és továbbította értékelő-tájékoztató jelentéseit az MSZMP vezetőinek és a Minisztertanács tagjainak 1989. május 6-án, amikor (a Független Jogászfórummal, a Hajnal István Körrel és a TIB-bel közösen) a Nyilvánosság Klub már konferenciát rendezett a Közgazdasági Egyetemen, és ott a résztvevők kinyilvánították egyértelmű szándékukat arról, hogy mi legyen a diktatúra titkos iratainak rendeltetése az akkoriban készülődő harmadik magyar köztársaságban. De már javában folyt a III. főcsoportfőnökség négy csoportfőnökségének (III/I. hírszerzés; III/II. kémelhárítás; III/IV. katonai elhárítás; III/V. technikai ügyosztály) átmentése a diktatúrából a jogállamba 1990. február 14-én, amikor a Nyilvánosság Klub ügyvivőtestülete felszólította dr. Ilcsik Sándor altábornagyot, belügyminiszterhelyettest, hogy tegyen eleget a civil szervezetek 1989 májusában megfogalmazott követelésének, és ideiglenesen, a demokrácia törvényeinek megalkotásáig engedje át a lezárt múlt egy és oszthatatlan iratállománya feletti rendelkezést a történettudomány és a demokratikus jogélet választott képviselőinek. Csakhogy éppen azon a napon öltött formát a politikai manipuláció a maradandó értékű iratok és a múlékony értékű nemzetbiztonsági szolgálatok iratai, valamint titkos és nyílt személyi állományuk védelme között. A Minisztertanács 1990. február 14-ei rendelete a "belső reakció elleni harc" III/III-as csoportfőnökségét tekintette a jogállammal összeférhetetlen egyedüli szervezetnek, a volt III. főcsoportfőnökség többi ügyosztályát viszont a demokrácia szolgálatára alkalmasnak nyilvánította.
Ettől a nevezetes dátumtól kezdődően távolodik egymástól a civil társadalom értékrendje és az állami apparátus politikai érdeke a történeti iratok vonatkozásában. A diktatúra kárvallottjainak intellektuális kárpótlása és a demokrácia kétes politikai szükséglete közti olló szárai úgy nyíltak szét az elmúlt tíz év alatt, hogy az egykori áldozatok mind hátrányosabb, a tettesek pedig egyre előnyösebb helyzetbe kerültek. Hiába születtek önmagukban helyénvaló törvények, s a jogalkotók hiába vezettek le belőlük többé-kevésbé elfogadható hatályos jogszabályokat, az emberjogi értékek és az államérdekek közti ellentét folyvást szélesedett. Ezáltal ahelyett, hogy a történelmi önismeret szolgáltatott volna a társadalom számára minél több nemzetbiztonsági erőt, a nemzetbiztonsági szolgálatok kínáltak mind kockázatosabb játékokat a múlt lezárt irataival és a titkosszolgálatok személyzeti politikájával. Hogy is alakulhatott volna ez másképp, ha egyszer a néhai állambiztonsági szolgálat elmulasztott elszámolni deviza- és forintkészleteivel - tehát óhatatlanul betagolódott az állami vagyon privatizációjába -, iratállományát pedig politikai váltópénznek használta és "zsarolási adatbankot" nyitott.
A politikai előélettel való feketegazdálkodás alapjait Antall József fektette le a Parlament 66-os termében 1991. május 31-én, amikor "borítékokat" osztogatott egyre kényelmetlenebb koalíciós partnereinek. Ennek az árnyékgazdaságnak a fénye vetült rá most Demszky Gáborra, amikor a "zsarolási adatbankból" Csurka István nyilvánosságra hozott olyan iratot, amelyet az ügynökbírák kizártak a törvény érvényesítésének hatálya alól, csakúgy, mint az Orbán Viktor lejáratására szánt, az 1998-as választási küzdelem idején nyugati hírügynökségeknek megküldött, de ebből a kompromittáló készletből kiemelt ügynökkartont.
