A Postabank VIP-hitelei kapcsán azok a
szerkesztők is gyanúsítottak, akik kizárólag állami és pártvezetők
kedvezményeiről tudósítottak. Ugyanakkor nincs tudomásunk arról, hogy
büntetőeljárás folyna azok ellen, akiktől az újságírók megkaphatták a listát.
Pedig a banktitoksértéssel mindezidáig "nem gyanúsított" személyek nem
ismeretlenek. A Postabank jelenlegi vezérigazgatója a nyilvánosság előtt
elismerte, hogy a KeHi kérésére ők állították össze a VIP-listát. Ezzel
megsértették a hitelintézeti törvénynek azt az előírását, amely szerint csak a
törvényben meghatározott esetekben, konkrétan megjelölt ügyfél banktitka adható
ki. De nem folyik nyomozás annak kiderítésére sem, hogy vajon a KeHi vezetője -
aki elismerte: "a kellő tájékoztatás megadását a miniszterelnöknek" - nem adta-e
tovább a jogellenesen kért és kapott listát. Mint ahogy arra sem "kíváncsi" a
nyomozóhatóság, hogy esetleg nem a KeHi által tájékoztatottak közül informálta-e
valaki a sajtót.
A nyomozóhatóság szelektív érdeklődése azt igazolja, hogy a kormány vezérelte eljárások célja nem a banktitok valódi megsértőinek felderítése, hanem a feladatukat végző újságírók megfélemlítése. Ez pedig nyílt támadás a sajtószabadság ellen.

a Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete