A Magyar Televízió elnöke, 1990 őszén pályázatot írt ki a Tv
Híradóra, nyilvánvalóan azért, hogy végre emelje a korábban sok jogos bírálatot
kapott műsor szakmai színvonalát. A pályamunkákat az utóbbi két hónapban
főműsoridőben az egész ország láthatta, ám a hivatalos értékelés, az
eredményhirdetés és mindenekelőtt a jobb Híradó mindmáig várat magára.
A pályázati kiírás komolyságát megkérdőjelezi, s az
értékelést illetően aggodalomra adhat okot, hogy a versenyműsorok
fogadtatásáról nem készült közvéleménykutatás, továbbá, hogy sem a
közönséggel, sem a pályázókkal nem közölték az elbírálás szempontjait. Mindezek
a jelek arra utalnak: a Televízió elnökét legfeljebb erkölcsi
megfontolások késztethetik arra, hogy a pályázaton szakmailag legkiválóbb
teljesítményt nyújtó alkotógárdát (alkotógárdákat) bízza meg ezentúl a Tv Híradó
elkészítésével.
A magyar lakosság túlnyomó többsége elsősorban a Tv
Híradóból szerez tudomást a külföldi és a hazai eseményekről. Az
objektív és szakmailag kifogástalan tájékoztatás - különösen a
jelenlegi háborús nemzetközi helyzetben és belső gazdasági krízis közepette -
elemi kötelessége a Televízió legfőbb hírműsorának. Ezért aligha
halasztható tovább a Tv Híradóra kiírt pályázat nyilvános értékelése és
eredményhirdetése. Amennyiben ez elmarad, a pályázat célja nem egy jobb Tv
Híradó volt, hanem puszta szemfényvesztés.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Hankiss Elemér válasza
Magyar Hírlap, 1991. január 24.
Hankiss Elemér válasza
A Nyilvánosság Klub ügyvezető testülete a következő címmel
juttatta el az itt megjelent nyilatkozatot az Országos Sajtószolgálathoz és a
napilapokhoz: "KÉT HÓNAP NAGY IDŐ, ELEMÉR."
Az OS-nek és a Magyar Hírlap szerkesztőségének volt annyi ízlése,
hogy nem ezzel az otromba szellemeskedéssel továbbította, illetve tette közzé
ezt a nyilatkozatot. De én hadd válaszoljak az eredeti, hiteles verzióra.
Először is, nem emlékszem arra, hogy valaha is pertut ittam volna
az ügyvezető testületével. Önmagát minősíti az a szervezet, amely egy hivatalos
nyilatkozatban éretlen kamaszként szellemeskedik.
Másodszor elfogadhatatlannak tartom azt, hogy egy magának országos
szerepet vindikáló testület úgy nyilatkozgat, hogy nem vizsgálja meg azt az
ügyet, amelyről nyilatkozik. Mert ha megvizsgálta volna, tudná, hogy a
Híradó-pályázattal kapcsolatos döntés nem azért késett, mert az MTV vezetősége
húzta az időt, hanem mert tisztességtelen lett volna az előtt döntenie, hogy az
utolsó pályázati híradó utolsó adása is meg nem jelent a képernyőn. Ez pedig
január 16-án történt, vagyis pontosan egy hete. Ez az egy hét pedig talán nem
túlságosan "nagy idő", igen tisztelt Nyilvánosság Klub, arra, hogy egy egész
országot érdeklő kérdésben jól döntsünk.
Harmadszor, tudnia kellene azt is a tisztelt klubnak - ha átnézte
volna a pályázati kiírást és a nyilvánosságban megjelent közleményeinket -, hogy
milyen feltételekkel írtuk ki a pályázatot, milyen zsűri bírálta el őket, és mi
a végső döntés mechanizmusa.
Negyedszer, elfogadhatatlannak tartom, hogy a Nyilvánosság Klub,
amelynek feladata volna a tisztességes nyilvánosság normáinak védelme, alapos
tájékozódás és hiteles tájékoztatás helyett az inszinuáció és a ravasz,
feltételes módban megfogalmazott rágalmazás eszközével él. Felröppenti azt a
gyanúcskát, hogy az egész Híradó-pályázat esetleg csak "puszta szemfényvesztés"
volt. Ezen a szinten nincs kedvem vitatkozni.
Hankiss Elemér
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Viszontválasz Hankiss Elemérnek
Kedves Hankiss Elemér!
Őszintén fájlalom, hogy keresztneved címbe foglalásával
megsértettünk. Megkövetlek a Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete nevében is,
hiszen kilencünk fejében sem fordult meg az a gondolat, hogy Te megfeledkeztél
volna saját szavaidról. "A komikus határhelyzet" című tanulmányban ugyanis ezt
írtad: "Véleményem szerint (...) a vicc nem defenzív, hanem offenzív, s nem
regresszív, hanem progresszív (.) élre tör, új utakat, lehetőségeket, a
történelmileg és társadalmilag adott racionalitáson és szabályrendszeren túli
racionalitást és szabadságot keres." Hogy is sejtettük volna, hogy a komikum
teoretikusa egyszer majd kijelenti: "önmagát minősítő az a szervezet, amely
egy hivatalos nyilatkozatban éretlen kamaszként szellemeskedik".