A nemzetbiztonsági szolgálatok háztáji gazdálkodásának alapjait pedig 1979-ben Budapesten, 1983-ban Szófiában és 1989-ben Moszkvában tanácskozó titkosszolgálati főnökök vetették meg kommunista pártjaik politikai bizottságának jóváhagyásával. A Néva és a Mont Blanc projekt eredetileg csak a COCOM-listán szereplő high-tech jószágok törvénytelen megszerzésére irányult, de a Varsói Szerződés tömbjéből demokratikus jogállamokra szakadt rendszerek tovább forgatták a pártállamok titkosszolgálati tőkéjét, ahogy erről a tényről és magyar vonatkozásairól 1996 és 1998 között a hazai sajtó is közölt bizonyítékokat, főleg a francia GigaStorage vállalat és a bécsi CW Bank vonatkozásában. Az 1990 előtti állambiztonsági forrásokban való tudományos kutatás tilalmának okát alighanem a titkosszolgálatok háztáji gazdasága körül és a "zsarolási adatbank" szolgáltatásaiban kell keresni.
A Nyilvánosság Klub tíz éve - állásfoglalások tucatjával és számos tudományos konferenciával - annak érdekében lép fel, hogy az ilyen természetű politikai manipulációknak egyszer s mindenkorra vége legyen. Országos egyesületünk kívánatosnak tartja, hogy a társadalom hamisítások nélkül nézhessen végre szembe saját múltjával, hozzáférhetővé váljanak az egykori áldozatok számára az őket érintő dokumentumok, s meg kell teremtődjenek a törvényes feltételek valamennyi állambiztonsági irat tudományos feldolgozására is. Ez nem pusztán erkölcsi kötelezettsége a diktatúrát felváltó magyar demokráciának. Csaknem öt évvel ezelőtt az Alkotmánybíróság is úgy határozott, hogy az információs önrendelkezési jogon esett 1990 előtti sérelem megköveteli, hogy a titkosszolgálatok róla gyűjtött adataihoz ki-ki hozzáférjen, az elmúlt rendszer befolyását személyes sorsára tisztázhassa, s az emberi méltóságán esett sérelmet legalább ezáltal enyhítse [60/1994 (XII. 24.) AB határozat]. Jogállamban az Alkotmánybíróság határozatát illik tiszteletben tartani.
A BM. III. (állambiztonsági) főcsoportfőnöksége törvénytelen eszközökkel és módszerekkel még javában gyűjtötte civilekről szóló információit és továbbította értékelő-tájékoztató jelentéseit az MSZMP vezetőinek és a Minisztertanács tagjainak 1989. május 6-án, amikor (a Független Jogászfórummal, a Hajnal István Körrel és a TIB-bel közösen) a Nyilvánosság Klub már konferenciát rendezett a Közgazdasági Egyetemen, és ott a résztvevők kinyilvánították egyértelmű szándékukat arról, hogy mi legyen a diktatúra titkos iratainak rendeltetése az akkoriban készülődő harmadik magyar köztársaságban. De már javában folyt a III. főcsoportfőnökség négy csoportfőnökségének (III/I. hírszerzés; III/II. kémelhárítás; III/IV. katonai elhárítás; III/V. technikai ügyosztály) átmentése a diktatúrából a jogállamba 1990. február 14-én, amikor a Nyilvánosság Klub ügyvivőtestülete felszólította dr. Ilcsik Sándor altábornagyot, belügyminiszterhelyettest, hogy tegyen eleget a civil szervezetek 1989 májusában megfogalmazott követelésének, és ideiglenesen, a demokrácia törvényeinek megalkotásáig engedje át a lezárt múlt egy és oszthatatlan iratállománya feletti rendelkezést a történettudomány és a demokratikus jogélet választott képviselőinek. Csakhogy éppen azon a napon öltött formát a politikai manipuláció a maradandó értékű iratok és a múlékony értékű nemzetbiztonsági szolgálatok iratai, valamint titkos és nyílt személyi állományuk védelme között. A Minisztertanács 1990. február 14-ei rendelete a "belső reakció elleni harc" III/III-as csoportfőnökségét tekintette a jogállammal összeférhetetlen egyedüli szervezetnek, a volt III. főcsoportfőnökség többi ügyosztályát viszont a demokrácia szolgálatára alkalmasnak nyilvánította.
