2019. január 27., vasárnap

SZOLIDARITÁSI NYILATKOZAT
2000. május

A Nyilvánosság Klub tiltakozik amiatt, hogy Szerbiában továbbra sem engedélyezik a közelmúltban erőszakkal bezárt független belgrádi tévé-, illetve rádióállomás működését. A Studio B valamint a B-92 elnémítása újabb drasztikus példája annak, hogy a szerb hatóságok totális diktatúra bevezetésére törekednek. Mivel a szerb fővárosban kizárólag ez a két elektronikus fórum adott lehetőséget a hataloméval ellentétes vélemények kifejtésére, elhallgattatásuk egyenértékű az eddigi - egyébként is nagymértékben korlátozott - sajtószabadság eltiprásával. További aggodalomra ad okot, hogy a hatóságok kíméletlenül igyekeznek megtorolni az intézkedések miatti tiltakozásokat, és megpróbálják megfélemlíteni a demokráciát követelő tüntetőket. A Nyilvánosság Klub ezért arra kéri a nemzetközi sajtót és szervezeteket, hogy a maguk eszközeivel segítsék a független szerb sajtót az életben maradásért folytatott küzdelmében, egyben kifejezi nagyrabecsülését, hogy a budapesti Tilos Rádió magára vállalta a betiltott belgrádi rádió műsorának sugárzását.

A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete