Kedves Hankiss Elemér!
Őszintén fájlalom, hogy keresztneved címbe foglalásával
megsértettünk. Megkövetlek a Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete nevében is,
hiszen kilencünk fejében sem fordult meg az a gondolat, hogy Te megfeledkeztél
volna saját szavaidról. "A komikus határhelyzet" című tanulmányban ugyanis ezt
írtad: "Véleményem szerint (.) a vicc nem defenzív, hanem offenzív, s nem
regresszív, hanem progresszív (.) élre tör, új utakat, lehetőségeket, a
történelmileg és társadalmilag adott racionalitáson és szabályrendszeren túli
racionalitást és szabadságot keres." Hogy is sejtettük volna, hogy a komikum
teoretikusa egyszer majd kijelenti: "önmagát minősítő az a szervezet, amely
egy hivatalos nyilatkozatban éretlen kamaszként szellemeskedik" .
Annál is kevésbé gondolhattunk egy ekkora fordulatra, mivel
legutolsó levélváltásunk idején humorérzéked teljében látszottál lenni. Mikor a
Nyilvánosság Klub ügyvivő testületének 1990. november 5-én kelt nyílt levelére -
ami arról szólt, mit kerestek az MDF vezető politikusai a tv-híradó
vezérlőpultjánál a taxisblokád napjaiban - magánlevelet küldtél, géppel írtad
ugyan alá, ám azt, hogy a "régi barátsággal, üdvözöl", B. G. monogrammal
szignáltad. Akkor úgy véltük, a mi humorérzékünk épségét puhatolod. Jogosan!
Humorunknál kellett lennünk ahhoz, hogy ne kérdezzünk vissza: csakugyan két
szociológiai intézet és két szaktudós elemzésére van-e szükség annak
megállapításához, hogy mit kerestek politikusok a tv-híradó vezérlőpultjánál.
November 16-án kelt leveledben az utolsó szakvélemény befutására ígérted érdemi
válaszodat, ami mind a mai napig nem érkezett meg.
Ezt az emlékeztetőt még véletlenül sem azért írom, hogy
visszavegyek valamit is őszinte bocsánatkérésemből. Abszolút súlyos hibát
követtünk el mind Veled, mind az olvasóközönséggel szemben. Téged, a
magyar-angol nyelv és irodalomtudomány legjobb ismerőjét arra a meggondolatlan
kijelentésre ingereltünk, hogy a keresztnév címbéli említése tegező formulát von
maga után, az olvasót pedig kiszolgáltattuk haragos szavaidnak, amelyek érveid
elől vették el a Magyar Hírlap és a Népszabadság helyét. Tökéletesen igazad van:
a Nyilvánosság Klubnak a "feladata volna a tisztességes nyilvánosság
normáinak védelme, alapos tájékozódás és hiteles tájékoztatás" , s ez
esetben azért nem tudta kötelességét teljesíteni, mert az ügyvivő testület
túlbecsülte a humorérzékedet, és alkalmat kínált Neked a mellébeszélésre.
A két napilapban közzétett nyilatkozatod azonban azt bizonyítja:
botcsinálta cselszövők vagyunk. Hiába is élünk az "inszinuáció és a ravasz,
feltételes módban megfogalmazott rágalmazás eszközével" . Te nem sétálsz be
a csapdába. Nem állítod, hogy a pályázati híradókról közvélemény-kutatás készült
volna, nem cáfolod, hogy "sem a közönséggel, sem a pályázókkal nem közölték az
elbírálás szempontjait". Hogy a híradókra kiírt pályázat esetleg szemfényvesztés
lehetett, azt Te magad erősíted meg. Azt állítod a "Pálfy G. István nevével
fémjelzett Tv1-híradó sorsáról" , hogy "amennyiben eleget tesz azoknak
a normáknak, amelyeket az egész televízió számára irányelvként elfogadtunk (.),
akkor nem lesz változás" . Ezek szerint, az egész televízióra érvényes
irányelveket bocsátottatok ki, és nem pályázatot hirdettetek 1990 őszén a jobb
televízió-híradókra. Ha az irányelvek kibocsátattak - mint mondod, "ezen az
objektivitás, pluralitás és a semlegesség hármas elvét értem" -, miért
kellett kétféle reklámmal is felhívni a második csatorna nézőinek figyelmét este
9 órakor: pályázati híradót fognak látni? Miért nem ez a hármas elv szerepelt a
figyelmeztetésben? Vagy ez a hármas elv miért nem szerepelt az első csatornán,
fél nyolc előtt, és a harmadik kiadást megelőzően? Avagy, miért nem biztosított
a pályázat esélyegyenlőséget valamennyi - a zsűri által már kiválasztott -
pályázónak azonos nézettségű műsoridőben, azaz az 1. csatornán, fél nyolckor?
Helyes lett volna a hármas elvet hirdetni, hiszen a Népszabadságban informálod a
közönséget: "A két intendánssal konzultálva választom majd ki azt a személyt
(főszerkesztőt), akivel egy meghatározott ideig szerződést fogunk kötni. A
tárgyalások már elkezdődtek." Az intendánsokat tudvalevőleg, később
nevezted ki, hogysem 1990 őszén a pályázatot meghirdette volna a Televízió
elnöke. Az intendánsok pedig nem tagjai a pályázati híradóik zsűrijének. Vagy
mégis? A november 16-án kelt leveled rejtélyes B. G.-je ügyvezető igazgatóként
még tagja volt a zsűrinek, ám január 24-én, a Népszabadságban már a monogramját
sem említed a négyfős bírálóbizottság tagjai között.
Hányan vannak hát, és tudják-e egyáltalán, mit bírálnak? Ha a tv
belső utasítását követve, akkor mi szükség a londoni és a genfi egyetemi
tanárra? Ha viszont nyílt pályázatot értékelnek a közszolgálati média egyetemes
szabályai szerit, akkor mit szólnak ahhoz, hogy az első csatorna első és
harmadik kiadása versenyen kívül indult? A zsűri két magyarországi politológus
szakértője ezt mindenképpen tudja, de egy feltételezett 2:2 arányú szavazás
esetén, ki dönt a szakmailag kifogástalan híradó sorsáról? Az elnök, aki a
hármas elvet a zsűri nélkül is bevezette az elbírálás szempontjai közé? Vagy
netán a talányos B. G.?
Nagy szükség van az elnöki ítéletre, és kis szükség a zsűri
véleményére, mert a két, pályázati és pályázaton kívül indult híradó közti
különbség talán nem is a hármas elv érvényesítésében található. Az eltérés
alighanem a szakmai hozzáértésben van. Mit kezdhetnek ezzel a zsűrizők? A
nevüket adhatják a jobb minőségű híradóhoz. De hát tiszteletre méltó neve -
tudományos teljesítményéért - Hankiss Elemérnek is van. Csak a Magyar
Televíziónak nincs hiteles híradója.
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