Ettől a nevezetes dátumtól kezdődően távolodik egymástól a civil társadalom értékrendje és az állami apparátus politikai érdeke a történeti iratok vonatkozásában. A diktatúra kárvallottjainak intellektuális kárpótlása és a demokrácia kétes politikai szükséglete közti olló szárai úgy nyíltak szét az elmúlt tíz év alatt, hogy az egykori áldozatok mind hátrányosabb, a tettesek pedig egyre előnyösebb helyzetbe kerültek. Hiába születtek önmagukban helyénvaló törvények, s a jogalkotók hiába vezettek le belőlük többé-kevésbé elfogadható hatályos jogszabályokat, az emberjogi értékek és az államérdekek közti ellentét folyvást szélesedett. Ezáltal ahelyett, hogy a történelmi önismeret szolgáltatott volna a társadalom számára minél több nemzetbiztonsági erőt, a nemzetbiztonsági szolgálatok kínáltak mind kockázatosabb játékokat a múlt lezárt irataival és a titkosszolgálatok személyzeti politikájával. Hogy is alakulhatott volna ez másképp, ha egyszer a néhai állambiztonsági szolgálat elmulasztott elszámolni deviza- és forintkészleteivel - tehát óhatatlanul betagolódott az állami vagyon privatizációjába -, iratállományát pedig politikai váltópénznek használta és "zsarolási adatbankot" nyitott.
A politikai előélettel való feketegazdálkodás alapjait Antall József fektette le a Parlament 66-os termében 1991. május 31-én, amikor "borítékokat" osztogatott egyre kényelmetlenebb koalíciós partnereinek. Ennek az árnyékgazdaságnak a fénye vetült rá most Demszky Gáborra, amikor a "zsarolási adatbankból" Csurka István nyilvánosságra hozott olyan iratot, amelyet az ügynökbírák kizártak a törvény érvényesítésének hatálya alól, csakúgy, mint az Orbán Viktor lejáratására szánt, az 1998-as választási küzdelem idején nyugati hírügynökségeknek megküldött, de ebből a kompromittáló készletből kiemelt ügynökkartont.
A nemzetbiztonsági szolgálatok háztáji gazdálkodásának alapjait pedig 1979-ben Budapesten, 1983-ban Szófiában és 1989-ben Moszkvában tanácskozó titkosszolgálati főnökök vetették meg kommunista pártjaik politikai bizottságának jóváhagyásával. A Néva és a Mont Blanc projekt eredetileg csak a COCOM-listán szereplő high-tech jószágok törvénytelen megszerzésére irányult, de a Varsói Szerződés tömbjéből demokratikus jogállamokra szakadt rendszerek tovább forgatták a pártállamok titkosszolgálati tőkéjét, ahogy erről a tényről és magyar vonatkozásairól 1996 és 1998 között a hazai sajtó is közölt bizonyítékokat, főleg a francia GigaStorage vállalat és a bécsi CW Bank vonatkozásában. Az 1990 előtti állambiztonsági forrásokban való tudományos kutatás tilalmának okát alighanem a titkosszolgálatok háztáji gazdasága körül és a "zsarolási adatbank" szolgáltatásaiban kell keresni.
A Nyilvánosság Klub tíz éve - állásfoglalások tucatjával és számos tudományos konferenciával - annak érdekében lép fel, hogy az ilyen természetű politikai manipulációknak egyszer s mindenkorra vége legyen. Országos egyesületünk kívánatosnak tartja, hogy a társadalom hamisítások nélkül nézhessen végre szembe saját múltjával, hozzáférhetővé váljanak az egykori áldozatok számára az őket érintő dokumentumok, s meg kell teremtődjenek a törvényes feltételek valamennyi állambiztonsági irat tudományos feldolgozására is. Ez nem pusztán erkölcsi kötelezettsége a diktatúrát felváltó magyar demokráciának. Csaknem öt évvel ezelőtt az Alkotmánybíróság is úgy határozott, hogy az információs önrendelkezési jogon esett 1990 előtti sérelem megköveteli, hogy a titkosszolgálatok róla gyűjtött adataihoz ki-ki hozzáférjen, az elmúlt rendszer befolyását személyes sorsára tisztázhassa, s az emberi méltóságán esett sérelmet legalább ezáltal enyhítse [60/1994 (XII. 24.) AB határozat]. Jogállamban az Alkotmánybíróság határozatát illik tiszteletben tartani.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