Annál is kevésbé gondolhattunk egy ekkora fordulatra, mivel
legutolsó levélváltásunk idején humorérzéked teljében látszottál lenni. Mikor a
Nyilvánosság Klub ügyvivő testületének 1990. november 5-én kelt nyílt levelére - ami arról
szólt, mit kerestek az MDF vezető politikusai a tv-híradó vezérlőpultjánál a
taxisblokád napjaiban - magánlevelet küldtél, géppel írtad ugyan alá, ám azt,
hogy a "régi barátsággal, üdvözöl", B. G. monogrammal szignáltad. Akkor úgy
véltük, a mi humorérzékünk épségét puhatolod. Jogosan! Humorunknál kellett
lennünk ahhoz, hogy ne kérdezzünk vissza: csakugyan két szociológiai intézet és
két szaktudós elemzésére van-e szükség annak megállapításához, hogy mit kerestek
politikusok a tv-híradó vezérlőpultjánál. November 16-án kelt leveledben az
utolsó szakvélemény befutására ígérted érdemi válaszodat, ami mind a mai napig
nem érkezett meg.
Ezt az emlékeztetőt még véletlenül sem azért írom, hogy
visszavegyek valamit is őszinte bocsánatkérésemből. Abszolút súlyos hibát
követtünk el mind Veled, mind az olvasóközönséggel szemben. Téged, a
magyar-angol nyelv és irodalomtudomány legjobb ismerőjét arra a meggondolatlan
kijelentésre ingereltünk, hogy a keresztnév címbéli említése tegező formulát von
maga után, az olvasót pedig kiszolgáltattuk haragos szavaidnak, amelyek érveid
elől vették el a Magyar Hírlap és a Népszabadság helyét. Tökéletesen igazad van:
a Nyilvánosság Klubnak a "feladata volna a tisztességes nyilvánosság
normáinak védelme, alapos tájékozódás és hiteles tájékoztatás", s ez
esetben azért nem tudta kötelességét teljesíteni, mert az ügyvivő testület
túlbecsülte a humorérzékedet, és alkalmat kínált Neked a mellébeszélésre.
A két napilapban közzétett nyilatkozatod azonban azt bizonyítja:
botcsinálta cselszövők vagyunk. Hiába is élünk az "inszinuáció és a ravasz,
feltételes módban megfogalmazott rágalmazás eszközével" . Te nem sétálsz be
a csapdába. Nem állítod, hogy a pályázati híradókról közvélemény-kutatás készült
volna, nem cáfolod, hogy "sem a közönséggel, sem a pályázókkal nem közölték az
elbírálás szempontjait". Hogy a híradókra kiírt pályázat esetleg szemfényvesztés
lehetett, azt Te magad erősíted meg. Azt állítod a "Pálfy G. István nevével
fémjelzett Tv1-híradó sorsáról", hogy "amennyiben eleget tesz azoknak a
normáknak, amelyeket az egész televízió számára irányelvként elfogadtunk (...),
akkor nem lesz változás". Ezek szerint, az egész televízióra érvényes
irányelveket bocsátottatok ki, és nem pályázatot hirdettetek 1990 őszén a jobb
televízió-híradókra. Ha az irányelvek kibocsátattak - mint mondod, "ezen az
objektivitás, pluralitás és a semlegesség hármas elvét értem" -, miért
kellett kétféle reklámmal is felhívni a második csatorna nézőinek figyelmét este
9 órakor: pályázati híradót fognak látni? Miért nem ez a hármas elv szerepelt a
figyelmeztetésben? Vagy ez a hármas elv miért nem szerepelt az első csatornán,
fél nyolc előtt, és a harmadik kiadást megelőzően? Avagy, miért nem biztosított
a pályázat esélyegyenlőséget valamennyi - a zsűri által már kiválasztott -
pályázónak azonos nézettségű műsoridőben, azaz az 1. csatornán, fél nyolckor?
Helyes lett volna a hármas elvet hirdetni, hiszen a Népszabadságban informálod a
közönséget: "A két intendánssal konzultálva választom majd ki azt a személyt
(főszerkesztőt), akivel egy meghatározott ideig szerződést fogunk kötni. A
tárgyalások már elkezdődtek." Az intendánsokat tudvalevőleg, később
nevezted ki, hogysem 1990 őszén a pályázatot meghirdette volna a Televízió
elnöke. Az intendánsok pedig nem tagjai a pályázati híradóik zsűrijének. Vagy
mégis? A november 16-án kelt leveled rejtélyes B. G.-je ügyvezető igazgatóként
még tagja volt a zsűrinek, ám január 24-én, a Népszabadságban már a monogramját
sem említed a négyfős bírálóbizottság tagjai között.
Hányan vannak hát, és tudják-e egyáltalán, mit bírálnak? Ha a tv
belső utasítását követve, akkor mi szükség a londoni és a genfi egyetemi
tanárra? Ha viszont nyílt pályázatot értékelnek a közszolgálati média egyetemes
szabályai szerit, akkor mit szólnak ahhoz, hogy az első csatorna első és
harmadik kiadása versenyen kívül indult? A zsűri két magyarországi politológus
szakértője ezt mindenképpen tudja, de egy feltételezett 2:2 arányú szavazás
esetén, ki dönt a szakmailag kifogástalan híradó sorsáról? Az elnök, aki a
hármas elvet a zsűri nélkül is bevezette az elbírálás szempontjai közé? Vagy
netán a talányos B. G.?
Nagy szükség van az elnöki ítéletre, és kis szükség a zsűri
véleményére, mert a két, pályázati és pályázaton kívül indult híradó közti
különbség talán nem is a hármas elv érvényesítésében található. Az eltérés
alighanem a szakmai hozzáértésben van. Mit kezdhetnek ezzel a zsűrizők? A
nevüket adhatják a jobb minőségű híradóhoz. De hát tiszteletre méltó neve -
tudományos teljesítményéért - Hankiss Elemérnek is van. Csak a Magyar
Televíziónak nincs hiteles híradója.
1991. január 27.
Kenedi János
